Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-19 / 142. szám

11 ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 19., CSÜTÖRTÖK FEGYVERNEK Magdika, a könyvek jó ismerője életűt Közel négy évtized után nyugdíjba vonul a fegyverneki könyvtáros Budainé Magdika ezúttal egy lelkes fiatal könyvtártagnak, Mihácsi Tamásnak segít megtalálni a fiú által keresett olvasmányt. Megbecsülik a helyi művészek munkáját A majálison, a gulyásfesztiválon, a Virágzó Tisza Napján a fegyver­­nekiek is láthatják, mire képesek a település fiai, leányai és asszo­nyai. A Jászkun Citeratalálkozón a Hétszínvirág citerazenekar Arany Páva és országos arany mi­nősítést kapott. Utóbbi kitüntető címet a Szapáry Népdalkor is ki­érdemelte. Vastapsot kaptak a fel­nőtt népzenei és néptánccsoport­ok Karcagon a majálison, a nép­zenei együttesek Túrkevén a ju­­hászfesztiválon és Abasáron a ka­tonadalok találkozóján úgyszin­tén. Akik a fegyverneki fellépése­ken kívül is szeretnék megnézni a helyi előadókat, azok július 21- én Kőtelken, július 6-án Török­­szentmiklóson, július 25-én Abádszalókon, augusztus 2-án Nagykörűben tehetik meg ezt. ■ Huszonöt éves lett a horgász­egyesület Nemrégiben küldöttközgyűlést tartott a Közép-Tisza Vidéki Hor­gászegyesületek Szövetsége, me­lyen a Fegyverneki Horgász­egyesület emlékplakettet és em­lékkupát kapott megalakulásá­nak 25. évfordulója alkalmából. Az egyesületben folyó eredmé­nyes munka elismeréseként ki­tüntetésben részesült az alapító és jelenlegi elnök. A horgász­egyesületnek, mely fél évszáza­da alakult, első elnöke Suszter Zsigmond volt, aki azóta is aktí­van részt vesz az egyesület ren­dezvényein, javaslataival segíti a vezetőség munkáját. Immáron majd’ tíz éve Tukarcs Istvánné igazgatja az egyesületet. ■ N. I. Budainé Alattyáni Mag­dolna szinte minden ol­vasóját a keresztnevén szólítja. Adminisztrál, út­baigazít, könyvet ajánl. Mindezt harmincnyolc éve teszi a fegyverneki könyvtár szolgálatában. .Németh Gergő- Hol találom a száz legnépsze­rűbb regény kivonatát? - kérde­zi egy fiatal hölgy a fegyverneki könyvtárban. Erre Budainé Alattyáni Mag­dolna egyből útbaigazítja a tu­dásra kiéhezett olvasót: - Ott há­tul, a 830-as sorszámú könyvek­nél találja. Persze ahhoz, hogy fejből tud­ja, melyik könyvet hol találni, közel négy évtized könyvtárosi tapasztalat is kell.- 1970 novemberében, az érettségi után kezdtem Fegy­­verneken mint könyvtáros — emlékszik vissza a kezdetekre Magdika. — Az első napomon a járási könyvtárosok segítettek, majd a takarítónő vett a szár­nyai alá, aki az épület minden zugát úgy ismerte, mint a te­nyerét. Bár sokan azt hiszik, nyugis munka könyvtárosnak lenni, tévednek. Óriási odafi­gyelést Igényel ez a sokoldalú feladatkör, soha nincs vége, mindig akad új kihívás. Példá­ul könyveket állományba ven­ni, visszatenni, foglalkozni az olvasókkal, olvasmányt ajánla­ni, katalógust építeni, számító­gépre vinni az adatokat. Apropó, számítógép. A könyvtárosok számára a tech­nikai fejlődés hozta követel­ményként, hogy az addiginál is még sokoldalúbbak legyenek. Persze a világháló térnyerése a fiatal generációra is nagy ha­tással volt, akik a legtöbb in­formációt már innen, és nem a könyvtárból, olvasmányokból szerzik.- Régen sokkal többen jártak ide, olvasni, beszélgetni, infor­mációkat cserélni - mondja Magdika. — Jelenleg 400 beirat­kozott tagunk van. Egy ekkora olvasótábor igényeinek kielégí­tése is komoly feladat, olvasni nem is nagyon jut időm. Munka mellett folyamatosan tanultam, képeztem magam. Elvégeztem a könyvtáros és gyermekkönyvtá­rosi képzést is, illetve komoly ki­hívást jelentett a számítógép ke­zelésének az elsajátítása. Elein-BUDAINÉ MAGDIKA Szapárfa­­lun lakik. A könyvtár és a la­kóhelye közötti távolságot már huszonhat éve kék mo­torjával teszi meg. te nagyon tartottam tőle, papír­ra írtam le, hogy mit kell csinál­ni, hogy kell be- és kikapcsolni a szerkezetet. Természetesen az­óta már bevésődött mindez, és nincs gondom a használatával. CSAK PÁRSZOR fordult elő olyan, hogy a nagy hó miatt nem tudott kedvenc járgá­nyára pattanni. Ilyenkor gya­log vágott neki az útnak. És mit csinál szabadidejében Budainé Magdika? Mondhatni egyáltalán nem foglalkozik a könyvek világával. Ha teheti, unokáival van. Lánya éppen a harmadik gyermekét várja, így hamarosan neki fog segédkezni a házimunkában. Ha van rá ideje szeret a kertben virágok­kal foglalkozni, illetve kézimun­kázni. Persze a nyugdíjba vonu­lás nem azt jelenti, hogy teljesen . visszavonul a szakmától. Ha hív­ják, szívesen besegít, hiszen a könyvtár az élete, nem tud tőle teljesen elszakadni. Egy kék motorral jár dolgozni 1982 óta Az oldalpárt szerkesztette: Németh Gergő, fotók: Mészáros János Továbbra is várja STEFÁN IVÁN 'szakoktató az Ollári Autósiskolában folyamatosan induló autós-motoros képzéssel a tanulóvezetőit. Tel.: 30/857-3976 OKÉV ny.sz.: 05-0074-03 Nyilvántartási sz.: 16-0054-05 s A o(íj) üäletlisÍK Fegyvernek, Felszabadulás út 160. Tel./fax: 56/480-172 e-mail: alfa@alla2008.t-online.hu ■ műszaki tikkelt ■ (savaráruk • kézi-szerszámok- festékáruk- kerhentrvm. ÜZLETÜNKBEN HELYSZÍNI ÁRUHITEL ÜGYINTÉZÉS! Virágzó Tisza Napja: MISZTIKUM: Tűzönjárás; bűvész, asztrológus, jós. TÁNC: Modern táncok, divatbemutató, magyar és szlovák néptánc, mazsorett és zászlóforgató, pályabál, rockkoncert. HAGYOMÁNY: Csikósbemutató, virágdíszes-lampionos-csónakok, népviseletes táncos menet; népzene; szabadtűzi főzó'verseny; ökörsütés. SPORT: kispályás labdarúgókupa, kéziiabdakupa, népi játékok, | óriás sakk, mentési bemutató. f Inf.: 56/481-028, muvhaz@fegyvemek.hu www.fegyvemek.hu Január óta fogadja a kicsiket a bölcsőde Tizenkét kis ember. Ennyi gyere­ket fogad Fegyvernek új bölcső­déje. Az intézmény ja­nuárban nyitotta meg kapuit, a kicsiket két gondozónő és egy daj­ka gondozza. Az ő feladatuk a gyerekek ellátásán túl szellemi, fizikai fejlesztésük is. A bölcső­de programjában kiemelt figyel­met fordítanak az udvari-sza­badtéri játékokra. A szülők véle­ménye szerint az étrend kellő­képpen változatos és bőséges, a játé­kok, berendezési tárgyak minden felmerülő igénynek megfelel­nek. A gondozók figyelme arra is kiterjed, hogy részletesen tá­jékoztassák a hozzátartozókat a gyerekek fejlődéséről. ■ ■ Tizenkét gyerek jár bölcsibe. Uj autómosó nyílt a benzinkútnál Hanák István június elején a fegyverneki Mol-benzinkút mellett autómosót nyitott, amely a hét minden napján, 0-24 óráig üzemel. A kétállásos mosó önkiszolgáló, de kérésre vállalják járművek külső tisztítását. A szolgáltatások között hideg-meleg vizes mosás, valamint vakszolás szerepel. Több időskorút is felvennének aranykor A bennlakók teljes körű ellátást kapnak A fegyverneki Aranykor Idősek Otthona jelenleg 43 fővel műkö­dik. Ez lehetne még több is, azonban egy minisztériumi rendelet a tavalyinál szigorúbb feltételekhez köti az otthonokba való bekerülést. Egyébként az otthonban csa­ládias, esztétikus környezetben teljes körű szolgáltatást kínál­nak a bennlakóknak: van fod­rász, kozmetikus, masszőr és természetesen jár az orvosi el­látás is. Az időseket 1+2 ágyas szobákban helyezik el, ahová mindent hozhatnak, ami befér. A12 fős szakápolói stáb 24 órás felügyeletet tart. Az idős embe-A lakók az otthon udvarában kialakított hangulatos kis tónál is pihenhetnek rek jól érzik itt magukat, ugyanis nem hagyják őket ma­gukra. Egyéni és csoportos fog­lalkozások tartanak számukra heti kétszer is, sőt hódolhatnak kedvenc időtöltéseiknek is. A legtöbb lakó törökszentmikló­si, de vannak itt Szajolból, Szol­nokról is. A bennlakókhoz rendszeresen érkeznek látoga­tók, hozzátartozók, akik gya­korlatilag bármikor jöhetnek, ha előtte ezt jelzik. ▲ ELÉRHETŐSÉG: ARANYKOR IDŐSEK OTTHONA CÍM: FEGYVERNEK, FELSZABADULÁS ÚT 128. i V ; 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom