Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-30 / 151. szám

Tandem. Hillary Clinton és Barack Obama első ízben kampányolt együtt a Demokrata Párt győzelme érdekében, jelképesen Unity (Egység) városában (New Hampshire állam). Pár hété még kígyót-békát kiabáltak egymásra, most viszont már vállvetve küzdenek. Amerikának demokrata elnökre van szüksége - jelentette ki a volt First Lady a kampánygyűlés közönsége előtt. Csak semmi sokkterápia segély Munkaképesek munkára - Pénztárak magántőke nélkül HÍRSÁV Egyenjogú a szlovák és a roma nyelv a roma nyelv egyenjogúsí­tását és szabványosítását deklaráló nyilatkozatot írtak alá vasárnap Pozsonyban a Szlovákiában élő roma kö­zösségek képviselői. Le­szögezik: a roma nyelv a szlovákiai roma közösségek anyanyelvi fejlődésének, műveltségük és kulturális örökségük megőrzésének eszköze, közérdek. Magyarországon lesz a finnugor-találkozó Magyarországon tartják a finnugor népek következő világkongresszusát 2012-ben - közölte Sólyom László Hanti-Manszijszkban. Az ál­lamfő támogató gesztust tett az észt elnöknek, akit orosz bírálat ért a kongresszuson. Sólyom szerint a bírálat oka a feszült orosz-észt viszony volt. Az államfő úgy vélte, tá­mogatni kell a kisebbségeket. Egy magyar miniszter a belgrádi kormányban A 58 éves Mirko Cvetkovics pénzügyminiszter alakít kormányt Belgrádban (a nyolcvanas években a Világ­banknak dolgozott Pakisz­tánban, Indiában és Török­országban). A kormánykoa­líciót a Demokrata Párt és a szocialista párt vezette szö­vetségek és kisebbségi pár­tok alkotják. A Magyar Koa­líció egy tárcára számíthat. Cvetkovics pénzügyi szakember Nincs szükség sokkterápiá­ra, vallja Gyurcsány Ferenc. Átalakítaná a szociális rend­szert, s készül az egészség­ügy új koncepciója is. A hé­ten a kormány tárgyalja. Europress-összeállítás Sem a szociális, sem az adó- és járulékrendszerben nincs szük­ség sokkterápiára. Erről is be­szélt Gyurcsány Ferenc az MSZP választmányának hét végi ülé­sén, amelyen mindenekelőtt a szociális segélyek átalakításá­nak lehetőségéről szólt. A kor­mány és a szocialista párt veze­tői a választmányi ülés előtti napon Dobogókőn tanácskoztak, a kormányfő lényegében az ott elhangzottakat ismételte meg. A legfontosabb döntés az, hogy a kormány a munkára ösz­tönzést helyezi előtérbe, vagyis segély helyett lehetőség szerint mindenki dolgozzon, aki mun­kaképes. Ennek érdekében távo­­lítanák egymástól a minimálbér összegét és a szociális segélyek maximumát. Gyurcsány szerint ugyanakkor ellen kell állni an­nak a kísértésnek, hogy a szociá­lis forrásokat csökkenteni kell. „Nem lehet érdemben pénzt ki­venni a szociális rendszerből” - mondta a miniszterelnök. Az adórendszer és az egész­ségügy átalakításáról már ko­rántsem beszélt olyan részlete­sen a kormányfő, mint a segé­lyezésről. Az adókról annyit mondott: nincs szükség sokkte­rápiára, de az egyszerűsítésre kell törekedni, és a munkára ra­kódó terheket kell csökkenteni. Új elem, hogy a héten várhatóan a kormány elé kerül az egészség­­biztosítás átalakítása. Kökény Mihály, az MSZP szakpoliükusa a választmányi ülés szünetében a távirati irodának úgy nyilatko­zott: a koncepció szerint magán­szereplő nincs a kötelező egész­ségbiztosításban, viszont lenne decentralizálás, regionalizáció, illetve a térségi egészségbiztosí­tó nagyobb szerepet kapna a szolgáltatások vásárlásában. Nem visszavonva, nem felpuhít­va, megmarad a korábbi szabá­lyozás, de a területi ellátási köte­lezettségben és a teljesítmény­korlátban nagyobb rugalmas­ságot teremt a javaslat a szak­mai ésszerűség követelményei alapján - tette hozzá. A teljesítményvolumen azt je­lenti, hogy egy intézmény egy központilag meghatározott eset­számot nem léphet túl, vagy ha mégis, annak költségeit nem finanszírozza az OEP. A javaslat tehát ezen változtatna úgy, hogy a finanszírozási kérdések mel­lett a szakmai szempontok job­ban érvényesülnének. Harrach Péter a Fidesztől közölte: ha kézhez kapják a kor­mány javaslatát, átnézik és véleményezik. Szakmai vita jobb lenne, mint a népszavazás A SZOCIÁLIS SEGÉLYEZÉS rend­szeréről szakmai alapokon szakmai vitát kell folytatni, nem pedig népszavazáson dönteni. Ezt Simon Gábor, az MSZP választmányának elnö­ke mondta. Ezzel elutasította a monoki polgármester kezdemé­nyezését, amelynek értelmében népszavazás döntene a segé­lyezésről Simon úgy határozta meg pártja elképzelése és a monoki példa közötti különb­séget, hogy az MSZP segély helyett munkát javasol, a monokiak segélyért munkát várnak el Hangsúlyozta: ha valaki munkaképes, az első­sorban munkát kapjon az ön­kormányzattól Több nyugati tévétársaság is megszállta Monoltot Vasárnap ugye nem dolgoztat­nak Monokon? - kérdeztük teg­nap a polgármestertől. Nem, vá­laszolta Szepessy Zsolt. 8-10 em­ber végez közcélú vagy közhasz­nú munkát hétköznapokon 8 órában. Szociális segélyt kap­nak, munkaviszonyuk nincs. Az önkormányzatnak segítenek iratrendezéssel, levélkézbesítés­sel vagy a település rendezésé­ben vesznek részt. A polgármester hangsúlyozta: Monokon senkinek sincs problé­mája az önkormányzati rendelet miatt. Kérdésünkre elmondta: náluk nincs munkalehetőség, ál­landó munkát nem tud ajánlani, pedig sokan keresik ezért. A köz­célú-közhasznú munkával az a baj, hogy bizonyos számú em­bert tudnak csak foglalkoztami, és nem is hosszú ideig. „Fél éve egy roma kislány végzett köz­munkát nálunk, tetszett neki, mi is elégedettek voltunk vele, de egy idő után a keretszám miatt már nem tudtuk foglalkoztatni” - mondta a polgármester. A kormány szándékát úgy kommentálta: egyetért a segély helyett munka elvével. Úgy látja, a kabinet is azt csinálja, amiről a monoki kezdeményezés szól, csak „másként csomagolja”. A rendelet megszületése óta Mo­nok az érdeklődés középpontjába került: nyugati tévétársaságok mennek a faluba forgatni. « Z. H. Szent Vid napján koszovói szerb parlament Elfogadhatatlannak nevezték Ko­szovó vezetői, hogy a koszovói szerbek létrehozták saját parla­mentjüket. A lépésnek nincs és nem is lesz semmiféle jogi követ­kezménye, mondták. Szombaton a koszovói szerbek a kettéosztott Koszovszka Mitrovicában létre­hozták képviseleti testületüket. Az időzítés sem véletlen: Szent Vid napja az 1389. évi koszovói (rigómezei) csata évfordulója. ■ Bajnai és Kosa összecsapása polgármesterek Nincs egyetértés az uniós támogatásokról Egészen máshogy ítéli meg Baj­nai Gordon és a fideszes Kosa La­jos az európai uniós források itt­honi felhasználását. A fejlesztési és gazdasági miniszter és a deb­receni polgármester vasárnap a polgármesterek gödöllői világ­­találkozóján vitatkozott össze. Bajnai szerint az EU-hoz újon­nan csatlakozott országok kö­zül Magyarország kiemelke­dően teljesít, az összes ren delkezésre álló forrás 93 szá­zalékát le tudta hívni az ez év végéig rendelkezésre álló összegekből. Ezenkívül a leghátrányosabb térségeknek külön programokat szervez a kor­mány, hogy a fejlettebb és na­gyobb térségek ne szívják el elő-Kósa: el- lük a pénzeket. Az ország egy játsszuk idegbeteg, antipatikus stréber a stré- szerepét játszva, túllihegve igyek­ber sze- szik az unió normaelvárásainak repét eleget tenni. Ez pedig lehetetlen feladat elé állítja az önkormány­zatokat - így vélekedett a minisz­ter által mondottakról Kosa La­jos. Ma az önkormányzatok a működőképesség határához ju­tottak. A kormány mind több feladatot hárít rájuk, miköz­ben a finanszírozáshoz a pénzeket folyamatosan megvonja. Az EU-források legfeljebb szinten tartáshoz elegendők, mert a korábban el­vontak pótlását szolgálják, így a felzárkózásra már nem futja - ál­lította. ■ Z. H. Fél évig a franciáké Európa eu-elnökség Sarkozy elnök most aztán nagyon felpöröghet Holnaptól fél évre a franciák ve­szik át az Európai Unió soros el­nökségét. Négy feladatot tarta­nak a legfontosabbnak: a klíma­védelmet, a mezőgazdasági poli­tikát, a bevándorlási politikát és az európai védelmi politikát. A klímavédelemben a francia kormány erőteljesen szorgal­mazza az új, ez év végéig EU- szinten elfogadandó szén-dioxid­­kibocsátási tervezetet. Ezekről tavaly óta tárgyalnak az EU-ban, de az új szabályelképzelések egy részét a kelet-európai tagorszá­gok - köztük Magyarország - méltánytalannak tartják. A fran­cia kormány azt is szeremé, ha a környezetbarát termékek ol­csóbbak, a szennyezők drágáb-Sarkozy javíthat népszerűségén bak lennének. A közös mezőgaz­dasági politikában Franciaor­szágnak kellene közvetítenie az agrártámogatások igazságos új­raelosztásáról, miközben a fran­cia termelők az EU-támogatások legnagyobb haszonélvezői. Egy embernek mindenképpen kiemelten fontos a féléves el­­nökösködés. Az elnépszerűt­­lenedett Nicolas Sarkozy francia elnök politikai pályafutása ki­emelkedő eseményének tekinti az EU-elnökséget. Mivel 2008 vé­géig az amerikai adminisztráció a novemberi választások miatt lé­nyegében megbénul, Sarkozy át­menetileg akár „a világ urának” is képzelheti magát, s népszerű­ségi mutatóin is javíthat. ■ Z. M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom