Új Néplap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-02 / 180. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. AUGUSZTUS 2., SZOMBAT 5 JÁSZSÁGI BARANGOLÁS Volt, amikor megbecsülték a tanítókat hivatás A múlt emlékeit kutatja és védi nyugdíjas éveiben a vasdiplomás pedagógus Napjainkban szinte elképzelhetetlennek tűnik, pedig volt idő hazánkban is, amikor a legnagyobb tisztelet és megbecsülés övezte a falusi tanítókat. Banka Csaba A jászteleki Sárközi János még tanúja, sőt megtapasztalója volt ennek az időszaknak, hisz 1943- ban a fügedhalmi tanyai iskolában kezdte hivatásának gyakorlását. Az immár 86. évében járó pedagógus nemrégiben vehette át vasdiplomáját Jászberényben.- A tanyai nevelő állása rendkívül tisztelt és megbecsült foglalkozás volt annak idején - emlékezett a diplomáját 65 évvel ezelőtt megszerző pedagógus. - Akkoriban a nevelő együtt élt a tanyai, falusi közösséggel. Foglalkozásából, no meg hivatástudatából adódóan szervezte, irányította a közösség művelődését, kulturális életét.- Miben nyilvánulhatott az meg, hog}' együtt éltek a közösséggel? — Apróságnak tűnik, de fontos részlet a köszönés. Soha nem vártam el senkitől, hogy előre köszönjön, inkább én előztem meg és köszöntem. Szokás volt, hogy a tanítókat meghívják a disznótoros vacsorára. Senkit nem kötelezett a munkaköre, hogy ezeknek a meghívásoknak eleget tegyen, de illett nem megsérteni családokat, és a szíves invitálást elfogadni.- Mi lehet az oka annak, hogy a tisztelet és a megbecsülés mostanra jórészt már eltűnt? — Nem egyik napról a másikra történt ez meg. A szocializmus éveiben indult el a folyamat. Akkoriban - ki tudja miért - számos helyi vezető nem szívlelte a tanítókat, tanárokat. A hosszú évek alatt elhalványult ennek a pályának a fénye is. A rendszerváltást követően pedig t jjj ■C Sárközi János bácsi nyugdíjas éveiben a falu történetének kutatását végzi az elnyert szabadsággal sokan visszaéltek. Bizony a szabadság megéléséhez, helyes értelmezéséhez szerintem szükség van műveltségre is. A műveltség természetesen nem az iskolázottság fokát jelenti. Találkoztam én olyan művelt parasztemberekkel, akiknek csak a négy elemijük volt meg, de a bölcsességük a többdiplomás mérnökembereken is túltett. Egyesületet alapított az emlékek megőrzésére sárközi János tavaly megalapította Jásztelek Község Műemlék- és Hagyományőrző Egyesületét. Az idős tanító, aki aktív éveiben történelemtanári egyetemi diplomát is szerzett Szegeden, nyugdíjas éveiben a helytörténeti emlékek kutatásának szenteli szabadidejét. 2003-ban megjelent könyvében összefoglalta a község történetét. A múlt évben a helyi hagyományos épületek, szobrok megőrzésének érdekében hívta életre a műemlékvédő közösséget. 1984-ES nyugdíjba vonulása óta már két aranydiplomát egy gyémánt- és egy vasdiplomát vehetett át az egykori „útra bocsátó” intézmények jogutódjaitól. Dolgozókat bocsátanak el, hitelt vesznek fel Jásztelek önkormányzatának képviselő-testülete rendkívüli ülésen megszorító intézkedésekről döntött. Az önMbáján kívül hátrányos helyzetbe került települések támogatására beadott pályázatukat alig támogatta a központi költségvetés - tudtuk meg dr. Voller Erika jegyzőtől. 11 millió forintos hiányukból mindössze háromszázezer forint finanszírozását ismerték el. Ennek megfelelően döntöttek az önkormányzat képviselői rendkívüli ülésükön a költségcsökkentésekről. Összesen hat álláshely (kettő az óvodában, kettő az iskolában, egy a művelődési házban, egy pedig a polgármesteri hivatalban) megszüntetéséről határoztak. A képviselők augusztus 1-től lemondtak tiszteletdíjukról, illetve nyolcmillió forintos folyószámlahitel felvételéről határoztak. ■ Negyedszer találkoztak a dalkörök A porteleki citerások hangulatos műsorral léptek fel Jászjákóhalmán immár negyedik alkalommal találkoztak egymással a környékbeli településekről érkező dalkörök. A gazdakört dalostalálkozón a helyiek mellett Jászkisérről, Jánoshidá- ról, Portelekről és Jászapátiról érkeztek dalkörök, hogy egy vidám délutánt töltsenek el együtt. Fodor Dénes, a jászjákóhalmi dalkör vezetője kiemelte, hogy a találkozó a tapasztalatcsere és barátság ünnepe. A dalkörök tagjai változatos dalcsokrokkal léptek színpadra, ismert szerelmes nótákat, katonadalokat, jászsági népi énekeket adtak elő. A műsorszámok után kötetlenül énekeltek, beszélgettek. ■ olcsóbb! MYLOVE Junior/Maxi pelenka 70/80 darab/csomag 70» ; 3 699 Ft helyett 49,99/43,74 Ft/db érzékeny bőrre SPF 20 vagy Beach Cool spray SPF 6. 300 ml/flakon*: Naptej/napozás utáni testápoló SPF 20 vagy őnbarnítóval, 250 ml/flakon Apr** Miiét» 3 996 Ft/I : 3 996.67 Ft/I ... . . W4 • 0 •: • I OMBIAÍ üli Napozás utáni testápoló Classic/Sensitiv. I 500 ml/flakon Aprfs Balsam Apr** 1398FÍ/I Napozókrém 5990F,/I érzékeny bőrre SPF 10. SPF 20 vagy SPF 30. 100 ml/tubus Őszibarack I. osztály, 1 kg Befőzni való paradicsom II. osztály, 1 kg Ujburgonya I. osztály, 2 kg friss ajánlatunk jriási mennyiségben. A palackok nem he iusztrációk csupán elkészítési ill. tálalási ■ti kizáróiaq egyfajta csomagolásban éné Tinók Ugyanazt a :érmékét eltérő csomagolásban is á'uljuk. de egy nyesek Amen t korlátozott vámban óii'vjk 8 nem várt magas kereslet kó www.aldi-hungary.hu Üzleteink: Bonyhád, Deák Ferenc, u. to/B • Budakeszi, Szőlőikért u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. kef., Bökénytóldi út 102. • Cegléd, Pesti út 93. Debrecen, Kishatár út 9. • Debrecen, Ozmán u 1. • Dunaföldvár, Füzes sor 2-4 • Gárdony, Szabadság u. 21. • Gyula, Bicere u.»/» • Hódmezővásárhely, Kaszap u. 31. Jászberény, Nagykátai u. 22/c • Karcag, Kisújszállási út 90. • Mosonmagyaróvár, lűrályhidal út 63. • Nyíregyháza, Káliéi út • Nyíregyháza, rőras u. 2. • Pécs, Árnyas u. 25. Piliscsaba, Fő út 2. • Siófok, Attila u. 74 • Szombathely, Szent Gellért u. 49. • Törökbálint, Süssen u. 1. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6. Nyári nyitva tartás: Gárdony 07.27-től - 08.31-lg Siófok 07.31-tŐI- 08.31-lg A jövőben megújul az iskola homlokzata jászágón a jövőben megújul az általános iskola épületének homlokzata. A község iskolája intézményfenntartó társulásban működik, amelynek Jászdózsa a gesztorszervezete. A gesztortelepülés irányításával pályáztak és 1,5 millió forint támogatást nyertek a homlokzat felújítására. Felmérték a játékvezetők fizikai felkészültségét JÁSZAPÁTI már több alkalommal adott otthon futball-já- tékvezetők nyári edzőtáborának és találkozójának. Július végén a Nógrád megyei játékvezetők tartottak szakmai tanácskozást a városban. A táborban több mint nyolcvan bíró elméleti és fizikai felmérésen vett részt. Erdélyben jártak a nyugdíjasok A megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesületének szervezésével jászszentandrási nyugdíjasok a közelmúltban Romániában jártak. A hatnapos program során átutaztak a Maros völgyén, megnézték a Gyilkos-tavat és a Békás szorost, a gyimesi csángó vidéket, a törcsvári Drakula-kastélyt. Az út során eljutottak Brassóba, Borszékre, Segesvárra és a Torockó völgyébe is. Neves költők verseit idézik fel zenével JÁSZJÁKÓHALMÁN aUgUSZÍUS 19-én délután fél ötkor a Túlpart együttes ad koncertet a római katolikus templomban. A magyar vágyakkal című műsorban többek között Ady Endre, Juhász Gyula, József Attila és Radnóti Miklós versei hangzanak el zenés formában. Az előadásban egyszerre lesz jelen a népzene, a világzene, a krónikás ének, a komolyzene és a dzsessz. A já- kóhalmi koncertet követően az együttes Jászdózsán is feUép a közösségi házban.