Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-23 / 145. szám
2008. JÚNIUS 23-, HÉTFŐ GAZDASÁG&KÖZÉLET 7 Erős a forint, így a hét közepétoT már csökkenhet az üzemanyag ára Igen árulkodó apró jelek állásinterjú A magánéleti problémákat ne hozzuk elő Áttörte a forint a 240 forintos euróárfolyam-küszöböt. Öt éve nem volt ilyen erős a magyar fizetőeszköz. Utoljára 2002 végén indult egy olyan folyamat, amely akkor a forint rendkívüli megerősödéséhez vezetett. Ez 2003 január közepéig tartott, amikor az euró egészen 235 forintig gyengült. A támadást akkor a jegybank - a jelenlegitől lényegesen eltérő gazdasági környezetben - gyors egymásutánban két alkalommal végrehajtott egyegy pontos alapkamat-csökkentéssel hárította el, így a forint ismét 245 forintos euróárfolyamra gyengült vissza. ■ Elemzők szerint fontos volt a Daimler bejelentése is a Mercedes-gyár építéséről. Azóta az euró forintárfolyama a 2005 elején megközelített 241 forintos mélyponttól a 2006 közepén 282 forint felett tetőző pályát futotta be. Idén február 20-án volt a leggyengébb a forint, 266 forint feletti euróárfolyammal, azóta kisebb-nagyobb ingadozással folyamatosan erősödött a magyar pénz. A forintnak nagy lökést adott a szlovák korona felértékelése május 29-én, ami a nagyobb nemzetközi pénzintézetek által kiadott árfolyam-előrejelzéseknek köszönhetően szinte azonnali aktualitást adott a 240-es határ áttörésének. Elemzők szerint volt némi konkrét „katalizátor” szerepe az árfolyamküszöb áttörésében a Daimler bejelentésének is a Mercedes gyárépítési szándékáról Magyarországon, amennyiben ezzel kézzelfogható közelségbe hozott olyan elvont fogalmakat, mint például a „javuló nemzetközi befektetői megítélés” gyakorlati következményei. Hasonló hatása volt az európai innovációs központ Magyarországra telepítésének is. A fentiek hatására több pénzügyi elemző elképzelhetőnek tartja, hogy a jövő hét folyamán a Mól valamelyest mérsékli majd az üzemanyagok árait, az árváltozás mértéke a benzin esetében visszafogottabb két-három forint lehet, miközben a gázolaj ára akár négy forinttal is csúszhat lefelé. ■ Fábos E. Ha sikerül az önéletrajzunkkal eladni magunkat, személyesen is kíváncsiak lesznek ránk. Ha valaki megnyerő, akkor már szinte nyert ügye van, Kéztördelés, kínos kérdések, rosszindulatú felvételiztetek. A tapasztalatlan álláskeresők agyában legtöbbször ez a kép villan fel, amikor szóba kerül az interjúztatás. Pedig egy kis odafigyeléssel könnyen leküzdhetőek az akadályok. Hampl Márta Itt a nyár, a főiskolák és egyetemek végzősei hamarosan kézhez kapják a diplomájukat. Indulhat hát az álláskeresés. Pechlof Júlia humánerőforrás-menedzser segítségével összegyűjtöttük azokat a tudnivalókat, amelyek segíthetik az ifjú álláskeresőt, hogy sikeresen vegye a felvételi elbeszélgetés akadályait. Tanácsaink persze azoknak is szólnak, akik már nem is emlékeznek az iskolára, de valami miatt megint állást kell keresniük. önéletrajz A magyarországi cégek többsége az amerikai típusú önéletrajzot látja szívesebben, amely vázlatosan, pontokba szedve ad képet a jelentkezőről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy túlzottan szűkszavúnak kell lennie. A jól megszerkesztett önéletrajz informatív, jól tagolt, és képes teljes képet adni a pályázóról. Ez azért fontos, mert a személyzeti osztályok szakemberei általában mindössze fél percet szánnak egy-egy önéletrajzra, így fontos, hogy már az első pillanatban felhívjuk magunkra a figyelmet irományunkkal. Célszerű az önéletrajzban a jelenből a múltba tartó időrendi sorrendet követni, mert a szakemberek legfőképpen a legutóbbi munkakörben szerzett tapasztalatokra kíváncsiak, mivel azok a legfrissebbek, így a leginkább hasznosíthattak. Ha sikerült önéletrajzunkkal „eladni magunkat”, akkor személyesen is kíváncsiak lesznek ránk. megjelenés Nem mindegy, hogy milyen öltözetben libben be az álláskereső a személyes elbeszélgetésre. Elsődleges szempont, hogy olyan ruhát vegyünk fel, amely illik az áhított munkahely környezetéhez. Egy asztalosnak például felesleges öltönyben és nyakkendőben megjelennie az állásinterjún, míg a bankszektorba jelentkezőknél ez alapkövetelmény. A nők kerüljék a túl rövid szoknyát, a tűsarkú cipőt, illetve a mélyen dekoltált fölsőket. Nemesfém ékszerekből legfeljebb egy-kettőt viseljünk, a harsány és nagy bizsukiegészítőket viszont ajánlatos más alkalmakra tartogatni. pontosság Felesleges már egy órával a megbeszélt időpont előtt az ajtóban toporogni, elég öt perccel előbb, vagy pontosan odaérni az állásinterjúra. Míg a túlbuzgóság visszatetszést kelthet a munkáltatóban, addig a pontosság mindig a megbízhatóságot sugallja a munkavállalóról. BEMUTATKOZÁS Köszönéskor semmiképpen se tegezzük a felvételiztetőket, még akkor sem, ha fiatalabbak nálunk. Ne kezdeményezzük a kézfogást, hanem várjuk meg, amíg kezet nyújtanak felénk. Fontos, hogy kézfogásunk ne legyen se túl gyenge, se túl erős, és kézrázás közben nézzünk a másik fél szemébe. Ez ugyanis az őszinteségünkről tanúskodik. Figyeljünk azonban arra, hogy a szemkontaktus ne csapjon át a másik fél bámulásába. kommunikáció Nemcsak a szavainknak lehet meggyőző ereje, hanem a testbeszédünknek is. Érdemes ezért odafigyelni az aprócska mozdulatokra, sokszor ugyanis pótcselekvésként emeljük a kezünket az arcunkhoz, vagy tesszük keresztbe a karunkat és a lábunkat. Ez utóbbi viszont épp az unalom és a védekezés első számú jele. Ajánlott figyelni arra is, hogy ne tördeljük a kezünket és ne piszkáljunk a hajunkat, hiszen ezek bizonytalanságunkról árulkodnak. Beszédünk legyen tagolt, és lehetőleg kerüljük a heves gesztusokat. mi kell A cégnek? Bár minden munkahelyen más-más képességeket várnak el a jelentkezőtől, néhány dologban egyetértenek a munkáltatók. A cégéhez hűséges, pontos, őszinte és kreatív munkavállalókat szinte mindenhol tárt karokkal várják. Gyakori hibák a személyes állásinterjúkon A SZAKEMBER SZERINT SOkan esnek abba a hibába, hogy izgatottságuk miatt túl sokat beszélnek, vagy épp alig lehet belőlük kihúzni a szavakat Éppen ezért mindig arra kell válaszolni, amit a felvételizte tők kérdeznek. A „Miért váltott munkahelyet?” kérdésre pedig szigorúan tilos hosszasan szidni korábbi munkáltatónkat, mindig tényszerűen és őszintén kell elmondani a váltás okát Mobilinternet: százezres számlát hozhat a postás veszély Számítógépes vírusok fertőzik a készülékeket és létesítenek internetes kapcsolatot Mind több panaszos lobogtatja a néha százezer forintot is meghaladó mobilinternet-számláját az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesületnél. A mobiltelefonról és egyéb hordozható készülékekről (például notebookról) elérhető szélessávú internetet haszná■ Az óvatlan előfizető jogosan kapja meg a hatalmas számlát? lók felháborodásának leginkább az az oka, hogy olyan időszakokról kapnak horribilis összegű számlákat, amikor nem is használták masinájukat böngészésre a világhálón. A pórul járt ügyfél ráadásul sehogy sem tudja bizonyítani az igazát. Hiába naplózza ugyanis a lebonyolított adatforgalmat, azt a szolgáltatók nem fogadják el, mondván: ezek könynyen manipulálható adatok. „A jelenség mögött gyakran egy számítógépes vírus áll, amely akaratunk ellenére rácsatlakoztatja készülékünket a világhálóra. S mivel az így teremtett kapcsolat is tényleges forgalomnak minősül, az óvatlan előfizető jogosan kapja meg az erről szóló számláját” - vázolta fel a helyzetet Fischer Gábor. Az infokommunikációs szakértő éppen ezért azt javasolja annak a több százezer mobilozónak, aki rendszeresen használja internetezésre hordozható készü-Veszélyes is lehet a mobilnetezés lékét, hogy telepítsen a telefonjára kémirtó programot, és rendszeresen frissítse is. Néhány évvel ezelőtt, az internetkorszak hajnalán az úgynevezett betárcsázó kapcsolatoknál lehetett ilyen jelenséggel találkozni. Vírusok önálló életre ■ A rendszeresen frissített kémirtó program a megoldás. kelve emelt díjas, főként külföldi számokat tárcsáztak fel, jelentős károkat okozva ezzel az előfizetőknek. „Egyelőre csak a javaslatok röpködnek a levegőben. Ezek egyike, hogy a szolgáltatók SMS-ben értesíthetnék az előfizetőt, ha az túllépte a szerződésében meghatározott adatforgalmat, vagy esetleg azonnal meg is szakíthatnák az internetkapcsolatot” - mondta lapunknak Márton György, a távközlési hatóság szóvivője. A szakértő szerint ugyanakkor maguk az előfizetők is hibásak, általában nincsenek ugyanis tisztában még a hazai tarifákkal sem, a külföldi mobilinternetezés költségeiről nem is beszélve. Pedig az itthoni és a külhoni tarifák között tízszeres, sőt akár százszoros különbség is lehet. így aztán könnyen megtörténhet, hogy a külföldi mobilinternetezés igen drága mulatsággá válik. ■ Hampl M. Magyar Nemzeti Bank: kamatdöntő ülés kamatdöntő ülést tart ma a jegybank monetáris tanácsa. A megkérdezett elemzők jelentős többsége a jelenlegi 8,50 százalékos alapkamat 25 bázispontos emelését várja. Az egyhangú vélemény mögött a tovább emelkedő nemzetközi energiaárak, a vártnál magasabb magyar inflációs és béradatok, valamint az euróövezeti kamatemelések kilátásba helyezése áll. A General Motors átértékel a válság miatt TOM WILKINSON, a General Motors szóvivője a Wall Street Journal internetes kiadványának nyilatkozva elmondta, hogy az autógyártó monstrum a globális üzemanyaghelyzet miatt a „teljes gyártmányválasztékát átértékeli”, és megvizsgálja, miként látható el az amerikai piac kevesebb üzemanyagot fogyasztó járművekkel. Schwarzenegger: ne így fúrjuk meg az olajárakat! Schwarzenegger különvéleményen ARNOLD SCHWARZENEGGER, Kalifornia kormányzója ellenzi a tengeri olajfúrások szövetségi tilalmának feloldását, így nem támogatja George Bush amerikai elnök, illetve a republikánus elnökjelölt John McCain szenátor erre vonatkozó javaslatát. A politikus megítélése szerint tévedés az olajfúrási tilalmat megnevezni a benzindrágulás elsődleges okaként. Mintegy 370 millióból okosodhatnak vállalataink TÖBB MINT 370 MILLIÓ forint pályázati keretösszeggel írt ki új, a versenyképes vállalkozói tudás támogatására irányuló pályázatot a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium. A pályázat célja a vállalkozói kultúra fejlesztése és a vállalkozói szellem erősítése. Sürgősen pénzre van szüksége a Malévnak A MALÉV JELENLEGI gazdasági helyzete miatt sürgős lépésekre lenne szükség a tulajdonos részéről, de csak 2009-re ígér tőkeemelést. A piaci helyzet elsősorban a kerozinárak drasztikus emelése miatt romlott meg. A légitársaság, sajtóhírek szerint, a repülőtér üzemeltetőjének és az adóhatóságnak is tartozik. t i