Új Néplap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-26 / 199. szám

ÚJ NÉPLAP — 2008. AUGUSZTUS 26., KEDD MEGYEI TÜKÖR Hiteltelen hitelt igénylők társasház Az épület felújításra szorul, de a lakók nem egyeznek A szolnoki Lordok Háza lépcsőháza igencsak megérett a felújításra. Bár­sony Miklós (egy lakó), szeirnt hitelfelvétellel oldható meg a probléma.. Cibakháza létszámcsökken­tés A település költségvetési egyensúlyának megteremtése ér­dekében szükség volt néhány ta­karékossági intézkedésre. Ennek egyik lépéseként 20 teljes, illetve egy részmunkaidős dolgozóról 13 teljes, és két részmunkaidős dolgozóra csökkentették a Mű­szaki Ellátó Szervezet létszámke­retét. RÁ Karcag gázolajat loptak Egy kft. telephelyén elhelyezett hét munkagép üzemanyagtartályát csapolták meg ismeretlen tette­sek. Az elkövetők összesen mint­egy 200 liter gázolajat loptak el. MRFK Szolnok SZÉPEK voltak Befe­jeződött a Balaton mellett Fonyó­don az a tábor, amelybe az or­szág minden részéből érkeztek diákok. Az egyhetes programban sajátos szépségverseny is szere­pelt, mely szolnoki sikert hozott. A Molnár testvérek elhozták a dí­jakat: a fiatalabb Molnár Lili a legszebb bőrű, nővére Molnár Blanka a legszebb szemű táboro­zó díját vehette át a szigorú szak­emberekből álló zsűritől. A test­vérek a szolnoki Kassai úti iskola felsősei, dszm Tíszapüspökí iskola Ez idáig 24 elsőst írattak be a helyi álta­lános iskolába. A létszám tanév közben még változhat. Ez az elő­ző évhez képest három fővel ke­vesebb. Ezen a nyáron csak tisz­tasági meszelésre volt pénze az iskola vezetésének, nagyobb fel­újítás nem történt. Jelenleg elbí­rálás alatt van egy európai uniós pályázat, amelyből a fűtést kor­szerűsítenék és kicserélnék a nyílászárókat, ni Ujszász SPORTOLHATNAK Sike­res volt a „Tárt kapus létesítmé­nyek" címmel, az önkormányzati minisztérium kiírására benyújtott pályázat. A város ötszázezer fo­rint támogatásban részesült. A település vezetősége bízik ben­ne, hogy ősszel a sportcsarnok­ban sok sportolni vágyó itt élővel találkoznak, hisz a pályázat célja épp az, hogy azok is ismerjék meg a mozgás örömét, akik nem mozognak rendszeresen, rá UjSZáSZ AUTÓKAT TÖRTEK FEL Két személygépkocsit is feltörtek szombatra virradóra, melyekből CD-s rádiót, hangszórót, mobilte­lefont és rádiós magnót loptak el. A tettesek gyorsan rendőrkéz­re kerültek, és az ellopott tárgyak nagy része is megkerült, mrfk Felújításra szorul egy szolnoki társasház épüle­te, ám a lakók nem egyez­nek abban, hogy vegye- nek-e fel hitelt e célra vagy sem. Békési Brigitta- A közös képviselőnk mindent elkövet, hogy ne újítsák fel a há­rom lépcsőházból álló társashá­zunk C épületszárnyát, ahol va­kolatjavításra, festésre lenne szükség, ezen kívül a lift is javí­tásra szorul - panaszolta a szol­noki Gór András, aki a Kossuth tér 10. szám alatti „Lordok Háza’’ egyik lakója. — A május 27-i köz­gyűlésen a lakástulajdonosok kö­rülbelül nyolcvan százaléka igen­nel szavazott, megegyezett ab­ban, hogy a lakástakarék-pénz­tártól a lejáratkor kapott összeg mellé hitelt vegyünk fel és abból újíttassuk fel az épületet. Az alá­írásokat tartalmazó ívet június 27-én átadtam a közös képviselő­nek, akinek úgy tudom, hogy ki kellett volna azt hirdetnie nyolc napon belül. Ehelyett a számvizs­gáló bizottság tagjai körbejárták a lakókat, és rábeszélték őket, hogy vonják vissza a szavazatu­kat. Ennek következtében már csak alig több, mint a lakástulaj­donosok ötven százaléka állt a hi­telfelvétel mellett. ■ Az épület felújítása megoldható hitel felvé­tele nélkül is, a vállal­kozónak történő részlet- fizetéssel. —Azért változtattam meg a vé­leményemet a hitellel kapcsolat­által körbehordott ívet, nem tud­tam azt sem, hogy hány évre vennénk föl a kölcsönt és a pon­tos összeggel sem voltam tisztá­ban - árulta el kérdésünkre Gá­bor Béláné, aki szintén a Lordok Házának lakója.- Nem tájékoztattak engem kellőképpen, mielőtt aláíratták velem a hitelfelvételről szóló kér­dőívet - mondta egy, a neve el­hallgatását kérő lakó. — Én csak azért írtam alá, mert azt mond­ták, hogy a többiek is aláírták (amit egyébként láttam is) és már csak az én aláírásom hiány­zik. Később azonban végiggon­doltam a dolgot, és nem tartom helyesnek, hogy mások helyett döntsön akár a többség is, ha ek­kora összegről van szó. Utólag visszavontam az aláírásomat, mert tájékoztattak arról, hogy le­hetőség van felújításra kölcsön felvétele nélkül is. Jobb megol­dásnak tartom ez utóbbit, hiszen így nem kell évekig kamatot fi­zetnünk. Meglehetősen régóta lakom itt, idős is vagyok, nem szeretnék adósságot hagyni az örököseimre.- Nem az a kérdés, hogy fel kell-e újítani a C épületszárnyat vagy sem, hanem az, hogy ehhez valóban fel kell-e venni hitelt vagy nincs erre szükség - tájé­koztatott dr. Nagy László, a szol­Vissza lehet vonni a hitelt A LAKÁSTULAJDONOSOK két­harmadának szavalata szükséges a hitelfelvételhez, tájékoztatott a lakástakarék­pénztár munkatársa. Bár a társasházi törvényben négyö­tödös szavazati arány szere­pel, a pénzintézetnél a két­harmados szabály él. Vissza­vonni a hitelkérelmet a ki­utalás időszaka alatt lehet, amely három hónap. A Lor­dok Háza esetében azért nem történt még érdemi lé­pés, mert nem egyértelmű, hogy a lakók pontosan mit is szeretnének, mondták a pénzintézetnél. noki Jubileum Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke, aki egyben a társasház közös képviselője is.- A Lordok Háza társasház la­kóközössége két csoportra oszlik e kérdésben. Mivel ebben az év­ben járt le a társasház lakástaka­rékossági szerződése, lehet vá­lasztani, hogy csak a megtakarí­tott összeget veszik fel vagy hi­telt is igényelnek mellé. Június­ban a lakástulajdonosok hetven­nyolcvan százaléka aláírta a köl­csön felvételéhez szükséges kér­dőívet, ám később többen meg­gondolták magukat, és elálltak a hitelfelvételtől, így már nem volt meg a lakástakarék-pénztár által előírt kétharmados többség - folytatta. - Én nem dönthetek a lakók helyett, csak képviselni tu­dom őket. A májusi közgyűlésre nagyon kevés lakó jött el, a meg­jelentek megnyilvánulásából úgy tűnt, hogy meglesz a szük­séges szavazattöbbség. Ezért el is mentem a pénzintézethez és megigényeltem a hitelt. Amikor azonban láttam, hogy nincs meg a kölcsön felvételéhez szükséges többség, visszavontam a hitel- igénylést. Szó sincs tehát arról, hogy én vagy a lakásszövetkezet szélmalomharcot folytatnánk a ház homlokzatának felújítása el­len, de az épület javítása meg­oldható hitel felvétele nélkül is, a vállalkozónak történő egysze­rű részletfizetéssel. Erről min­den lakástulajdonost értesíteni is fogunk, a postaládákba egy er­ről szóló írásos anyagot osztunk majd szét a napokban. Falusi forgatag lesz Szolnok belvárosában Idén ötödik alkalommal rende­zik meg a népi játékok feszti­válját Szolnokon, a Szapáry úton augusztus 30-án, Szolnok város napján 12 órától. Mint­egy ötven asztal vár kicsiket és nagyokat egyaránt hangulatos, logikai játékokkal. A visegrádi országok hagyományőrző cso­portjai is bemutatkoznak au­gusztus 30-án. A „Falu a város­ban” elnevezésű programot ha­gyományteremtő szándékkal rendezik meg. A rendezvé­nyen, melyet a Nemzetközi Vi­segrádi Alap támogatott, a dél­lengyelországi zawojai gurál, a szlovákiai oravai és a cseh po- sazavi régió falusi hagyomá­nyait elevenítik fel. ■ N. I. Megkérdeztük olvasóinkat Mi volt az oka gyengébb olimpiai szereplésünknek? KURTZ JÓZSEF. Túfkeve: - Sze­rintem a gyengébb szereplés oka elsősorban az utánpótlás­nevelés egyre nehezebb helyze­tének köszönhető. Mint nyug­díjas testnevelő és utánpótlás labdarúgóedző, nagyon fontos­nak érzem a mindennapos testnevelés mielőbbi bevezeté­sét az iskolákban. Persze en­nek anyagi és technikai hátte­rét is fontos előteremteni. pataki Zoltán, Karcag: - Egy­részt anyagi oka van, emiatt sportolóink nem úgy koncent­ráltak, ahogy kellett volna. Másrészt a társadalmi közál­lapotok is visszatükröződnek az eredményekben. Tudomá­sul kell venni, hogy egyre in­kább a pénzről szól a verseny, az őstehetség egy idő után már kevés, amikor századmá­sodperceken múlik egy érem. FODOR ROLAND. Szolnok:- Szerintem teljesítmény kér­dése. Én kiállók mellettük és elfogadom a történteket, nem hibáztatom őket, mint ahogy sokan. Az nem megoldás. En is kajak-kenuzok, szerintem Kammererék eltaktikázták magukat, egyébként az első háromban vártam volna őket. A Kozma-Kis kenus páros har­madik helyének örültem. TÖMEG BARBARA. Jászkaraje- nő: — Az én véleményem sze­rint a kínaiak az egész olimpi­át megvették. Egyébként a ka­jakosoknak szerintem sokkal jobban kellett volna teljesíteni­ük, ahogyan a vívóinknak is. Ez az olimpia a sportolóink ré­széről csalódás volt, sokkal többet vártam. Viszont aki megdolgozott az éremért és a pénzért, az meg is érdemli. 3 trau 0 BÉKÉSI BRIGITTA Kezdődik a „nagybetűs” bizony, telik az idő. Nemré­gen még azon gondolkod­tunk, hogy milyen babako­csit válasszunk születendő gyermekünk számára, most pedig már azon törjük a fe­jünket, vajon hogyan veszi majd az akadályokat cseme­ténk a bölcsődében vagy az óvodában. A szülők sokat tehetnek azért, hogy meg­könnyítsék gyermekük szá­mára az átállást. A napi sé­ták során például meg lehet mutatni a bölcsődét és az óvodát, sőt, van, ahol be is lehet menni játszani a „na­gyok” közé. A megyénkbeliek örülhet­nek, mert ha nem is abba a kiválasztott intézménybe vették fel gyermeküket, amelyet első helyen megje­löltek, azért nem utasítottak el senkit. Ellentétben példá­ul a fővárosiakkal, ahol rit­ka kivételnek számít, ha va­laki bölcsődébe járhat és az óvodai helyekért is komoly harc folyik. És bár véget ér az egész na­pos együttlét időszaka, ér­demes azt is szem előtt tar­tani, hogy kezdődik egy új, amelyben ugyanannyi örö­möt lehet találni, mint az azt megelőzőekben. A gye­rekek az önállóság felé ve­zető út első lépcsőfokára léphetnek, és a legfontosab­bat kapják: a játék örömét. A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: Gázos energiaszámlák jönnek Gólzáporral hangolt Szol­noki MÁV FC A parlagfű sok gondot okozhat a gazdáknak Sok a szúnyog, újabb ir­tást terveznek <**A bikinis lányok sem von­zották a látogatókat a Ti- sza-tóhoz Továbbra is sok a szúnyog, újabb irtást terveznek Továbbra is rengeteg a szúnyog Szolnokon. Annak ellenére is, hogy augusztus 19-én volt még egy pluszgyérítés. A legfőbb gondot az jelenti, hogy az árvíz után megmaradt tocsogókból napi rendszerességgel kelnek ki az új vérszívó rovarok. Ha az időjárás ilyen marad, akkor va­lószínűleg lesz még egy irtás szeptember első felében, tud­tuk meg Dénes Gábortól, a pol­gármesteri hivatal mezőgazda- sági főmunkatársától. Erre je­lenleg keresik az anyagi forrá­sokat. Ez valószínűleg teljes kö­rű gyérítés lesz, melynek so­rán kémiai vegyszert, illetve melegköd-képzést alkalmaz­nak a szakemberek. ■ BFV r. . - : ■ *

Next

/
Oldalképek
Tartalom