Új Néplap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-21 / 117. szám
UJ NÉPLAP - 2008. MÁJUS 21, SZERDA SPORT 15 Angol házi döntőt rendeznek ma este Moszkvában a BL-ben Immár harmadszor fordul elő a labdarúgó Bajnokok Ligája történetében, hogy azonos nemzetbeli együttesek találkoznak a döntőben. Szerdán összangol fináléra kerül sor Moszkvában a Manchester United és a Chelsea között. Korábban kétszer fordult elő hasonló eset: 2000-ben két spanyol, a Real Madrid és a Valencia, míg három évvel később két olasz, az AC Milan és a lu- ventus csatázott a végső sikerért. Az angolokkal ez most először történik meg, bár tavaly már közel jártak hozzá, hiszen az elődöntőben akkor is érdekelt volt a Manchester United, Liverpool, Chelsea alkotta hármas, csakhogy a „kakukktojás” AC Milan elorozta előlük a trófeát. A ma este, szerdán 20.45-kor kezdődő összecsapásra már nyilvánosságra hozták a két tervezett kezdő tizenegyet. Ezek Wayne Rooney győzelemre vezetheti a vörös ördögöket szerint így állnak fel a csapatok: Manchester United: Van der Sár — Brown, Ferdinand, Vi- dic, Evra - Cristiano Ronaldo, Scholes, Carrick, Park - Tevez, Rooney. FC Chelsea: Cech - Es- slen, Alex, Terry, A. Cole - Ballack, Makeleie, Lampard, J. Cole — Drogba, Malouda. Az eddig lejátszott BEK-, majd BL-finálékban a spanyol és az olasz csapatok szerepeltek a legeredményesebben Ilii diadallal, de az angolok ezúttal mindenképpen utolérik őket. Spanyolországból a Real Madrid kilenc, a Barcelona két sikerrel büszkélkedhet. Az olaszok közül a Milan hét, az Inter és a Juventus két-két alkalommal bizonyult a legjobbnak. ■ Jól szerepeltek a sportiskola atlétapalántái A minap Tiszaújváros- '/ ban az atlétikai világ- \ nap tiszteletére rendezett seregszemlén indultak a Szolnoki Sportiskola fiataljai, akik kitettek magukért, hiszen tíz éremmel és sok egyéni csúcsot jelentő értékes helyezéssel | tértek haza. Eredmények. 1. helyezettek: Adamecz Attila (1993, gerely: 47,61 méter), Szabó Krisztina (1991, hármas: 9,74 méter), Honti Attila (1989, 3000 méteres sík: 9:05 p). 2. helyezettek: Tóth Kristóf (1995, 80 m gát: 13,92 mp.), Fodor Ildikó (1994, magas: 150 cm), Gyeb- nár Vivien (1994, gerely: 28,42 m), Dobos Ágnes (1991, hármas: 9,37 m). 3. helyezettek: Fodor Ildikó (gerely: 28,16 m), Fe- renczi Gergely (1994, 100 m sík: 12,25 mp), Maücska Bernadett (1993, magasugrás: 145 cm). 4. helyezettek: Pintér Dániel (1995, 80 gát: 14,79 mp, Kovács Gergely (1994, 100 m gát: 16,15 mp), Gyebnár Vivien (súly: 9,70 m). ■ Ismét vezet az Olaj KK gárdája kosárlabda Küzdeni tudásuknak köszönhetően nyertek a szolnokiak SZOLNOKI OLAJ KK- POLAROID-LAMI-VÉD-KÖRMEND 82-67 (15-21,18-13, 21-17, 28-16) Tiszaliget, 2500 néző. Vezette.: Forrai, Benczúr, Török R. OLAJ KK: KELLEY 25/9, Czi- czás 8/6, HOLLINS 18/9, Saba- liauskas 5/3, JURKUNAS 8/6. Csere: GÓBI 4, Molnár A. 7/3, Tóth V. 1, Cseh Gy., Harazin 4, Szabó P. 2, Gaál. Vezetőedző: Pór Péter. Edző: Tasnádi Zoltán. KÖRMEND: Fodor M. 5/3, Thomas 11/9, FERENCZ 8/6, Ocitti, Vavra 9/3. Csere: Trümmer 9/6, HENDERSON 23/3, Kocsis, Tóth G., Fodor G. 2. Edző: Krivacsevics Dragoljub. Az eredmény alakulása: 5. perc: 5-6, 8. p.: 12-11,14. p.: 17- 25, 17. p.: 29-25, 24. p.: 44-43, 28. p.: 51-49, 34. p.: 61-56, 37. p.: 71-57. Vavra három duplájára a 32. születésnapját a mai napon ünneplő Jurkunas egy szál büntetővel válaszolt. A mieink első mezőnykosarát a csapatkapitány Cziczás - szó szerint - gyűrte a vendégek kosarába. A hazaiaknak láthatóan nem íz- % lett a Rába-partiak agresszív, J olykor durvaságba átcsapó vé- I dekezése, igaz, a bírók se fújták meg rendesen a szabálytalanságokat. Az első negyed 8. percében vezetett először az Olaj Kelley révén, ám a szívós vasiak pontos támadás-befejezésekkel a maguk javára fordították az állást. A folytatásban sem változott a helyzet, vezetett a Körmend, az Olaj pedig szenvedett a vendégek szorításában. A 14. perc elején Pór Péter időt kért, ekkor 17-25-öt mutatott az eredményjelző. A tréner alaposan felpörgette csapatát, Az örökifjú center, Góbi Richard jó cserének bizonyult, rendre játékba lehetett hozni a vendégpalánk alatt mert egy 12-0-s rohammal egy nagyot fordítottak a fiúk az álláson. Ebben az időszakban a szárnyaló Hollins és Kelley mellett Góbi játszott csuda hasznosan. A Körmend azonban még ekkor is visszavette a vezetést, és egypontos előnyt szerzett a 20. percben. A nagyszünetben az U 20-as bajnokságban harmadik helyezett szolnoki fiatalok kapták meg bronzérmüket, számukra dr. Nyerges Zsolt, az MKOSZ al- elnöke, nem mellesleg a szolnoki klub elnöke adta át a medáliákat, a közönség vastapsa kíséretében. A térfélcsere után Vavra és Cziczás triplapárbaját láthatta a nézősereg. Ezután felváltva potyogtak a pontok, izgalmas és változatos volt a meccs. A zárófelvonás azért indult három pontos hazai előnnyel, mert Cziczás beszórt egy triplát a 30. percben. A negyedik negyedben folytatódott a heroikus küzdelem, a közönség felállva biztatta az Olajt, Kelley pedig hátára vette a pályát, hol pontot dobott, hol pedig társait hozta kihagyhatatlan helyzet-, be. Már 67-57-re vezetett a szol-i noki csapat, mikor a körmendiek közül előbb Trümmer, majd Krivacsevics edző is elvesztette a fejét, ezek után az Olaj állva hagyta ellenfelét. A végén már Zalában a Tisza-parti hölgyek A női bajnokságban már a bajnoki döntő első meccsét is lejátszotta a Pécs és a Sopron. A három győzelemig tartó párharcban a Sopron szerzett vezetést, mert a nyitó derbin 64-63- ra nyert a Pécs otthonában. A következő mérkőzést ma este rendezik a hűség városában. A szolnoki és a zalaegerszegi csapat az ötödik helyért viaskodik, ami az egyik fél második győzelméig fog tartani. Az első felvonás a mai napon 16.30 órakor lesz Zalaegerszegen, a második pedig szombaton 18 órakor a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A szolnokiak nem titkolják, hogy nyerni mennek Zalába, meg akarják szerezni az ötödik helyet, ami az elmúlt négy esztendő legjobb szereplése lenne. azt skandálta a közönség, hogy „Játszik az ifi”, hiszen mindenkinek játéklehetőséget adott a szakvezetés. Ezzel a Szolnok 2-1-re vezet a három győzelemig tartó párharcban, a folytatás pénteken este hét órakor lesz Körmenden. A másik ágon: Falco KC— Albacomp 92-87 (2:1) pór Péter: - Ezen a meccsen nem játszottunk jól, ezáltal a Körmend nagy nyerési lehetőséget szalasztott el, de küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk. KRIVACSEVICS DRAGOLJUB: Fodor Gergely sérülése mégzavart bennünket, ám ennek ellenére is győzhettünk volna. ■ Varga Csaba * % 4 * Viäjjia- ^0 * % 4 % ÜP MP W • \ 4 * * % : 4 * »vjfr? sAJrZ' & * # % # * mß w w * Ml Mm & * * * * % 'm jk * <* * *- * é %,* * tj|P> j jjjP w * % 4 m 4ÉH Az Új Néplap, a Vasárnap Reggel és a szoljon.hu közös totójátéka Az elkövetkező egy hónapban hetente két totószelvényt— szerda, vasárnap - találhatnak lapunkban, melyek kérdései a labdarúgó Európa-bajnokságok történelméhez kapcsolódnak. A nyolc szelvényen legtöbb pontot szerző tíz játékos vesz részt június 6-án a nyilvános, szóbeli vetélkedőn. A 6+1 kérdést tartalmazó szelvényen minden helyes válasz egy pontot ér, ám a pluszkérdésre adott felélet csak abban az esetben számít, hág valamennyi válasz hibátlan. JÁTÉKSZABÁLYOK A: Kizárólag az Új Néplapból kivágott szelvényekkel, illetve a jatek@szoljon.hu e-mail címre beérkezett válaszokkal lehet részt venni a játékban. B: Beérkezési határidő: a következő kérdéssor megjelenése C: A totószelvény leadható személyesen, illetve elküldhető postán: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros L. u. 2.) 500 000 EÜR02008 Austria-Swítzerland át % ^ / * • w* 4 * 4 *. 4 « w # * sm 4 * MP Az ötödik forduló hét kérdése 1. Hány ország nyert már Európa-baJ6. Hány játékos vétett öngólt a jugonoki címet? szláviai Eurőpa-bajnokságon? : A: 7 B: 8 C: 9 A: 2 B: 1 C: 3 2. Hol található a Busuil Stadion? 7. Zsinórban hányszor lett német játé- ; A: Antwerpen kos az Eb gólkirálya? : B: Strasbourg C: Marseille A: 3 B: 4 C: 2 1 3. Ki szerezte az 1976-os Eb zárószaBeküldési határidő: kaszának leggyorsabb gólját? A: Svehlik B: Ondrus C: Popivoda 2008. május 26., hétfő, 12 óra 4. Melyik volt a leghosszabb EurópaNév: ................................................. • ba jnoki finálé? A: 1976 B: 1968 C: 1996 Cím:......................................................... i 5. Melyik Ebdöntő volt az utolsó, ahol a finálé helyszínét csak a selejtezők Telefonszám:.................................... ■ ut án választották ki? Az 6. forduló kérdéseit a Vasárnap A: 1968 B: 1972 C: 1976 Reggel métius 25-1 számában találják, ; * * MP ** 4% .Üli 4 * NP? 4M. j|, , 4 *. 4,M, w 4 % 9 isi adidas Szolnok, Kossuth tér 1 db Eb meccslabda mBÉRES C:YÖGY.J»ll RC»Y A iS ZRT. 3 db 10 000 Ft értékű egészségmegőrző csomag Szolnok, Baross u. 41.2 dbfit- nesz+szauna bérlet 1 db fitnesz bériét Szolnok, Baross u. 7.5 db 5000 Ft értékű étkezési lehetőség NOKIA Mintabolt és Szerviz, Szolnok Kossuth L. u. 18. 25000 Ft értékű vásárlási lehetőség NORD' * % tyaRtttrx Js- ^ Szolnok, Thököly u. 85. 25000 Ft vásárlási lehetőség M obi! Viktória Kerékpár Szaküzlet, Szolnok, Szántó krt. 41. 1 db mountain bike kerékpár iit MP 4M. www.turkeve -termal.hu 5 db családi fürdőbelépő Gyermekcipő Bolt, Szolnok, Szigligeti u. 5 db 5000 Ft-os vásárlási lehetőség ÍPR1N1 í r --.J« ..äfM-S.M 25 db pizza (100° ** Ft/db) mm .mm Mit. MP '4P #8h MP 4 « 4 * Mb' MP 4» 4 « : 4 * : 4 % . 4 % f • »% 4% 4 « « 0/ ,0/ \ -0J . * * MP t m +■ * - * * v * * % j * # * +* # * ^ * mm « % i * 4 m MP '•iMZ "W MP MP Mp xjp MP MP MP MP MP Mp