Új Néplap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-30 / 177. szám
Javarészt a fiatalok építkeznek ingatlan Általában csak egy szobával vagy garázzsal bővítik a lakásokat :ís.. Az elmúlt években Karcagon több társasházat is átadtak, és idén még három készül. Június végéig negyvenöt új házra adtak ki építési engedélyt. Daróczi Erzsébet — Lassan egy éve keressük álmaink otthonát. Több házat megnéztünk, de nem találtunk olyat, amit ne kellett volna átalakítani - mondta Kurucz Csilla, aki párjával albérletben él. Felvetődött az is, hogy építkezzünk, de a barátom nemzetközi sofőrként annyira elfoglalt, hogy ezt nem mertük bevállalni. Miután hallottuk, hogy újabb társasházak épülnek a városban, most nézünk utána a lehetőségeknek. Barta Mihályék házán már rajta a tető, de van még mit csinálni beköltözésig. Mint a férfi — Még van mit csinálni a házon — mondja Ökrös Mihály, aki felesége és kisfia társaságában látható a képen Barta Mihály reméli, jövőre költöznek Építési engedélyek június végéig Új, kertes, családi ház __________45 darab La kásbővítés, gazdasági épület 65 darab Társasházépftés__________________3 darab FO RRÁS: KARCAGI ÖNKORMÁNYZAT elmondta, amikor 20 hónapja megszülettek ikergyermekeik, feleségével akkor kezdtek el nagyobb otthonon gondolkozni. — A korábbi házat el is adtuk, az lett az önerőnk. Szerencsére amíg építkezünk, maradhatunk benne. Mivel a régi ház és a szoc- pol mellé még 10 millióra volt szükségünk, elmentem az első bankba, ahol csak ámítottak, a második bankban azonban megkaptuk a hitelt. Sokat számított, hogy állami munkahelyen dolgozom, és rendszeres a jövedelmem. Az építkezésen én is kiveszem a részemet a munkákból, valamint apukám, apósom és az egész család segít bennünket. Sokat jelent a kollégáim segítsége is, de így is lassan haladunk, mert a hitelt csak kis részletekben kapjuk. Remélem, jövőre beköltözünk 86 négyzetméteres, új házunkba. Addigra az udvart befüvesítem, és a gyerekeknek kis játszórészt is kialakítok ott. Szintén nagy munkában van Ökrös Mihály és felesége, Anita. A leendő 120 négyzetméteres, tetőteres házuk már 70 százalékos készültségben van.- Amikor megvettem ezt a hatalmas portát, az utca felől csak ólak, gazdasági épületek voltak. Amikor 2002-ben megnősültem, a porta másik részében álló épületet teljesen felújítottuk, leburkoltuk, ablakokat cseréltünk. Kisfiam születése után határoztuk el, hogy építkezünk. Amikor lebontottuk az ólakat, és belevágtunk, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz. Bár mindkét szülő részéről kaptunk segítséget, a szocpol és önerő mellé nyolcmillió forint hitelt kellett felvennünk. Jövőre szeretnénk beköltözni négyszobás otthonunkba, ahol már mindenkinek saját birodalma lesz.- Június végéig a polgármesteri hivatal építési műszaki irodájához 45 építési kérelem érkezett új lakásra, társasházra. Meglévő lakások bővítésére, korszerűsítésére, garázsra 65 engedélyt kértek - tudtuk meg Nyes- ter Ferenc irodavezetőtől. Az építendő lakások zöme 80-100 négyzetméteres, két-három szobás, nappalis, fürdőszobás, garázzsal. Kevés a tetőtér-beépíté- ses, inkább földszintes, kertes, összközműves házak készülnek. Az építtetők többsége fiatal, kisgyermekes házaspár. A bővítésnél általában egy szobával vagy garázzsal toldják meg a családok a kész épületet. Vannak, akik bérlakásban élnek január óta a Nagykun-Ház Kft. az önkormányzati bérlakások üzemeltetője. Kentési Sándor cégvezetőtől megtudtuk, a város tulajdonában 171 bérlakás van. Ebből most húszban nem laknak, a többit kiutalták. A lakások közül 101 szociális, 36 nem szociális, 13 költségelven működő. A bérlemények többsége -113 darab - csak komfortos, mindössze 17 az összkomfortos, tíz pedig komfort nélküli. A bérlőket tekintve egyaránt vannak idősek, fiatalok, egyedülállók és gyermekesek is. Baba-mama találkozó lesz ma Berekfürdőben A BEREKFÜRDŐI Bűd László Művelődési Házban ma 10 órától a szoptatás világnapja alkalmából a térség védőnői konferenciát szerveznek. A rendezvényt Fodor Judit igazgató nyitja meg, majd a csecsemő optimális táplálásáról dr. Hajdú Lajos háziorvos beszél. A hozzátáplálás elkezdéséről, a csecsemő vegyes étrendjéről Hubai Imré- né biogazdász tart előadást. A várandósság alatti szép- ségápolásról, a baba- és mamakozmetikumokról Varga Krisztina szól. Berendezésekre pályázik a szolgáltatóközpont 1990 óta a karcagi önkormányzat fenntartásában működött a Családsegítő és Gondozási Központ, amely 2008 januártól kistérségi szinten működik, Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Szociális Szolgáltató Központ néven. Az Északalföldi Operatív Program keretében pályázatot írt ki infrastrukturális fejlesztés támogatására. Ide pályázik a központ többek között akadálymentesítésre, 4 új irodára, a mellékhelyiség átalakítására, udvarfelújításra, udvari játékokra. Az 55,6 milliós beruházáshoz 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást remélnek. Üdüljön, pihenjen és gyógyuljon Berekfürdőben! program Több ezer embert várnak a hét végi Pálinkafesztiválra ^00 BEREKFÜRDŐ Berekfürdő 1992 óta önálló település, a Hortobágy és a Tisza-tó ölelésében, Karcag és Kunmadaras között. Sokak szerint itt található a Nagykunság legjobb gyógyvize, melyet épp nyolcvan évvel ezelőtt talált meg Pávai- Vajna Ferenc. Az ezerlelkes község az idegenforgalomból él, évről évre tízezrek érkeznek ide a vüág minden tájáról gyógyulni, pihenni. A fürdő kiváló minőségű alká- li-hidrogénkarbonátos, jódos gyógyvize a reumatikus, mozgás- szervi megbetegedések, valamint nőgyógyászati betegségek gyógyítására, balesetek után rehabilitációra, idegrendszeri, vérkeringési zavarok kezelésére alkalmas. A községben nagyon családias a hangulat, s a gyógyvíz, a csodálatos, tiszta levegő, a csend, a nyugalom miatt sokan látogatnak el ide a nagyvárosokból is. A szállodákban, vendégházakban vendégszerető helyi emberek fogadják a vendégeket. A Termál- és Strandfürdő területe 9 hektár. Az egész évben üzemelő szabadtéri medencék száma öt, melyből az egyik gyógymedence, 1040 négyzetméter vízfelülettel. Az I- es és Il-es gyógymedencében 34- 38 fokos a víz, a IU-as gyógymedencében 35-37 fok, az Iker I- ben 32-36, az Iker Il.-ben 32-36 fokos a víz. A vendégek rendelkezésére áll még az uszoda 1000 négyzetméteres vizfelülettel, 22- 28 vízhőfokkal és a tavaly átadott gyerekmedence 100 négyzetméter vízfelülettel, itt a víz 28-30 fokos. A strandon egész évben üzeA legkisebbek nagyon megszerették a tavaly átadott gyermekmedencét mel két fedett medence, 116 négyzetméter vízfelülettel és a kinti I-es medence 34-36 vízhőfokkal és Il-es medence 36-38 vízhőfokkal. A lakókocsival és sáElérhetöségek: Termál- és Strandfürdő: 5309 Berekßrdö, Berek tér 11. TeL/fax: +36-59/319-302 Információ: +36-59/519-029. E-mail: kozpont@berek-viz.hu Termál Kemping és Vendégház: 5309 Berekßrdö, Camping u. 2. Tel./fax: +36-59/319-162 A strand, a kemping, a horgásztó szolgáltatásai közvetlen átjárással igénybe vehetőek. Belföldi üdülésicsekk- elfogadóhely! BEREKFÜRDŐI SZTARNYAR 2008 Augusztus 1-3.!. Nagykunsági Pálinkafesztivál Augusztus 1.11.00 Italcímke-kiállítás. Helyszín: Bőd László Művelődési Ház, a kiállítást megnyitja: Csáti Attila pol15.00 A termékkiállítók reklámfilmjeinek bemutatója. Helyszín: ________strand, fesztiválsátor_____________________________________ j Főzóversenyre jelentkezhet és további információt kérhet Pékár Lászlónál, a 06-30/585-2362 telefonszámon. torral érkezőket a Termál Kemping és Vendégház várja, ahol 1000 férőhelyes a kemping. A horgászokat két hatalmas horgásztó is várja. 15.00 Fesztiválmegnyitó. Helyszín: strand, fesztiválsátor 16.00 A termékkiállítók reklámfilmjeinek bemutatója. Helyszín: strand, fesztiválsátor, A három nap rendezvényei a napi strandbelépővel látogathatók! A 20 óra után érkező vendégek számára a felnőttbelépő 700 forint, a diák- és nyugdQasbelépő 550 forint. 17.30 Karcagi Rézfúvós Kvintett zenés kabaréműsora. Helyszín: fesztiválsátor Augusztus 16. Fürdőbál és Strand Szépe választás 18.00 Netty Helyszín: fesztiválsátor Helyszín: strand, koncertszínpad 19.00 Sláger Tibó. Helyszín: fesztiválsátor 21.00 Unique 20.00 Fiesta. Helyszín: fesztiválsátor 21.30 Élőzene: Top Signal Band 21.30 Old Boys. Helyszín: fesztiválsátor 22.00 Strand Szépe 2008 választás Augusztus 2. 23.00 Tűzijáték 09.00 Fózöverseny. Helyszín: strand 00.00 Varga Feri és Balássy Betti 10.00 Motorosbemutató. Helyszín: Berek tér 00.40 Nosztalgiadiszkó 02.00-ig 10.30 Gyermekmotoroztatás. Helyszín: Berek tér 11.00 Öntsünk tiszta pálinkát a pohárba! Bevezetés a pálinkakészítés és -kóstolás rejtelmeibe. Az előadáson közreműködik: Agárdi Pálinkafőzőé, Brill Pálinkaház. Helyszín: fesztiválsátor Éjszakai fürdőzési lehetőség 3 gyógymedencében 01 óráig. Belépőjegy: 800 Ft/fő, kedvezményes diák-nyugdíjas belépőjegy: 700 Ft/fő Jegyek a helyszínen válthatók, napközben és a rendez12.00 Jó ebédhez szól a nóta", Karcagi Nótás Fiúk műsora. Helyszín: fesztiválsátor vény kapunyitásakor 20.15 órától 23.00 óráig a strand pénztáránál. 13.30 Főzőverseny eredményhirdetése. Fürdőbérlettel és napi strandbelépővel a rendezvény Helyszín: strand, fesztiválsátor nem látogatható! 14.30 A termékkiállítók reklámfilmjének bemutatója. Helyszín: fesztiválsátor A rendezvény után buszjárat indul: 01.30 órától Berekf ü rdő—Ku n mada ras 16.30 A Magyar Pálinka Lovagrend zenés felvonulása. Helyszín: strand 02.20 órától Berekfürdő-Karcag-Püspökladány— Bucsa—Kisújszállás irányába 17.00 A lovagrend ünnepi asztalának felszentelése. Helyszín: strand 18.00 Pálinkás és fia, szórakoztató műsor. Helyszín: strand, fesztiválsátor A rendező mindkét rendezvényre a műsorváltoztatás jogát fenntartja! 19.30 Somló Tamás. Helyszín: strand, fesztiválsátor ____________ 20 .30 Charlie. Helyszín: strand, fesztiválsátor 21.30 Vörös István és a Prognózis. Helyszín: strand, fesztiválsátor 23.00 Rockets - lemezbemutató koncert. Helyszín: strand, fesztiválsátor Az uszoda a Kócsagokkal Augusztus 3. 10.00 Karcagi mazsorettbemutató. Helyszín: strand 11.00 A termékkiállítók reklámfilmjeinek bemutatója. Helyszín: strand, fesztiválsátor __________________________________ 12 .00 A Karcagi Kopogó és a Pántlika néptáncegyüttesek műsora. Helyszín: strand, fesztiválsátor A fél oldal hirdetés a kiadó és a Berek-Víz Kft. együttműködésével valósult meg. A költségeket a kft. viseli.