Új Néplap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-17 / 114. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁJUS 17., SZOMBAT 15 SPORT Alig több mint egy hónap múlva lesz a pólócsata a Tiszaligetben Sűrű lesz a nyári programja magyar férfi vízilabda-válogatottnak. Kemény Dénes csapata előbb a maiagai Európa-baj- nokságon (július 4-13.), majd ezt követően a pekingi olimpián (augusztus 8-24.) lesz érdekelt. Nyilván az ötkarikás játékok számítanak rangosabb eseménynek, ami nem jelenti azt, hogy csapatunk nem akar leégni a kontinensviadalon. A legutóbbi két olimpián is címvédő együttes május 26-án a Margitszigeten kezdi meg a felkészülést a két világtornára. A napi edzések mellett tesztmérkőzések is szerepelnek a programban. Köztük június 20-án, pénteken 18 órakor a román válogatottal mérkőzik nemzeti csapatunk a tiszaligeti uszodában, ahol majd egy nagyszabású showműsor is várja a nézőket. ■ Varga Cs. Kotula góljaival bravúrosan nyert a Jászapáti A labdarúgó NB III. Mátra-cso- portjában elmaradt meccset pótoltak a hét közben. Jászapáti—Túra 2-1 (0-1) Jászapáti, 300 néző Jászapáti: TAJTI - VARJÚ, HARNOCZ, Szerencsi, Varga M.- MENYHÁRT, Lajkovics, Nyeste (Nagy R), Sinkó - KOTULA, Dani (Molnár J.). Edző: Lengyel Lajos. Túra: NAGY G. - Sengevi- czky, Sukaj, Nagy Cs., Less T. - KÚTI, Horváth M., Szűcs, Garai- Less K., Téglás (Szabó A.). Edző: Berla Attila. Gólszerzők: Kotula 2 (54., 70.), ill. Less K. (30.) A kiesés rémétől fenyegetett hazai együttes remek játékkal rukkolt ki, és akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna, ám a vendégek kapusa, Nagy Gábor szenzációsan védett. Ezzel a győzelemmel nagy lépést tett a bentmaradás felé a Jászapáti. Lengyel Lajos együttese vasárnap, hazai pályán a Balassagyarmatot fogadja. ■ Fradi-várás Jászberényben labdarúgás Nyerni utazik Mezőkövesdre a szolnoki csapat A szolnoki kapu előterében általában nincs könnyű dolguk az ellenfél támadóinak, Pintér Lászlóék (balról) szoros védőőrizete nem ízlik a csatároknak Sporttörténelmi pillanatra készülnek Jászberényben: vasárnap 12.45 órától először lesz élő televíziós közvetítés a JSE-Va- sas otthonából. A piroskékek az ország legnépszerűbb csapatát, a Ferencvárost fogadják. Géléi József Fradi-lázban él a Jászság fővárosa. Nem csak a zöld-fehér alakulat vendégjátéka miatt lesz különleges ez a vasárnap az Aprítógépgyári pályán, hanem amiatt is, hogy először lesz élő televíziós közvetítés bajnoki mérkőzésről Jászberényben. JSE-Vasas-Ferencváros Három meccse veretlen a piroskék alakulat, azaz a jelek szerint kilábalt abból a gödörből, melybe a szezon elején zuhant. Sőt, a tavalyi gólkirály Németh Gyula is megtalálta góllövő cipőjét, az elmúlt két mérkőzésen négyszer köszönt be az ellenfeleknek. — Ünnepnapra készülünk, hiszen egy kiscsapat életében nem szokványos, hogy Európa- hírű ellenfelet fogadjon bajnoki mérkőzésen - vélekedett az előkészületekről a gárda szakvezetője, Sándor István. — Jobban örültünk volna, ha a Fradi még harcban áll a feljutásért, hiszen úgy még izgalmasabb meccset vívhattunk volna, ám ennek ellenére meglepetésre készülünk. Mi még soha nem tudtuk legyőzni a zöld-fehéreket, és most ennek a sorozatnak a megszakítására készülünk. Sajnos két fiatalom, Bárkányi és Hamar kisárgult, és az ő pótlásuk nem lesz egyszerű feladat, ráadásul Kádár is sérüléssel bajlódik. Pénztárnyitás vasárnap 10.30 órakor lesz. A vendégszurkolók a Jókai utcai bejáratnál, a hazai drukkerek a főkapunál válthatják meg belépőiket. A hírek szerint a Ferencvárossal angol újságírók is érkeznek a találkozóra. A tervezett kezdőcsapat: Hai- sza — Fekete G., Majzik, Lukácsi, Gulyás L. - Rebryk, Fele, Kádár G. (Póti), Hídvégi - Benedek, Németh Gy. Mezőkövesd—Szolnoki MAV-Mondi A remény hal meg utoljára — tartja a mondás. A tabella második helyén tanyázó Tisza-parti- aknak pedig egyelőre még legalább matematikai esélyük van az első hely megszerzésére.- A döntés nem a mi kezünkben van, hiszen amennyiben a listavezető Kecskemét legyőzi ma a Vácot, az utolsó két forduló eredményétől függetlenül megnyeri a bajnokságot. Ha viszont pontot veszít, közelebb kerülhetünk hozzá. Éppen ezért nekünk nyernünk kell Borsodban - felelte érdeklődésünkre a szolnokiak vezetőedzője, Vígh Tibor. — Annak ellenére, hogy vendéglátónk már kiesett az NB II-ből, éles meccsre számítok. Ősszel például az egyik legnehezebb találkozót éppen ellenük vívtuk. Szerdán Jánoshidán játszottunk hírverő meccset, és jó benyomást keltettek a fiúk 5-0-ás győzelmükkel. A keretből Ulvicki és Nagy Péter kivételével mindenkire számíthat a szakvezető. A tervezett kezdőcsapat: Rézsó - Pintér L, Antal, Balogh P, Gohér — Kiss Z., Mile, Szalai, Bogdán — Farkas, Remili. A mérkőzése vasárnap 18 órakor kezdődik. Bajnok lesz a Kecskemét, ha... ...legyőzi ma délután a Vácot. ...döntetlenre végez, de nem nyer a Szolnok. ...kikap, de nem nyer a Szolnok. Elnapolták a fegyelmi tárgyalást A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága újabb precedens értékű tárgyalásra készült a héten. A kisúji edzőt, Kádár Józsefet a kenderesiek jelentették fel, mert úgy nyilatkozott csapatukról, hogy alattomosan játszottak a szomszédvárak rangadóján. Nos a tárgyalást elnapolták, mert a „vádlott” nem tudott részt venni a meghallgatáson. Talmácsi Gábor a Francia Nagydíjon vasárnap rendezik a gyor- saságimotoros-világbajnok- ság újabb futamát, a Francia Nagydíjat. A 125 köbcentis kategória vüágbajno- ka, Talmácsi Gábor a gyenge idénykezdet után legutóbb már legalább a dobogóra felkapaszkodott, így reménykedve várja a vasárnapi folytatást. Ismét benépesül a Bagimajori Parkerdő vasárnap reggel 8.30-órától rendezik meg a már hagyó-, mányos Kengyelfutás elnevezésű sportnapot a Bagimajori Parkerdőben. Az esemény programjában többek között kispályás focimecs- csek, futóversenyek és népi játékok szerepelnek, de nem marad el pörköltfőző verseny sem. Pmgpongrangadó lesz Tiszafüreden A FÉRFI ASZTALITENISZ NB III. Közép-alföldi csoportjának bajnoka lehet a Tiszafüredi ASE, amennyiben a zárófordulóban nem kap ki a Szolnoki Honvéd csapatától. Az összecsapást vasárnap 10 órakor játsszák a füredi sportcsarnokban. Lehet erőt meríteni a legutóbbi sikerből kosárlabda Ma este Körmenden próbál szerencsét a címvédő együttes Lehet mondani, hogy 97-62-es győzelmével kiütötte körmendi vetélytársát a Szolnoki Olaj csapata az elődöntő első, szerdai meccsén. A szolnoki piros-feketék szerezték meg tehát a vezetést a felek három győzelemig tartó párharcában. A rájátszás sajátossága, hogy csak nyerni kell a meccseket, mindegy, hogy mennyivel. Nyilván minden mérkőzés más, és az előzőből nem szabad messzemenő következtetést levonni. De erőt lehet meríteni belőle. Egy biztos, semmi nincs lefutva az Olaj és a Körmend párharcából. Jó volt azonban látni a mieink erőtől duzzadó, látványos és nem utolsósorban ponterős játékát. Arról nem beszélve, hogy a Jurkunasék védekezése az elmúlt évadot idézte. Csak egy adalék: a Rába-parti csapat mérkőzésen ként szép számmal szórja a triplákat. Az alapszakasz zárófordulójában az Olaj elleni derbin 31 hárompontos kísérletből 15 hármast értékesítettek Fodorék. Legutóbb azonban úgy védekezett az Olaj, hogy Jurkunas szokott magabiztos játékára ma is szükség lesz csupán 17 kísérletre futotta erejükből, abból is csak kettő ment be. Természetesen szó nincs hurráhangulatról az Olaj háza táján, a csapat már a ma esti mérkőzésre készül. Pór Péter vezetőedző amondó: - Sok volt részünkről a pozitívum a szerdai találkozón, ami jó dolog. Azt azonban már a lefújás után is elmondtam, hogy a következő mérkőzés nullanullás állásról fog indulni. Nyilván a körmendi együttes hazai közönség előtt be akarja majd bizonyítani, hogy a szerdai vereség részéről csak egy kisiklás volt. Ha védekezésünk jól fog működni, és tudunk játszani az agresszív letámadásuk ellen, akkor nem lehet baj a második meccsen sem - mondta a szakember. Az összecsapás 19 órakor kezdődik a körmendi sport- csarnokban, ahol a Földházi- Cziffra-Pálla bíróhármas fog dirigálni. ■ Varga Csaba JASZJOB.HU ÁLLÁSAJÁNLATOK Területi képviselő (43283) Elvárások: középfokú végzettség, vezetői engedély, jó kommunikációs készség, Előny: értékesítésben szerzett gyakorlat Orvosszakértő (43096) Feltételek: magyar állampolgárság, büntetlen előélet, orvosi diploma, szakorvosi képesítés, 5 éves szakmai gyakorlat. Hegesztő (43097) Elvárások: tapasztalat védőgázos eljárások terén, jártasság vastag lemezek hegesztésében és többrétegű varratok készítésében Non-Life értékesítés-támogató és tanácsadó (43094) Feladatok: értékesítés-támogatási feladatok ellátása a megye területén lévő biztosításközvetítő partnereknél, különböző értékesítési csatornák értékesítési egységeinek beindítása, menedzselése, értékesítő munkatársak oktatása, új értékesítési partnerek akviráiása, üzletszerzés, Elvárások: biztosítási-értékesítési vagy támogatási tapasztalat, jogosítvány, saját gépkocsi, legalább középfokú iskolai végzettség. További információ és megyei állásajánlatok a www.lasziob.hu weboldalon.