Új Néplap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-22 / 170. szám
A Tisza-parti evezősök lemaradtak a fináléról Egy-egy ezüst- és bronzérmet szereztek a magyarok a 23 éven aluli evezősök világbajnokságán, a németországi Brandenburgban. A megméretésen második lett a Varga Tamás Csaba, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpár. A dobogó harmadik fokára állhatott fel egypárban Szabó Katalin, valamint a férfi könnyűsúlyú négypár hatodik lett A szolnoki Tisza Evezős Egylet versenyzői közül három versenyző kvalifikálta magát a vébére. Közülük Juhász Adrián a négypár hajóban lapátoló csapat tagjaként az összesítésben a hetedik helyen végzett, mivel a B döntőben első lett a legénység. A tavalyi felnőtt Eb-n hatodik Simon Béla-Vinkó Gáspár kormányos nélküli kettes jó versenyzéssel nyerte előfutamát. A középdöntőben azonban az elemekkel, pontosabban a szeles pályával nem tudott megbirkózni a duó, így lemaradt a fináléról. Végül a B döntőben harmadikok lettek Molnár Dezső tanítványai, ami az összesítésben a kilencedik helyet jelentette számukra. A tiszás csapat a szeptemberi athéni felnőtt Eb-n javíthat majd mérlegén. ■ V. Cs. Csak a király kategóriában versenyeztek Valentino Rossi győzött MotoGP- ben a gyorsaságimotoros-világbaj- nokság egyesült államokbeli viadalán—a 125 és 205 köbcentis kategória képviselői már nyári szabadságukat töltik -, Laguna Secában. Az olasz kiválóság ezzel növelte előnyét a pontversenyben. Másodikként a vb-címvédő ausztrál Casey Stoner ért célba, míg a harmadik helyen honfitársa, Chris Vermeiden végzett. A fiitam előtt az összetettben második spanyol Dani Pedrosa múlt heti bukása il- letve csuklósérülése miatt nem vállalta a szombati időmérőt, így nem is állhatott rajthoz a versenyen, ennek nyomán pedig visszacsúszott a harmadik helyre összetettben. A következő futamra augusztus 17- én, Bmóban kerül sor. A vb-pontverseny állása: 1. Rossi 212 pont, 2. Stoner 187, 3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 171. ■ A tiszafüredi Bessenyei Ferenc (középen) nemcsak gólkirály lett, de rendkívül látványos találatait nem ritkán vastapssal jutalmazta a közönség Idegenben jobban megy strandfoci A Nemzeti Tiszafüred veretlenül lett első Három napon át Abádsza- lók volt a magyar strandfoci fővárosa: a Grand Prix-sorozat ötödik fordulóját a Tisza-tó partján rendezték. Géléi József Egy hete Tiszafüreden randevúztak az ország legjobb strand- focicsapatai. A házigazda Nemzeti Tiszafüred legénysége akkor esélyesként kezdett, ám „csak” a negyedik helyen végzett. Sokáig nem kellett várniuk azonban Áb- rahám Tamás fiainak, hogy kiköszörüljék a csorbát. Igaz, nem hazai pályán, hanem „egy házzal” odébb, Abádszalókon, de megszerezték idei első győzelmüket. Huszonkét együttes nevezett az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai strandfocitornára. A nézők ezúttal is azt kapták, amit vártak: remek hangulatban, kőkemény összecsapásokon dőlt el a sorrend. Négy négyes és két hármas csoportba sorolták az indulókat a szervezők. A selejtezők legnagyobb meglepetését az egyik titkos favoritnak tartott Blue Jeans kiesése, jelentette. A fürediek ezúttal semmit nem bíztak a véletlenre. A Bessenyei Ferenc vezérelte gárda a csoportmeccsek során két kiütéses diadalt is aratott: előbb a Bautont verte 7-0-ra, majd a Májzsugort 7-2-re. A kedvezményezett pozíciót jelentő csoportdöntőben aztán 6-4-re nyertek Ul- vickiék a gyöngyösi Mátra Nissan ellen, s ezzel egy csapásra a negyeddöntőben találták magukat. A kvartett erősségére jellemző volt egyébként, hogy mint később kiderült, a sza- lóki torna döntőjének mindkét résztvevője ebből a csoportból került ki. l. nemzeti Tiszafüred, 2. Mátra Nissan (Gyöngyös), 3. Cor- rado Kanárik (Budapest), 4. Kardos Junior, 5. Ke-Víz, 6. Film Seco, 7. Goldwin Fux, 8. Mezei-Vill. A folytatásban a Nemzeti a Ke- Víz 21 gárdáját (5-2), a Mátra Nissan a Film Secót (A3), a Kardos Junior a Goldwin Fuxot (6-3), az eltiltások és sérülések miatt szinte elfogyó Corrado Kanárik pedig hősies küzdelemben az idei fútsalbajnok, a strandfocival viszont még csak ismerkedő Mezei- Vill alakulatát (1-0) gyűrte le. A Grand Prix-sorozatból adódóan az 5-8. helyet is el kellett dönteni. Ebből a Ke-Víz jött ki a legjobban, mögött a Film Seco, Goldwin, Mezei-Vill sorrend alakult ki. A legjobb négy között a Nemzeti egyszerűen felőrölte az erejével teljesen elkészülő A gólkirály Besenyei Ferenc (Nemzeti) lett, a legjobb játékosnak Ivitz Zoltánt (Mátra Nissan), a legjobb kapusnak pedig Balázsy Zoltánt (Ke-Víz) választották. Corradót (7-2), míg a másik ágon a Mátra Nissan 3-3-as döntetlen után büntetőkkel bizonyult jobbnak a Kardos Juniornál. A bronzmeccsre még egyszer felszívta magát a Corrado, és óriási csatában 4-3-ra legyőzte a Kardost. A finálé régen látott, remek színvonalú csatát hozott: parádés játékot és gyönyörű gólokat láthatott a közönség. A Mátra Nissan az egykori füredi játékos, Ivitz Zoltán góljaival kétszer is vezetett, a Nemzeti azonban Kovács Péter révén mindkétszer egyenlített. Már-már úgy tűnt, büntetőkkel dől el az elsőség kérdése, mikor jött Fekete Viktor, és megszerezte a győzelmet jelentő találatot. A Grand Prix-sorozat utolsó selejtező tornájára a hét végén, azaz július 25-27. között Ba- latonbogláron kerül sor. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG1 velemeny@szoljon.hu Hadd 82ó$űfií SZ0U0N.hu A SZOLNÖK-JÁSZKUN ONLINE ■ A finálé régen látott, remek színvonalú csatát hozott: parádés játékot ás gyönyörű gólokat láthatott a közönség. Az abádszalóki torna végeredménye ■mran GÉLÉI JÓZSEF Mi lenne a fontosabb? A minap összefutottam egyik válogatott sportolónkkal. Beszélgetésünk során szóba került a kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György tragikus halála. Mikor aztán felvilágosított róla, mi is a helyzet a magyar sportolók egészségügyi támogatása terén, nem kaptam levegőt a meglepetéstől. TALÁN ÉRTHETŐ, ha nevét nem adom közre, hiszen nem szeretne kellemetlen helyzetbe kerülni. Esete azonban több mint tanulságos. Utoljára majdnem egy esztendeje volt komolyabb terheléses vizsgálaton, azóta viszont csak szokványos orvosi ellenőrzésen esett át. ezzel szemben hétszer is megjelentek nála szúrópróbaszerűen a doppingellenőrök az elmúlt évben. Miközben a baj megelőzésére nincs pénze a magyar sport- egészségügynek, addig súlyos milliókat költ a tiltott szerekkel élők kiszűrésére. ÉN ELISMEREM, ez ÍS fontos, de azért nálam fordított lenne a sorrend. Elsőbbséget élvezne az egészséges sportolók segítése, állandó, komoly egészségügyi vizsgálata, és csak után foglalkoznék a kiskapukat keresőkkel. És akkor talán szegény Kolonics Gyuri is itt lehetne még közöttünk. Magyarországon lép pályára az angol Arsenal Ma este 18.30-kor Európa egyik legjobb futballcsapata, az angol Arsenal Magyarországon lép pályára. Az ausztriai edzőtáborból Szombathelyre ruccan át Arsene Wenger együttese, hogy az NB I, újonca, a Haladás ellen felkészülési meccset vívjon. ■ Kővágó nyerte a diszkoszvetők csatáját atlétika A visszatérő Fazekas Róbert „lecsúszhat” a pekingi olimpiáról Debrecen adott otthont a magyar atlétikai bajnokságnak. Amint arról már beszámoltunk, a nyitónapon Ecseki Dánielnek és Petráim Barbarának köszönhetően két szolnoki aranyérem is született. Nos, a folytatás miatt sincs okunk panaszkodni. Petráhn Barbara a 400 méteres síkfutás után 200 méteren is a leggyorsabbnak bizonyult. Az általunk leginkább várt szám a férfi diszkoszvetés volt, ahol olimpiai ezüstérmesünkért, Kővágó Zoltánért szoríthattunk. A második nap légin- | kább várt döntőjében a két pe- | kingi induló, Máté Gábor és Kő- J vágó Zoltán mellett az athéni I aranyérmétől doppingvétség Kővágó Zoltán magabiztosan szerezte meg a bajnoki aranyérmet miatt megfosztott Fazekas Róbert küzdelmét láthatta a publikum. Az olimpiai ezüstérmes Kővágó végig egyenletesen versenyzett, és három dobásával is megnyerte volna a viadalt: ezek közül a legnagyobb 64,32 méter volt. Fazekas másodikra érte el legjobbját (62,89 m), ez ezüstöt ért, de számára az igazi tét az volt, megdobja-e a 64,50 méteres szintet, ami a csapatba kerüléshez kellett volna. A szeles időben ez nem sikerült, így számára egyetlen esély maradt a kiküldetési szint teljesítésére: kedden Szlovéniában lép dobókörbe. Máté 60,67 méteres eredménye ezúttal csak a bronzéremhez volt elég. ■ Szerdán a döntőért játszik U19-es fociválogatottunk A magyar válogatott vasárnap este, lapzártánk után vereséget szenvedett Németországtól, így csoportmásodikként jutott az elődöntőbe a 19 éven aluliak labdarúgó Európa-bajnokságán. Si- sa Tibor a németek ellen pihentette a kulcsjátékosok közül Németh Krisztiánt, Gulácsi Pétert és Korcsmár Zsoltot is. NÉMETORSZÁG-MAGYARORSZÁG 2-1 (l-O) Gólszerzők: Reinartz (35.), Risse (76.), illetve Simon (74.) A németek legjobb csapatukkal léptek pályára, s bár szülte végig irányították a meccset, győzelmük sokáig kérdéses volt. A magyar együttes szervezett, fegyelmezett játékával alaposan megnehezítette dolgát. Sajnos Simon egyenlítő találatának nem sokáig örülhettünk, jött Risse, és lövésével szemben tehetetlen volt Pokorni Péter. További eredmény, A csoport: Spanyolország-Bulgária 4-0. A végeredmény: 1. Németország 9 pont, 2. Magyarország 6,3. Spanyolország, 3,. 4. Bulgária 0. B csoport: Olaszország-Csehor- szág 4-3, Anglia-Görögország 3-0. A végeredmény: 1. Olaszország 5 pont, 2. Csehország 4, 3. Anglia 4, 4. Görögország 2. Az elődöntők párosítása: Ma- gyarország-Olaszország, Né- metország-Csehország. ■