Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-10 / 134. szám

SPORT Égszakadás a Keviringen autókrossz Szabó Kálmán futamgyőzelme hazai pályán A túrkevei ifj. Szabó Kálmán, bár előkészítette autóját és csinos segítsége akadt, mégsem járt szerencsével, elmaradt a futam Győzelem nélkül zártak csapataink a sakk NB II. utolsó körében A napokban rendezték a sak­kozók NB Il-es csapatbajnoksá­gának tizenegyedik, utolsó for­dulóját. Megyénk csapatai közül iga­zából a jászberényiek és a szolnokiak számára volt tétje a záró összecsapásnak, mivel e két gárda egyaránt eséllyel pályázott az Erkel-csoport do­bogójára. A Pásztón vendégeskedő Kevitervnek ehhez minden­képpen nagyarányú győze­lemre lett volna szüksége, mi­vel azonban a döntetlenre vég­zett, maradt az ötödik helyen. A végig az élmezőnyben ta­nyázó herényieknek is győz­niük kellett volna a fenti cél eléréséhez. A csapat azonban váratlan vereséget szenvedett a Duna­­haraszti II. együttesétől, így a Fót és az utolsó körben az új­­szásziakat legyőző BEAC II. is eléjük került. JÁSZBERÉNY-DUNAHARASZTI II. 5,5:6,5 Győzött: Czeglédi, Vereb. Döntet­len: Sinka, Pusztay, Tajti, Mizsei, Sápi, Dobák, Pásztor M. PÁSZTÓ-KEVITERV SZOLNOK 6:6 Győzött: Pápista, Halász, Gáspár, Alexiev. Döntetlen: Berebora, Csőke K., dr. Ondók, Kiss J. BEAC II.—ÚJSZÁSZ WSE 8:4 Győzött: Dosztán, Molnár L, Pásztor P. Döntetlen: Varga, Ta­kács. KARCAG-SZENTES 6:6 Győzött: Puha, Egyed Zs., Fodor, dr. Kozák, Gál S. Döntetlen: Kó­nya, Kovács J. AZ NB II. ERKEL-CSOPORTJÁNAK Végeredménye: 1. Statisztika Bp. II. 85 pont, 2. Fót 75, 3. BEAC II. 73,5, 4. lászberény 72, 5. Keviterv Szolnok 69,5, 6. HMÖ SE Eger 69, 7. Vác 68,5, 8. Gödöllő 65,9. Újszász WSE 60, 10. Pásztó 60, 11. Dunaharaszti 11. 56, 12. Göd 36,5. AZ NB II. TÓTH LÁSZLÓ-CSO­­PORTJÁNAK VÉGEREDMÉNYE: 1. TÁKISZ Kecskemét 93 pont, 2. Gyula 83, 3. Maróczy SE Sze­ged U. 79,5, 4. Békés 77,5, 5. Makói SVSE II. 75,5, 6. Szentes 64.5, 7. Hódmezővásárhely 63.5, 8. Karcag 63, 9. Baja 55, 10. Röszke 54, 11. Mezőberény 45,12. Nádudvar 31,5. ■ ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 10., KEDD Hiába bíztak benne, nem volt kegyes az időjárás va­sárnap, a túrkevei autó­krossz országos bajnokság negyedik fordulójának ren­dezőihez, résztvevőihez és az oda kilátogató nézőkhöz. Munkatársainktól A gépátvételtől kezdve az időmé­rő edzéseken és az előfutamokon át minden rendben, azaz eső nél­kül lezajlott, ám a döntők kellős közepén ritkán látható felhősza­kadás zúdult a Keviringre. Egy perc alatt bőrig ázott mindenki, és a villámlás miatt a finálék egy Robert Kubica, a BMW-Sauber lengyel pilótája nyerte a Forma- 1-es Kanadai Nagydíjat. Kubica mögött csapattársa, a német Nick Heidfeld lett a második, a része a rendezőség döntése alap­ján elmaradt, esetükben ideigle­nes eredmény született. Pedig lett volna mit ünnepel­ni, mert a Divízió3 (4000 köb­centis motorok) kategóriában hazai siker született. Szabó Kál­mán a döntő futam kétharma­dát még szárazon tette meg Volkswagen-motoros autójával a 940 méteres, földes-agyagos pályán, aztán jött a zuháré, és a mezőny az utolsó két kört már szakadó esőben hajtotta végig. Ez azonban már nem zavarta meg a rutinos pilótát, elsőségét végig megtartotta. Mögötte a dömsödi Vörös Tibor lett a má­sodik, míg Madarász András brit David Coulthard (Red Bull) pedig a harmadik. A 23 éves lengyel pilóta ezzel átvette a vezetést a brit Lewis Hamiltontól a vb-pontverseny­(Mad-VI SE) a harmadik. A győztesnek járó üszteletkör és nézők tapsa ezúttal - mondani sem kell - elmaradt. A leintés után a villámlás mi­att a versenyt leállították, és MNASZ felügyelőtestülete a to­vábbi végeredményeket a döntő­re való besorolás alapján állapí­totta meg. Az eredmények ideig-A hátralévő futamok július is.; Nagydobos. Au­gusztus 8.: Dömsöd. Szeptem­ber 6: Molca (Szlovákia). Ok­tóber 4.: Losonc (Szlovákia). lenesek, amíg azokat a Nemzeti Autósport Szövetség jóvá nem hagyja. Eszerint a Divízió3 A (1600 köbcentis motorok) kate­góriában az első a nagykanizsai Radák Attila lett, a túrkeveiek közül Ábrahám Károlyt a máso­dik, ifj. Szabó Kálmánt pedig a hatodik helyre sorolták be. Kár érte, hogy csak papíron született végeredmény, mert a kevi viadal egyik leglátványosabbnak ígér­kező futamától estek el a sportág rajongói. A Divízió3 N kategóriá­ban a túrkevei Farkas Sándor — szintén papíron - a második he­lyen végzett. Csapatban a Túrke­vei VSE a második lett a Pap Mo­torsport ASE mögött. ■ 15 Szabó Zita ott lehet az olimpián A szolnoki származású Sza­bó Zita olimpiai résztvevőnek számít a triatlon-vUágbajnok­­ság utáni vüágranglista alap­ján. A magyar versenyző nem indult Vancouverben, ahol Kuttor Csaba a 38. he­lyen végzett, és ezzel a har­madik számú pekingi tarta­lék, akárcsak a viadalt szin­tén kihagyó Walkó Andrea. A magyar szövetségtől kapott információ alapján Szabó ott lehet az olimpián - a nem­zetközi szövetség még ezen a héten közzéteszi, ki szerepel­het az ötkarikás játékokon. Két lépéselőnyben a Boston Celtics A BOSTON CELTICS 108-102-re nyerte meg az NBA döntőjé­nek második mérkőzését is a vendég Los Angeles La­kers ellen. A Boston részé­ről Pierce (28 pont), Powe (21), Allen (17), Garnett (17), míg a Lakersnél Bry­ant (30), Gasol (17), Radma­­novics (13) bizonyult a leg­eredményesebbnek Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc szerda hajnal­ban lesz Los Angelesben. Kővágó Zoltán negyedik helye Máté Gábor a harmadik, míg a szolnoki származású Kővágó Zoltán a negyedik helyen végzett a kaunasi at­létikai versenyen. Máté leg­jobb kísérlete 66,32 méter volt, az olimpiai ezüstérmes Kővágó pedig 65,57-ig ju­tott. A számot a vb-második német Robert Harting nyer­te 68,65-tel, megelőzve az olimpiai bajnok litván Virgi­­lijus Aleknát (68,18). Az Eger gárdájával találkoznak a szolnokiak A FÉRŐ KOSÁRLABDA NB II. másik elődöntőjének vissza­vágóján: Eger-Debrecen II. 100-72. Ezzel a 17 pontos debreceni vereséget követően az egri csapat harcolta ki a továbbjutást. A Szolnoki Főis­kola-Olaj KK-Eger döntő első meccsét szerdán 18 'órakor rendezik meg a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A visszavá­gó szombaton 17 órakor lesz a hevesi fővárosban. Most Robert Kubica vezet a versenyben autósport Lewis Hamilton tíz hellyel hátrébb indulhat a Francia Nagydíjon Megkezdődött a tánc a halálcsoportnak nevezett négyesben labdarúgás A német válogatott meggyőző teljesítménnyel mutatkozott be a svájci—osztrák Európa-bajnokságon A 13. labdarúgó Európa-bajnok­­ság második játéknapjának má­sodik mérkőzése már lapzár­tánk után ért véget. Ezen a né­metválogatott a lengyel szárma­zású Lukas Podolski két góljával 2-0-ra legyőzte Lengyelország együttesét. A látottak alapján azt még a Nationalelfet nem kedvelő szur­kolónak is el kell ismerni, Joa­chim Löw csapata kimondottan látványos futballal rukkolt ki. Nyoma sem volt a fehér-feketék­től korábban megszokott tili-toli, altató, unalmas játéknak. Erő­szakos, letámadásra épülő takti­kájuk nem is ízlett a lengyelek­nek, akik ugyan nem játszottak rosszul, de igazából esélyük sem volt még a döntetlenre sem. Hét­főn aztán megkezdődtek a küz­delmek a „halálcsoportnak” ne­vezett C jelű kvartettben is. A délutáni összecsapáson a fekete lónak tartott Románia a legjobb négy közé jutásra is esélyesnek tartott franciákkal találkozott. Románia-Franciaország 0-0 Zürich, 30.000 néző, vezette: Manuel Mejoto Gonzalez. Románia: Lobont — Contra, Goian, Tamas, Rat — Radoi (Dica), Rázván (Codrea), Chivu, Nicolita - D. Niculae, Mutu (M. Niculea). Szövetségi kapitány: Viktor Piturca. Franciaország. Coupet - Sag­­nol, Gallas, Thuram, Abidal — Ribéry, Makelele, Toulalan, Ma­­louda - Anelka (Gomis), Benze­­ma (Nasri). Szövetségi kapi­tány: Raymond Domenech. Még a futballban jártas szak­emberek is bizonytalanok vol­tak a találkozó előtt, hogy vajon az ismert, rutinos játékosok al­kotta francia válogatott ellen mire lehet képes az Olaszor­szágban profiskodó Chivura (Inter) és Mutura (Fiorentina) épülő román gárda. Az első fél­időben a sárga-kékek semmit nem bíztak a véletlenre, meg­szállták kapujuk előterét, s mi­vel a franciák elfelejtkeztek ró­la, hogy távoli lövésből is lehet gólt szerezni, szinte helyzet sem alakult ki Lobont kapuja előtt. Szünet után sokkal bát­rabb lett a román válogatott, fel­jebb tolva védekezését, már időnként kapujához szorította Gallasékat, ám igazi ziccert Chivuéknak sem sikerült ösz­­szehozniuk. ■ G. I. Mai program kedden, utolsóként a D cso­port csapatai is bemutatkoz­nak. A program: Spanyolor­­szág-Oroszország (ml), 18. GörögországSvédország (ml), 20.45. A NAP TIPPELŐJE: Kuizs János, a szolnoki Borovi Rt. vezérigazgatója SORSZÁU CSAPATOK Hazai ODOS Oáirteöat Vettöég A NAP TiPPJE 087. Spanyolország Oroszország 17.45 1.57 3.55 5.15 Vendég 109. Görögország Svédország 2030 2.72 3.05 2.42 Döntetlen ciSb) L <§)Ri a mernek, m. nen számára. Ezért az időmé­rőn megszerzendő pozíciójánál tíz hellyel hátrébb kell indulnia jövő vasárnap, a Francia Nagy­díjon. ■ ben. Ráadásul Hamiltont tíz hellyel hátrébb sorolták a kö­vetkező futamon, miután fi­gyelmetlenségével balesetet okozott a címvédő Kimi Räikkö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom