Új Néplap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-18 / 219. szám
2 POSTÁNKBÓL Kiveszőben a becsületesség A napokban Szolnokon, a Skála Coop áruház előtt elvesztettem fekete autóstáskámat, benne az összes igazolvánnyal, pénztárcával, bankkártyákkal, szemüveggel együtt. Mivel a címem és telefonszámom ott volt az iratokban, azt reméltem, a becsületes megtaláló értesít. Ha a pénz el is veszett, legalább az igazolványaim kellettek volna. Nem került elő, ezért elkezdtem az igazolványok pótlását, nem kis idegességgel és költségekkel. Sajnos, a mai eldurvult, anyagias világban kevésbé lehet reménykedni, ha valaki elveszíti fontos okmányait - vele együtt pénzt is -, hogy visszakapja. A megtaláló a pénzt zsebre vágja, az iratokat a kukába dobja. Szomorú, hogy kiveszőben vannak azon nemes emberi tulajdonságok, mint a becsület és az együttérzés. (NÉV és cím A SZERKESZTŐSÉGBEN) LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉG 5001 SZOLNOK, PE 105. Villámkérdés, villámválasz . Új épületben tervezünk lakást venni. Igaz, hogy már nem építenek félszobát? - érdeklődik egy olvasó. Ez év szeptember 12-én lépett életbe az a rendelkezés, mely szerint az ezután építendő házakban a 8 négyzet- méter alatti helyiséget már nem lehet szobaként eladni. Ha a helyiség 9 négyzetméter vagy azt meghaladó méretű, egységesen szobaként szerepelhet. Ezután a lakás nappalijának továbbra is el kell érnie a 17 négyzetmétert, de ebbe nem lehet beszámítani a vele egy légtérben lévő konyhát és étkezőt, tehát az amerikai konyha nem része a szobának. E változások várhatóan csak másfél, két év múlva lesznek érezhetők az új lakások kínálatában. ■ MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2008. SZEPTEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Emelkedik az új lakások ára építkezés December végétől várhatóan tíz-húsz százalékkal drágul az építőanyag December végétől drágul az építőanyag ára. A tízhúsz százalékos áremelkedés tükröződik majd az új építésű lakások árában is. Erdős Cs.-Békési B. Idén még a megszokott áron vásárolhatnak téglát vagy cserepet az építkezők, az árak csak december végétől emelkednek. Képünk illusztráció. — Már tavaly be tudtunk költözni új építésű társasházi lakásunkba, és ennek nagyon örülünk, mert az építőanyagárak emelkedése miatt ilyen minőségű lakást ennyi pénzért idén nem tudtunk volna venni - mondta a szolnoki Nagy Béla. - Bár elhúzódott az építkezés, a vállalkozó még idén január előtt át tudta adni a lakást, így még a tavalyi áron tudtuk azt átvenni. — Az építőanyagárak folyamatosan emelkednek, elsősorban azok az építőanyagok drágulnak, amelyek előállításához elektromos áram illetve energia szűk- „ séges, például a téglatermékek | vagy cserépfajták, szigetelők — | mondta a szolnoki Paróczai De- | zső, építési és ingatlanforgalmi 1 szakértő. - A szigetelőanyagoknál a polisztirol-termékek árának emelkedésében a kőolaj-áremelkedés is közrejátszik. Mivel a betonvasacél-termékek időszakosan hiánycikknek számítanak, mesterségesen emelkednek azok árai. Míg például év elején nettó 110 forint volt a betonvas- acél kilója, pár héttel később már nettó 190 forintot kellett fizetni ugyanakkora mennyiségért. Az egyes termékekre vonatkozó akciók gyakran változnak, az anyagok listaárainak folyamatos emelkedése mellett. A gipszkartonok és a polisztirol szigetelő- anyagok viszont évek óta ugyanazon az áron kaphatóak, mert nagy a konkurencia, a piac pedig kicsi. Mivel az acéltermékek és üvegtermékek árai emelkedtek, a nyílászárók árai is nőnek. Paróczai Dezső arról is beszámolt, hogy nemcsak az építőanyagok ára nőtt, hanem az egyéb költségek is. Egyre komolyabbak például a munkavédelmi, balesetvédelmi előírások, ezen kívül az építmény-, nyereség-, iparűzési adó összege is folyamatosan nő, hasonlóan a járulékokhoz, társasági adóhoz, nem beszélve az engedélyezési költségekről.- Míg korábban a 30 millió forint fölötti új ingatlanok voltak illetékkötelesek, jelenleg már a 15 millió forint fölöttiek is azok, és ez visszatartja az embereket az ilyen összegű lakások vásárlásától - folytatta az építési és ingatlanforgalmi szakértő. - Egy társasház építése nem mindig térül meg a vállalkozónak. Az ingatlanárak föl vannak fújva. Huszonöt-ötvenezer forintba kerül egy szolnoki belvárosi telek négyzetmétere, míg egy új építésű társasházi lakás négyzetméterét 250 forintért árulják Szolnokon, ám ez lemegy 210 forint négyzetméterárra is. Míg használt lakások esetében az ingatlanpiac nyomott árakkal működik, az új építésű lakások árai várhatóan jövőre emelkednek. Arról, hogy a tervezett építőanyag-áremelésnek van-e már hatása az iparra, Gölniczvölgyi Gábort, szolnoki cégvezetőt kérdeztük. —A mi cégünk különböző burkolómunkákkal foglalkozik. Eddig még semmilyen jelét nem tapasztaltuk az áremelésnek; a beszállítónk sem jelezte eddig, hogy emelni kívánja az alapanyagok árát. Amennyiben ez mégis bekövetkezik, nekünk is emelnünk kell a saját árainkat, mert egy ilyen mértékű emelést már mi sem tudunk lenyelni.- Nem hallottuk, hogy emelkednének az alapanyagárak — válaszolt Barta László, egy jászberényi, betonforgalmazással foglalkozó cég ügyvezetője, arra a kérdésünkre, hogy várható-e áremelés náluk. - Nemrég volt nálunk a cementgyár területi képviselője, és ő is azt mondta, az idei évre nem terveznek áremelést, náluk a jövő évben várható. Ezek alapján a mi cégünk sem fog változtatni a jelenlegi árain. II» / ■ / Imin No az uj építésű ingatlanok ára- A használt ingatlanok értéke (amelyek nem öt éven belül épültek), nem fogja követni az építőanyagok árának emelkedését - mondta Pintér Lajos szolnoki ingatlanszakértő. —Az új építésű társasházak ára pedig biztosan nem fog olyan arányban nőni, mint amilyen arányban emelkedik az építőanyagok ára, hiszen az ingatlan teljes árának húsz-harminc százalékát teszi ki az anyagár. az építőnek viszont bele kell számítani az építőanyagárat az ingatlan értékébe. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEGI velemeny@szoljon.hu tedd szájért SZOyON.hu kmmritsmmm Építőanyagok árának változása (bruttó ár) Építőanyag Mennyiség 2006 2007 2008 Cement (Ft/mázsa) 2500 2950 3100 PTH tégla 30-as (Ft/db) 215 326 360 PTH tégla 38-as (Ft/db) 280 312 384 kisméretű tégla (Ft/db) 35 39 43 EPS 80 polisztirolhab (Ft/négyzetméter) 600 600 600 BRAMAC cserép (Duna) (Ft/db) 210 215 228 BRAMAC cserép (Adria) (Ft/db) 306 317 333 FORRÁS: Ül NÉPbUMÍYOlTÉS Épített lakások száma a megyében (db) 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 Beavatkozás a település belügyébe? rákócziújfalu A közigazgatási hivatalhoz fordul Mali Zoltán Köztestületi tűzoltóság: jól halad a megvalósítás Nem csitulnak az indulatok a rá- kócziújfalui bérlakások ügyében. Tegnap Mali Zoltán, Dráva- piski polgármestere, aki segítő kezet nyújtott Hornyik Zoltánné családjának, hogy megvehesse az ingatlant, telefonon kereste szerkesztőségünket.- Bár hétfői látogatásomkor úgy tűnt, sikerült egyezségre jutnom Rákócziújfalu polgármesterével, Papp Jánossal, mára kiderült, nem tartja be ígéreteit, melyekről általa engedélyezve felvétel is készült. Emiatt állampolgári bejelentést teszek törvényi kötelezettség megszegése miatt a közigazgatási hivatalnál - tudatta lapunkkal a baranyai településvezető. Természetesen megkerestük Papp Jánost is.- Azzal szegtem meg a jogszabályt pozitív irányba, Hornyikné és fia javára, hogy aláírtam bejelentkezésüket a képviselő-testületi határozat figyelmen kívül hagyásával. Köszönöm Mali Zoltánnak az eddigi támogatást, de úgy érzem, ez már túl megy a segítség határán, ez már a település belügyébe való beavatkozás. Egyébként állunk a vizsgálat elébe - felelte érdeklődésünkre Rákócziújfalu első embere. A két polgármester hétfőn ab- § ban is megegyezett, hogy Mali | Zoltán meghívottként részt vesz J az újfalui képviselő-testület szép- s tember 24-i ülésén. ■ Géléi Hétfőn még úgy tűnt Papp János (balról) és Mali Zoltán megegyezésre jutott Jelentős lépések történtek a kőteleki székhellyel létrejövő köz- testületi tűzoltóság megalakításában. Az önkormányzat a jogszabályban előírt határidőig benyújtotta a bejegyzési kérelmet a bíróságra, az eljárás folyamatban van. Szeptember 1-jén Kunszent- mártonban elindult, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Szolnoki Kirendeltsége, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett négy hónapos tűzoltóképzés. A tanfolyamon részt vevők lesznek a testület munkatársai. A hat kőteleki számára térítésmentes a képzés, emellett utazási, étkezési költségtérítést és szállásköltség-hozzájárulást, valamint 2300 forint keresetpótló támogatást is kapnak. A köztestületi tűzoltóság a Mária u. 6. szám alatti, korábban gyógyszertári lakásként funkcionáló ingatlan egyik részében kap helyet. Az ingatlan laktanyává történő átalakítására vonatkozó tervek elkészültek, az építéshatósági eljárás megkezdődött. Örömhír, hogy az Önkéntes Tűzoltó Egyesület e tárgykörben benyújtott pályázatát is támogatták. Ennek eredményeként 200 ezer forintot nyertek a tűzoltóautók, valamint 100 ezret az ingatlan felújítására. ■ R. Á.