Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-21 / 144. szám

Mindenki érezze jól magát a városban! A karcagi önkormányzat és a ma­gam nevében is eredményes ver­senyzést kívánok minden, döntő­be jutott csapatnak. Nagyon örülök annak, hogy vá­rosunk adhat otthont e rangos tűzoltó-megméretésnek. Azt hi­szem, a versenyrendezés joga an­nak a több évtizedes eredményes diák- és ifjúsági tűzoltómunká­nak is az elismerése, amit a kar­cagi tűzoltóság szakembereitől eddig láthattunk. Az elmúlt évek­ben a karcagi ifjúsági tűzoltócsa­patok rendszeresen az országos versenyek élvonalában végeztek, sőt nemzetközi megméretéseken is bizonyíthattak. Bízom abban, hogy a hazai pályán is szépen szerepelnek majd. A versenyre városunkba érke­ző kis tűzoltóknak és felkészítő­iknek azt kívánom, hogy érez­zék jól magukat a három nap alatt a Nagykunság fővárosában. Ha lehetőségük van rá, tekint­sék meg nevezetességeinket, mártózzanak meg a gyógyvizű strandon, és kóstolják meg étel­különlegességeinket is. Ha meg­tetszett városunk és a kun embe­rek vendégszeretete, akkor ha le­hetőségük lesz rá, kérem, csa­ládjaikkal ismét látogassanak el néhány napra városunkba. Dr. Fazekas Sándor polgármester országgyűlési képviselő Tartalmas menüvel várják a résztvevőket A három nap alatt a diákok és kí­sérőik teljes ellátásáról az EURO Kft. és az ESSEN Kft. gondosko­dik. Mindkét cég évek óta részt vesz a gyermekétkeztetésben, így nem okozott nekik gondot több száz fő részére a tartalmas és mégis a gyerekek szája íze szerint elkészítendő menü. Mé­száros Zsoltné (Essen) és Szat­mári Jánosné (Euro) elmondta, a két étteremben egyszerre le tud ülni minden gyerek, így zök­kenőmentes lesz a napi étkezés. A menüt a gyerekek kívánsága szerint állították össze, így lesz rántott csirke, milánói, sült csir­kecomb körettel és sok gyü­mölccsel. A karcagi régi nagy­anyai recept szerint készülő ka­kaós kalács is remélhetőleg min­denkinek ízleni fog majd. m ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 21., SZOMBAT A karcagi diáktűzoltó-csapat tagjai sokat készültek az országos megméretésre. Ebben szerepet kapott természetesen az akadálypálya is. KARCAG ŰZOLTÓVERSENY A hét végén Karcag ad otthont a IV. Országos If­júsági Tűzoltóverseny­nek. A rendezvényről be­szélgettünk Lévai Kálmán alezredessel, karcagi pa­rancsnokkal és dr. Bende Péter vezérőrnaggyal, a Magyar Tűzoltószövetség elnökével. Daróczi Erzsébet — Az, hogy Karcagra került a ver­seny, nagy megtiszteltetés, de egyúttal hatalmas feladat is - mondta Lévai Kálmán parancs­nok. - Mivel a versenyen az egész ország részt vesz, sőt Bácskossuthfalvá­­ról, Kassáról, Eszék­ről, Székelykeresz­­túrról és Csíkszent­királyról is lesznek itt, a verseny sok elő­készítést igényelt. Eh­hez azonban sok segít­séget kaptunk az önkor­mányzattól, a város in­tézményeitől, társadalmi szervezeteitől. Örülök an­nak, hogy több támogató is segített, mert fontosnak tartja a versenyt Az indu­lók között ott lesz a karcagi lánycsapat is. Bízom eredményes szereplésükben, bár tudom, hogy éles küzdelem várható. A győztes csapat továbbjut a jövő évi csehor­szági nemzetközi versenyre. — Miért tartja fontosnak a szö­vetség az ifjúsági versenyt?—kér­deztük dr. Bende Pétert.- Korábban a BM TOP is szer­vezett versenyeket. A Magyar Tűzoltószövetség 2002-től foglal­kozik a diákversenyek szervezé­sével. A héten döntöttünk arról, hogy az ötödik verseny 2010-ben Pusztamér­gesen lesz. Aki már volt ilyen verse­nyen, és látta a fiata­lok arcán, hogy milyen örömmel hajtják végre a tűzoltósági élethelyzetekhez hasonló feladato­kat, az megérti, miért van szükség ilyen versenyre. Az ifjúsággal való fogla­latosság egyébként is fontos a szövetség éle­tében, hiszen ők lesznek a jövő generáció tűzoltói. A versenyek jó lehetősé­get adnak arra is, hogy pályára irányítsanak, elmélyítsék a szakma­szeretetét. Ezért is van az, hogy nálunk már 11 éves kor­tól lehet indulni a versenyen. A karcagi helyszín sem vélet­len. Nagyon örültünk, amikor az önkormányzat és a tűzoltóság felvállalta a versenyt. Jól tudtuk, hova jövünk, hiszen már kétszer tartott itt a szövetség szimpóziu­mot. A mostani rendezvényhez is szerteágazó segítséget kap­tunk a várostól, a megyei tűzol­tószövetségtől, a megyei igazga­tóságtól és a mentőszolgálattól. Az viszont sajnálatos, hogy a szövetség gazdasági lehetősége miatt megyénként csak két csa­patot tudunk fogadni, mert Né­metországban egy hasonló meg­méretésen több száz csapat is részt vehet. Éppen ezért most azon dolgozunk, hogy megte­remtsük egy nemzetközi ver­seny lehetőségét. Mivel a tűzol­tó hivatalból optimista, így nem adjuk fel. Ha mint társadalmi szervezet megkapjuk ehhez az állami támogatást, akkor nálunk is lehet több száz csapatos ver­seny. Azt is szeretnénk, ha a jö­vőben az önkéntes tűzoltó-egye­sületek berkeiben is több ifjúsá­gi tűzoltószervezet alakulna. Mindig elsőrendű szempont volt az utánpótlás A karcagi tűzoltóságon már az 1980-as években is voltak gyermek tűzoltók, akikkel a lánglovagok igyekeztek a tűz­védelmi ismereteket elméleti és gyakorlati síkon is megtaníta­ni. A diákoknak a gyakorlat is tetszett, hiszen kismotorfecs­kendővel vizes szereléseket hajtottak végre, illetve az aka­dálypályán versenyeztek. így minden évben szaporodtak a csapatok, s igen komoly helyi versenyeket rendeztek Karca­gon. Abban az időben egymás után három országos bajnok­­csapatuk is volt A 1990-es években a Magyar Diáktűzoltö szövetség megalakulásával új­fajta, gyerekközpontúbb, játé­kosabb, tűzoltóelemekkel tarkí­tott versenyek voltak. A nem­zetközi versenyszabályzat sze­rinti versenyeztetés 2002-ben kezdődött. A JELENLEGI karcagi csapat tagjaival azok a fiatal tűzoltók foglalkoznak, akik egykoron maguk is diákként kerültek kapcsolatba a szakmával Országos döntő Karcagon szakma Az ifjúsági versenyzőkből sokan lesznek később tűzoltók Jó döntés volt megyénkbe hozni a versenyt Kurgyis János, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Tűzoltók Szövet­sége elnöke is sokat tett azért, hogy ez a verseny a Dunántúl után megyénkbe kerülhessen.- Mivel a Dunán innen még nem volt ilyen ifjúsági tűzoltós megméretés, szerettük volna megmutatni, hogy mi is meg tudjuk ezt jó színvonalon ren­dezni. Megyénkben jelenleg há­rom településen van ifjúsági csa­pat. Ez most még nem sok, de bízom abban, hogy a jövőben egyre több településen alakul­nak ifjúsági tűzoltócsapatok. S hogy került a verseny Karcagra? Amikor elnyertük a rendezés jo­gát, konzultáltam a helyszínről Lévai Kálmán parancsnokkal, aki örömmel felajánlotta, hogy a kun város megrendezi a ver­senyt. Véleményem szerint a fi­atalok ilyen szintű versenyezte­tésére egyre nagyobb szükség van. Ma már csak ez a lehetőség van arra, hogy a nemzetközi po­rondra is kiléphessenek az ifjú­sági tűzoltók. Bár a parlament most fogadta el az önkéntes tűz­­oltó-egyesületi törvényt, Kurgyis János szerint azonban ez csak hosszú távon, négy-öt év múlva segítheti hatékonyan a fiatal tűz­oltók versenyeztetését. ■ Bizonyítani akar Becsehely új gyerekcsapata A két évvel ezelőtti, zalaegerszegi országos versenyt Becsehely csa­pata nyerte, így tavaly ők vehettek részt a svédországi nemzetközi versenyen. A csapat csak korpon­tokkal szorult a második helyre. Vezetőjük, Tóth Ferenc elmondta, nagy dicsőség volt ez is a Zala me­gye kis falunak. A gyerekek dere­kasan helytálltak a megméreté­sen, és nem keseredtek el, hogy koruk miatt másodikok lettek. Most Karcagra egy új, fiatal csa­pat érkezik. Két hónapja nagyon lelkesen készülnek a megmére­tésre. Szeretnének egymásnak és vezetőjüknek is bizonyítani. A csapat legendás szurkolótáborá­ból is többen elkísérik és biztatják majd őket a győzelemre. ■ Az oldal a kiadó és a Jász-Nagy­­kun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetsége együttműködésével valósult meg. A költségeket a szövetség fizeti. Támogatták, mert fontos a diákok megméretése Versenyprogram és a csapatok í indulók Harmincnyolc együttes küzd a csehországi továbbjutásért A verseny megrendezését több vállalkozó is támogatta. A karca­gi Sárgaház Vendéglő tulajdono­sának, Nagy Jánosnak mindig is szívügye a helyi rendezvények támogatása. Most különösen örömmel segítette a tűzoltó diá­kok versenyét, mert a tűzvéde­lem, a megelőzés mindig fontos volt számára. Mint mondta, ha ezt már gyerekként megtanulja a felnövekvő nemzedék, akkor ké­sőbb is jobban odafigyel majd az értékek védelmére. A budapesti TNC Mérnöki Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Bagyi Ala­dár tíz évig maga is tűzoltó volt. Úgy véli, aki egyszer meghallot­ta a tűzoltókürt hangját, annak az benne marad a fülében. Mivel kollégája is szakmabeli, ezért is támogatták a versenyt. Másrészt apaként is fontosnak tartja, hogy a fiatalok értelmes dolgokkal fog­lalkozzanak. Reméli, a verseny­zők közül többen lesznek majd felnőttként tűzoltók. Cepán Fe­renc, a szolnoki Huta Plast Kft. ügyvezető igazgatója azért adott támogatást, mert úgy gondolta, a fiataloknak a tűzoltóság munká­jával megismerkedni jó és hasz­nos szabadidős tevékenység. A felkészülés közbeji a tűzvéde­lemmel is megismerkednek, és ennek nagy hasznát veszik majd felnőttként. A verseny a gyere­keknek megméretési lehetőség, ennek támogatása pedig cégé­nek egyfajta reklám. ■ leánycsapatok: Karcagi Diák­­tűzoltó-szövetség (2006-os he­lyezés: 7.), Berettyó Önkéntes Tűzoltó-egyesület (3.), Ságújfa­­lu ÖTÉ (11.), Mosonszolnok ÖTÉ (9.), Budapesti Tűzoltószö­vetség, Pázmánd ÖTÉ (ó.), Pusztamonostor ÖTÉ (10.), Kurd ÖT (5.), Becsehely ÖTÉ (1.), Majs ÖTÉ, Csepreg ÖTÉ, Békéssámson Á. I., Szilvásvá­rad ÖTÉ. fiúcsapatok: Szilvásvárad ÖTÉ (ó.), Rúzsa ÖTÉ (14.), Be­rettyó ÖTÉ (5.), Tabdi ÖTÉ (ló.), Ságújfalu ÖTÉ (21.), Pusztamér­ges ÖTÉ (12.), Ibrány ÖTÉ, Páz­mánd ÖTÉ (7.), Oroszlány TE (10.), Vértessomló ÖTÉ (1.), Kurd ÖT (3.), Bicske ÖT (11.), Majs ÖTÉ (22.), Borsodbóta ÖTÉ, Ke­­vermes ÖTÉ. VEGYES CSAPATOK: Solt ÖTÉ, Június 20., péntek 10.00: Versenyzők, versenybírók érkezése, regisztráció, eligazítás, a karcagi és berekfürdői szálláshe­lyek elfoglalása. 14.00- 20,15: Edzés a Ligeti Sport­telepen, Karcag, Liget u. 19.00- 20,45: Vacsora 21,00: Technikai értekezlet Június 21., szombat 8.00- 9,00: Ünnepélyes megnyitó: Rétság ÖTÉ, Pusztamonostor ÖTÉ, Süttői TE, Letenye ÖTÉ, Hé­víz ÖTÉ, Kőszeg ÖTÉ. Határon A VERSENY programja: Ligeti Sporttelep, eső esetén: Váro­si Sportcsarnok (József A. u. 1.) 9.00- 13,00: Verseny, Ligeti Sport­telep 12.00- 13,45: Ebéd 14,30-15,15: „Pusztai Róka" Nomád Hagyományőrző Egyesület bemutatója, Ligeti Sporttelep 15,15-15,45: Bemutató (Jozef Wei­­denhoffer, Ausztria) a Ligeti Sport­telepen 15,45-17,45: Tábori olimpia, Ligeti túli csapatok: Horvátország — Eszék, Szerbia — Bácskossuth­­falva, Szlovákia — Kassa. Sporttelep 18.00- 19,30: Vacsora 20.00- 23,45: Kulturális program Június 22., vasárnap 10.00- 11,00: Ünnepélyes ered­ményhirdetés és záróünnepség, városháza előtti tér. Karcag, Kos­suth tér 1„ eső esetén: Városi Sportcsarnok 11,00: Szálláshelyek átadása, ha­zautazás i

Next

/
Oldalképek
Tartalom