Új Néplap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-22 / 118. szám

7 2008. MÁJUS 22., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG A Magosz állítja, rosszat tesz a gazdáknak a bizottság reformja. Utóbbi szerint viszont jól járnak vele. Az állattartók válságos időket élnek át. Rossz lenne a gazdáknak? reform A bizottság megnyirbálná az agrártámogatási rendszert JÓ TANÁCS Hogyan kerülhet pocsék termék a kereskedelembe? hibás Olvasónk rossz vH1 lanyizzót vásárolt, amely hamar felmondta a szol­gálatot. Egy nagy barkács- áruházban forgalmazott termékről van szó. A kér­dés: hogyan kerülhet oda ilyen vacak? Nincsenek már előzetes mi­nőségvizsgálatok - mondja Magdus Ágnes, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Közép-magyarországi Regio­nális Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőségének osztályvezető­je. Utólag lehet ilyet kérni. Ha a vásárló él a szavatossági jogával, akkor a vásárlást követő fél éven belül az üzlet­nek kell bizonyítania, hogy a termék nem volt minőségi hibás. Erre a vizsgálatra kér­nek fel cégeket, amilyen például a Kermi. A szavatosság ideje két év. Fél év elmúltával már a vá­sárlón a bizonyítás sora. Természetesen ő is kérheti a termék bevizsgálását, saját költségén. Olvasónk megteheti azt is, hogy az ügyben az illetékes regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség megyei kiren­deltségéhez fordul. Ez az üz­let székhelye szerinti területi hatóságot jelenti. Elérhetősé­gük (címük, telefonszámuk, faxuk, e-mail címük, vezető­jük neve) megtalálható a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság www.nfh.hu hon­lapján. Sok minden másképpen van, mint korábban, a szocialista időkben, illetve az EU-csat- lakozás előtt volt. Mielőtt bárki vitás ügybe keveredik, érdemes utánanéznie a jog­szabályoknak és a hatás­köröknek. Nem kérhet szá­mon a vásárló olyasmit a ha­tóságon vagy a kereskedőn, de a gyártón sem, ami annak nem a feladata. Olvasónknak abban viszont igaza van, hogy a kereskede­lemtől elvárható: az ígért mi­nőséget adja el a vásárlónak. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u Megszüntetné a föld nél­küli állattartók EU-s támo­gatását az a javaslat, amely a 2003-as agrárre­form egyszerűsítésére és át­láthatóbbá tételére szolgál. Boda Veronika Több ponton is ellentétes a ma­gyar érdekekkel az a törvényja­vaslat, amelyet kedden ismerte­tett az Európai Bizottság az uniós mezőgazdaság további modernizációjáról - állította Ja­kab István, a Magyar Gazdakö­rök és Gazdaszövetkezetek Szö­vetségének (Magosz) elnöke la­punknak. „Az EU-ba való belé­péskor kiszámítható gazdaságot ígértek a gazdáknak. Ehelyett az étkezési búza kivételével meg­szüntetik az intervenciót.” A javaslatokat Bokor Péter, a bizottság magyarországi képvi­selője szerdán ismertette a szak­mával. Bokor elmondta: azért van szükség a 2003-as agrár­reform kiigazítására, hogy az unió gazdasága jobban tudjon al­kalmazkodni a világpiachoz. Az Magosz elnökének elmon­dása szerint a megújuló energia- forrásokra - amelyekkel Ma­gyarország bőven rendelkezik ­még mindig nincs megfelelő tá­mogatási rendszer. A termelés- korlátozás sem a termelőket erő­síti. Azonban pozitívumként em­lítette, hogy az unió végre egy­szerűsíteni fogja az SPS (össze­vont területalapú támogatási) gazdasági modellt, és lehetősé­get ad a tagállamoknak, hogy csak 2013-ban térjenek át erre a finanszírozási formára. „Ha 2009-ben áttérnénk az SPS-re, az teljesen tönkretenné a magyar gazdákat” - vélte a Ma­gosz elnöke. Ezenkívül az új ta­goknál, köztük Magyarországon is, megszüntetné a föld nélküli állattartók állatállományra vo­natkozó támogatását is. Csikai Miklós, a Magyar Ag­rárkamara elnöke máshogy lát­ja a helyzetet. Szerinte az SPS rendszerre minél előbb át kell térni. „Mind a 15 régi tagország áttért már erre a modellre, és egyikük sem tért vissza az ere­detihez. A jó példa tehát előttünk van” - állítja a kamara elnöke. Hozzátette: az olyan támogatá­sok, mint a tejkvóta vagy az anyatehenek után járó támoga­tások, 2009-től automatikusan megszűnnek, ezért is indokolt az áttérés. De más problémák is akad­nak. A javaslat végleges elfoga­dásáig ugyanis nem lehet tudni, a gazdáknak melyik jogszabályt, a jelenlegit vagy a tervezetet kell-e figyelembe venniük a jövő évi felkészüléskor. Bokor Péter erre azt mondta: tisztán jogilag a jelenlegi szabályozás a mérv­adó, de vélhetően a bizottságnál el lehet érni, hogy az új rendelet megszületésekor legyenek te­kintettel a sajátos helyzetre. Glattfelder Béla, a Fidesz poli­tikusa is a javaslatok ellen szó­lalt fel. „Csatlakozásunk óta a kö­zös agrárpolitika reformjaival mindig rosszul jártunk. Még akkor is, amikor a kormány ki­jelentette: kedvező kompromisz- szumot kötött az agrárminiszte­rek tanácsában” - mondta. Bokor Péter, a bizottság képvise­lője elmondta: „a rövid távú intéz­kedések, mint a területpihentetés és az importvámok eltörlése, a tej­kvóták 2 százalékos emelése már megtörtént. De további finomítá­sokra van szükség”. A tejkvótákat 2013-ra teljesen megszüntetnék. „A zökkenő- mentes átállás érdekében a bi­zottság évi egyszázalékos kvóta­emelést javasol” - mondta Bo­kor. A kiigazítás következő pont­ja a támogatások függetienítése. „így a kifizetések többé nem kapcsolódnak meghatározott termékek termeléséhez” - ma­gyarázta a képviselő. HÍRSÁV Fidesz: a kormány nem képes fékezni „A KORMÁNY KÉPTELEN RÁ, hogy megfékezze az áremel­kedési spirált, hogy meg­védje a családokat az ár­emelések negatív hatásai­tól” - mondta Fónagy János, a Fidesz szakpólitikusa. Szerinte a gáz, a benzin, az áram árának folyamatos emelése azt bizonyítja, hogy a folyamatok kicsúsztak a kormány kezéből. Öt új pályázat kutatás-fejlesztésre A NEMZETI FEJLESZTÉSI Ügy­nökség (NFÜ) június 2-án öt új pályázatot ír ki a vállala­tok kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységének támogatá­sára, összesen 50,51 milliárd forintos keretösszeggel - kö­zölte tegnap az NFÜ. Az új konstrukciókban elsősorban a versenyképesség szem­pontjából kiemelt szakmai területeken nyerhető támo­gatás. Ezek között szerepel egyebek mellett a biotechno­lógia, az agrártudományok és az egészségtudományok. Jövőre elstartol a tulajdonosi program A SZOCIALISTA KORMÁNY jellegzetes programja lesz a 2009-től induló Új tulajdo­nosi program - mondta Veres János pénzügyminisz­ter. Hozzátette: a legrövi­debb időn belül az Állami Autópálya-kezelő Zrt. és a Magyar Nemzeti Vagyon­kezelő (MNV) Zrt. által ösz- szeállított ingatlanportfóliót tudják tőzsdére vinni. A programba kerülnek a re­gionális vízművek, a Sze­rencsejáték Zrt., a posta, az MVM szétválasztása után létrejövő két társaság. Veres János Az Európai Bizottság javaslata 1. A területpihentetés eltörlése ____________________________________ 2. A tejkvóták fokozatos megszüntetése 2013-ig________________________ 3. A támogatások függetlenítése a meghatározott termékek termelésétől________ 4. Elmozdulás a történeti alapú kifizetésektől, helyettük regionális vagy hektáronkén­ti támogatás______________________________________________ 5. Az egységes területalapú támogatási rendszer (SAPS) meghosszabbítása______ 6. Kölcsönös megfeleltetés: a támogatás feltétele bizonyos környezetvédelmi, állat­jóléti és élelmiszer-biztonsági előírás betartása________________________ 7. Pénzeszközök átcsoportosítása közvetlen kifizetésekből a vidékfejlesztésre 8. Intervenció eltörlése__________________________________________ 9. Kifizetési minimumok bevezetése: gazdaságonként 250 eurő, illetve egyhektáros terület alatt nem járna támogatás_________________________________ FORRÁS: EWtOPRESSCYŰJTÉS Milliárdos bővítés indul Ferihegyen építkezés Zavartalanul működik tovább a budapesti repülőtér Betegenként ötven forintot kap a háziorvos Aláírta a szerződést a Budapest Airport (BA) a Vegyépszer vezet­te VHS Előtér konzorciummal a 2-es terminál forgalmi előte­rének bővítéséről. Az első sza­kaszban egy 76 ezer négyzetmé­teres előtér épül Fe­rihegyen a repülő­gépeknek, és növe­lik a légikikötő ka­pacitását. A beruhá­zásra 4,2 milliárd forintot költe­nek. A repülőtéri előtér különle­ges eljárással készül, hiszen ha­talmas terhelést kell elbírnia. A 40 centiméteres bazaltbeton ré­teg alatt 70 centiméter vastag ka­vicságy gondoskodik arról, hogy a legnehezebb repülőgépek is használhassák a területet. A munkálatok Ferihegy forgal­mát nem befolyásolják, az épít­kezés alatt a budapesti repülőtér zavartalanul működik majd. „Azt a célt tűztük ki magunk elé, amikor hetvenöt évre átvál­laltuk a repülőtér irányítását és fej­lesztését, hogy Feri­hegyet Közép-Euró- pa egyik legsikere­sebb légikikötőjévé tesszük. Az előtérfejlesztéssel láthatóvá vá­lik: keményen dolgozunk azon, hogy terveinket meg is valósít­suk” - mondta Jóst Lammers, a BA vezérigazgatója. Megépítik az Airport Cityt is, ahol egy négycsillagos, 250 szobás szállo­da is felépül. ■ V. M. ■ Négycsillagos, 250 szobás szálloda is épül. Már ráfért Ferihegyre a bővítés. Talán ezzel versenyben maradhat. A háziorvosi praxis finanszíro­zásáról a rendelet június elsején lép hatályba - jelentette be az egészségügyi miniszter. Székely Tamás közölte: a háziorvosok megnövekedett bevételei 10 mil­liárd forintot tesz­nek ki, ami az Egészségbiztosítási Alapban megvan, és a költségvetés­ben is biztosított. A háziorvosok 50 forintot kap­nak minden beteg jogviszony-el­lenőrzése után, ami 2007. de­cember 1-jétől már kötelező, de csak a valóban létrejött orvos-be­teg találkozó után fizet az OER A házi gyermekorvosoknak nem kell jogviszonyt ellenőriz­Más jogcímeken is több pénzhez juthat az orvos. niük, csak amikor a gyermek elő­ször kerül kapcsolatba az orvos­sal. Mivel így elesnének a bete­genként! 50 forintos bevételtől, fix díjazásuk nő. Nem kell jog­viszonyt ellenőrizniük a gyógyá­szati segédeszköz­gyártóknak sem. A háziorvosi praxisok fix összegű díját át­lagosan 47 száza­lékkal megemelték, és azért is pluszpénzt kap az orvos, ha több szakasszisztenssel dolgozik. A praxisok pontszámát 10 száza­lékkal emelik. Negyedévente felülvizsgálják az intézményi teljesítmény volumen-korlátot (tvk), és a ki nem használt tvk-t átcsoportosíthatják. ■ É. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom