Új Néplap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-14 / 163. szám
590 ezer eurós ősfényképezőgép rekordáron kelt el egy történelmi ereklye, amelyet nemrég bocsátott árverésre a WestLicht Photographica. A bécsi aukciósház rendezvényén egy vevő 590 ezer eurót fizetett a legelső - 1839-ben készült - fényképezőgépért (dagerrotip). Veszélyesek is lehetnek a pendrive-ok sokan használnak pendrive- ot a munkahelyükön is. Legtöbbször ügyféladatok kerülnek a személyes USB- kulcsokra, de pénzügyi információk, üzleti tervek, dolgozók személyes adatai, marketingtervek, forráskódok is gyakori vendégei a pendrive- oknak. Ez azt jelenti, hogy az adatok könnyen illetéktelen kezekbe kerülhetnek, ha valaki elhagyja a pendrive-ot. / Uj szenzorokkal a hűvösebb chipekért MA MÁR az is fontos, hogy egy számítógép mennyi áramot fogyaszt Egy olyan technológiát mutattak be, amely képes a jelenlegi megoldásoknál jobban ellenőrizni a mikrochipek hőleadását és fogyasztását Az érzékelők bármilyen chipbe, a legkorszerűbb processzorokba is beépíthetők. Az amerikaiak kapják a legtöbb kéretlen levelet egy kísérlet résztvevői üze- netszűrő program nélkül intemeteztek egy hónapon keresztül. Vizsgálták, hogy mennyi és milyen típusú kéretlen levél érkezik a postafiókokba. Az eredmény azt mutatja, hogy az egyesült államokbeli internetezők vannak a legnagyobb veszélyben; ők egy hónap alatt 23 233 spamet kaptak, második helyen álló bra- züok 15 856-ot, Németországban internetezők fiókjába csak 2331 levél érkezett Vigyük az egész rendszert notebook Döntsük el, mire használjuk, csak utána válasszunk Az asztali számítógépek ideje, úgy is mondhatjuk, lassan lejár. Manapság már a hordozható készülékek, a laptopok kedveltebbek. De hogyan, mi alapján válasz- szunk ilyen berendezést? Rimóczi Ágnes- Egyetemre megyek, érettségire laptopot kaptam - mondja Budai Ákos. A szolnoki fiatalember előre megbeszélte szüleivel, milyen modellt szeretne. — Viszonylag kis méretű, stabil laptopot vettünk, állandóan hurcolom majd, bírnia kell a strapát. És persze nem a legdrágábbat választottam — mondta el a leendő egyetemista. Választásnál tehát mindenképpen gondoljuk át, mire szeretnénk a laptopot használni, hogy megtaláljuk a megfelelő árú és megfelelő szolgáltatásokat nyújtó modellt. Hogy milyen legyen, lássuk, milyen felhasználói profilok léteznek. OTTHONI FELHASZNÁLÓ — Az otthoni felhasználók egyre inkább elsődleges számítógépként használják a laptopjukat, hiszen azok hasonló teljesítményt és szolgáltatáskészletet nyújtanak, mint a hagyományos PC-k. Ráadásul könnyen áthelyezhetőek. Ha otthoni használatra szeretnénk notebookot venni, szinte bármelyüt modell megteszi. Két fajta a legalkalmasabb: a baráti áron kapható, közepes méretű laptopok, és a PC-t helyettesítő laptopok, amik rengeteg szolgáltatást nyújtanak. tanuló - A diákoknak (és azoknak, akiknek szűkösek az anyagi kereteik és magukkal szeretnék hurcolni laptopjukat) olyan modellek az ideálisak, amik nem túl drágák, kicsik, így könnyen hordozhatóak, mégis robosztusak és strapabírók. utazó — Ha sokat utazunk, a súly és a méret az elsődleges szempontok a választásban. A legkisebb és legkönnyebb notebookok jól hordozhatók, kevesebb, mint két küót nyomnak, és nem vastagabbak egy spirálfüzetnél. ÜZLETI FELHASZNÁLÓ - Ha a laptopot otthon és a munkahelyeden Az is fontos, hogy miben hordozzuk egy masszív notebooktáska bizony megéri az extra költséget. Miután kiadtunk néhány százezer forintot magára a gépre, lehet, hogy nem szívesen költekezünk tovább és megelégszünk a gyártó által adott egyszerű táskával Ezekben azonban általában nincs belső zseb, és nem jár hozzájuk kitömött vállpánt sem. A felmerülő kényelmetlenségek (pl. vállpánt nagyon vágja a vállat, minden kiegészítő össze van egybe ömlesztve) lehet, hogy megváltoztatják véleményünket egy jobb, kényelmesebb, és strapabí- róbb táska szükségességéről. A legfontosabb jellemzői egy olyan táskának, amire már érdemes költeni: kitömött vállpánt, megerősített sarkok, kiképzett zsebek a hálózati adapterhez, a pótakkumulátorokhoz. A fiatalok nagyon kedvelik a hordozható számítógépet, azzal a szabadban is internetezhetnek. Képünk illusztráció. is egyaránt használjuk, utazásokra is visszük, a hordozhatósági és a funkcionális szempontok között egy ésszerű kompromisszumot kell találni: jó teljesítmény szükséges a különböző feladatok ellátásához, a sokféle program futtatásához, viszont nyilván nem jó egy ötkilós monstrumot cipelni. MULTIMÉDIA-GURU VAGY JÁTÉKOS- Ha az előzőeknél jóval többet várunk el a laptoptól, mert honlapokat szerkesztünk, videókat vágunk, vagy épp földönkívülieket irtunk nagy puskákkal, olyan modellre van szükségünk, ami teljes körűen helyettesíteni tud egy asztali PC-L A laptopnak ehhez nagy teljesítményű processzorra, nagy memóriára, jó grafikára, és nagy merevlemezre van szüksége. Mindig legyen nagy élmény a fülünknek a televíziózás Mára a házimozi igen elterjedt berendezéssé vált. Az igazi moziélményt nyújtó, okos készülék megérdemli, hogy már a nappali berendezésekor figyelembe vegyük a vele járó igényeket. Jó tanácsok ✓ Szobánknak megfelelő hang- rendszert állítsunk össze! ✓ A hangsugárzók útjában ne legyenek berendezési tárgyak (virágállvány, könyvespolc stb.)! ✓ Lakótelepi lakásba inkább ne vegyünk házimozit, annak zavaró hangereje miatt! HANGHATÁS - A HÁZIMOZIZÁS ALAPFOGALMA A hang a levegő longitudinálisán terjedő rezgése, amelyet bizonyos tartományban, elvileg 20-20000 Herzig (hang- hullám/másodperc) fülünkkel érzékelünk. A hang ereje az amplitúdójától függ (minél magasabb egy hang, annál hangosabbnak halljuk). A szemből érkező hangot mindkét fülünkkel azonos hangerővel és időben érzékeljük. A nem középről érkező hangot eltérésekkel érzékeljük, ezért tudjuk megállapítani az irányát. Az egy mikrofonos szükségmegoldás, a monó, nem ad információt a hangok irányáról. A két hangcsatornás sztereofelvétel térélményt nyújthat. Ennek a továbbfejlesztett változata a surround- hangzás, amely további sugárzók hozzáadásával teremti meg a háromdimenziós tér valósághű érzetét. Ml IS AZ A SURROUND? Az általánosan használt 5.1 elnevezés a hangcsatornák kiosztására utal: az első jobb, bal és közép mellett már különálló jobb és bal háttércsatorna ad térélményt, a hatodik csatorna - ezt jelöli a „.1 ” - pedig az általános hangkép dinamikáját segíti a legmélyebb hangokat kiemelő sugárzóval. A középső hangsugárzó adja vissza a párbeszédek legnagyobb részét, a két frontsugárzóból szól a legtöbb effektus és zene. A két hátsó nagysugárzó adja a térhatást, a subwoofer pedig a legmélyebb hangokat. A hang- rendszert érdemes szimmetrikusan elhelyezni. • ■ Megújult arculattal a régi helyen A megszokott szívélyes kiszolgálással, a régi helyen, megújult arculattal várja meglévő és leendő ügyfeleit Szolnokon a Kossuth Lajos úti Pannon üzlet A régi ügyfelek jól tudják, hogy immár tíz éve ugyanazon a helyen találják meg Szolnokon a Kossuth Lajos úton a Pannon üzletet. Ha manapság betérnek a megújult belső térbe, könnyen lehet, hogy meglepődnek, hiszen egy áttekinthetőbb, világosabb kialakítású ügyféltér fogadja őket - A közelmúltban teljes körűen felújítottuk az üzletet - mondta el érdeklődésünkre Szabó Ferenc. Az üzlet vezetője kiemelte, új berendezések kerültek az ügyféltérbe, melyek új arculatot mutatnak. - Szolgáltatásaink természetesen a megszokott minőségűek és továbbra is kiemelten figyelünk ügyfeleink igényeire, hisz számunkra legfontosabb partnereink elégedettsége. Úgy gondolom, most már a környezet is méltóbb helyszínt biztosít mindehhez. A hozzánk betérő érdeklődők megtekinthetik a telefonokat, kipróbálhatják a manapság egyre népszerűbb mobilinternetet. Szórólapjaink, kiadványaink is megtalálhatók az üzletben, amelyekből tájékozódhatnak az éppen aktuális szolgáltatásokról, tarifákról” - sorolta Szabó Ferenc. Érdemes tehát betérni a megújult Kossuth úti Pannon üzletbe! ▲ FERIL-Trade Kft. PANNON Partner Szolnok, Kossuth L, út 9. NYITVA TARTÁS: HÉTFŐ: 8.30-18.00, KEDD-PÉNTEK: 8.30-17.00, SZOMBAT: 9.00-12.00 Hadd82é{jőrá SZ0U0N.hu A SZOLNÖK-JÁSZKUN ONLINE Az oldalt Rimóczi Ágnes írta és szerkesztette. Fotó: Mészáros János. Cím: Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2. Tel.: 56/516-700. E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Tel.: 412-000 ÍPÍlá9fH& SPRIN' \* a r Tel. : 411-= 511 52 cm-es három kívánsá 1.900 július 14-31-ig. g pizza Ft ‘MW Megtakarítható lesz Dánia éves energiafogyasztása? Az unió tagállamai elfogadták az Európai Bizottságnak a háztartási és irodai berendezések készenléti üzemmódban mért energiafogyasztásának csökkentésére irányuló rendeletjavaslatát. A rendelet az Európában kereskedelmi forgalomban lévő összes termék esetében energiahatékonysági követelményeket ír elő: ez az Európai Unió készenléti üzemmódban mért villamosenergia-fogyasztásá- ban 2020-ig akár 75 százalékos csökkenést eredményezhet A megtakarítás megfelel Dánia éves áramfogyasztásának, és nem utolsósorban évente körülbelül tizennégy millió tonnával kevesebb C02-kibocsátást jelent „íme, egy konkrét lépés az Európai Unió energiahatékonysági és környezetvédelmi célkitűzéseinek megvalósítása felé, ami egyben az állampolgároknak is megtakarítást jelent”, mondta Andris Piebalgs energiaügyi biztos. A javasolt rendeletet most az Európai Parlament vizsgálja, a Bizottság előreláthatólag ebben az évben hivatalosan is elfogadja. A többi termék környezetbarát tervezésére vonatkozó intézkedések az elkövetkező hónapokban látnak napvilágot. ■ ■ Évente körűibe' lül tizennégy millió tonnával kevesebb lehet a C02-kibo- csátás is. t