Új Néplap, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-10 / 134. szám
4 TÚRKEVE ÚJ NÉPLAP - 2008. JÚNIUS 10., KEDD Egészségfejlesztésre pályázik a Szívegyesület A BÉRES Alapítvány egészségfejlesztési programjára nyújt be pályázatot a Kevi Szívegyesület. A szervezet 2 millió forintot szeretne nyerni egészségfejlesztő és egészségmegőrző programok szervezésére. A pályázat alapvető célja a szív- és érrendszeri betegségen átesett emberek egészségi állapotának szinten tartása, valamint a betegség megelőzésére való törekvés elősegítése. Módosították a pályázatot A város képviselő-testülete í nemrégiben arról döntött, hogy pályázatot nyújt be az Észak-alföldi Regionális Tanács által kü'rt helyi önkormányzatok fejlesztési támogatására. Azonban a benyúj[ tandó pályázaton kisebb mó’ dosításokat kellett végrehajtani. Ezek után „A közlekedésbiztonság fokozását szolgáló járdafelújítás megvalósítása Túrkevén” elnevezésű projekt összköltsége 17,792 millió forintra változott. A 30 százalékos önrészt a város idei költségvetésének pályázati céltartalékából kívánja biztosítani. Neves szövetséghez csatlakozott a város A NEMRÉGIBEN újjáalakult Magyar Gasztronómiai Fesztiválok Szövetségéhez csatlakozhat a kevi önkormányzat. A Csányi Sándor és Benke László nevével fémjelzett szövetségbe való meghívást, a Kevi Juhászfesztivál tíz éve történő színvonalas megrendezésével érdemelte ki a város. A csatlakozás aláírására nemrégiben Budapesten került sor. Átadták a Pala Rozáliaemlékérmet A PEDAGÓGUSNAP alkalmából adták át a dr. Csáki Imréné Pala Rozália-emlékérmet. A Deák úti óvoda első óvónőjéről elnevezett elismerést idén Tóth Ferencné óvónő érdemelte ki. Papp Lajosné dajka tárgyjutalmat kapott. A díjakat a névadó gyermeke, dr.Csáki Csaba adta át. Mi lesz a gazdátlan ebekkel? állatvédelem Nagy szükség lenne a városban egy kutyamenhelyre Vad Lajos, a gyepmesteri telep állatgondozója munkájának köszönhetően több kutyus is gazdára talált A nyilvántartás szerint a településen évente 100- 120 gazdátlan kutyát kénytelenek befogni az illetékesek. Szerencsére egy részük gazdára talál, de a többinek kevés az esélye az életben maradásra. Török Róbert A kóbor kutyák többnyire olyan helyen verődnek össze, ahol valamilyen élelmet remélhetnek. így a boltok, az iskolák, és a nagyobb szemétgyűjtő konténerek mellett gyakran lehet látni falkába verődő állatokat. — A lányom tavaszszal többször megkért, hogy a harmadikos kis unokámat kísérjem el az iskolába, mert egyedül nem meri elengedni. - mondta Tóth Ferencné Zsófika néni. - Iskolába menet ugyanis többször falkába verődött kutyákkal találkozott, s bár nem bántották, de azért jobb az óvatosság. Mivel elég forgalmas útról van szó, így sok bejelentés mehetett az önkormányzathoz, mert az ebeket azóta nem láttuk erre. Megelőztük a bajt, hiszen a gyermekünk épsége mindennél fontosabb, de sajnáljuk is a kutyusokat, amelyeket felelőtlen gazdájuk ilyen sorsra kényszerített. A nyugdíjas asszony még hozzátette, hogy az emberek egy részének a szemléletét kellene alaposan megváltoztatni, hogy feleslegessé vált állataikat ne tegyék ki az utcára. — Egyetértek ezzel, hiszen az ebtulajdonosok kis hányadának a felelőssége, hogy sok gazdátlan kutya kóborol a város területén. Az önkormányzat nem tehet mást, mint kötelező feladatként begyűjti ezeket az állatokat, és kéthetes karanténba helyezi a város gyepmestertelepén - mondta Sípos Zsolt, az önkormányzat városüzemeltetési osztályának vezetője. - Az állatok hetven-nyolcvan százalékát lakossági bejelentés alapján fogjuk be. A két hét alatt igyekszünk kideríteni a tulajdonos nevét, vagy új gazdát találni számukra. A két hét letelte után azonban ezeket az állatokat el kell altatnunk - tette hozzá a szakember. - Egy állat befogása, elhelyezése majd elszállíttatása tízezer forintjába kerül a városnak. Ez éves szinten elérheti a milliós nagyságot, ami szintén indokolná a szemléletváltás fontosságát. Az önkormányzatnak most nincs lehetősége, hogy létrehozzon egy kutyamenhelyet, és azt üzemeltesse. De más városokhoz hasonlóan, területtel tudnánk támogatni azt a civil szervezetet, amelyik felkarolná a gazdátlan ebek ügyét — zárta szavait az osztályvezető. A településen jelenleg megközelítőleg 2000 kutya van. A helyi rendelet értelmében az ebeket évente veszettség ellen be kell oltatni. Ennek elmulasztásával szabálysértést követ el a tulajdonos, mégis csak a kutyák 40-50 százaléka kapja meg az oltást. Az önkormányzat szakember hiányában egy hivatásos vadászt alkalmaz a kóbor állatok befogására. - Hivatásos vadászként nagyon szeretem a kutyákat, nekem is van három szeretni való német vizslám - mondta Laskai Imre.—A begyűjtésnél ezért mindig arra törekszem, hogy minél kisebb fájdalommal járjon az al-A nyilvántartás korszerűsítésé nél az úgynevezett csípés megoldás jöhetne szóba. Az állatokat egy, a nyakörvben hordható, a kutya és a gazdi nevét, elérhetőségét tartalmazó csippel látnák el. Ennek bevezetése azonban magas költsége miatt nem lehetséges. tatás. Ezt egyébként egy uniós előírásoknak is megfelelő, sűrített levegős kábítófegyverrel végezzük. Ezután pedig a kutyus gazdáját is igyekszem megkeresni, igaz, változó sikerrel. Varrnak, akik rossz szemmel nézik a munkámat, pedig ezt is meg kell csinálnia valakinek. Persze inkább azokat a tulajdonosokat kellene felelősségre vonrn, akik szívtelenül utcára engedik ki a kutyáikat. Úgy érzem, hogy jó kapcsolatot építettem ki a lakosokkal, akik nagy segítséget nyújtanak munkámban. Itt elsősorban a közterületen található ebek beazonosítására gondolok, hiszen a kutyák egy része csak elszökik,' viszont a gazdája hazavárja. Mert vallom én is, hogy kóbor kutyák nincsenek, csak olyanok, amelyek nem találják a gazdájukat-vélekedett a hivatásos vadász. Korszerűsíteni kellene a nyilvántartást mmmm TÖRÖK RÓBERT Hűség és felelősség MÁR AZ iskolában úgy tanulja a kisdiák, hogy az ember leghűségesebb társa a kutya. Őseink annak idején azért szelídítették meg, hogy benne egy megbízható és megértő társra találjanak. Felsorolni is nehéz lenne, hogy az eltelt hosszú évezredek alatt mi mindenre használta az ember négylábú barátját. Csak a fontosabbakat említve gondoljunk a zsákmányszerző vadászatokra, a sarkkörök kutyák vontatta szánkóira vagy napjainkban az életeket felkutató mentőkutyákra. Mennyi segítséget, és ami a legfontosabb, mennyi szeretetet adtak ők nekünk, embereknek. Mert az ő hűségük évezredek óta töretlen irányunkban. mi viszont elmondhatjuk-e mindannyian ugyanezt magunkról? Elmondhatja-e ezt az, aki kiviszi a határba és sorsukra hagyja a nem várt fialásból származó kölyköket? Vagy az, aki egyszerűen kiengedi az utcára beteg háziállatát, mert megöregedett? Sajnos nem, s sorolhatnám a példákat, sőt elkeserítoub esetekről is be lehetne számolni, de nem teszem. hiszem, hogy a többség „hűséget és felelősséget” fogadott akkor, amikor egy kutyának a gazdájává vált. Mert gazdának lenni felelősség! És nemcsak akkor, amikor még kicsi és aranyos a kutyus, hanem akkor is, amikor öreg és még több gondozásra szorul. Ilyenkor jusson eszünkbe az a hűség, amit tőle kaptunk, és igyekezzünk azt neki visszaadni. Ha ezt mindenki végiggondolná és úgy is tenne, akkor nem látnánk az utcákon gazdátlanul kószáló ebeket. ÉS egyszer talán azt is taníthatnák az iskolában, hogy a kutya leghűségesebb társa az ember! VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEGI velemeny@szoljon.hu Trianonra emlékezett a város Kiállítás határok nélkül ünnep Székely kaput állítottak a túrkeveiek fotózás Tenger alatti fényképeket is láthattak az érdeklődők A trianoni eseményekre emlékezett az elmúlt héten a település. Az ünnepség a református templomban tartott emlék-istentisztelettel kezdődött, majd a most felállított Árpád-kapunál tartott megemlékezéssel folytatódott. Az ünnepi beszédet a település testvérvárosának, Nagyszalontának a polgármestere, Török László mondta. Ezután az önkormányzat, a református egyházközösség, a poliükai pártok és civil szervezeték helyezték el az emlékezés koszorúit. Az ünnep zárásaként a megjelentek az Ismerős Arcok zenekar koncertjét hallgathatták meg a templom kitűnő akusztikájú csarnokában. ■ Nemrégiben állították fel a város központjában az „Árpád-kapu" elnevezésű eredeti méretű, székely kaput. Az Árpád vezér halálának 1100. évfordulójára készült műemléket a református egyházközösség és az önkormányzat összefogásával állították fel. Az ünnepélyes átadásra várhatóan a jövő hónap elején kerül sor. „Határok nélkül” címmel nyílt fotókiállítás az elmúlt pénteken a Korda Sándor Filmszínház aulájában. A kiállítók - név szerint Baán Katalin, Bagi Beáta, Christián Babillon, Kovács Dóra Mirtill, Ozsváth László és Szabó Ferenc - többségének már nem ez az első tárlata. A bemutatott fotók egy része hazánkban készült, egy része viszont határainkon túl. így a képek között megtalálhatók Erdély gyönyörű vidékei, a francia Alpok hófódte csúcsai is. A tárlat érdekességei a Bagi Beáta által készített víz alatti felvételek, amelyeket az alkotó Kréta környékén készített a tenger alatt. A kiállítás ebben a hónapban tekinthető meg a moziban. ■ A felvételen a kiállítók kis csoportja látható alkotásaik előtt