Új Néplap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-16 / 165. szám

Akció ideje július 1-31-ig. ______________ Szolnok, Kaán Károly úti lovardával szemben. Tel.: 56/410-341 Hid rogénnel hajtott gépkocsik fejlesztésére esküszik az unió Az Európai Bizottság szerint a környezetszennyezés a század legnagyobb kihívása. Az unió éppen ezért a Föld legzöldebb és legtakarékosabb szeglete akar lenni 2020-ra. Ennek érdekében a közösség kutatási-fejlesztési alapjaiból a következő hét esz­tendőben 940 millió eurót, azaz körülbelül 221 milliárd forintot fordítanak a hidrogénhajtású au­tók fejlesztésének támogatására. A kutatásokhoz ugyanekkora összeggel járulnak hozzá az olaj­ipari és autógyártó cégek is. ■ Hét év alatt 940 millió euróval támogatják a fejlesztéseket. A program kettős célt szolgál. Egyrészt, hogy csökkentsék a hidrogén előállításának egyelő­re igen magas költségeit. Más­részt, hogy ez ne fosszilis ener­giahordozók segítségével tör­ténjék, hanem például szélerő- művek által termelt elektromos árammal. így csökkenthető len­ne az Unió olaj- és gázimportja. Mindez része annak a nagy­szabású uniós programnak, mely a hidrogén mindennapi életben való felhasználását se­gítené elő. Az Európai Unió cél­ja ugyanis, hogy elsőként álljon át a környezetet nem terhelő, kimeríthetetlen erőforrás hasz­nálatára a jövőben. ■ A hibrid járművek piaci áttörésére még várni kell A hibrid autók még jó ideig nem szorítják háttérbe a benzines és a dízel motorral hajtott kocsikat. Legalábbis ezt állítja az egyik leg­nagyobb német autóipari beszál­lító. A cég számításai szerint 2015-ben 80 millió gépjármű ké­szül majd világszerte. Többségük benzin- vagy dízelmotorral. Az utóbbiak piaci részesedése ugyanakkor tovább nő. Minden negyedik kocsiban dízelmotor dübörög majd. Hibrid meghajtá­sú, azaz a hagyományos és elekt­romos motort egyaránt használó kocsikból 2,5-3 millió fut majd az utakon hét esztendő múlva. Míg elektromos járművekből nagyjá­ból 800 ezer lesz a piacon. m Iszik, vagy inkább nyaral? zéró tolerancia Az üdülőkörzetekben sem enyhül a szigor Nyaralás közben köny- nyebben lecsúszik egy pohár sör, vagy bor. A KRESZ azonban nem is­mer kivételt. így annak is ugorhat a jogsija, aki csak a strandon csapott be egy sört, mielőtt haza indulva autóba ült. Teleki József- Drága nekem a jogsi - mondja Kovács István. A szolnoki fiatal­ember szerint korábban elő-elő- fordult, hogy egy-két sört lecsor­gatott torkán, és úgy ült volán mö­gé, különösen, ha nyaralt. Mond­ván, hogy a strandtól a szállásig néhány száz méteren aligha okoz balesetet. Idén azonban nem mert egy pohár sört sem meginni a Ba­laton mellett töltött szabadsága alatt. A zéró tolerancia meghirde­tése óta sokan vélekednek hason­lóan. Legalábbis ezt mutatják a statisztikák. Hazánkban korábban a sze­szes italtól befolyásolt állapot­ban okozott balesetek száma európai viszonylatban mérve is magas volt. Míg 2000-ben átla­gosan 100 balesetből 12-őt okoztak ittasan, 2007-ben pe­dig már minden nyolcadik sze­mélyi sérüléses baleset az alko­hol számlájára volt írható. Az idei esztendő első három hó- J napjában viszont a személyi sé- I rüléses közúti közlekedési bal­eseteknek már „csak” 10,4 szá­zalékát okozta ittas vezető. Az­az az ittasan okozott balesetek száma csaknem egyharmadá- val, 816-ról 562-re csökkent. Hasonló adatokat mutatnak a megyei statisztikák is. Szűkebb hazánkban az elmúlt év első hat hónapjában 49 ittas sofőr okozott balesetet, míg ebben az esztendőben ez a szám huszon­egyre csökkent. Ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a vezetői en­gedélyt a helyszínen el kell ven­ni attól a sofőrtől, aki azzal gya­núsítható, hogy ittasan vezetett. Volán mögé persze korábban is az ülhetett, aki nem fogyasztott alkoholt. így mondhatni, hogy a január végén életbe lépett szi­gorítással csupán visszaállítot­ták a vezetői engedély helyszíni elvételének négy esztendővel ezelőtti lehetőségét. A nyaralóknak is számítaniuk kell arra, hogy belefutnak egy alkoholszondás ellenőrzésbe. Képünk illusztráció. Tavaly egyébként a rendőr­ség adatai szerint országosan 1,4 millió alkoholszondás ellen­őrzést végzettek. Azaz átlago­san számítva a lakosság közel 14 százalékát vonták ellenőrzés alá. Ebből mintegy 45 ezer eset­ben akadtak alkoholos befolyá­soltság alatt lévő sofőrre. Ez nagyságrendileg azt jelenti, hogy az ellenőrzött járműveze­tők 3,2 százaléka volt ittas. Idén mennyi, arról még pontos ada­tok nincsenek. A rendőrség nem csak az el­lenőrzésekkel kíván fellépni az ittas vezetés ellen. A nyári hóna­pokban útjára indították a „Tisz­ta fejjel” elnevezésű kampányt. Ezzel a diszkóbaleseteknek sze­retnék elejét venni. Azt a fajta tudatos felismerést is szeretnék elősegíteni, melyet oly sokan el­hessegetnek maguktól: aki iszik, és úgy ül autóba, az nem sokkal jobb, mint aki egyéb bű­nözői tevékenyégbe fog. Olyan, mint az útonálló, csak az alka­lom hiányzik, hogy megtörtén­jen a baj. Van ahol, még belefér egy pohár hűsítő sör a külföldre autóval utazók­nak kevésbé kell megtartóztat­niuk magukat, minta ideha­za nyaralóknak. Több ország­ban ugyanis még elnéznek egy-két pohár hűsítő sört. így például Ausztriában is megen­gedett a kis mértékű alkohol- fogyasztás. A véralkoholszint azonban nem lehet 0,5 ezre­léknél magasabb. sőt ez alatt is elveheti a slusszkulcsot a rendőr, és bír­ságot szabhat ki, ha úgy látja, hogy a vezető veszélyt jelent a többi közlekedő számára. De hasonló a helyzet Szlovéniában vagy éppen Németországban is. Mennyi idő múlva lehet vezetni* Elfogyasztott ital várakozási idő Egy korsó sör 5 dl 2-3 óra Egy pohár asztali bor 2 dl 2-3 óra Desszert bor 1 dl 2 óra Likőr 0,5 dl 2 óra Konyak 0,5 dl 2-3 óra Pálinka 0,5 dl 3 óra Hubertus 0,5 dl 3 óra Whisky 0,5 dl 2-3 óra Rum 0,5 dl 3 óra * 70-80 KG TESTSÚLYÚ FELNŐTTRE VONATKOZTATVA FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS Kelendőbbek lettek az autópálya-matricák az ELSŐ FÉLÉVBEN 13 száza­lékkal több autópálya-matri­ca kelt el, mint egy esztendő­vel korábban. Leginkább, több mint negyedével, a te­herautók számára értékesí­tett autópályajegyek száma nőtt meg. A január és június között több mint 30 milliárd forint értékben adtak el mat­ricát. Egyre többen vásárol­nak matricát mobiltelefonon, vagy interneten keresztül. Drágulhat a világ legolcsóbb autója TATA nano eddig a világ leg­olcsóbb autójának számí­tott. Az indiai autógyártó cég ugyanis mindössze 2500 dollárért kínálta a ko­csit. Most azonban emel­kedhet a kis autó ára. Az egyik legfontosabb alap­anyagnak számító acél ára ugyanis 30 százalékkal emelkedett a közelmúltban. Persze még némi drágulás­sal is a Nano maradhat a legolcsóbb kocsi. Százmilliókat érő veterán sportkocsi csillagászati összeget, 636 millió forintnak megfelelő összeget fizetett egy angol autógyűjtő egy 1955-ben gyártott Jaguárért. Ez volt a legmagasabb ár, melyet egy jaguárért fizettek. A külön­leges sportautóból összesen kilencven darab készült, az árverésen elkelt példánnyal pedig egykor a tengerentú­lon indultak versenyeken. Bogarasoknak: autólegenda, Legóból tengerentúlon már kapha­tó a Lego Bogár. A kis koc­kákból népszerű kisautó­nak 41 centiméteres mása építhető meg. A makett a legkisebb részletekig meg­egyezik az kis kocsival, hi­szen nyitható az ajtó, a kesztyűtartó, a motorházte­tő és a csomagtérfedél. De mozgatható a váltókar és előrehajthatók az első ülé­sek is. A rajongónak azon­ban ugyancsak mélyen a zsebébe kell nyúlniuk egy ilyen makettért, hiszen a le- gókészlet ára 120 dollár, az­az körülbelül 18 ezer forint. Belógatott CD4emez semmit sem ér trükkök Az autósok többféle módon próbálják átverni a sebességmérőt Évek óta tartja magát az a legen­da, amely szerint az autó ablaká­ba lógatott CD megőrjíti a lézeres mérőket. Ez azonban nem igaz, a lézeres mérők ugyanis egy kör­kúpot lőnek az autóra, és ennek csak elenyésző hányada szóró­dik szét. A rendszámtábla maszkíro- zása is bevett módszer: sokan azt tartják a legjobbnak, ha ol­vashatatlanná teszik a rend­számtáblájukat levelekkel, sár­ral, de vannak, akik a koptatás­ban bíznak. A rendszámtáblát kötelező jól olvasható állapot­ban tartani, tilos megváltoztat­ni vagy letakarni. Ha bármilyen külső beavatkozást végeznek a rendszámtáblán, az az egyedi azonosító jel meghamisításá­nak minősül, és bűncselek­mény. Ez azt jelenti, hogy gyorshajtásért ugyan nem, de másért megbüntet a rendőr. A rendőrség két típusú sebes­ségmérővel dolgozik: az egyik radaros elven működik, a má­sik lézeres. Egyes autósok hasz­nálnak radar-előrejelző készü­léket. Ezeket a rendőrség is ki­próbálta, és megállapították, hogy a detektorok túl sok téves riasztást adtak. Autósok között terjedő hírek szerint egyes mo- .j biltelefonok is használhatók ra- ! dardetektorként. A rádiótelefon = azonban más frekvenciatarto- | mányban működik, mint a se- 1 bességmérő készülék. ■ N. G. A sebességmérőt szinte lehetetlen kijátszani. Képünk illusztráció Lágyabb lágy gumik jönnek a Forma-l-ben? Bár még javában tart a Forma- 1-es szezon, a guruló cirkusznál már mind többeket foglalkoztat a következő évad. A versenyso­rozat egyedüli abroncsszállító­ja, a Bridgestone például beje­lentette, hogy tovább lágyítaná a gumikat. Mindez valószínűleg tovább növelné az izgalmakat a futamokon. A jelenlegi szabályok ugyan­is kimondják, hogy a csapatok­nak egy lágyabb és egy kemé­nyebb gumikeveréket kell hasz­nálniuk a versenyen. A két ke­verék azonban nagyban hason­lított egymáshoz. A gumigyártó tervei szerint a következő ver­senyszezonban már a jelenlegi egy helyett kétfokozatnyi kü­lönbség lenne az egy hétvégére szállított két keverék között. Mindez a gyakorlatban azt je­lentené, hogy például a szuper­lágy gumi mellé az eddigi lágy helyett közepesen kemény ab­roncsot kapnának a csapatok. A Honda pedig már a jövő évi pilótákat keresik. Az istálló mindkét versenyzőjének lejár ugyanis a szerződése az eszten­dő végén. A japán alakulat ve­zetője nemrégiben azt nyilat­kozta, hogy ha tehetné, akkor 2009-re leigazolná Fernando Alonsót, ám hozzátette, az autó­ja fejlesztésén dolgozó Honda egyelőre nem engedhet meg magának a spanyolhoz hasonló versenyzőket. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom