Új Néplap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-09 / 159. szám

A strandon őrizetlenül hagyott hátizsákok, és egyéb holmik csábító lehetőséget kínálnak a tolvajok számára. Képünk illusztráció. Újra divat a strandi lopás esetek A legjobb védekezés, ha otthon hagyjuk értékeinket Minden szezonban akad hol több, hol kevesebb strandi lopás. Ezek a bosszantó esetek könnye­dén elkerülhetőek lenné­nek, ha értékeinket a megőrzőbe helyeznénk el. Becze Klára-Németh Gergő A strandi lopások a tényleges kár mellett nem kis bosszúságot is okoznak a meglopottaknak. Legtöbbször olyan kis értékű dolgok tűnnek el, mint például a papucs vagy az úszószemüveg. De a mobiltelefonok eltulajdoní­tása sem ritka.- Az egyik barátommal vol­tunk kint a strandon és elkövet­tük azt a hibát, hogy a ruháinkat nem adtuk be a ruhatárba - mondta el a szajoli Balogh Vik­tor. — Úgy gondoltuk, hogy sok­kal egyszerűbb, ha nem kell minden alkalommal a ruhatárba menni, ha pénzre, vagy enniva­lóra van szükségünk. Egész dél­előtt nem is történt semmi, így nem is gondoltuk, hogy eltűn­hetnek a dolgaink, főleg, hogy egész jó helyen pakoltunk le. Szóval nem is tudom, hogy tör­tént meg. Délután, egy hosszabb fürdőzés után mentünk vissza a cuccainkhoz, amikor láttuk, hogy mindenünk eltűnt. Nem csak a pénztárcánk vagy a télé­fonunk. Mindenünk, amit kivit­tünk - folytatta Viktor. - Elvit­ték a táskánkat, a plédet, a töröl­közőket, sőt, a táskánkkal együtt a ruháinkat is, amiben men­tünk. így egy szál strandpapucs­ban, fürdőgatyában kellett haza­cammognunk. Mindketten vidé­ken lakunk, így a távolsági bu­szon ilyen szerelésben kellett utaznunk. Mondanom sem kell, hogyan nézett ránk a többi utas. A tolvajok meg persze nem let­tek meg. De nem csak Viktorék az egyetlenek, akiket megloptak a strandon. Vannak azonban olya­nok, akik nagyobb értékeiket, mint a pénz és a telefon, berak­ják megőrzésre. így tett a szolno­ki Kozák Evelin is, aki csak a für­déshez és napozáshoz elenged­hetetlen dolgait hagyta kint. — Minden nagyobb értékemet beraktam a ruhatárba, csak a tö­rölközőt, papucsot, napolajat hagytam kint. Amíg a barátnő­immel fürödtünk, addig a me­Hogyan előzhetjük mega A legjobb védekezés a meg­előzés. Ha strandra megyünk, használjuk az értékmegőrzőt, illetve a strandoláshoz nem feltétlenül szükséges, feltűnő és értékes használati tárgya­bajt? kát egyszerűen hagy­juk otthon. Amennyi­ben gépkocsival me­gyünk a strandra, abban semmiképp ne hagyjunk lát­ható helyen értéktárgyat. dence széléről valaki ellopta a papucsomat és a törölközőmet. Nem tudom, kinek volt szüksé­ge ezekre a „létfontosságú” dol­gokra, mert egy használt strand­papucs és egy törölköző aligha képviselnek nagy értéket. Akad­nak azonban olyanok is, akik mások hibájából és puszta elővi­gyázatosságból odafigyelnek er­re. A rendőrségnek nincs könnyű helyzete a hasonló esetekben in­dított nyomozásokkor. Mivel egy napon rengetegen megfordul­nak egy strandon, nehéz szem­tanúkat találni. — A tavalyi évben harminc­négy strandhoz köthető bűncse­lekményt regisztráltunk. Ezek döntő többsége lopás volt és zö­mében a nyári hónapokban tör­tént - kezdett mondandójába Mészáros Lajos alezredes, a me­gyei rendőr-főkapitányság elem­ző-értékelő osztályának a vezető­je. — Szolnokon követték el a leg­több lopást, szám szerint tizen­nyolcat, a többi település fertő- zöttségét jelzi, hogy a megye- székhelyet négy esettel Abád- szalók követi. Az idén már hét strandi lopás történt. Az igazi nyári időjárás beköszönte után szaporodnak meg ezek az események igazán, Szolnok dominanciája az idei szezonra is előre vetíthető. Mészáros Lajos hozzátette: a jogtalanul eltulajdonított tár­gyak között gyakori a táska — benne készpénzzel, személyes iratokkal a mobiltelefon vagy éppen a digitális fényképezőgép. Az esetek felderítését megnehe­zíti hogy a sértettek sokszor csak a strandolás végeztével ész­lelik a cselekményt, az elkövető­ről legritkább esetben van infor­mációjuk. Gondtalan a fürdőzés, ha értékeinket biztonságban tudjuk ív ip r X JU Abony eredmény A helyi Thö­köly, Szabadság és Apponyi utak felújítására, a Gyöngyszemek óvodában udvari eszközök be­szerzésére és településrendezési terv készítésére korábban be­nyújtott pályázatokat előre­láthatólag július 15-én bírálják majd el, tájékoztatott Magyarné Nagy Nóra, a településfejlesztési osztály munkatársa, bb Csataszög pályázat A telepü­lés központjában levő kultúrház parkjába egy bekerített, többfajta játékeszközzel felszerelt játszótér megépítésére pályáznak a helyi­ek. A bekerülési költség négy és félmillió forint, nyertes pályázat esetén harminc százalékos ön­erőt az önkormányzat biztosít, tá­jékoztatott Pomázi Ferenc polgár- mester. BB Kisújszállás TOLVAJ Csupán öt perc elég volt a tolvajnak, hogy az utcán parkoló Toyota típusú tehergépkocsi jobb első ablakát betörje, majd kiemelje az első ülésen hagyott kézitáskát, ami­ben iratok és a gépkocsi pótkul­csai voltak. A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy senki ne hagyja jól látható helyen értékeit a gép­járműben. MRFK Szolnok SZERTELEN TAVASZ Idén májusban ért véget Szolno­kon a „Szertelen Tavasz prog­ramsorozat (nem) csak fiatalok­nak!” mottót viselő, nagyszabású városi drogprevenciós rendez­vénysorozat. A programban részt­vevő szervezetek példás együtt­működéssel dolgoztak a drogpre­venció területén. A programról ki­adványt is készítettek nemrégi­ben. NI Szolnok MÁR KETTEN IS Kiss Béla, szolnoki nyugdíjasnak már a negyedik vers- és elbeszéléskö­tete jelent meg. Közöttük volt egy, amelyik II. János Pál pápá­hoz is eljutott, aki azt lefordítva, elolvasva, meleg szavakkal levél­ben gratulált a szolnoki rímfara­gónak. Legújabb, negyedik köte­tében pedig gondozónője, Barna Mihályné Tériké is megjelentette első saját költeményeit, dszm Tiszabura halálos baleset tí­szabura belterületén, a Fejlődés úton egy 32 éves helyi férfi tola­tást végzett Toyota Hiace típusú kistehergépkocsival. Eközben mögé szaladt egy 2 éves kislány, akit a gépjármű vezetője elütött. A gyermek olyan súlyos sérülése­ket szenvedett, hogy a helyszí­nen életét veszítette, mrfk Felújítják az ívóvízvezetéket Szajolban Szajol önkormányzatának kép- viselő-testülete nemrégiben úgy határozott, hogy az Állomás ut­ca ivóvízvezetékének rekonst­rukcióját ebben az évben a szol­noki Víz- és Csatornaművek Zrt.-vel végezteti el. - A beruhá­zás 4 millió 596 ezer 356 forint­jába kerül majd az önkormány­zatnak - tudtuk meg Szöllősi Józseftől, a település polgármes­terétől. Ezt a költséget az önkor­mányzat a 2008. évi költségve­tés terhére a Víz- és Csatorna- művek Zrt. által üzemeltetett ivóvízvezeték-rendszer befize­tett bérleti díjából biztosítja. így hamarosan korszerű ivóvízhá­lózatnak örülhetnek a települé­sen élők. ■ N. I. Címer a faion. Szabó Károly jászberényi épületszobrász (képünkön) és kollégái most végeztek a Jászladány központjában felújítás alatt lévő pati­nás épület díszítésével. A homlokzaton a különböző motívumok mellett a Lehel kürtje és a magyar címer is megtalálható. Hálózat az uniós források hatékony felhasználására A Jászberényi Kistérség Új Ma­gyarország Pont ügyfélszolgála­ti irodájának felavatásával nyílt meg tegnap az Észak-alföldi Re­gionális Fejlesztési Ügynökség keretében működő, Kistérségi Koordinációs Hálózat megyei szervezete. A Kistérségi Koordinációs Há­lózat segítségével az önkor­mányzatok, civil szervezetek, vállalkozások számára nyújta­nak szakmai támogatást az élet­képes ötletek megvalósításához, az uniós források sikeres eléré­séhez - foglalta össze az új szer­vezet legfőbb célját a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisz­térium államtitkára, dr. Molnár Csaba köszöntő beszédében. Az Észak-alföldi Operatív Program keretéből a 2007-2008- as időszakban 102,2 milliárd fo­rint felhasználására nyílik lehe­tőség. Ezen belül az első megyei támogatási szerződések aláírá­sára az Új Magyarország Pont hálózatának megyei megnyitója teremtett apropót Jászberény­ben. Jászfényszaru, Jászapáti, il­letve Jászberény polgármesterei összességében közel félmilliár­dos uniós támogatás felhaszná­lásának jóváhagyásáról írtak alá szerződést. Jászapátin másfél, Jászfény- szarun 2,2, Jászberényben pedig 3,5 kilométer kerékpárút meg­építésére nyílik lehetőség az uniós forrásból. ■ Banka Cs. A szeretet fénye kisgyerekek járják ma Szol­nok utcáit. Erdélyből jöttek, üzennyolcan és szolnoki családok pátyolgatják őket. A Belvárosi főplébánia mel­lett működő Karitász-szer- vezet révén léptek kapcso­latba a dévai Szent Ferenc Alapítvánnyal. Onnan hív­ták magukhoz egy hétre a kis vendégeket. ugyanis a fiúk-lányok Böjté Csaba atya védencei. A tönkretett sorsok helyreho­zatalára életét föltevő szer­zetesé, aki bebizonyította a világnak, hogy milyen cso­dákra képes az Isten úján járó akarat és a szeretet. Ő gyűjtötte egybe évtizedes munkával az emberi gyarló­ság és önzés legártatlanabb áldozatait, a kóborló, nehéz sorsot hordozó, senkinek sem kellő kis lelkeket, hogy fedelet, biztonságot és jövőt adjon számukra. akik most elhoztak nekünk valamit abból a szeretetből, amit tőle és egyre növekvő számú munkatársaitól kap­tak. Lépten, nyomon látni, hogy amerre járnak, jártak, legtöbbször mosolygó, szí­ves arcok veszik körül őket. Mert bármiről szól mosta­nában körülöttünk a világ, legyen elkeserítő, vagy két­ségbeejtő, egy pontján min­dig csak átcsillan valahogy a szeretet fénye. TOPS A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZÓLJON.HU-N: Készenlétben a szabi alatt ** Kicserélődik a szolnoki pólósok kerete Tarolt a munkagép: kisfiú sérült életveszélyesen a balesetben Szemétügy a Holt-Zagy­ván: ezúttal ráfázik az el­követő! ^ Közel félmilliárdos támo­gatás érkezik a Jászságba Közműbe lógó fákat vágtak ki a munkások Egyik olvasónk telefonált teg­nap délután és kétségbeesetten mesélte, hogy munkások egészséges fákat vágtak ki, s a virágágyásokat sem kímélték a szolnoki kereskedelmi szak- középiskola közelében.- Több mint 20 éve ültettük ezeket a cserjéket - mondta Szokola Józsefné. - Félek, hogy teljesen kiirtják a növényein­ket, amik már oly régen szépí­tik környezetünket. Mint megtudtuk, az Alfa No­va Kft. cseréli a fűtésvezetéket, s mivel a közműalagút fölé nőt­tek a fák, ezért kellett azokat kivenni. Másképp nem tudták volna elvégezni a szükséges munkálatokat. ■ N. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom