Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-16 / 139. szám

rnrnmm VARGA CSABA Tessék, van itt utánpótlás! hosszú évekig leginkább azért támadták a Szolnoki Olaj Kosárklub vezetőit és edzőit, hogy nem foglalkoz­nak eléggé az utánpótlás-ne­veléssel, inkább külföldi ko­sarasokat szerződtetnek. Ezek a hangok még tavalyi bajnoki és kupagyőzelem után is hallatszottak. Mos­tanság azonban szinte min­denki az Olaj fiataljairól be­szél. Nem véletlenül, hiszen az utánpótlásból egyre töb­ben követelnek helyet ma­guknak a felnőttek között. Emellett a korosztályos baj­nokságban a 20 évesek csatározásában harmadik lett a piros-feketék csapata. az olaj kk elöljárói egy évvel ezelőtt úgy gondolták, hogy az utánpótlás-bajnok­ság mellett kell a további já­téklehetőség a srácoknak, ezért benevezték őket a fel­nőttek NB Il-es bajnokságá­ba. Nem titkoltan azzal a céllal, hogy próbálják meg kiharcolni az NB I/B osz­tályba való jutást. Nos, a fi­úk nemcsak, hogy kiharcol­ták a feljutást, hanem a baj­noki címet is megszerezték rutinos együttesek orra elől. Közülük Cseh Gyuri, Kenye­res Sanyi, Kovács Dávid, Gaál Robi, Szabó Peti és Tóth Topi már sokadszorra bizonyította, hogy már nemcsak korosztályában, hanem minden szinten le­het rá számítani. nem csak a klubon, hanem rajtuk is múlik, hogy mi­lyen szintű kosarasok vál­nak belőlük. Reméljük, ve­lük és fiatalabb társaikkal, egyre többet találkozunk a felnőtt összecsapásokon is. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu Bajnok a Főiskola Olaj KK kosárlabda Ünnepelt a szolnoki csapat és szurkolótábora A Szolnoki Főiskola Olaj KK kosárlabda-csapata, amelyik megnyerte az NB II. küzdelmeit, így ősztől az NB I. B csoportjában szerepelhet. Álló sor, bal­ról: Török Zoltán (technikai vezető), Vadon Péter, Kovács Dávid, Cseh György, Mondzinger Márk, Sonyák Béla, Tótin Richárd, Kenyeres Sándor, Tasnádi Zoltán (edző). Guggolnak, balról: Tóth Viktor, Márkus Ádám, Gaál Róbert, Szabó Péter, Halmai Norbert, Nagy Balázs, Balogh Gyula (technikai vezető) GÉPSZOLG-EGER - SZOLNOKI FŐISKOLA-OLAJ KK 86-74 (25-24,10-15, 24-24, 27-11) Eger, 300 n. V.: Torzsa, Kisházi. EGER: UGHY 41/12, ZSÍROS 11/9, PETRUCSIK 13/12, ZSEM­LYE 10, Rusznák 8. Csere: Faze­kas 3, Weiwar, Sütő, Fábián. Edző: Széles Kovács Gyula. SZOLNOK: SZABÓ P. 8, TÓTH V. 18/6, Gaál 10/9, Cseh Gy. 7/3, KOVÁCS D. 8.. Csere: MONDZINGER 10, Halmai 2, Kenyeres 2, Sonyák 9, Vadon, Márkus, Nagy B. Edző: Tasnádi Zoltán. Az eredmény alakulása. 3. perc: 11-4, 8. p.: 20-23, 14. p.: 28-28, 18. p.: 32-35, 24. p.: 46- 45, 28. p.: 52-58. 35. p.: 69-70. Kiállítva: Rusznák, ill. Kenye­res (18.). Az első tiszaligeti összecsapá­son 27 pontos szolnoki győze­lem született, ám a rutinos játé­kosokból álló egriek nagyon fo­­gadkoztak, hogy megpróbálják a lehetetlent, vagyis ledolgoz­zák hátrányukat. Egyébiránt az NB Il-es döntő eredményétől függetlenül mindkét gárda már előzőleg kiharcolta a feljutást az NB I. B csoportjába. Arany-, vagy ezüstérem jut számukra? - ez volt a legnagyobb kérdés. A mintegy százötven főnyi Olaj-szurkoló tomboló biztatása mellett Szabó Péter szerezte a visszavágó első dupláját. Ezt kö­vetően azonban Zsíros és Zsem­lye találataival 11-2-re megug­rottak az egriek. Szerencsére összekapta magát a vendéggár­da, Tóth Viktor és Gaál Róbert pontjaival ellenfele nyomába eredt. Az első negyed vége mindössze egy pontos hazai ve­zetéssel zárult. A második felvo­násban meglehetősen kevés pont esett, a szolnokiak próbál­ták kijátszani a huszonnégy másodperces támadóidejüket, több-kevesebb sikerrel. A véde­kezésben viszont nem volt hiba, hiszen az ebben a negyedben kapott tíz pont is mutatja, hogy kevés esélyük volt az egrieknek a pontszerzésre. A szünet előtt két perccel Kenyeres ellökte Rusznákot a vendégpalánk alatt, erre Rusznák egy jobb Mestermérleg - a visszavágó után mondták széles kovács GYULA: - Annak örülök, hogy győzelemmel bú­csúztunk a bajnoki évadtól. tasnádi Zoltán;—Négyéves munkánk gyümölcse érett be ezzel a sikerrel. Ebben az évadban sem maradt kosárbajnoki arany­érem nélkül Szolnok városa. egyenessel válaszolt, ezért a já­tékvezetők mindkettőjüket ki­zárták a játékból. A fordulást követően is a főis­kolások akarata érvényesült, az történt a pályán, amit ők akar­tak. Tasnádi edző ekkor már minden egyes játékosát a pályá­ra küldte, közülük Mondzinger Márk mutatott ügyes dolgokat támadásban. A záró játékrész a szolnokiak részéről már az ün­neplésről szólt. A hazaiak közül Ughy Albert, aki az első félidő­beli kilenc pontja után a máso­dikban 32-t szórt, s ezzel meg­nyerte csapata számára a mécs­esét. A főiskolások veresége azonban már nem osztott, nem szorzott, a két mérkőzés alapján - 169-154 — megérdemelten szerezték meg az aranyérmet. A lefújás után Szaniszló Sán­dor, az amatőr liga elnöke adta az aranyérmet a piros-feketék­nek szurkolóik ünneplése köze­pette. ■ Varga Csaba Középdöntőben a szolnoki duó a kormányos nélküli kette­sek között szereplő Vinkó Gáspár, Simon Béla duó bejutott a középdöntőbe az evezősök végső olimpiai kvótaszerző, úgynevezett világkvalifikációs verse­nyén, Poznanban. A szol­noki Tisza Evezős Egylet kettőse harmadik lett va­sárnapi előfutamában, ez­zel biztosította a helyét a legjobb 12 között, s legkö­zelebb majd kedden száll vízre, akkor már a fináléba kerülésért. Mikko Hirvonen nyert, és első az összetettben a finn Mikko Hirvonen nyerte meg a Török-ralit, az autós rali világbajnoki soro­zat nyolcadik futamát, és si­kerével átvette a vezetést összetettben a címvédő francia Sébastien Loebtől. A vb állása (15-ből 8 futam után): 1. Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) 59, pont, 2. Loeb (francia, Citroen C4 WRC) 56, 3. Latvala (finn, Ford Focus WRC) 34. Olaj kosárlabda­tábor Szolnokon BENTLAKÁSOS kosárlabdatá­bort indít a Szolnoki Olaj és a Sportcentrum Kht. Há­rom hatnapos turnust szer­veznek. A táborba 1993-95 és 1996-96 között született gyermekeket várnak. Bő­vebb felvilágosítás az 56/423-902-es telefonszá­mon és a www.szolnoki­­olaj.hu honlapon kapható. Cseh László jó formában CSEH LÁSZLÓ 4:07.96 perces Európa-csúccsal nyerte a 400 m-es vegyesúszást a franciaországi Canet-en- Roussillonban zajló nemzet­közi versenyen. A magyar klasszis saját, 4:09.59-es re­kordját adta át a múltnak, ez utóbbit március 24-én, Eindhovenben érte le. Félbeszakadt a szarajevói meccs, továbbjutottak a mieink kézilabda A bosnyák szurkolók botrányos viselkedése miatt, magyar vezetésnél a bírók lefújták a visszavágót A magyar férfi kézilabda-válo­gatott botrányos körülmények között vívta ki szombat este, hogy ott lehessen a jövő januári horvátországi világbajnoksá­gon, de az incidensről kizárólag a felhevült bosnyák nézők tehet­tek. Skaliczki László szövetségi kapitány együttese sovány, két­gólos előnnyel érkezett Szaraje­vóba. Többek között emiatt a ha­zai szurkolók azt hihették, hogy kedvenceik - az ország történe­tében először - kijutnak egy vi­lágeseményre. Csalódniuk kel­lett, mert a magyarok remekül játszották, uralták a visszavá­gót, és végig vezetve - olykor hat góllal is -, érkeztek el a 49. percig. Ekkor, 27-24-es magyar vezetésnél, az izlandi bírópáros kiállított egy bosnyákot, és ez olaj volt a tűzre. Már korábban is repültek be különféle tárgyak a pályára, de ezúttal esernyők, öngyújtók és palackok is érkez­tek. Eklemovics Nikolának a vádliját, Gál Gyulának az arcát találták el. A svéd ellenőr, Björn Ericsson berendelte a magyaro­kat az öltözőbe, amíg megnyug­szanak a kedélyek. Közel félórás várakozás után Ericsson beszél­ni szeretett volna a nézőkkel, be akarta jelenteni, hogy folytató­dik a meccs, de többen őt is megdobálták, és ekkor már azt közölte: nincs tovább. Amint Vass Sándor, a magyar csapat vezetője az MTI-nek elmondta: a szabályok értelmében - mivel egyértelműen a hazai nézők cselekedete miatt szakadt félbe az összecsapás - a bosnyák csa­patot kizárják a további küzdel­mekből, vagyis a magyarok ju­tottak tovább. - Nem csak azért megyünk mi tovább a vb-re, mert a gyöngyösi győzelmünk után Szarajevóban is vezettünk. Ha történetesen amikor félbe­szakadt a meccs, a hazaiak ve­zettek volna, akkor is ki kell zár­ni a bosnyák csapatot. Az nem a mi dolgunk, hogy milyen bünte­tést kapnak a bosnyákok. Csak gyanítom, hogy elég súlyos lesz.- Barátként jöttünk, és nem akartunk ellenségként távozni. Szerencsére békében távozhat­tunk a csarnokból és nyugod­tan, rendőri kíséret mellett me­hettünk vissza a szállodánkba- árulta el Vass. ■ A horvátországi vébé résztvevő együttesei GörögországSpanyolország (összesítésben: 56-63, Oroszország- Fehéroroszország 60-56 Szerbia-Csehország 62-62, idegenben lőtt góllal, Svájc-Lengyel­­ország 48-54, Románia-Montenegró 56-55, SzlovákiaSzlovénia 63-62, Ukrajna-Norvégia 52-61. f Iváncsik Gergő fél tucat gólt vágott a bosnyákok hálójába « r t

Next

/
Oldalképek
Tartalom