Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-14 / 241. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. OKTÓBER 14., KEDD SPORT Repülőrajttal indult a bajnoki küzdelmekben a szolnoki csapat Taktikusan játszó Mezőtúr kézilabda Az abonyi női együttes nyerte a régiórangadót A bajnokság megkezdése előtt Mészáros Zoltán, a szolnoki női kosarasok edzője azt mondta, hogy a jó rajt erőt adhat csapatának a folytatásra. Nos, a lányoknál az erő, ugyanis mindhárom meccsüket megnyerték. A legutóbbi, Szekszárd elleni derbi hőse Djelmis Angéla volt, aki 32/18 pontot dobott, volt 5 lepattanója, 7 kiharcolt hibája, valamint 4 gólpassza. Mindösszesen 43 IBM-pontot gyűjtött.- Azt mindenki tudja, hogy Endzsi alapember nálunk, igazi profi játékos - kezdte Mészáros Zoltán. - Jó kedélyállapotban játszott, sokat vállalt magára, vezéregyéniségként küzdötte végig a mérkőzést. Mellette fiataljaink, különösen Sonyák Zita és Kalmár-Nagy Rita is nagyon odatették magukat. A rutinos, most először szereplő Darida Csilla is sokat tett a sikerért. Á Ám a neheze még ezután következik. Előbb csütörtökön a dobogóra törő Győr vendégei leszünk, majd vasárnap a BSE együttesét fogadjuk. Jó hír, hogy Elena Parsinának a napokban meglesz a vízuma, így a továbbiakban az orosz centerre is számíthatunk. ■ V. Cs. Ifjú sakkozók vetélkedtek Ujszászon A napokban immár hetedik alkalommal rendezték meg Újszászon a Fekete József-emlékver- senyt, amelyen utánpótláskorú sakkozók mérték össze tudásukat. Az idei viadalon öt korosztályban összesen hatvankét versenyző vállalta a megméretést, köztük az újszásziakkal évek óta testvérkapcsolatot ápoló vajdasági Zenta egyesületének fiatal reménységei. A legnagyobb sikert a karcagi Egyed testvérek aratták: hárman három különböző kategóriában söpörték be az első helyet. Győztesek: I. korcsoport (2000-2001-ben szül.): Egyed Judit (Karcag). II. kcs, (1998-99): Egyed Viktória (Karcag). III. kcs., (1996-97): Albrecht Gábor (Székesfehérvár). IV. kcs., (1994-95): Egyed Gábor (Karcag). V. kcs., (1992-93): Pásztor Péter (Újszász). ■ G. G. A harmadosztályú kézilabda-bajnokság ötödik fordulójában a férfiaknál Rákóczifalván, a nőknél Abonyban rendeztek izgalmas mérkőzést. Munkatársainktól A fehér mezes martfűi hölgyek a második félidőben 12 percig nem lőttek gólt, és ez el is döntötte a meccset FÉRFIAK SZ. FŐISKOLA-RÁKÓCZIFALVA— MEZŐTÚRI AFC 27-32 (10-14) Rákóczifalva, 100 n. V.: Lekrinsz- ki, Pelikán. RÁKÓCZIFALVA: Makai - CZÖVEK 11(1), Deák 2, Tóth B. 3(1), Szabados 2, Veréb 3, Nagy L. 1. Csere: Szabó (kapus), Török 4 (2), Szőllösi 1, Bíró. Játékos-edző: Tóth Barnabás. MEZŐTÚR: SZIKORA - Farkas, FELFÖLDI 8 (3), Molnár 4, Szabó 2, ICSA 5, Ducza 3. Csere: SZELEI 8, Ladányi, Szűcs 2, Kovács J. Edző: Petrovszki György. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, a fokozott tempó azonban mindkét oldalon sok hibát eredményezett az első negyedórában. Huszonöt percig nem tudtak elszakadni egymás- g tói a felek, aztán az első félidő | hajrájában összeállt a vendégek f védekezése, és átlövőik is egyre | gyakrabban találták meg a ka- 1 púig vezető utat. A játékrész négygólos mezőtúri előnnyel ért véget, amely a szünet után néhány perc alatt egyre csökkent. A 36. percben egyenlíthettek volna a főiskolások, Czövek ziccerét azonban bravúrral védte a remeklő Szikora kapus. Mint később kiderült, ez fordu«8 li.: Férfiak: Békéscsaba- Martfű 25-25, Székács KE-Új- kígyós 25-24, Kiskunhalas- Törökszentmiklósi KE 28-32, Dabas II.—Abony 26-27. Nők: Jászberény-Eszterházy TFSE 28-18, Yoshi-Trans-Heves 27-32, Túrkeve-Kecskemét 20-24. MEGYE! í. OSZTÁLY: Férfiak Szállítók-Tiszakürt 23-15, Jászladány-Heves 12-35, Kun- szentmártonSzállítók 19-27, Heves-Túrkeve 38-16, Szol- nok-Kunszentmárton 25-13, Karcag-Jászladány 30-24, lópontot jelentett az összecsapáson. Újra felpörgött a vendégcsapat, és szűk negyedórával a vége előtt már hat góllal (17-23) tartottak előrébb Felföldiék. Bár az utolsó percekben a hazai együttes egész pályás letámaTúrkeve-Szolnok, 17-29, Ti- szakürt-Karcag 21-22. Az élcsoport állása: 1. Szolnok 8 pont, 2. Szállítók 8, 3. Karcag 8. Nők Tiszaföldvár—Berekfürdő 17-18, Szolnok-Jászladány 11-21, Fegyvemek-Dózsa DSE 16-17, fíerekflrdő-Szolnok 179, Jászladány-Jászfényszaru 13-15, Dózsa DSE-Székács KE 15-18, lászfényszaru-Fegyver- nek 19-13, Székács KE-Tisza- földvár 22-11. az élcsoport ÁLLÁSA: 1. Székács KE 8 pont, 2. Berekfürdő 8, 3. Tiszaföldvár 4. dása okozott némi zavart soraikban, a taktikusan játszó Mezőtúr megszerezte első idegenbeli győzelmét a bajnokságban. TÓTH BARNABÁS: - A rutinosabb és hosszabb kispaddal rendelkező ellenfél megérdemelten nyert. Érződött a játékunkon, hogy egész héten sérülésekkel és betegségekkel küszködtünk. petrovszki győrgy: - Magunknak tettük nehézzé a végét, de örülünk a két pontnak. NŐK ABONY KC-ABONETT- MARTFŰI NKE 26-23 (16-15) Abony, 50 n. V.: Búzás, Tóth. ABONY: RETKES - Csáki 2, DUCZA 4, Nagy 4, Hegedűs 5, HALASI 9, Lakatos. Csere: Zana (kapus), Fekete, Habony, Bíró 2, Mertük, Lőrinczy, S. Tóth. Edző: Brandt Tamás. MARTFŰ: Vida - Kecskés 4, Mitykó 3, Falvai, Lipka 1, SÁPI 6, Felber 5. Csere: Juhász (kapus), Darabos 4, Németh, Hu- nya, Kovács, Fehér. Edző: Budai Ilona. A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, szép találatokkal gyorsan négygólos előnyt szereztek. Ezt az előnyt a hajráig tartották, de a félidő utolsó perceiben a martfűiek, kihasználva az abonyiak hibáit, szorossá tették a régió rangadót. A második játékrész közepéig egymás mellett haladt a két rivális csapat. Ebben az időben a hazaiaknál Halasi, a vendégeknél Sápi vitte a hátán csapatát. Innen azonban az abonyiak tudtak újítani, míg a martfűiek 12 percig nem lőttek gólt, ezzel eldőlt a találkozó sorsa. BRANDT TAMÁS: - Azzal nyertünk, hogy a második félidőben jobban védekeztünk, és volt kapusteljesítményünk. BUDAI ILONA: - Rosszul játszottunk. Ha egyenlőek a feltételek, pontot tudtunk volna szerezni. További bajnoki eredmények: NB II., megyei I. o. IIElMllil Magyar érdekeltségek a sakk-vb döntőjében szerdától Bonnban kerül sor a címvédő indiai Viswa- nathan Anand és az orosz Vlagyimir Kramnyik közötü sakkvilágbajnoki páros mérkőzésre. A felek 1,5 millió eurón osztoznak egyenlő arányban. Mindkét fél szempontjából van magyar vonatkozása a 12 partiból álló összecsapásnak: Kramnyik három szekundánsa közül az egyik Lékó Péter lesz, Anand pedig az Aquaprofit- Nagykanizsa csapatához igazolt. Kikapott hazai pályán a Szeged A tartalékos Pick Szeged 28-24-es vereséget szenvedett a vendég német Rhein- Neckar Löwen együttesétől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A magyar alakulat ezzel a harmadik helyen áll a H jelű négyesben. Csömör Erika kiváló eredménye AZ ABONYI származású Csömör Erika minden idők legjobb magyar eredményét elérve negyedik lett a hawaii triatlon Ironman-világbaj- nokságon. A férfiaknál az ausztrál Craig Alexander, a nőknél a címvédő brit Chris- sie Wellington nyerte a világ egyik legnehezebb versenyét. Csömör mellett volt még magyar résztvevője a 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és maratoni futásból álló viadalnak, mégpedig Major József, aki a 36. helyen zárt. Ivanisevics nyerte a Legendák csatáját Goran Ivanisevics nyerte a Legendák csatája elnevezésű szenior tenisztornát a Papp László Sportarénában. A 2001-ben wimbledoni bajnok horvát ászkirály a döntőben 7:6, 6:3-ra győzött a francia Henri Leconte ellen. A bronzmeccsen John McEnroe győzött. Az amerikai Sergi Bruguera ellen 6:3, 4:l-re vezetett, amikor a spanyol játékos lábsérülés miatt feladta a küzdelmet. Tóth Kriszta remekelt, Lovas Petra bedühödött Erősebbnek bizonyultak a fővárosiak röplabda Második hazai meccsén is alulmaradt a szolnoki legénység A magyar küldöttség egy-egy arany-, ezüst- és bronzéremmel zárta a vasárnap véget ért szentpétervári asztalitenisz Európa- bajnokságot. Bár az erősebb nem képviselőinél nem kerültek dobogóközeibe Harczi Zsolt tanítványai, azzal, hogy csapatban 11. lett a gárda, elérte célját, a legmagasabb osztályban maradást. A nőknél ugyan címvédőként indult a magyar csapat, de ezúttal nem lehetett reális esélye a végső sikerre, hiszen a tavaly óta megerősödött, két kínai és égy orosz honosított játékossal felálló Hollandia legyőzése minden válogatott számára megoldhatatlan feladatot jelentett. Ennek tudatában maximá- üsan teljesítettek Tóth Kriszti- náék, hiszen beverekedték magukat a döntőbe. Párosban éppen fordított volt a helyzet, mert míg 2007-ben a második hely jutott a Tóth, Póta Georgina duónak, most sikerült megnyerniük a tornát A siker értékét csak növeü, hogy Tóth azt megelőzve bronzérmes lett egyéniben. Kár, hogy Lovas Petra a hollandok elleni vesztes csapatdöntő után dühében beleütött a falba, s bár a helyi kórházban elvégzett vizsgálat nem mutatott ki törést, erősen zúzódott a kézfeje, így vissza kellett lépnie a további küzdelmektől. ■ Dzsaber (balra) és Melicher sánca olykor lyukasnak bizonyult SZOLNOKI RK-SI—CSEPEL 0:3 (-21, -18, -23) Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 50 n. V: Mezei, Donkó. SZOLNOK: Filius, Dzsaber, Melicher, GALOVICZ, Szöllősi, Bodonyi. Csere: Gulyás (liberó), Daróczi. Edző: Surányi Márton. Csepel: Szűcs, SZABÓ-ERDÉLYI, VÉGH, Weczera, Tóth T., | Fogl. Csere: Tóth I. (liberó), Lip- | csei, Búzás, Szabó, Szántosi. f Edző: Börcsök Csaba. Az eredmény alakulása. 1. 1 játszma: 3-4, 5-8, 10-10, 10-14, 15-15,16-21.2. játszma: 3-6,6-9, 9-15, 14-18, 16-23. 3. játszma: 5- 3,8-6,11-11,14-16,17-20,21-21. Az elején meggyűlt a Bede Gábort nélkülöző hazai csapat gondja a nyitásokkal: Filius és Dzsaber is a hálóba ütött, Galo- vicz szerváját pedig elnézték a játékvezetők. Bár többször is jelentős hátrányból küzdötték vissza magukat Gulyásék, az első játszmát szoros csatában a csepeüek nyerték. A második szettet végig vezetve, magabiztosan húzták be a vendégek. A kétszettes előny tudatában kissé kiengedtek a fővárosiak, így a harmadik játékrész derekáig Surányi Márton csapata vezetett. Az izgalmas végjátékban a rutinos Melicher vezetésével mindent megtett a mérkőzésben maradásért a hazai együttes, a dobogóra esélyes vendégek azonban nem hibáztak. SURÁNYI MÁRTON: - Szorosabb mérkőzést is játszhattunk volna, ám sokat rontottunk. börcsök Csaba: - Sok sikert kívánok kollégámnak a csapat- építéshez, úgy gondolom, van értelme a munkájának. ■ Gönczöl Gábor