Új Néplap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-07 / 157. szám
■? T(0 I T— I f 3 Az átlagnyugdíj jelenleg nyolcvankétezer forint A jelenlegi átlagnyugdíj 82 ezer forint, míg az átlagkereset nettó 125 ezer forint havonta. A nettó átlagkeresetnek 65,6 százaléka az átlagnyugdíj, legalábbis a legújabb számítások szerint. A bökkenő csak az, hogy nagyon sokan minimálbéren vannak bejelentve, így nemcsak az átlagkeresetük kevés, de az átlagnyugdíjuk is az lesz. Csak abban az esetben, ha megérik azt a kort, hogy egyáltalán nyugállományba vonulhatnak. Torockó, Nagyenyed, Tordavoltazúticél demény istvánné, a Belvárosi Nyugdíjas Klub vezetője éppen Horvátországban, Isztrián van a klub 50 tagjával együtt, de férje, Demény István, a Bereczki Máté Gazdakör elnöke szerint mindkét egyesület programokban gazdag nyár elé néz. A gazdakör tagjai már túl vannak egy erdélyi kiránduláson, mely alkalmával jártak Torockón, Tordán, Nagyenyeden, Vajdahunya- don, de szakmai kirándulásokat is szerveznek szakközépiskolák és mezőgazdasági rt.-k üzemeibe. Az országot járják a szolnoki nyugdíjasok A Szolnok! nyugdíjasklub szinte minden hétre ígér egy kirándulást. Csak júliusban terveznek utat Zebe- génybe, a Hortobágyra és a Velencei-tóhoz is. De amikor épp nem az országot járják, akkor sem unatkoznak, hanem például a több mint ötven tag névnapját ünnepük zenés összejöveteleken. Nyári kirándulások országszerte A zagyvarékasi nyugdíj as- klub szervezésében több kirándulás is lesz a nyáron. Júliusban vagy Cserkeszőlő, vagy Bo-gács lesz a cél, valamint a Szolnoki Galéria és a múzeum megtekintése. Augusztusban a tervek szerint Debrecenbe utaznak a virágkarneválra és a hídi vásárra, illetve Jászberénybe a Csángó Fesztiválra. Generációk: az immár százegyedik évét töltő, tiszasasi Goldschmidt Béla bácsi kedves dédunokájával, a kilencéves Diószegi Zsófiával Fogóval törték szét a kezét portré A százéves Béla bácsi végigdolgozta az egész életét A tiszasasi Goldschmidt Béla bácsinak jutott hideg is, meleg is eddigi hosszú életében. Ennek ellenére minden gubancos helyzetéből kibújt valahogyan. Olyannyira, hogy már túljutott a százon. D. Szabó Miklós Mielőtt meglátogattam volna, éppen fát vágott. Mondván: az embernek nyáron kell a télre készülnie, ráadásul a kánikulai munka duplán melegít. Először akkor, amikor csinálja az ember, másodszor pedig, amikor a téli zimankóban a fa a kályhában égve duruzsol. A családja eredetileg sváb, és az ősei kőfaragóként dolgoztak. Mária Terézia telepítette be őket a korabeli Magyarországra. Béla bácsi 1908. május 26-án született a felvidéki Nyitrán. Édesapja is kőfaragóként dolgozott, az édesanyja pedig háztartásbeli volt. Bőven érkeztek apróságok: a családnak három fia és három lánya született. Nem csoda, hogy a szülők képtelenek voltak eltartani őket, így került Béla bácsi már gyerekkorban menhelyre. Budapest, Gyula, Gyoma voltak megpróbáltatásainak állomásai. Már akkor kitűnt, hogy ügyes keze van, citerázni és zongorázni is magától megtanult. Gyomán tanyasi kisbéresként a hajnallal kelt, és az éjszaka vitte éjjeli helyére, a vacokra. Rossz gazdája volt, nyolcéves lehetett, amikor az öregnek eltűnt a láncos órája. Háború folyt akkor, hiszen 1916-ban javában tartott az első nagy világégés, és a gazda azt hitte, ő adta el a családi ereklyét a katonáknak. Harapófogóval szorította és törte szét a bal keze két ujját. A fájdalomtól elájult, és csak úgy menekült meg a további, középkori kínzások elől, hogy elvállalta a meg nem történt eseJAVÁBAN TARTOTT a kultÚlflÓZban a százéves tiszasasi nyugdíjas születésnapi rendezvénye, amikor délután egy csodaszép galamb repült be a nagyterembe. Végiglibegett az asztalok mellett, a neki dobott morzsákból egyet csippentett, majd peckesen kivonult az ajtó elé. Még egyszer végigtekintett a sokaságon, és ahogy jött, el Is repült. A jelenlévők szóhoz sem tét, mondván, ő lopta és adta el a katonáknak a zsebórát. (Pár nap múlva meglett az óra, ugyanis az becsúszott a gazda lyukas lajbijá- nak egyik hasadékába.) Soha nem gyógyult meg teljesen a bal keze. így teltek tengernyi munkával, kevés fizetséggel az évek, amikor 1936-ban néhány napra elutazott Tiszasasra. Körülnézett, itt ragadt. Ráadásul meglátott egy gyönyörű, korban hozzáillő, fiatal lányt, Kosa Lídiát. Megszerette, és mivel ez az érzés kölcsönös volt, 1937-ben a fiatalok összekötötték az életüket. Tubicámnak, galambomnak hívta a párját, kedves természete miatt. Hatvanegy szép évet éljutottak, mindenki Béla bácsi tíz éve elhunyt tubicájára, Lídia nénire gondolt. Hogy ez a turbékoló ő volt, vagy ő küldte, esetleg a véletlen műve, ez sose derül ki. gondolom, mindenki arra gondol és úgy magyarázza a történteket, ahogy szíve-lelke diktálja. Egy biztos: ez a kis galamb bizonyult a rendezvény egyik érdekes színfoltjának. tek együtt, és két fiuk, egy lányuk született. Azóta van öt unoka és nyolc dédunoka is. Béla bácsi végigdolgozta az életét. Volt gazdasági cseléd, napszámos, majd a téesz következett. Innen került nyugdíjba, havi 260 forinttal, ami mára 60 ezerre emelkedett. Visszanézve az életére, állítja: nem volt köny- nyű, mindenért dolgozni kellett, semmit sem kapott ingyen. Pedig ő megfogott minden munkát. Ha kellett cipőt talpalt, falat húzott, lakás alá falazott. Ez éltette, meg az, hogy sok tejet, zöldséget, gyümölcsöt megevett eddig. Május végén a kultúrházban rendezték a nagy születésnapi ebédet. A szűkebb család is mintegy negyven személyt jelentett. Köszöntötte a százéves ünnepeltet Laskai István polgármester is, majd két dédunoka mondott verset. Az est egyetlen vesztese egy kilencvenkilós birka volt, belőle alig maradt valami. A rendezvényen megjelent egy rendhagyó vendég is, róla bővebben a keretes anyagban. Azóta visszazökkent mindenki a hétköznapok sorába. Béla bácsi olykor fát vág, ha meg fáradt, zenét hallgat, esetleg olvas. És várja, nagyon várja, mikor jelenik már meg a róla írt legelső újságcikk. Berepült egy galamb az ünneplés közben ""x | 4Ú ' i *■& í ggjá D. SZABÓ MIKLÓS Jó a nagyi a háznál egy aranyos nagyi minden korban jó. Az volt az én időmben is, és most sincs ez másképpen. AUg vártam, hogy az öreg pedellus június 10-én utoljára rázza meg a tanévben a csengőt, és már is vitettem magam anyuval nagymamámhoz. Aki a pusztán lakott, Szolnok és Pest megye határán, ahol akkoriban néhány kilométeres körben még 53 tanya figyelte a múló időt. És mindenki ismert mindenkit. temérdek jószág kapirgált, legelt a tanyaudvarban. Úgy segítettem rajtuk, hogy friss vizet vittem pár óránként az itatóba, arrébb pányváztam őket. Ezért őszre kaptam egy rend ruhát, cipőt, inget, sapkát. Életemben nem ettem olyan finom tejfölt, túrót, tejjel dagasztott, foszlós bélű kalácsot, mint amilyet Szűcs nagyanyám készített. VISSZATÉRVE A MÁRA: ha egy dolgozó, gyerekes anyukának jó a főnöke, esetleg kap nyaranta egyszerre két hét szabadságot. Ha nem, any- nyit sem. És ilyenkor jól jön egy nagyi, mert bizony a nyári táborok árai igencsak borsosak. Sajnos közöttük sok az olyan nagymama, aki temérdek gyógyszeren él. Magyarán mondva: beteg, és örül ha „úgy ahogy” megvan. Azonban még így is sokszor elvállalja, vállalják az unokát. És ilyenkor nagy kő esik le anyuci, apuci szívéről, mert biztos, hogy jó helyen van a gyerek. Főleg ha a nagyszülők állatokkal teli, kertes házban élnek. Ráadásul ezek a nagyszülők olyanok, hogy sűrűn megkérdezik szemük fényét: „Mit főzzek, kis unokám? Megint mákos tésztát? Nem baj, hogy ezen a héten már kétszer volt?” szerintem nem. Majd megunja egyszer. Én is így voltam vele. Mégpedig pontosan a mákos tésztával. Húszéves korában lett asszony és egyben özvegyasszony is életút Faragóné Nagy Erzsébet nyolcvanon túl is bízik a jövőben, pedig a sors sajnos nem kímélte a csapásoktól Hófehér hajkorona, mosolygós tekintet, jövőbe vetett hit és remény, mindez jellemző Faragóné Nagy Erzsébetre, még túl a nyolcvanon is. Pedig csapás, csapás után érte, de ő sohasem ros- kadt össze a súlyuk alatt, hanem kereste a kiutat. Tiszaföldváron született, ösz- szesen négyen voltak testvérek, de mára már csak egyedül ő él közülük. Iskolái befejezése után állami gazdaságban helyezkedett el. Mivel brigádvezetőnek nevezték ki, a mezőgazdasági szakiskolát is elvégezte. 1948. május 15-én, néhány nappal 20. születésnapja előtt esküdött Bottyán Mártonnal. Még igazából össze sem szoktak, hiszen mindössze három hónapos házasok voltak, amikor párja egyik reggel szokás szerint csókkal búcsúzott tőle, és elment dolgozni, mivel a téglagyárban volt diszpécser. Soha többé nem érkezett vissza, odabenn egy szívinfarktus másodpercek alatt végzett vele. Mindössze 24 éves volt. A temetésen Erzsiké annyira rosszul lett, hogy mentővel kórházba kellett vinni. Sajnos újabb csapás következett: egy hónapos kisbabájukat is elveszítette. Aztán több mint tíz év telt el, de mivel még akkor is fiatal volt, másodszor is oltár elé vezette egy férfi. Tizenegy és fél évet éltek együtt, felnevelte, sőt férjhez adta a férfi lányát. Nekik nem született közös gyerekük. Igen ám, de közben megromlott a kapcsolatuk: a férfi más asszonyt választott, így elváltak az útjaik. Közben Szolnokra költöztek, és a lakásuk közös lett: a fele a férfi, a másik fele az ő nevén volt. A volt férje halála után a fél részt a lány örökölte, aki több helyen dolgozott. Egyszer belekeveredett egy olyan fizetési kötelezettségbe, hogy nagyobb összeget kellett kifizetnie. Nem volt mese, el kellett adni a lakást, hogy segítsen nevelt lányán. így elárverezték az otthonát, és úgy született az a fura helyzet, hogy ő még ma is a volt lakásában él, miközben havi 15 ezer forint lakbért fizet. Úgy mondják szaknyelven, hogy lakhatási joga van. Mindezt végtelen derűvel, magától értetődően sorolja. Hozzáteszi, ha visszanéz az életére, ilyen is, olyan is adódott benne. De sose hagyta el magát, mert ma is állítja: nincsen olyan rossz helyzet, hogy ne legyen belőle valamilyen kiút, megoldási lehetőség. Csak meg kell találni az embernek a megfelelő megoldást. A napjaihoz már hozzátartozik néhány gyógyszer is, de egyébként jól van, megvan. Naponta főz magának, és kíváncsian várja a reggelt. Mert új nap kezdődik, új lehetőségekkel... ■ D. Sz. M. Olykor a zene is segít rajta — mondja Faragóné Erzsiké néni
