Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-23 / 145. szám

ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 23., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR Törmelék lett az Ilonából beruházás Újabb multiáruházlánc települ Mezőtúrra Voltak, akik végignézték, amint az Ilona malom a munkagépek áldozatává lesz. Az épület egyes elemei a beruházás ingatlanjain is helyet kapnak. Elkezdődik a csapadékcsatorna építése az Újvárosban Június 24-én, kedden megkezdő­dik az újvárosi csapadékvíz-csa­tornázás második üteme Mezőtú­ron. A kivitelezés pályázati támo­gatással valósul meg. Anyagi tá­mogatásban a tengerszint feletti 85 méternél alacsonyabban fek­vő területek részesülhettek. A pá­lyázaton elnyert összeg 191 millió 50 ezer forint volt. A város húszmillió forint önerőt biztosított a csatornahálózat ki­építéséhez. A kivitelezési munká­latok a tervek szerint négy hónap alatt befejeződnek, így október 31- re kiépül a belvíz és a csapadék­víz elvezetésére szolgáló csator­narendszer az újvárosi városré­szen is. — A rendszer kiépítéséhez az érintett városrész lakossága is anyagi hozzájárulást nyújt - mondta Mlinárcsek János alpol­gármester. - Öt év alatt harminc­ezer forintot kell kifizetniük az ott lakóknak, ez havi szinten öt­száz forintot jelent. A kivitelezők összesen 15 561 méter csatornát alakítanak ki, melyből kilenc ki­lométer nyílt és hat kilométer zárt rendszerű hálózat lesz. ■ Július végére felújítják a kertészlakot Július végére befejeződik az Er­­zsébet-ligetben található kertész­lak felújítása Mezőtúron. Az épület a külső-belső felújításo­kat követően új funkciót kap, táj­házként, kiállító- és bemutatóte­remként működik majd. A Vá­rosgondnokság munkatársai új kerítéssel körbekerítették a te­rületet. Jelenleg a külső homlok­zat vakolásán dolgoznak. Az in­gatlan belsejében boltíves átjá­rókat alakítanak ki. Az épület külső és belső mun­kálatai együttesen zajlanak - tudtuk meg Sósmáté Gyulától, a Városgondnokság igazgatójától. A hátralévő időszakban a gázfű­téses rendszer kiépítése, a vizes­blokk újjáépítése, illetve egy akadálymentesített mellékhelyi­ség kialakítása jelenti a legna­gyobb feladatot. ■ Az oldalt írta, fotók: Karsai Zita. Telefon: 30/678- 2723 A túri lakosok fájó szívvel búcsúztak az Ilona ma­lomtól, melyet a napok­ban lebontottak. A törté­nelmi épület emlékére makettet állítanak a bevá­sárlóközpont parkjában. Karsai Zita Több hónapos huzavona után le­bontották az Ilona malmot Mező­túron, mert a helyén egy áruház­lánc újabb üzlete nyílik. Az 1912- ben létrejött épület mára a vá­rosban található egyeüen malom volt. A bontási engedélyekkel szemben a Nimfea Természetvé­delmi Egyesület márciusban fel­lebbezést nyújtott be a közigaz­gatási hivatalhoz. Mivel a beru­házás egy helyi tájérték pusztu­lásával járt együtt, az egyesület alapvető feladatának tekintette az épület jogi érdekképviseletét.- A fellebbezést elutasították, így a malom bontása azonnali hatállyal végrehajtható volt - mondta Sallai R. Benedek, az egyesület elnöke. - A továbbiak­ban a bontási engedély jogszerű­ségének bírósági felülvizsgála­tát fogjuk kérni. Ám szülessen bármilyen döntés, sajnos ez az Ilona malmot már nem tudja visszahozni - tette hozzá. Az egyesület szerint az Ilona malom Mezőtúr egyik tájtörté­­neü, kulturális jelképe volt. Mivel az épület magántulajdonban állt, és nem volt mű­emlék, a tulajdonos szabadon rendelkez­hetett vele. Elbontá­sának egyetlen akadálya az lehe­tett volna, ha a városvezetés vé­delmébe veszi a meglehetősen el­hanyagolt műszaki állapotban lé­vő ingaüant. A malom helyreál­lítása és biztonságossá tétele óri­ási anyagi áldozatokat követelt az önkormányzattól, melyeket nem tudott volna finanszírozni. Me­zőtúr főépítésze, Arnócz Irén a korábbiakban tájékoztatást adott az áruházlánc képviselői együttműködésüket fejezték ki az Ilona malom jellegzetessé­geinek kereskedelmi épületei­ken történő megjelenítésében. A malom homlokzatával, tö­megképzésével stilizált kapu épül az ingatlan utcafronti vo­arról, hogy a malom épülete olyan leromlott műszaki állapot­ban volt, ami azonnali, teljes kö­rű szerkezeti megerősítést és fel­újítást igényelt volna. Az épület biztonságossá téte­le, új funkcióval tör­ténő továbbüzemel­­tetése várhatóan 120-140 millió forin­tos kiadással járt volna. Hónapokig tartó tárgyalá­sok és munkaértekezletek után a képviselő-testület úgy döntött, nem veszi védelmébe az Ilona malmot. Ezzel egyben helyt adott a patinás épület elbontásának, és a területen lévő beruházás meg­kezdésének is. Az Ilona malom helyén egy áruházlánc épül a város köz­pontjában. A kivitelezés már el­nalán. E kapu mezőtúri téglá­ból készül, és megjeleníti az Ilona malom arculatát. mindezek MELLETT az építmé­nyekhez tartozó parkban egy háromdimenziós makettet he­lyeznek el, mely az egykori malmot eleveníti meg. kezdődött, a tervek szerint kará­csonyra elkészül a bevásárló­park. A beruházás újabb mun­kahelyeket teremt Mezőtúron, il­letve a piaci verseny miatt ár­csökkentő hatást fejthet ki. A vá­ros az áruház betelepülésével az iparűzési adóból többletbevétel­hez jut majd. A túri lakosok vegyes érzel­mekkel fogadták egy újabb multi érkezését. Sokan fájó szívvel vet­ték tudomásul a város egyik tör­ténelmi értékének elpusztítását.- Nem bánom, hogy még egy bevásárlóközpont jön, csak azt nem értem, ennek miért éppen az Ilona malom helyén kell meg­épülnie - mondta el Kiss József. — A legtöbb helyen a városveze­tés arra törekszik, hogy a na­gyobb áruházakat kiszorítsa a peremterületre. Nem tartom jó­nak, hogy Mezőtúron minden nagyobb bolt a város belterüle­tén található. Szerintem a par­kolási nehézségek miatt sokszor így is nagy a közlekedési káosz az áruházak környékén. HádŰS2&jftv! SZ0U0N.hu A SZÖLNÖK-JÁSZKUN 0SL1NE Egyelőre nem vezetik be a súlykorlátozást A 46. számú, törökszentmik­­lós-mezőberényi II. rendű főút Mezőtúr külterületi sza­kasza nagyon rossz állapot­ban van. A mellette találha­tó mezőgazdasági üzemek rendszeresen használják az utat gépeikkel, mely nem bírja a terhelést. Az útsza­kasz a Magyar Közút Kht. kezelésében áll. A város csak abban az esetben ven­né át a Soós-majorba vezető utat, ha azt előtte a tulajdo­nos felújítaná. A korábbiak­ban tervezett 7,5 tonnás össztömegű súlykorlátozást a Magyar Közút Kht. megyei igazgatósága egyelőre nem vezeti be. Több parkolóhely lesz Mezőtúr központjában új parkolási rendet alakíta­nak ki Mezőtúron, a főtéren. A polgármesteri hivatal előtt lévő kerékpártárolót az út­testről a parkos területre he­lyezték át, az aszfalton pe­dig a járdával párhuzamos parkolási rend helyett úgy­nevezett halszálkás parkolá­si formát alakítanak ki. A halszálkák felfestése hama­rosan elkezdődik. Ezzel a módszerrel bővül a parkolá­si lehetőségek száma a vá­rosközpontban. Parlagfű-mentesítés kezdődött Mezőhéken mezöhék idén is bekapcsoló­dott a parlagfű-mentesítési akcióba. A település 200 ezer forint pályázati támoga­tást nyert az akcióra. Parlag­fűgyűjtési akciót hirdetnek a község ifjúságának és fel­nőtt lakosainak - tudtuk meg Fórizs Ágnes polgár­­mestertől. Ezer gyökeres parlagfű leadása esetén egy sorsjegyet kapnak a gyűj­tők. Az akció végén nyere­ményeket sorsolnak ki. A gyűjtés mellett ismertető előadásokat tartanak a par­lagfűről, az általa okozott al­lergiás tünetekről és a gyomnövényirtás szükséges­ségéről. Az önkormányzat saját területei, a közterüle­tek, az útszélek gyomtalaní­tásával kíván példát mutat­ni. Az időseknek segítséget nyújtanak portájuk gyom­­mentesítésében. ■ Sokan fájó szív­vel vették tudo­másul az épület lebontását. Emléket állítanak az immár csak volt malomnak Hamarosan épülhet a kutyamenhely állatvédelem A tervek szerint negyvenöt fedett kennelt alakítanak ki Harminckét szakmunkás szabadult fel a városban Több mint egy év várakozás után a Kóborka Túri Állatvédők Közhasznú Egyesülete megkap­ta az állatmenhely kialakításá­nak engedélyes építési tervét. A mezőtúri állatmenhely a Szarvasi út mellett, egy össze­sen egy hektár nagyságú terü­leten épül majd fel. Az előzetes tervek szerint negyvenöt fedett kutyakennelt alakítanak ki a te­rületen, melyeket U alakban he­lyeznek el. A középen maradt szabad területen az egyesület tagjai egy játszóházat szeretné­nek létrehozni a gazdára váró ebek számára. A menhely kivi­telezésének költsége körülbelül tizennégymillió forint. Számos helyi vállalkozó, szakemberek, illetve segédmunkások felaján­lották önkéntes segítségüket az építkezésen. — Nagy könnyebbség szá­munkra, hogy sok mezőtúri szakember biztosította egyesü­letünket társadalmi segítség­­nyújtásról a menhely felépítése során. Reményeink szerint a ki­vitelezési munkálatok már a jú­liusi hónap első felében elkez­dődhetnek - mondta Csorna Mi­hály, a Kóborka elnöke. A kutyamenhely nemcsak óvóhely lenne az elkóborolt vagy utcára rakott ebek számá­ra, de az egyesület aktivistái tö­rekszenek arra, hogy átmeneti otthont teremtsenek az elárvult kedvenceknek. ■ Sok kitett kiskutyát találtak már a Kóborka Egyesület önkéntesei, köztük Molnár Anikó is. Az aktivisták szerint már nem az elkóborolt ebek jelente­nek többletmunkát, hanem a gazdátlanul hagyott 5-7 hetes kutyusok. Harminckét szakmunkástanuló kapta meg ünnepélyesen június 21-én, szombaton a szakmun­kás-bizonyítványát Mezőtúron. A szakmunkássá avató ünnep­séget a korábbi évek hagyomá­nyainak megfelelően, a polgár­­mesteri hivatal tanácstermében rendezték meg.- Ebben az évben kilenc kőmű­ves, hat nőiruha-készítő, tizenhá­rom asztalos és négy villanyszere­lő szabadult fel - mondta Korom Endre, a 626. Számú Szakképző Iskola igazgatója. Tavaly változott a szakmunkásképzési idő, ezért végeztek ilyen kevesen ebben a tanévben. Bizonyos szakmák ok­tatásának ideje két évről három­ra módosult - tette hozzá. A végzős asztalostanulók vizs­garemekeit kiállították a polgár­­mesteri hivatal folyosóján, így a szülőkön és rokonokon kívül az arra járó, ügyeiket intéző lako­sok is megcsodálhatták a bútoro­kat. A vizsgaremek elkészítése a szakmunkásvizsga értékelésé­nek része, melyet a bizonyítvány kézhezvételét követően minden tanuló hazavihet.- Immáron harmadik éve ha­gyomány, hogy a legjobban vég­zett asztalostanuló a záróünnep­ségen megkapja az év ifjú aszta­losszakmunkása díjat - mondta az iskola igazgatója. - Az idén Ámon Sándornak ítélte meg a bizottság e kitüntetést az elké­szített vizsgamunka alapján. ■ A A

Next

/
Oldalképek
Tartalom