Új Néplap, 2008. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-13 / 240. szám

6 2008. OKTÓBER 13., HÉTFŐ GAZDASÁG Ma a T. Ház előtt a bankbetétek védelme hitelválság Egy hét múlva új költségvetési javaslat Lassuló növekedés, a hiánycélt tartják i:RD8F;tRt met gazdaság vonzásában nulla növekedéssel kell számolni.) A pénzminiszter közölte: ké­szítenek „egy abszolút pesszi­mista modellt” is. Megvizsgál­ják, mi történne, ha a növekedés a két százalékot sem érné el. Azt is elmondta, mindenkép­pen jobb lesz a 2008-as költség- vetési hiány a várt 3,8 százalék­nál (a kormányfő becslése 3,4 százalék). A hiányfaragás érde­kében kiadásokat kell csökken­teni, de annak mértékét még nem tudta, megmondani. Október 20-ra készülhet el az új költségvetési törvényjavaslat. Amikorra a költségvetési expo­zét kell elmondani a parlament­ben, addigra elkészülnek a mó­dosításokat tartalmazó számítá­sokkal. Figyelmeztet a valutaalap: további csapások várnak a tőzsdékre A világ tőzsdemutatói további húsz százalékkal gyengülhetnek a következő - néhány hetes - időszakra vonatkozó legborúlá­tóbb forgatókönyv szerint - kö­zölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető közgazdásza, Oli­vier Blanchard. E változat sze­rint a világ vezető kormányainak még néhány hétre lesz szüksége ahhoz, hogy meghozzák a meg­felelő intézkedéseket, és ezalatt a tőzsdemutatók további húsz százalékkal süllyedhetnek. A Corriere della Sera című olasz lapnak nyilatkozó szakér­tő azt mondta, a jövő évi globá­lis gazdaságnövekedés száz szá­zalékát a feltörekvő gazdaságok adják majd, és ennek következ­tében tovább erősödik Kína befo­lyása a vüággazdaságban. „A fel­törekvő országok jövő évi GDP- növekedése várhatóan hat szá­zalék lesz” - mondta az IMF ve­zető közgazdásza. ■ Kevesebb hűtőt és tűzhelyet vesz a magyar A magyar háztartásigép-piac da­rabszámban hat-hét százalékkal, értékben pedig hét-nyolc száza­lékkal esett vissza az idei év első felében - mondta egy hazai nagy- forgalmazó értékesítési igazgató­ja. Hozzátette, a legnagyobb, 15 és 10 százalékos mértékben a hűtő­gépek és a szabadon álló tűzhe­lyek iránt csökkent a kereslet. Vélhetően azért, mert ezek a ter­mékek szinte minden háztartás­ban megtalálhatóak, és újat csak akkor vesznek az emberek, ha ki­cserélik a berendezéseket. A cse­rét pedig a romló gazdasági körül­mények között inkább elhalaszt­ják. Aki mégis vásárol, az ólcsóbb berendezéseket keresi - mondta. És ha már a hitelpiaci válság­nál tartunk, amellett, hogy ne­hezebben juthatunk majd köl­csönökhöz, elmaradhatnak isko­lafelújítások, közműprogramok stb., és a gyengébb forint miatt nő a devizában felvett törlesztő­részlet is. ■ Ma beterjesztik, és sür­gősséggel akár szavazhat is az Országgyűlés a ha­zai bankbetétek védelmé­ről. Tizenhárommillió fo­rintig a betétbiztosítási alap száz százalékig ga­ranciát vállal, azon felül pedig a kormány kezeske­dik a pénzekről. Europress A legfrissebb hír szerint már Ausztrália is garantál minden bankbetétet a következő három évben. Két és fél milliárd dollá­ros keretet nyitnak, hogy a hitel­piaci válság idején is pénzhez jussanak a gazdasági szereplők. Ez is mutatja, tényleg hitelpiaci get - 13 millió forintig. Azon felül pedig a kormány nyújt ga­ranciát - közpénzből -, és mint a miniszterelnök közölte, füg­getlenül a lekötött összegektől és attól, mikor helyezték el a magyar állampolgárok a pénzü­ket a bankokba. A javaslatot ma fogják egyez­tetni a pártok, majd a T. Ház elé terjesztik az indítványt, és a pénzügyminiszter szerint gyor­Államosítás francia és brit receptek szerint A FRANCIA KABINET hétfőn egy olyan javaslatot tesz, amely állami garanciát adna a pénzügyi válság miatt bajba jutott bankoknak - erről a kormánypárt egyik vezetője beszélt. Gilles Carrez azt mondta, a tervet rendkívüli kabinetülésen vitatják meg, amelyet mára hívott össze Nicolas Sárközy elnök. VASÁRNAPI LONDONI lapértesü­lés szerint a szabadpiac-hívő brit kormány kész többségi tu­lajdonba venni a legnagyobb brit bankokat a pénzügyi szektor összeomlásának meg­akadályozása céljából. A kör­vonalazódó tervek végrehajtá­sának idejére, a héten felfüg­geszthetik a kereskedést a londoni értéktőzsdén. san, házszabálytól történő elté­réssel dönthet róla az Ország- gyűlés. A magyar bankrendszer sta­bil, a betétesek pénze erről az ol­dalról is biztonságban van - vál­tozatlanul ez a pénzügyminisz­ter és a legtöbb pénzügyi elem­ző, bankár értékelése, és ez füg­getlen a több hazai bankot is súj­tó tőzsdei árfolyamzuhanástól. A gazdaság stabilizálása most ismét megelőzi a versenyképes­ség kérdését. Az idevágó másik sarkalatos kérdés az új költség- vetés elkészítése. Jövőre 2 száza­lék alatti gazdasági növekedés­sel számol a kormány - mondta Veres János. Korábban 3 száza­lékos GDP-növekedést terveztek 2009-re. (De már hallani olyan hangokat is, hogy a visszaeső né­OTP-spekuláció: mindent cáfol a londoni ausztrál befektető Csányit vajon megnyugtatta? világválság fenyeget. Mint közöl­tük, számos európai állam, pél­dául Ausztria, Szlovákia és még több ország hasonlóan járt el az Európai Unió döntése nyomán, hogy ötvenezer euróig garanciát kell vállalni a betétekre. Veres János pénzügyminisz­ter bejelentette azt is, hogy a biz­tosított betéteknél kezdeménye­zik a tízszázalékos önrész eltör­lését. Vagyis az eddigi több mint kétszeresére, 13 millió forintra emelnék a biztosított banki beté­tek utáni garanciákat, mégpedig a korábbiakkal ellentétben száz­százalékosan. Ha valakinek például több bankban is van számlája, illet­ve lekötött betéte, akkor vala­mennyi után az Országos Betét- biztosítási Alap vállal felelőssé­HIRDETÉS Egy londoni székhelyű ausztrál befektető, Greg Coffey cáfolja azokat a róla Magyarországon elterjedt híreket, hogy része volt az OTP Bank részvényével foly­tatott tőzsdei spekulációs táma­dásnak. (Még csütörtök tőzsde­zárás környékén az OTP-helyze- tét érintő előző napi „szokásos rémhír” felröppenését követően egy londoni brókerház hirtelen 350 ezer banki részvényt adott el, többek szerint árfolyamzuha­násra spekulálva. Részben ez is volt az oka, hogy másnap, pénte­ken Csányi Sándor OTP-vezér döntött, a bank kemény piaci el lenlépéssel nem kevesebb, mint 3,6 millió saját részvényt vásá­rolt - szerk.) Greg Coffey egy nagy európai fedezeti alap Londonban dolgozó partnere. A nevében és kérésére eljáró kommunikációs iroda az MTI-vel Londonban közölte: Coffey az idén nem kereskedett OTP-részvényekkel, és semmi­lyen szerepe nem volt az előállt helyzet kialakulásában. A befektető fontosnak tartotta hangsúlyozni, továbbra is támo­gatja az OTP-t és Magyarorszá­got. A nevében eljáró iroda az MTI-nek nem kívánta megne­vezni a fedezeti alapot, amely­ben Coffey befektetéskezelői mi­nőségben részes. Annyit el­mondtak: Greg Coffey „aggoda­lommal értesült” arról, hogy ne- • vét összefüggésbe hozták az OTP részvényével történtekkel. ■-sSd DEODORANT YOGHURT ALOE VÍKAfátSK •’J'i mvstrwtr Leveszöldseg Piknik csomag Érvényes: 2008. október 13-15. között. Érvényes: 2008. október 13-15. között Érvényes: 2008. október 12-18. között, a készlet erejéig, minden Penny Market üzletben, az ország 168 pontján. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Minőségei: mindig olcsón!

Next

/
Oldalképek
Tartalom