Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-06 / 131. szám

KOZELET Hárman kaptak jelölést a Magyarok Világszövetsége elnöki poszt­jára. Köztük volt Mikola István fideszes politikus is. Őt az Orbán Balázs Erdélyi Kör jelölte. Mikola azonban - bár megtisztelőnek nevezte a jelölést - nem tudja azt elfogadni, más tervei vannak. A Fidesz egészségpolitikusaként módjában sincs ilyen jelölést elfogadni. Pilisszentkereszten új Szlovák Ház épül A MINISZTERELNÖKI HIVATAL és a szlovák önkormányzat megállapodott: új Szlovák Ház épül Pilisszent­kereszten - közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter. A szlovákok irodáját másik épületbe költöztették volna. Éles hangú politikai vita lett Budapest és Pozsony között. Török egyetemen csak fejkendő nélkül ALKOTMÁNYELLENESNEK mondta ki a török alkot­mánybíróság, hogy az egye­temek területén a nők muzulmán fejkendőt visel­jenek - ez sérti az alkot­mány világi jellegét. Hillary levelében elismerte vereségét A demokrata párt elnök­jelöltségéért vívott verseny­ben Hillary Clinton elismer­te vereségét, és támogatásá­ról fogja biztosítani győztes vetélytársát, Barack Obamát - áll a New York-i szenátor tegnap közzétett levelében. Berlinbe vezetett Medvegyev első útja ESY HÓNAPPAL hivatalba lé­pése után első külföldi útja Németországba vezetett az új orosz államfőnek, Dmitrij Medvegyevnek. Angela Merkel kancellárral elsősor­ban energetikai kérdésekről tárgyalt. Medvegyev hang­súlyozta: Oroszország nem fogja a kontinenst fenyeget­­> ni az „energiafegyverrel”. Merkel és Medvegyev Igéretverseny az idősekért nyugdíjlicit Gyurcsány emeli, Orbán szinten tartaná - Reális? Gyurcsány: két év van a bizalom visszaállítására az egészségügyben Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is tudja, a nyugdíjasok meggyőzése kulcsfontosságú egy elő­re hozott választás előtt. Boda Veronika - Vég Márton „Aki a nyugdíjak vásárlóértéken tartását ígéri, az valójában re­ménytelenséget ígér a nyugdíja­soknak” - szögezte le Gyur­csány Ferenc az idősügyi tanács tegnapi ülésén. A miniszter­­elnök szerint a hárommillió szépkorúnak részesülnie kell az ország gyarapodásából is. Tehát nem elég az infláció mértékével növelni az ellátásokat, adni kell a többletjövedelmekből is. Gyurcsány ezzel Orbán Viktor szerdai ígéretére tett rá egy lapát­tal. A Fidesz elnöke azt mondta: ha hatalomra jut, inflációkövető eme­lésre számíthatnak az idősek (pluszemelés csak a gazdaság tel­jesítményétől függően jöhet szó­ba). Tavaly 3,5-3,8 százalékkal csökkent a nyugdíjak reálértéke, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Gyurcsány is elismerte ezt, ám emlékeztetett: előtte kilenc éven át folyamatosan növekedett az ellátás, és ez folytatódni fog. „Ma a nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások átlagos értéke egy hó­napban 82 ezer forint. Ha az el-Gyurcsány a saját nyugdíjasaival nagy egyetértésben és szeretetben. Idén eddig öt százalékot emelt. múlt hat évben csak az infláció­val növelték volna a nyugdíjakat, akkor ez az összeg ma 58 ezer forint lenne” - üzent Orbánnak. A Fidesz rendszere szerinte azoknak lenne hátrányos, akik korábban mennek nyugdíjba. Akiknek később fixálják a nyug­díjukat, azoknak az időközben növekvő bérek miatt magasabb lesz az ellátás összege, mint azoknak, akiknek korábban. Ez öt évet tekintve akár 15-20 szá­zalék különbséget is jelenthet. A kormányfő utalt rá: Uberális közgazdászok javasolták, mond­ja fel a svájci indexálást - ez a nettó bérnövekedést és a fo­gyasztói árindex tervezett növe­kedését veszi figyelembe -, és a 13. havi nyugdíjat. Ezekre a szo­cialisták nemet mondtak. A nyugdíjak havi értéke* Év» Nyugdíj Átlagkereset százalékban 1995 16030 61,9 1998 26105 57,8 2000 32986 59,1 2002 44446 57,3 2004 56 244 60,0 2006 69 088 62,3: 2007 76293 66,9 * ÁTLAG 'FORRÁS: KSh Rövidesen megállapodunk a ma­gánszolgáltatókkal - ezt Székely Tamás miniszter jelentette be az Egészségügyi Magánszolgálta­tók konferenciáján. Beszédet mondott Gyurcsány Ferenc is, aki szerint a szaktárcának olyan programmal kell előrukkolnia, amely egyaránt tükrözi a bizto­sítók és a betegek érdekeit. Két év van arra, hogy az egész­ségügy nyugodt működését és hitelét megalapozza a miniszté­rium, mondta a kormányfő. Ki­emelte: a tb-kassza többletét az ágazatban kell tartani, nem sza­bad az államháztartási hiány pótlására fordítani. Szerinte a magánszolgáltatóknak helyük van az ágazatban, de el kell fo­gadni, hogy az egészségügy nem szabadpiac. Hozzátette: nem a tulajdonos kiléte, hanem a szol­gáltatás ára és minősége alapján lehet megítélni az ellátást. Székely Tamás újfajta biztosí­tási modellben is gondolkodik: az OEP csak a minőségi követel­ményeket teljesítő szolgáltatók­kal szerződne. Még nyitott kér­dés, mi lesz akkor a rosszul tel­jesítő kórházakkal. Székely elő­zőleg az Estében elmondta: a szakmai és a társadalmi szer­vezetekkel történő egyeztetések után jpúi.vis végén kell leten­niük javaslataikat a kormány asztalára. ■ Fábos E. Mindenkit érintő politikai üzenetek „A mindenkori kormányzatnak nagyon fontosak a nyugdíja­sok, a választók között ugyanis túlreprezentáltak, a szavazók 36 százaléka nyugdíjas. A nyugdíj ezért nem egy állan­dó pénzügyi rendszer ma Ma­gyarországon, hanem a politi­kai populizmus terepe" - mond­ta lapunknak Gyulai Attila. A politológus hozzátette: min­den családnak van olyan tagja, aki nyugdíj előtt áll vagy már nyugdíjas, ezért valamennyi választópolgár érdeklődése fel­kelthető a nyugdíjasoknak szóló politikai üzenetekkel. Orbán is nagy boldogságban és szeretetben a saját nyugdíjasai között Fidesz: ne riogasson megint az MSZP! „AZ MSZP rágalomhadjáratot indított, ezúttal a nyugdíjaso­kat riogatják és verik át" - ál­lítja Iván László fideszes képviselő. Arra reagált, hogy szerdán több napilapban megjelent a Nyugdíjasok Bu­dapesti Szövetségének hirde­tése. Ebben azt írták: Orbán Viktor ismét a nyugdíjasoktól venne el évente 15 ezer forin­tot a nyugdíjak befagyasztá­sával. Miből fizette ki ezt a minimum 2,5 millió forin­tos hirdetést a szocialista kötődésű szövetség? - kérdez­te Iván László. Veszélytudatban VESZÉLYES REFORMRETORIKÁBA kezdett a miniszterelnök - rea­gált Gyurcsány Ferenc szavaira Mikola István. A Fidesz szak­politikusa - idézve a kormány­főt - szerencsétlen félfordulat­ként jellemezte az egészségügy­ben történt változásokat, hiszen félbehagyott struktúra és rende­zetlen rendszer maradt utána. Egyáltalán nem mindegy, mi­lyen tulajdonban van a szolgál­tató, hiszen ha az állam eleget akar tenni alkotmányos kötele­zettségének, akkor óvnia kell az állami-önkormányzati tulaj­donban lévő egészségügyi intéz­ményrendszert. Hiller ellenzi az SS ruhás tanár igazgatói kinevezését Waffen SS egyenruhában tet­szelgő, zavaros gondolatokat le­író ember egy iskolai közösség vezetésére nem alkalmas - mondta tegnap az oktatási és kulturális miniszter, Hiller Ist­ván. A tordasi iskolaigazgató ki­nevezése teljes mértékben ön­­kormányzati hatáskörbe tarto­zik, mégis magánemberként, történelemtanárként és a ma­gyar oktatás egészéért felelős személyként arra kéri a tordasi és a gyúrói képviselő-testülete­ket, hogy vizsgálják felül dönté­süket. Hiller szerint „aki SS egyenruhát visel, az szimboli­zál”, és a Waffen SS egyenruhá­ja a világon mindenütt a fasiz­mus, a náci hadsereg szimbólu­ma. Kosaras Ákos Péter történe­lem szakos tanár korábban egy közösségi portálon tett fel magá­ról egy SS egyenruhás képet. Ko­rábbi munkahelyéről, egy kato­likus iskolából elbocsátották az ügy miatt, amelyben Aáry- Tamás Lajos oktatási ombuds­man is vizsgálatot folytat. A tordasi polgármester a Ma­gyar Rádió szerint nem tervez felülvizsgálatot, juhász Csaba szerint az ominózus fotó nincs összefüggésben azzal, hogy va­laki szélsőséges nézeteket vall. Az új igazgatónak pedig meg kell adni a lehetőséget arra, hogy bizonyítsa, alkalmas-e a feladat­ra. Tordason ma Trianon-meg­­emlékezést tartanak. ■ Z. H. Hamis hősök Tegnap reggel leszerelték a rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában eltemetettek nevét tartalmazó táblákat. Az ok: több köztörvényes és háborús bűnös neve is felkerült az 56-os mártírok és a kommunizmus áldozatainak nevei közé. A Nemzeti Emlékhely Bizottság és a Szabadságharcosokért Közalapítvány szerint a nevek 30-40 százaléka ilyen. Mégis lesz Hitler­­figura a berlini panoptikumban Angela Merkel, Ludwig van Bee­thoven, Sigmund Freud, Albert Einstein, Marlene Dietrich, Angelina lobe és Madonna mel­lé az Európát lángba borító Adolf Hitler viaszfigurája is bekerül a berlini Tussaud Panoptikumba. Erre hosszú és heves viták után kerülhet sor, mert tekintélyes német politikusok és szerveze­tek is elítélték, hogy Hitler-bábu is lesz a júliusban nyíló mú­zeumban. Igaz, csak úgy kaptak erre engedélyt a tulajdonosok, hogy ha egy táblát is állítanak mellé, amelyen a nácizmus és az ő bűneit teszik közzé. A diktátor ezenkívül még vala­miben elüt a többi figurától: nem készülhet vele emlékfotó. ■ 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom