Új Néplap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-04 / 181. szám

SPORT ÚJ NÉPLAP - 2008. AUGUSZTUS 4., HÉTFŐ Vendégségben a Honda bokszában autósport Tóth Péter jobb időt gokartozott mint Alexander Wurz A hét végén rendezték meg a XXIII. Magyar Nagydíjat a Hungarorin- gen. Az egyébként is iz­galmas verseny különö­sen a 13 esztendős szol­noki Tóth Péter számára marad felejthetetlen, hi­szen a Honda-istálló ven­dégszeretetét élvezhette. Géléi József Ha azt mondjuk, hogy Tóth Pé­ter nem aludt egy percet sem pénteken éjszaka, s szombaton reggel úgy kászálódott ki ágyá­ból, hogy a torkában dobogott a szíve, még enyhén is fogalmaz­tunk. A szakemberek által rop­pant tehetségesnek tartott go- kartos fiatalembert ugyanis dél­előtt fél tízre várta a Honda-is­tálló a hungaroringi bokszába. Nem csak egy szokványos PR- fogás volt meghívása, ugyanis az ifjú pilótának autóját is vin­ni kellett magával.- Nekem mindössze annyi volt a szerepem, hogy le kellett „szállítanom” a fiamat a boksz­utca bejáratához, attól kezdve egy tolmács kísérgette minden­hová „ tudtuk a az édesapától, idősebb Tóth Pétertől.- Azzal kezdték, hogy meg­mutogatták azt a különleges Örök emlék az ifjú szolnoki pilóta albumában: Rubens Barrichello (balról), Jason Button, Tóth Péter és Alexander Wurz közös fotózáson szerepelt „várost”, melyet alig egy nap alatt építettek a kamionok köré maguknak a versenyistállók - vette át a szót az ifjabb Péter. - Jártam a Honda éttermében, pihenőjében, tárgyalóiban, de a legnagyobb élmény egyértel­műen a boksz volt. Mindent el­magyaráztak: hogy készítik méretre az üléseket a pilóták­nak, mi a különbség a két ver­senyautó között (a kormány, az ülés és a pedálok - a szerk.), hogyan edzenek a szerelők a Kovalainen nyerte a Magyar Nagydíjat A FINN HEIKKI KOVALAINEN (McLaren-Mercedes) ölébe hullott a futamgyőzelem a Hungaroringen, miután há­rom körrel a vége előtt a to­ronymagasan vezető Felippe Mossa Ferrarija megadta ma­gát A második helyet óriási meglepetésre a német Timo Glock (Toyota), míg a harma­dikat a vbcímvédő finn Kimi Raikkönnen (Ferrari) szerezte meg. Fernando Alonso a ne­gyedik helyre hozta be a gyen­gécske Renaultot, míg az ösz- szetettben vezető Lewis Hamil- tont (McLaren) ezúttal ötödik­ként intették le. kerékcserékre, tankolásokra. Olyan kuriózumokat adtak a kezembe, mint a titániumötvö- zetből készülő, egy személyau­tó árát kóstáló kerékagyat, vagy a mindössze néhány kilós kasznit, melyet csupán néhány perccel az indulás előtt tesz­nek rá az autóra. A számtalan élmény közül mi volt az, ami leginkább meg­fogta?- Az a hihetetlen nyugalom, ami az egész csapatot jellemez­te. Három perccel az időmérő kezdete előtt például a pilóták még a „szalonban”, ingujjban beszélgettek, miközben sem a kerekek, sem a kaszni és orr­kúp nem volt feltéve az autóra. Akkor jött az egyik mérnök, szólt a két pilótának, hogy „three minutes”: ez lehetett a varázsszó, mert mindenki el­kezdte tenni a dolgát. Mire But­ton és Barrichello beült a Hon-' dába, már minden a helyén volt. Tavaly Lewis Hamiltonnal találkoztam egy félórára, ám az, hogy ezúttal Jason Button- nal és Rubens Barrichelloval egy jó fél napot eltölthettem és beszélgethettem is velük, még inkább felejthetetlenné tette vendégeskedésemet. Az időmérő edzés után az­tán a Silver Kart vezetéstech­nikai pályára volt hivatalos a teljes Honda-csapat. A két For­ma-1-es pilóta rendőri felveze­téssel, külön autóval utazott Mogyoródról Kőbányára. Bár mindketten kaptak sofőrt is, ők ültek a volán mögé. Ezzel alaposan becsapták a rájuk vá­rakozó fotósokat, akik élesre állított „géppel” a hátsó ajtónál várták őket kiszálláskor. Jóko­ra derültséget keltett, mikor aztán kiderült, hogy a hátsó ülésről kikászálódó férfiak magyar sofőrök, csak ezúttal felmentették őket a munka­végzés alól. Kora este három fordulós go­kartversenyt rendeztek cseh, szlovák és lengyel vendégeik­nek a hondások. A felnőtt ver­senyzők közül egyedül Tóth Pé­ter lógott ki a maga 13 évével. Button és Barrichello csak né­zőként volt jelen, ám a csapat tesztpilótája, Alexander Wurz - maga is éveket töltött a For- ma-l-ben - megmutatta tudá­sát. A nap csattanójára este 11 óráig kellett várni. Akkor ren­dezték ugyanis a döntőt, s a győztes Tóth Péter 2 tized má­sodperccel jobb időt ért el, mint az osztrák pilóta. Nem lennénk meglepve, ha a Honda szakembereinek note­szébe erősebben vésődött volna bele Tóth Péter neve. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu SZOLJON.hu ASZOLNOK-JÄSZKÜN ONLINE HÍRE K Ivanics győzött a gyendai versenyen Ivanics Gergely nyerte a II. Grand Prix P-NÍVÓ 176 kilo­méteres kerékpárversenyt, melyet a Tiszagyenda, Ti- szaroff és Fegyvernek „kör­ben” rendeztek. Huszonöt km-rel a cél előtt az olasz Domenico Loria és Ivanics meglépett a mezőnytől. A két éllovas hétperces előny­re tett szert az üldözőkkel szemben, végül Ivanics le­hajrázta riválisát. A P-Nívó- Betonexpressz pénteken is rendezett egy egynapos ver­senyt, azt az olimpikon Kusztor Péter nyerte. Elhunyt a vívóedző, Gerevich György Súlyos betegségben elhunyt Gerevich György, a Vasas kardvívóinak mestere. A minden idők legeredménye­sebb magyar vívójaként és olimpikonjaként ismert, hétszeres aranyérmes Gere­vich Aladár fia így már nem láthatja, hogyan teljesít az ötkarikás játékokon két ta­nítványa, az Athénben ezüstérmet szerző, és Kíná­ban is az esélyesek közé tartozó Nemesik Zsolt, to­vábbá Szilágyi Áron. Magabiztosan nyert kosárválogatottunk Az Európa-bajnoki selejtező­sorozatra készülő férfi kosár­labda-válogatott barátságos mérkőzésen magabiztos, 83- 65-ös győzelmet aratott Ro­mánia csapata felett Veszp­rémben. Mészáros Lajos együttesének csak az első negyedben okozott fejtörést az ellenfél, a nagyszünetben már 17 pont volt az előny. Doppingellenőrzés a kézis lányoknál A vasárnap Pekingbe érke­zett magyar olimpiai csapat néhány tagja máris átesett az első doppingellenőrzé­sen. A MOB beszámolója szerint délután egy svéd hölgy vezetésével feltűnt egy öttagú csoport a magyar szálláshely bejáratánál, és egyedi módon, találomra vá­lasztotta ki az alanyokat. Szamoránsky Piroska, Bódi Bernadett és Tömöri Zsu­zsanna lett az „áldozat”. Győzelemmel hangolt a Kazincbarcikára a Szolnoki MÁV FC labdarúgás Elmaradt a Jászberényi SE utolsó felkészülési mérkőzése, hazai siker született a Kiséri Sportnapokon Egy héttel az NB Il-es bajnoki rajt előtt lejátszotta utolsó előké­születi mérkőzését a Szolnoki MÁV FC labdarúgócsapata. Dunaújváros— Szolnoki MÁV FC 0-3 (0-1) Dunaújváros, 100 néző Szolnok: Rézsó (Kolláth) - Ur- bán-Szabó, Antal, Balogh (Bá­lint), Kerényi (Reinhardt) - Zana (Nagy P.), Mile, Hegedűs (Tisza), Kis K. (Szabó T.) - Bozori (Blas- kovics), Kotula. Edző: Vígh Tibor. Gólszerzők: Antal, Blasko- vics, Kotula Hatvan percen keresztül jó teljesítményt nyújtott a Tisza- parti gárda, melynek soraiban a második félidőben két tizen­hat éves fiatalember — Blasko- vics Patrik és Tisza Kálmán - is bizonyítási lehetőséget kapott Vígh Tibor vezetőedzőtől.- Mivel az augusztus kilen- cediki bajnoki rajton Kazinc­barcikán lépünk pályára, szán­dékosan választottuk úgy utol­só edzőpartnerünket, hogy ide­genben lépjünk pályára - felel­te érdeklődésünkre a szolnoki szakvezető. - Szalai Botond és Bállá Richárd kisebb sérülés miatt ezúttal kihagyta az össze­csapást, ám a rajtra mindketten egészségesek lesznek. A duna­újvárosi találkozóval befejeztük a felkészülést, a héten már több edzőmeccset nem játszunk. A kísérlek és abádszalókiak kemény csatában döntetlenre végeztek A Jászberényi SE együttese is úgy tervezte, hogy pályára lép a hét végén, ám Földesi Károly csapata végül mérkő­zés nélkül maradt.- Tápiószecsőn szerepel­tünk volna, ám a játéktér egyik fele használhatatlan volt vala­mi csőtörés miatt, így meccs nélkül jöttünk haza - tudtuk meg a kék-fehérek szakosz­tálymenedzserétől, Váczi Gyu­lától. — Persze mindez nem azt jelenti, hogy szabadnapot kap­tak volna a játékosok, hiszen Földesi Károly saját pályánkon edzést vezényelt számukra. A Kiséri Sportnapok kereté­ben három csapatos villámtor­nát rendeztek szombaton este. A megyei másodosztályú ha­zaiak 0-0-t játszottak az Abád- szalókkal, majd 3-0-ra legyőz­ték az NB III-as Jászapátit. Mi­vel a Tisza-taviak csak kettőt rúgtak az Apátinak (2-0), a Jászkisér együttese jobb gól- különbségével megnyerte a küzdelemsorozatot. ■ Gelei J. NB l-es eredmények Vasas-Újpest 4-2, Diósgyőr- Kaposvár l-O, Fehérvár- Haladás 1-0, Zalaegerszeg- Kecskemét 1-0, Nyíregyháza- Siófok 1-0, Paks-REAC 1-3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom