Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-09 / 133. szám
4 A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 9„ HÉTFŐ Elősegítettük az életmódi szokásrendszer kialakítását Az alap- és középfokú oktatási intézmények számára, iskolai egészségfejlesztési-drogmegelőzési tevékenység támogatására kiírt pályázaton elnyert összegből a közelmúltban „Tégy magadért és másokért!” címmel sikeres pályázati programot valósítottunk meg. A programban az 5. osztályos tanulók vettek részt. Öt héten át dolgoztuk fel azokat a témaköröket, melyek olyan egészségszemléletet és életmódi szokásrendszer kialakítását segítik elő, amelyek hatására a fiatalok eredményes védelmi stratégiát alakítanak ki. A tematikában hangsúlyosan szerepelt az önismeret, az egyén helye a közösségben, az egészséges életszemlélet. A gyermekek nagyon megkedvelték a vidám, oldott hangulatú foglalkozásokat. Bízom abban, hogy a tanultakat alkalmazni fogják a mindennapokban, és átérzik a csoporthoz tartozás érzését és felelősségét. Lakatos Mihályné, Karcag A Tisza-tóhoz kirándultak az óvodások A kisújszállási Vasvári tagóvodában sok szerencsés dolog történt nemrég. Az intézményvezető, Janóné Rácz Ildikó a múlt évben sikeresen pályázott a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek érdekében. Ezért sok játékkal és programmal gazdagíthattuk a gyermekek életét óvodánkban. Nemrég a Tisza-tóhoz kirándultunk, ahol a résztvevők közelről ismerkedhettek országunk második „tengerével”, melyet a gyermekek kilencven százaléka azelőtt még sosem látott. A Vasvári Óvoda szülői közössége és nevelőtestülete A levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról más a véleményünk. Névtelen leveleket nem közlünk. Leveleiket várjuk az Uj Néplap Szerkesztösege 5000 Szolnok, Mészáros L. út 2. címre. írásaikat a szundi.zoltanne@ujneplap.hu internetes címre is elküldhetik. Az oldalt szerkeszti: Szundi Zoltánná. Diákok főztek. Fegyvemeken nagy sikert aratott nemrég az V. Országos Diák-gulyásfesztiváL Az eseményen hetvennégy, lelkes csapat versenyzett három kategóriában. A rendezvényen a főzésben részt vevőket és a szépszámú érdeklődőt különféle érdekes programok szórakoztatták. Tűhegyi Julianna, Fegyvernek Gazdag iskolai program névadó Apáczai Csere János nevét vette fel a kenderesi iskola „A tanító tanítványainak jó, s dicséretes példát adjon” (Apáczai Csere János) - ez a mondás szerepelt azon a meghívón, amit nemrég kaptam a Kenderesi Általános Iskola nevelőtestületétől, az iskola névadó rendezvényére. Az ünnepség alkalmával vette fel Apáczai Csere János nevét az az iskola, amelynek nyolc éven át tanulója, majd friss diplomás tanítója voltam. A köszöntők, a nagy múltú pedagógus-hazafi méltatása és a névadó domborművének felavatása után Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó ügyvezető igazgatója bázisiskolájukká avatta egykori alma materemet. A gyerekek ünnepi műsora igazi élmény volt mindenki számára. A téma megválasztása — amivel a régmúlt iskolát idézték fel - az alkalomhoz illett, az előadás módja pedig tökéletes volt. Büszke lehet magára az az iskola, ahol ilyen szépen beszélnek a tanulók! Az intézmény vezetése gazdag programról gondoskodott négy napon át volt és jelenlegi tanulóinak, tanárainak, és minden érdeklődőnek. Erre az alkalomra készült el egy kis kiadvány is az iskola múltjáról és jelenéről, ami után nagy volt az érdeklődés. Elismerés és köszönet illeti mindazokat, akik ebben a nagyszerű rendezvénysorozatban tevékenykedtek. Kívánok további munkájukhoz is hasonló lelkesedést, figyelmükbe ajánlva Apáczai Csere János szavait: „El ne veszítsd kedved, még ha nem is sikerül minden rögtön, kívánságod szerint. Hiszen azt látjuk, hogy minden dolog kicsi kezdetből fejlődik a legmagasabb fokra.” SzautnerJánosné Szigeti Gizella, Szolnok A külterületen keletkezik több hulladék szemétszállítás Több zsákra lenne szükségük a városszéli lakóknak Jó módszernek tartom a szelektív hulladékgyűjtést, mellyel az ingatlanok tulajdonosai nagyban hozzájárulnak a szemét szétválogatásához. A Remondis Zrt. az összegyűjtés és szállítás könnyítésére Szolnokon zsákokat osztott ki a kertes házakban lakóknak. Azonban úgy gondolom, gond van a zsákok mennyiségével. Ugyanis ahol nem egy kicsi területű élőkért van, ott a zsákok darabszáma nem elegendő. A széles utcákban igen nagy területen, a Tisza partján is - mely már közterület — a kerítésen túl, az egysoros házaknál önszorgalomból végzik az ott lakók a rendszeres fűvágást. A száraz hulladékok gyűjtésénél is hasonló a helyzet. Sőt, bizonyos időszakokban a nagyobb hulladékok keletkezésekor is: a galylyak, ágak esetében, melyek a villanyvezeték védelme, a vihar okozta károk eltávolítása miatt az utcai fák esetében összegyűlnek. Miután ezek gyűjtését is önszorgalomból végzik el az ottani lakosok, véleményem szerint lehetőséget kellene ■ Önszorgalomból végzik az ott lakók a rendszeres fűvágást. teremteni azok elszállítására, hogy ne őket terhelje az amúgy is igen magas szemétszállítási költség. Figyelembe kellene tehát venni, hogy a külső városrészeken vannak leginkább a nagyobb zöldterületek. Ráadásul itt élnek anyagiakban nem dúskáló emberek is, akik viszont szeretik rendben tartani házuk tájékát, környezetüket. F. K.-né, Szolnok A gyalogjárda nem közút, ezt figyelembe kellene venni Szolnokon, a Széchenyi körúti butiksor előtti gyalogjárdán történő közlekedés igen balesetveszélyesé vált, amióta a járda két végéről eltávolították a személygépkocsik forgalmát megakadályozó vasoszlopokat. Nyugdíjasok, öregek, bottal, járókerettel mennek erre bevásárolni, de a kismamák babakocsival és mellette sétáló kisgyermekükkel is. Közlekedésük balesetveszélyes, mert: a Gyerekváros irányából számtalan esetben az autósok útjukat rövidítve, a járdán keresztül hajtanak az Orosz György útra; az árut szállítók nem a parkolóból viszik be kiskocsin az árut, hanem a bolt elé állnak, elfoglalva a gyalogjárda nagy részét. Sokszor a vásárlók is ott parkolnak, amíg a boltban vannak. A gyalogjárda nem közút, ez itt fokozottan balesetveszélyes. Véleményem szerint helyre kellene állítani a kiszedett vasoszlopokat, és a probléma megoldódna. Dikó Károly, Szolnok A vandalizmus mindenkor értelmetlen Az újságban a közelmúltban többek között arról olvastam, hogy Törökszentmiklóson egy szelektív hulladékgyűjtő konténert gyújtottak fel, majd pedig arról, hogy csemetefák váltak vandál kezek értelmetlen pusztításának áldozatává Újszászon. Minden esetben ilyenkor, mint itt is, célszerű, hasznos dolgok vesztek kárba csupán azért, mert valakinek vagy valakiknek útjában álltak. A szelektív hulladékgyűjtés hasznosságát, fontosságát a szakemberek hosszú évek óta hangsúlyozzák a lakosság számára, hiszen mindannyiunk közös érdeke az ilyen módon történő hulladékgyűjtés, a csemetefák pedig környezetünk fontos részei. Érthetetlen számomra, hogy manapság már a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket is térfigyelő kamerával kell ellátni a további rongálások, értelmetlen pusztítások megakadályozása érdekében. Markó István, Szajol Idősek és fiatalok szerepeltek ünnepeltek Hagyományőrző fesztivált tartottak Hagyományőrző fesztivált rendezett nemrég a tiszaföldvári Őszidő Nyugdíjasklub. A fesztivált Borza Attila polgármester nyitotta meg. Az egész napos rendezvényre meghívást kaptak vidéki és helyi nyugdíjasklubok, valamint a földvári általános iskolák diákjai. A műsorszámok között voltak népmesék, népballadák, néptáncok, népdalok, népi játékok, furulya- és citeraszólók. Az idősek és fiatalok egyaránt színvonalas műsorral kedveskedtek a közel ötszáz résztvevő és érdeklődő közönségnek. „Őszidő Nyugdíjas Klub tagiai" Pünkösdölő gyermekjátékot mutatnak be műsorukban az általános iskola diákjai Díszvendég volt Györfi Sándor művészet A szobrászatot küldetésnek tekinti A Damjanich János Múzeum Baráti Kör vendége volt nemrég Györfi Sándor szobrászművész abból az alkalomból, hogy megjelent a róla szóló monográfia, Egri Mária művészettörténész írásában. Az album három évtized munkásságát öleli fel. Az alkotónak több mint száz köztéri szobra szerepel az országban, a szolnoki Szent István-szobortól a kisvárdai Szent László-szoborig, de Törökszentmiklóson, Karcagon is található alkotása. Legközelebb egy köztéri szobrát - mely Wass Albertnak állít emléket - június végén avatják Debrecenben. Almási Józsefné tanár A szobrász, Györfi Sándor és az írónő, Egri Mária dedikálja a könyvet