Új Néplap, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-17 / 218. szám
SIKER 4 PÉNZ — — VÁLLALKOZÁS UJ NÉPLAP - 2008. SZEPTEMBER 17., SZERDA Már nem csak tanítja, csinálja is portré Bischof Zsolt a Béres szolnoki cégvezetője, de a katedrát sem hagyta ott A tudomány és a gyakorlati munka kiegészíti egymást — véli Bischof Zsolt. A szakember éveken át tanított a Szolnoki Főiskolán, nemrég azonban a Béres Gyógyszer- gyár Zrt. cégvezetője lett. Ám a katedrával sem szakít. Teleki József- Szed vitaminokat?- Béres porcerőitalport. Bár sosem voltam igazolt sportoló, de mindig aktívan sportoltam. Kosárlabdáztam, futottam és fociztam. Mindez a térdemet igénybe vette. Az utóbbi időben már fájt foci közben. De szedem a Béres Aktivál energiatablettát is. A megyében kevesebbet éjszakáztak a vendégek A JÁSZ-NAGYKUN-Szolnokba látogató turisták az első félévben kevesebb időt töltöttek nálunk, mint egy esztendővel korábban. A KSH adata szerint a kereskedelmi szálláshelyeken 177 ezerről 175 ezerre csökkent a vendégéjszakák száma. Ebből 50 ezer volt a külföldiek által itt töltött éjszakák száma. Milliárdokat szedett be a régióban az APEH AZ ÉSZAK-ALFÖLDÖN aUgUSZtus végéig több mint 18 milliárd forintot meghaladó hátralékot szedett be az APEH végrehajtásokkal. Több mint 48 ezer inkasz- szót adtak ki, és 7 milliárd forint értékű ingóságot, követelést, valamint munkabért foglaltak le. Ez idáig 268 árverésre került sor. Az egy évnél régebbi hátralékosok közül pedig 818 egyéni vállalkozóval szemben kezdeményezték a vállalkozói igazolvány visszavonását. Három százalék körüli gazdasági növekedés A JÓ mezőgazdasági termésnek is köszönhetően 3 százalék körüli gazdasági növekedést vár a GKI. A gazdaságkutató — az Erste Bank együttműködésével készült - előrejelzése szerint a második félévben a magyar gazdaság belső és külső egyensúlya is jelentősen javul a tavalyhoz képest. A reálkeresetek idén a verseny- szektorban 2 százalékkal nőnek, a költségvetésiben változatlanok maradnak. Erősítenék a vasút szerepét a szállításban az uniónak nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a vasúti teherszállítás kiépítésére, de nemcsak az elvek szintjén, hanem a finanszírozás terén is. Az Európai Parlamentben sürgették a főútvonalak tehermentesítését, mert így nemcsak a dugók csökkennének, de a levegő minősége is javulna. Hazánknak különösen fontos lenne, hogy a nemzetközi teherszállítás nagy része a vasúton haladjon. —A vitaminokon kívül volt más kapcsolata is a Béressel, mielőtt cégvezető lett?- Három évet dolgoztam itt, amikor a Béres megvásárolta a szolnoki gyógyszertári központot. A kontrollerrendszer kiépítésében vettem részt. Később a polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályát vezettem, de tanítottam a Szolnoki Főiskolán is, közgazdaságtant. A jó kapcsolat azonban megmaradt a céggel. Folyamatos információim voltak a fejlesztésekről, a változásokról. Ennek ellenére meglepetésként ért, hogy felkértek, vegyem át a nyugdíjba vonuló Vajda Józseftől a cégvezetést. A főiskolán azonban továbbra is tanítok.- Hogy fér meg a tudomány és gyakorlati munka?- Időben, energiában nehezen. Ugyanakkor a kettő jól kiegészíti egymást, bár azt szokták mondani, hogy aki nem tudja, tanítja. Én úgy tartom, hogy ha valaki csak katedra mellett tölti el az évtizedeket, az lehet, hogy kiváló tanár lesz, de a felsőoktatásban nem kerülhető meg a szakmai gyakorlat. De egy vezető beosztásban lévő embernél sem baj, ha saját munkáján túlmutató közgazdasági ismeretekkel is bír. Nem jó, ha az oktató bezárkózik a katedra és a könyvek közé, és az sem, ha egy vezető az elméletet hagyja elfutni maga mellett. Tavaly öt új termelőgépet állítottak üzembe. Viszont ez is kevésnek bizonyul, ezért a gyártókapacitás további bővítésére lesz szükség.- Milyen a szolnoki gyógyszer- gyár szerepe a cégcsoporton belül? Várhatók fejlesztések a közeljövőben?- A Béres Holding zászlóshajója a gyógyszergyár. Szinte az összes Béres-termék Szolnokon készül, így az exportra szánt készítmények is. Itt működik a raktárbázis és a minőségbiztosítás. Most egy új gyártógép, úgynevezett bliszterezőgép beruházása zajlik. Tavaly pedig öt új termelőgépet állítottunk üzembe. A termékek száma és mennyisége azonban úgy megnőtt, hogy a gyártókapacitás, további bővítésére lesz szükség. Ehhez egy új csarnok épülhet a következő években. Egyelőre még az elvi döntés született meg. Elkezdődött viszont egy kifelé kevésbé látványos, ám rendkívül fontos fejlesztés, az informatikai rendszer megújítása.- Mennyire lett szolnoki cég a Béres? — Foglalkoztatás szempontjából az egyik meghatározó cége a megyeszékhelynek. Egyrészt 170 ember talál itt munkát, másrészt számos olyan feladat van, amelyet helyi beszállítókkal oldunk meg. A városnak is folyamatos támogatást nyújtunk. A Béres Alapítvány a Teljes Életért például a kórháznak két-három alkalommal adományozott gépeket. A gyógyszer- gyár pedig az egészségmegőrzés, a kultúra, a sport területén segített különböző városi rendezvényeket. A Szolnoki Főiskolának szakképzési hozzájárulást fizetünk. Az elmúlt egy évben négy olyan munkatársunk lett, aki a Szolnoki Főiskolán végzett vagy végez. Ezzel mondNévjegy: Bischof Zsolt született: Törökszentmiklós, 1969. család: Nős, két gyermeke van. Felesége tanárnő Török- szentmiklóson. ISKOLAI VÉGZETTSÉG: A KÖZgOZ- daság-tudományi Egyetemen vezetésszervezés, illetve munkaerő-piaci kapcsolatok szakon szerzett diplomát. Jelenleg a PhD megvédésére készül. munkahely: A Szolnoki Főiskolán tanított, majd a Béresnél kontroliét 1998-tól a szolnoki önkormányzat városfejlesztési osztályvezetője volt, majd 2002-től ismét a Szolnoki Főiskola főállású tanára lett. Jelenleg a Béres Gyógyszergyár Zrt. cégvezetője. Mindemellett társadalmi megbízatásként a Magyar Közgazdasági Társaság megyei elnöke. HOBBI: Foci AUTÓ: A biztonságos, nagy csomagterű, dízelkocsikat szereti. Jelenleg egy Ford Mondeóval jár. utazás: Télen a felvidéki hegyekbe jár a család síelni, nyáron a Balaton a kihagyhatatlan. hatni, megelőztük a Szolnok hazavár programot.- Tanítás, cégvezetői munka mellett mennyi ideje jut a családra?- A Béresnél nem úgy tekintenek az emberre, mint a szükséges munkaerőre. Egyrészről komoly egészségmegőrző program van. Másrészt figyelünk arra, hogy minden munkatársnak legyen ideje a pihenésre, feltöltő- désre is. Épkézláb munkaerőhöz épkézláb családi háttér kell. Ez azt jelenti, hogy nemcsak azt tudják az itt dolgozók, hogy van hova haza menniük, de vannak közös családi élményeik is. Én magam is úgy igyekszem beosztani a munkámat, hogy a hétköznapokon is jusson idő a családra. A hétvége pedig—kevés kivételtől eltekintve - teljes egészében a családé. Persze az más kérdés, hogy egy vasárnap délelőtt mennyit jár az ember feje a cég ügyein. Hadd «Öjení SZ0U0N.hu A SZOtNOK-JÁSZWJN ONLINE Külföldre dolgOZiiak. Az egykori Szolnoki Mezőgépet 2004-bep megvásárló ír McHale család vállalkozása ma már száz főt foglalkoztat a megyeszékhelyen. Az üzemben főleg bálázókat gyártanak, teljes egészében exportra. Az idén mintegy 850-900 berendezést szerelnek össze a korszerű üzemben. A Cégközlönyben ismertetett eljárások A Cégközlöny 2008. augusztus 28-én megjelent, 35. számában közzétett, a megyei cégbíróságon indult felszámolási eljárások. BANA ÉS TÁRSA BT.. TÖRÖKSZENT- MIKLÓS. Félsz.: Csabaholding Kft. 1146 Budapest, Thököly út 59. (Közzététel: 08.15.) ZSÜ-NÓ 2003 BT., TISZAFÜRED. Félsz.: Fiskális 1027 Budapest, Varsányi Irén út 38. (Közzététel: 08.15.) TÜSKEVÁR 2004 BT.. SZOLNOK. Félsz.: Kossuth Holding Zrt. 1075 Budapest, Kazinczy út 24-26. (Közzététel: 08.15.) FACSI-8AU BT., JÁSZALSÓSZENT- GYÖRGY. Félsz.: Kerszi Zrt. 1135 Budapest, Csata út 11. (Közzététel: 08.15.) RO-NÓ-ÉP BT., JÁNOSHIDA. Félsz.: Real-Holding Kft. 1132 Budapest, Victor Hugo út Illő. (Közzététel: 08.15.) SUREPOINT BT., KARCAG. Félsz.: ÁFI Rt. 1055 Budapest, Szent István krt. 1. (Közzététel: 08.14.) MAURER-BAU 2004 KFT., JÁSZ- KISÉR. Félsz.: Keszau-Solder Serc-1 Kft. 1125 Budapest, Istenhegyi u. 58. (Közzététel: 08.14.) A hitelezői igények benyújtásának határideje minden esettben a közzétételtől számított negyven nap. Az adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ■ T. J. Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Szolnoki Kirendeltség és Szolgáltató Központja Állásbörzét és Munkáltatói Fórumot tart 2008. szeptember 23-án, 9-13 óráig az Aba-Novák Kulturális Központban (Szolnok, Hild tér 1.). A rendezvény lehetőséget biztosít az álláskeresők, az állást változtatni szándékozók és a munkáltatók közvetlen találkozására, álláslehetőségek feltárására a megváltozott munkaképességű álláskereső személyek részére. A munkáltatói fórum résztvevői tájékoztatót hallgathatnak meg a Társadalmi Megújulás Operatív Program projektjeiről, illetve a megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációs, foglalkoztatási, és támogatási lehetőségeiről. A programon részt venni kívánó munkáltatók jelentkezhetnek az 56/414-117/146 telefonszámon és a totokk@lab.hu e-mail címen. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.