Új Néplap, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-08 / 158. szám

Szolnok, Kaán Károly úti lovardával szemben. Tel.: 56/410-341 fe *. Képesített nagyalföldi „zergék” sziklamászók Ég és föld között találtak rá a számukra igazi boldogságra A pályázók élmezőnyében végzett a földvári múzeum Úgy első látásra egyszerű, hétköznapi emberek. Sem­mi feltűnő, semmi szokat­lan nem látszik rajtuk. Mindaddig, amíg nem ke­rül valami magaslat az út­jukba. Mert amíg mások azt kikerülik, addig ők el­indulnak rajta fölfelé. Bugány János Miért lesz valakiből hegymászó? Olyan kérdés ez, melyre ésszerű magyarázatot talán még senki nem adott kerek e világon. A leg­frappánsabb válaszok egyikét azonban már 1924-ben megfo­galmazta a kor talán legismer­tebb alpinistája. George Malloryt akkor arról faggatta egy újság­író, miért akarja mindenáron meghódítani a föld legmagasabb csúcsát? Mire ő így felelt: „Mert éppen ott van!” Bár e gondolat sem tárta fel minden vetületében az ember és a hegy ősi kapcsolatának misz­tikumát, ám egyszerűségében rejlő mély iróniája és bölcsessé­ge máig egyetemes érvényű. Rá­adásul az élet bebizonyította, hogy földrajzi helyzettől függet­lenül igaz. Nem feltétlenül kell ugyanis alpesi csúcsok tövében születnie az embernek ahhoz, hogy magával ragadja a függőle­ges birodalom vonzereje. Lehet otthon akár az Alföld tengersík vidékén, előbb-utóbb útnak in­dul, mert mennie kell, ha szólít­ja a HEGY. Alighanem ez az egyetlen ka­pocs, mely közösséggé kovácsol­ta azt a kilenc embert, akik nem­régiben különleges feladatra vál­lalkoztak. Másfél évtized után ugyanis ők voltak az elsők, akik közösen szereztek sziklamászó jogosítványt megyénkben. — KJlencvenháromban fordult elő első alkalommal és egészen mostanáig utoljára, hogy a Ruha­ipari Szakközépiskola (RISZI) Di­áksport Egyesületének Turiszti­kai és Hegymászó Szakosztálya szervezésében szolnokiak szik­lamászó vizsgát tettek—idézi fel a múltat Lapu Béla, a szervezet vezetője.—Azóta talán ha egytu- catnyian vállalkoztak erre egyé­nenként, más egyesületek égisze alatt. Ám az utóbbi időben össze­jött nálunk egy olyan kis csapat, amelynek tagjaival hosszabb ide­je foglalkozom, és mindannyian Fizikát tanít, szabadidejében hegymászást oktat elérkezettnek láttuk az időt, hogy a RISZI mászófalán és a túráink, mászásaink során a gyakorlat­ban eddig tanultakat ily módon összegezzük és szedjük rend­szerbe. Mindez egy nyolc napon át tartó tanfolyamon történt, amely alapvetően a sziklamá­száshoz szükséges eszközök ke­zelését, a mászók biztosítását és a kötéltechnikák elsajátítását foglalta magában. Végül minden­ki sikerrel vette az akadályokat, márpedig ez nem kis fegyver­tény annak ismeretében, hogy a tizenévestől a negyvenesig szé­les skálán mozgott a társaság, amelynek ráadásul egy hölgy tagja is akadt. Utóbbi ráadásul nem is az él- tesebbek közül való, hiszen mindössze huszonegy esztendős és főiskolai hallgató. Ám ezek az információk félrevezetők lehet­nek rutinja szempontjából, hi­szen egészen kicsi kora óta lel­kesedik ezért az extrém sportért. Jól értesültek tudni vélik, hogy már néhány hónaposán is má­szott, bár saját bevallása szerint komolyabban öt éve hódol e szenvedélyének. — A barátom példáját követve vettem részt az első edzéseken — meséli Donkó Anita. - Eleinte gyakran szembesültem vele, hogy a gyengébbik nemhez tar­tozom, ám amikor kellően meg­erősödött a karom, könnyebben vettem a mászófal akadályait. A közösség is hamar befogadott, ma már olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Persze a tornaterem nem pó­tolja a természetes sziklák, az el­érhetetlennek tűnő csúcsok él­ményét. Hogy ez mennyire így van, arról néhány hónapja Szlo­véniában is megbizonyosodhat­tam. Téli túrára indultunk a Julia-Alpok legmagasabb csú­csára. S bár a célt végül nem si­került elérnünk, mégis nagysze­rű emlékekkel tértünk haza a meseszép, havas Triglavról. Bár a csapat legtapasztaltabb- jai közé tartozik, az egyik szolno­ki optikában dolgozó 28 éves Csupor István még nem dicse­kedhet hasonló kirándulások­kal. Ám a műfaj beavatottjai kö­zött inkább elismerőnek, mint gúnyosnak ható becenévvel an­nál inkább.- Nagyszerű testi adottságok­kal rendelkezik e sportághoz - szolgál mondta Lapu Béla. LAPU BÉLA 22 éves kora óta a hegymászás megszállottja. Ma már több mint két évtizedes múlttal rendelkezik e különle­ges sportágban. Az Alpok leg­magasabb négyezres csúcsai­nak - a Mont Blanc és a Monte Rosa - meghódítása mellett néhány éve tagja volt égy Himalája-expedíciónak is, mely a 7074 méter magas Tirsulit és mellékcsúcsát tűzte ki céljául. emellett azonban egészen szokványos életet él. Jelenleg a szolnoki Verseghy Ferenc Gim­názium fizikatanára, és két­gyermekes családapa.- Ráadásul olyan irigylésre méltó egyensúlyérzéke, tehetsé­ge van a mászáshoz, amely már az első találkozásunkkor lenyű­gözött. Egyszerűen elindult és fo­gásról fogásra „végigsétált” a fa­lon, mintha egész életében ezt csinálta volna. így lett ő a „Chita”. S hogy mennyire köz­szájon forgott ez a megszólítás, arra jó példa: akadt olyan tár­sunk, aki vagy két éve járt már az edzésekre, amikor egyszer megkért, árulja el neki, hogy is hívják Chitát tulajdonképpen...- Nem vagyok ám olyan kü­lönleges, csak - ahogyan a fal­mászókat titulálják - egy poz- dorjahuszár — szerénykedik az érintett. Én is egy barátom un­szolására tévedtem annak ide­jén a RISZI-be. Ennek idén már tíz éve. Azóta nagyjából végig­jártam az ismertebb hazai uta­kat. Másztam a Dédesen, a Csó­kakőn, a Báránykőn, a Gerecsén, a Bájóti öreg sziklán és az Oszolyon is, ahol nemrégiben a vizsgánk zajlott. Emellett mivel a tapasztaltabbak közé tarto­zom, a többieket is segítem, az­az úgynevezett falmesteri teen­dőket látok el a tréningeken. Lapu Béla tanítványai közül azonban még ennek ellenére sem Chita számít rangidősnek. Erre a címre vitán felül Czakó Gyula pályázhat egyedül esély- lyel. Negyvenhárom évesen mégsem lóg ki a sorból. Sőt...- Már szüleim belém oltották a hegyek szeretetét - árulja el. - Ők ismertették meg velem a Ma- gas-Tátra völgyeit és bérceit. Az­tán korszakonként változó spor­tokért rajongtam. Hajdan egy barlangász cimborámmal beba­rangoltuk Aggtelek rejtelmeit. Ekkor végeztem el a kezdő bar­langjáró tanfolyamot is. Aztán he­gyi biciklizésre adtam a fejem, miközben a futás is fontos része volt és maradt az életemnek. Négy éve indultam el életem első félmaratonján, tavaly októberben pedig egy klasszikus maratoni versenyt is sikerült teljesítenem. Kezdetben csak azért csatlakoz­tam Béláék csoportjához, hogy megbizonyosodjam róla: képes vagyok-e leküzdeni a tériszonyo­mat S mivel ez többé-kevésbé si­került, már a következő kihívás lebeg a szemem előtt. A téli ma­gashegyi tanfolyamra készülök, amelyhez a mostani vizsga jelen­tette a beugrót. Az Oktatási és Kulturális Mi­nisztérium minden évben támo­gatási lehetőséget biztosít az ön- kormányzatok által fenntartott múzeumok számára. A megyei önkormányzat a fenntartásában működő tiszafóld- vári Tiszazugi Földrajzi Múzeum állandó kiállítására nyújtott be idén sikeres pályázatot. Antal Fe- rencné, a megyei önkormányzat kulturális és ifjúsági referense tá­jékoztatása szerint a Béres Mária földvári múzeumigazgató szak­mai segítségével összeállított anyag húszmillió forintos támo­gatást kapott, amiről már a hiva­talos értesítés is megérkezett. Antal Ferencné elmondta azt is, hogy csak két megyei múze­um előzte meg őket a támogatá­si rangsorban, a vidéki múzeu­mok közül ez a pályázat kapta a legnagyobb támogatást. Egyút­tal kiemelte azt is, hogy a me­gyei önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a kulturális in­tézmények támogatását, ennek szellemében például a múzeu­mok a rájuk jutó normatíva két­szeresében részesülnek. ■ Sz. I. Régi, feliratos tetőcserepek Tiszafüredről A Kiss Pál Múzeum gyűjtemé­nyében két olyan égetett agyag­ból készült, vöröses színű tető­cserép is található, melyen régi feliratok olvashatók. Ezek a múltbéli üzenetek a készítőkről szólnak, így értékes történelmi, kultúrtörténeti adalékokat ad­nak át a mának. Egyiken a Kalóz Juli, Vig Margit, Tapasztó Lidi, Szijács Sára, Laboda Póla, Ko­vács Margit, Bíró Erzsi, Bala Zsó­fi cserepes lányok neve olvasha­tó, a másikon pedig a „Tisza Fü­red 1916.10/16.’’felirat látható. A szövegeket valószínűleg dróttal, vagy más hegyes szerszámmal karcolhatták bele kiégetés előtt a még képlékeny agyagba. A két cserép ritka emléke an­nak a tégla- és cserépgyárnak, amelyik Tiszafüredre és környé­kére egészen az 1990-es évek vé­géig készített építőanyagot. A cserepek jelenleg a múzeum A hónap műtárgya kiállításán lát­hatóak. ■ Szathmáry I. Nap a reneszánsz jegyében jó hangulat Még kemencében sült malac is volt Lehel kürtje szép könyvben történelem Jelképjellegét a mai napig töretlenül őrzi Szombaton reneszánsz muzsika és hangulat fogadta az érkező­ket a kisújszállási Nagykun Klubban. Az Arany János Városi Könyvtár és több civil szervezet reneszánsz délutánt tartott itt. A reneszánsz kori hangulatot az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárainak hangsze­res játéka majd a Szabad Lova­gok Rendje bemutatója idézte. Aki megéhezett, az ehetett ke­mencében sült malacot és le­pényt is. A kézműves-foglalko­zásokon volt hajpántfonás, só­gyurma, koronakészítés és dobozvárépítés is. A részvételért ezüstpénzek jártak, melyeket tárgy- és könyvjutalmakra vált­hattak be a gyerekek. ■ 0 N 1 < •p Nagy sikere volt a dobozvárépítésnek A jászok jelképének tekintett Le­hel kürtje a Szent Korona mel­lett az egyetlen magyarországi méltóságjelvénynek tekintett tárgy. Különös értékét mutatja, hogy még a 18. században is a jászbe­rényi Nagytemplomban őrizték, de már a 17. századtól a Jászság és az egyes jász települések szimbólumává vált. Állandó mo­tívuma volt a pecsét- és címerké­peknek, s jelkép jellegét napjain­kig töretlenül őrzi. Dr. Selmeczi László a Jászsá­got és Nagykunságot évtizede1 kig kutató régész, számos kötet és több száz tanulmány szerző­je most könyvet írt a jászok leg­nagyobb kincséről, Nemzeti ereklyénk, a Jászkürt címmel szép kiállítású, gazdag képanya­got bemutató munkában ismer­tet meg bennünket a becses ereklye történetével, a kürttel kapcsolatos kutatásai eredmé­nyeivel. Nem utolsósorban részletesen szól az ereklyének a Konrád csá­szárt túlvüágra küldő Lehel ve­zér mondájához fűződő kapcso­latáról is. A szép kiállítású munka a vi­dék történeti és kulturális örök­ségét őrző Jászsági Füzetek soro­zatának legújabb kötete, amely dr. H. Bathó Edit herényi múze­umigazgató szerkesztésében lá­tott napvilágot. ■ Szathmáry. István A könyv szép kiállású borítója A kis csapat két tagja: Nagy Dániel (balról) és Boros Árpád a Csóka-kőn

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom