Új Néplap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-02 / 180. szám
7 2008. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT GAZDASAG&KOZELET Béremelésre is lesz mód az egészségügyben, ha a társadalombiztosítás bevételei jövőre is az ideihez hasonlóan alakulnak, és nyereséges lesz a kassza Maradványból béremelés egészségügy Több támogatás biztosan lesz, több fizetés lehet Megtévesztő volt az autó szélvédőjén a reklámanyag parkolás Olvasónk nemfizető parkolóban hagyta autóját, ezután a szélvédőn ott találta a „Mikulás-csomagot”. Mire kiderült, hogy ez reklám, már családi veszekedés lett belőle. A fogyasztóvédelem reklámfelügyeleti eljárást tud indítani a céggel szemben - mondta Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) Közép-magyarországi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének osztályvezetője. A hölgy tehát nyugodtan forduljon a vállalkozás székhelye alapján területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez. Ez Tolna megyében az NFH Dél-dunántúli Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének Tolna megyei kirendeltsége. Elérhetőségük megtalálható többek között az interneten, a www.nfh.hu honlapon. A fent leírt történet ugyanis a tiltott reklám tipikus esete. Ezek a hirdetések nem megengedhetők. Egyáltalán nem jó poén parkolási bírságnak álcázni egy reklámot. A figyelmet nem Ijesztgetéssel kell felhívni egy termékre vagy egy szolgáltatásra. Mint a fenti példa is mutatja, a panaszosnál családi perpatvar lett a dologból; a reklám elszenvedői bizonyára azt hitték, amíg ki nem derült az igazság, hogy most ki kell fizetniük tiltott parkolásért egy tetemes összeget. De más kellemetlen következmények is származhatnak a hasonló „viccelődésből”. Az NFH-nak már volt hasonló ügye, és a vétkes cég nem úszta meg komoly bírság nélkül. A tiltott reklám az egyik legszigorúbban büntetendő akció. Ne hagyjuk szó nélkül, ha Ilyennel találkozunk, akkor a vállalkozások is körültekintőbbek lesznek. ■ kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u Összesen 5,7 milliárd forint többlettámogatást kaphat az egészségügy. Székely Tamás szakminiszter az Egészségbiztosítási Alap maradványából támogatná a háziorvosokat, de más összegből akár még béremelésre is futná. Ambrus Vilmos Az Egészségbiztosítási Alap 5,7 milliárd forintos várható maradványából csoportosítana át a tárca, az összeget a kistelepülési háziorvosok ügyeleti díjának emelésére, az egynapos ellátások és a mentőszolgálat támogatására szánnák. Székely Tamás a pénteki kormányszóvivői sajtótájékoztatón elmondta: a kistelepüléseken működő háziorvosok ügyeleti díját 15-20 százalékkal emelik meg ősztől. Ugyancsak növelik az egynapos ellátás teljesítmény- volumen-korlátját (tvk), továbbá biztosítják az Országos Mentőszolgálatnak azt a többlettámogatást, amelyre az üzemanyagok drágulása miatt van szükség. Ez a mentőknél és más betegszállító szervezeteknél összesen 270 millió forint lehet. Támogatásra számíthatnak azok a krónikus osztályok is, ahol megfelelő szakképzett munkaerővel valós rehabilitáció folyik. Székely Tamás a tvk emelésével csökkentené a várólistákat, de bizonyos betegség geknél, így például a hematológiai beavatkozásoknál egyáltalán nem lehet majd várólista. A járó- és fekvőbetegellátásban bevezetik a háziorvosoknál már alkalmazott renda Fidesz szerint egyre rosz- szabb állapotban van az egészségügy, és ennek az a 250 milliárd forint az oka, amit a kormány kivont korábban az ágazatból. Cser-Palkovics András helyettes szóvivő szerint először ezt kellene visszaadni Az ellenzéki politikus úgy véli, valódi megoldást az egészségügy problémáira például a tvk eltörlése jelentene még. szert, vagyis azt, hogy alkalmanként 50 forintot adnak a betegek biztosítási jogviszonyának ellenőrzéséért. A padkák esetében az eddigi fix tíz százalék helyett viszont a jövőben maximum az árrés lehet majd a levonás mértéke, ha elmulasztják ezt az ellenőrzést. * v t Az egészségügyi miniszter máshol másról is beszélt. Egy háttérbeszélgetésen arról volt szó, hogy amennyiben jövőre is az ideinek megfelelően alakulnak a társadalomtöbbletkiadásra lesz szükség annak fedezetére, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kifizesse hétezer dolgozójának az elmúlt mintegy öt évben ki nem fizetett különböző juttatásait A Legfelsőbb Bíróság júliusi döntése az OMSZ-t arra kötelezte, hogy több mint fél- milliárd jorintot fizessen ki hétezer dolgozójának. biztosítás bevételei és megtakarításai, valamint nyereséges marad a kassza, lesz mód béremelésre az egészségügyben. Az egészségügyi tárca következő két évre szóló tervei között szerepel a részmunkaidős és a rugalmas foglalkoztatás bevezetése, a pályára való visszaállítás emlékeztető képzéssel történő ösztönzése, valamint a szabadfoglalkozású orvoslás terjedésének támogatása. Van olyan elképzelés is, hogy a biztosítóknak - a betegellátás zavartalansága érdekében - meghatározott kapacitásra kötelezően szerződniük kellene, ám azok a kórházak vagy kórházi egységek, amelyek nem felelnének meg a gyógyításhoz előírt feltételeknek, elesnének a szerződéstől. Ennek érdekében átdolgozzák a gyógyítási minimum- feltételeket is, és újra meghatározzák a súlyponti kórházi státus fogalmát. Székely Tamás szerint egyébként a kiemelt intézmények újradefiniálásánál az ágyszám mellett az ott végzett szakmai munkát, a beavatkozások, az esetek számát, a szükséges humán és eszköz erőforrást is meghatároznák. HÍBSÁV Novembertől vízum nélkül utaznak a csehek Washington legkésőbb november 15-ig megszünteti a vízumkényszert az Egyesült Államokba utazó cseh állampolgárok számára - közölte tegnap egy cseh politikai naptiap. A dátumot az amerikai belbiztonsági minisztérium állapította meg, és kötelező érvényűnek lehet tekinteni. Újra nyugalom lehet a Lufthansánál A NÉMET LUFTHANSA légitársaság és a ver.di szakszervezeti szövetség tegnap megállapodásra jutott, amelynek eredményeképp ma befejeződhet a többnapja tartó sztrájk. A ver.di felhívására a földi személyzet hétfő hajnalban szüntette be a munkát, magasabb béreket követelve. A szakszervezet 9,8 százalékos béremelést követelt, a legnagyobb német légitársaság ezzel szemben 6,7 százalékot ajánlott. Van vagy nincs bérmegállapodás? A LIGA SZAKSZERVEZETEK Szerint van érvényes, a közszféra 2009-ben esedékes béremelésére vonatkozó kormányzati kötelezettségvállalás, míg a Pénzügyminisztérium szerint megállapodás van, de 2009-re vonatkozó érvényes bérmegállapodás még nincs. A Gaskó István által vezetett Liga arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzattal kötött megállapodás szerint 2009. január 1-jétől a közalkalmazotti illetményalap legalább négy százalékkal növekedne. Gaskó: van kötelezettségvállalás ■ Jó hír, hogy a többletbevétel béremelést is lehetővé tehet. Fidesz: egyre rosszabb az egészségügy helyzete Az egészségügyi tárca szerint A kormány eltünteti a többletbevételt? szőcsata A Pénzügyminisztérium szerint a nyugdíjasoké a 140 milliárd Apadnak már a folyók, első fokú a készültség Az „őszödi trükkök szellemében” dolgozik a pénzügyminiszter, amikor el akarja tüntetni a közvélemény elől a 2008-as költségvetés többletbevételeit - mondta Tállai András tegnap. A fideszes országgyűlési képviselő szerint Veres János ellentmondásosan nyilatkozik a 140 milliárdos többletről. Korábban ugyanis a tárca azt nyilatkozta, hogy a forrást az államadósság megnövekedett kamatkiadásaira fordítják majd, ám még korábban azt állították, ezt a többletköltséget az erős formt fedezi. Az ellenzéki képviselő sejtése szerint a minisztérium azon fáradozik, hogy ezt a pénzt az MSZP szavazatvásárlásra fordíthassa. A fideszes képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy Budapesten már 5,5 százalékkal emelték a távhődíjat, és szakértők szerint ősszel ismét 10-15 százalékos emelés várható, ezért a Fidesz továbbra is azt javasolja, a távhő áfáját csökkentsék öt százalékra. Á többletbevételt a kormány nem „tünteti el”, hanem a nyugdíjasoknak adja, mert nem tervezi juttatásuk befagyasztását - reagált közleményében a pénzügyi tárca. A minisztérium szerint a költségvetés adatai nyüvá- | nosak, ezért érthetetlen, hogy I Tállai András miért csupán né- § hány, egymásnak ellentmondó J újságcikkre hivatkozva áll a nyíl- S vánosság elé. ■ M. L. A Fidesz szerint a távhő áfáját is csökkenteni kellene öt százalékra Mindenhol apadnak a magyarországi folyók, ezért az Országos Műszaki Irányító Törzs befejezte a munkáját. Birk Ernő, a műszaki törzs ügyeletese tegnap elmondta: jövő héten várhatóan teljesen levonul az árhullám, és a folyókon visszaáll a korábbi állapot. A szaktárca közölte: mindenhol feloldották a harmadfokú árvízvédelmi készültséget az ország területén. A Tiszán a tetőzés Tokaj közelében jár, a Közép-Tiszán a következő napokban első fokú készültségi szint várható. Ismét lehet közlekedni a Hemád áradása miatt öt napra lezárt Sajólád és Bocs közötti út bocsi szakaszán is - tájékoztatott a Magyar Közút Kht. regionális ügyelete. Eddig itt csak 30 kilométeres kerülővel lehetett közlekedni. Összesen 760 kilométer hosszúságú folyószakaszon van még érvényben első vagy másodfokú készültség. Becslések szerint a védekezési és helyreállítási munkák együttes költsége eddig összesen mintegy 900 millió forintra tehető. Ukrajnában viszont a vártnál is^súlyosabb károkat okozott az árvíz. A kijevi parlament ülésén kiderült: akkora az anyagi kár, hogy módosítani kell a költség- vetést. ■ T. Z. ■ Ukrajnában módosítják a költségvetést is. k ( *