Új Néplap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-10 / 109. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁJUS 10., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR fibony ÉVFORDULÓ A helyi Bihari János Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító iskolaigazgatójának, Szabó Sándor születésének 90. évfordulójára emlékeztek egy nagyszabású hangversennyel az iskola pedagógusai és diákjai pénteken, tudtuk meg Csizmadia Mihályné iskolatitkártól, bb Jászladén? tolvajok csütörtök délelőtt tolvajok jártak egy tehenészet területén. Szétdaraboltak és elloptak egy szalmaösszehúzó gépet, majd elmenekültek a helyszínről, ám az egyik elkövető gyorsan rendőrkézre került, mrfk Kunszetrtmárton figyelmetlenség Egy autós csupán öt percre hagyta őrizetlenül nyitott személygépkocsiját. Ezt használta ki egy szemfüles tolvaj, aki elemelte az ott hagyott pénztárcát, a benne lévő készpénzzel és személyes iratokkal, mrfk Tiszafüred tourinformTALÁLKOZÓ Idegenforgalmi szakemberek tartották kétnapos konferenciájukat a héten a Tisza- tónál. A Magyar Turizmus Zrt. által szervezett országos Tourin- form-találkozónak — melyre az ország 145 irodavezetője kap meghívást — minden évben más régió ad otthont, szs Tiszaroff látogatás a tiszaroffi önkormányzat küldöttsége egy 15 fős gyermekcsoport társaságában augusztusban viszonozza a település lengyel testvérvárosának tavalyi látogatását. Bralin és Tiszaroff között hosszú évek óta működik a testvértelepülési kapcsolat. PA Tiszaörs felmérés a község önkormányzata felmérést készít a belterületi utak állapotáról. Megfelelő pályázat esetén a szükséges felújításokat, felületkezeléseket végzik majd el. ng Tőrökszentmtklós siker a mintegy 150 nevező közül az előkelő negyedik helyezést érte el a „Fel a cipővel” elnevezésű versenyen a Bethlen Gábor Református Általános Iskola csapata. Emellett a fair play díjat is a bethlenesek érdemelték ki korrekt, lelkiismeretes játékukkal, ng Ujszász LOPÁS Egy újszászi tanya nyitott színjéből 6 zsák vetni való kukoricát és egy háti permetezőt lopott el egy ismeretlen. A tolvaj 300 000 forintos kárt okozott a tulajdonosnak, mrfk A Viszlay házaspár nemrégiben fedezte fel a hangulatos szolnoki zenés szórakozóhelyet. Szívesen hallgatják itt a régi dalokat. Péntek esti nosztalgiabuli szórakozás A fiatalok között is vannak törzsvendégek Hentesből lett szórakoztatózenész Régi panasz, hogy néhány év alatt megyeszer- te eltűntek a hangulatos, zenés szórakozóhelyek, kisvendéglők. D. Szabó Miklós Azért mi találtunk egy múltidéző, hangulatos helyet Szolnokon, mégpedig a Széchenyi-városré- szen. Igaz, itt is csak hetente egyszer, péntekenként szűrődik ki a nosztalgiazene. Vajon kik alkotják a törzsközönséget? Viszlay Ferenc haját már ezüstösre színezte az elsuhant hetven év. Nem régen fedezték fel ezt a helyet a feleségével, és azóta a péntek estéjük foglalt. Tubák Viktor is leül péntekenként egymásfél órás kikapcsolódásra A HANGULATFELELŐS péntekenként Földi Laci, akit a törzs- közönség jól ismer. Azt viszont bizonyára kevesebben tudják róla, hog}' az eredeti szakmája hentes, bár jámbor lélek lévén nem sok hkóvér tapad a kezéhez. Egyébként szintetizátoron játszik, illetve- Szeretjük a hatvanas évek tánczenéjét, amikor még olyan számokat játszottak, amelyeket egy átlagos halandó is énekelni tudott. Természetesen nem olyan szinten, mint egy profi zenész, de jó volt együtt dúdolni, dalolni az előadóval. Azóta sokkal bezárkózottabb, rohanóbb a világ, mégis jó olykor kikapcsolódni, lazítani.- Egyébként mit csinál?- Gazdálkodom. Visszatérve az előző témához: ha ide eljövünk, nemcsak a zenét kedveljük, hanem a pizzát is, hiszen negyvenkét fajta közül választhatunk. Nagyné Kádár Erzsébet a I barátnőjével érkezett.- Én most még az ötvene- | sek táborát erősítem, de ha | csak tehetjük, a péntek estét itt énekel. Elsősorban a régebbi táncdalok a kedvencei, de a dzsessz és a popzene sem idegen tőle. A Bartók Béla zeneiskolába is járt, és diák korában arról volt híres, hogy az énekosztályzata mindig csillagos ötösre végződött. Erre mondják: még szép... töltjük Teri barátnőmmel. Egymásfél órát pletyizünk, beszélgetünk, miközben olykor dúdoljuk is Máté Péter vagy Zámbó Jimmy számait. Nem másért, mert mindkettőt imádjuk. —A férje mit szól ehhez?- Otthonülő: bekapcsolja a tévét, nézi a meccset és közben legurít egy-két sört. Ő is jól elvan, mi is. Engem is nagyon meglepett, hogy a vendégek között nemcsak ötvenesek-hetvenesek múlatták az időt, hanem fiatalok is. Mégpedig igen sokan. Közéjük tartozott a mosolygós Földes Kinga is.- Több oka van, hogy már én is a törzsközönség közé tartozom. Az egyik Laci zenéje, a másik a hangulat. Bizony előfordul, hogy anyukám, apukám, tesóm is lejön péntek este, szóval itt az egész család. Erre bólogat Fenyvesi Szandra, akit elmondása szerint tinikora ellenére a zene hozott ide, no, meg a jó társaság. Amibe beletartozik mindenki, aki ide jár kikapcsolódni. Legyen valaki hosszú vagy rövid hajú. Tubák Viktor tulajdonképpen egyikhez sem tartozik, hiszen akkora a frizurája, hogy nyugodtan fésül- ködhetne törölközővel is. — Noha még messze vagyok a nyugdíjtól, engem ez a hangulat fogott meg. Olykor még táncra is perdülünk egy-egy jobb számra a barátnőmmel.-Ahogy elnézem, sokat állhattok az eresz alatt. — Nem panaszkodom, közel vagyok á 190 centihez, és nem is olyan régen még az Olajban kosaraztam. A boltvezető, Attila is a maga harminc évével a fiatal nemzedék közé tartozik. — Szerettünk volna olyan helyet kialakítani, ahol a nemzedékek, szülők és gyerekek leülnek egymás mellé, jól érzik magukat, mert kulturált a zene. — Csak a zene? — Remélem, a környezet is, mert kocsma semmiképpen nem szeretnénk lenni. Abból van éppen elég — állítja. Mellékhatás nélkül most, hogy kipendült az idő, még a városiaknak is jut egy kis természetrajz, hogy szűkítsük a kört: madártan. Mert reggelente, főleg a kiesebb részeken, ahol lombosodó fák is bólogatnak, dalos kedvű madarak szerenádja ébreszt minket, még mielőtt nekiveselkedne a zajos forgalom. A TÉü idők varjúkárogó, ve- rébcsiripoló szűkös repertoárja után most tehát jóval nagyobb a választék. De nem csak éneküket hallgathatjuk a friss jövevényeknek, akár be is tekinthetünk kedvenceink intim szférájába. No nem a kereskedelmi csatornákon pár éve nyáladzó Nagy Testvérekre gondolok. Hanem már a fészkelő gólyákat is webkamerával figyelhetjük, ha kedvünk szottyan rá. ismerősöm a csivitelő fecskékért bolondul, órákig bámulja fülig érő szájjal, persze webkamera nélkül, a szorgos fecskepárt, miképp tatarozzák az ablak szemöldökére ragasztott fészket, ráadásul építési kölcsön nélkül. No meg szerelmetes enyelgésüket. Én is tanúsíthatom, a rongyos idegzetű urbánus ember számára az ilyen bámészkodások felérnek egy Andaxinnal. És még gyógyszerészünk véleményét sem kell kikérni.... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOLJON.HU-N: Ismét sokan segítettek a tavaszi véradáson Sörben úszik a 44-es út! ‘^Majdnem katasztrófa lett a lakásfelújítás vége <•” Kétezer település a csőd szélén? Tömegkarambol a 44-esen Várja Ont az egész évben folyamatosan nyitva tartó Cserkeszőló Gyógy- és Strandfürdő Kikapcsolódás, gyógyulás, szórakozás minden korosztály számára. Próbálja ki Ön is! Szálloda és a kemping közvetlenül csatlakozik a fürdőhöz. Ezek árai a fürdőbelépőt tartalmazzák. Helyfoglalás, érdeklődés: 06-56/568-450. Mindennap:- reumatológiai szakrendelés- légúti megbetegedések kezelésére sószoba. Bőr- és nemigyógyászati szakrendelés, péntek 14.00-16.00 óráig. A fürdő' nyitva tartása: H-V 7.00-19.00 óráig. Éjszakai fürdőzési lehetőség! Előjegyzés: 70/363-3353. SZÓLJON A SZOLNOK-JÁSZKUN ONLINE Megkérdeztük olvasóinkat Van-e olyan hely, ahová el tud menni szórakozni? Balogh IMRE. Karcag: - Az idősebb korosztálynak kevés szórakozási lehetősége van. Néha a művelődési házba elmehetünk a nóta- és nosztalgiaműsorokra, vagy vannak a nyugdíjasklubok, amelyek bálokat, kirándulásokat szerveznek Nagyon hiányzik egy olyan csendes, kulturált hely, ahol egy kávé mellett beszélgethetnének az idősek. magócs Lászlónk, Jászapáti: - Tagja vagyok két nyugdíjasklubnak is a településen. Mindenre van lehetőség a klubfoglalkozásokon, így szórakozásra is. Rendszeresen megyünk közösen kirándulni, de a klubokban egyebek között zenés délutánokat, közös főzéseket szoktunk szervezni. Sokat beszélgetünk, nevetgélünk egymással. DOMOKOS ANDRÁS. Szolnok - Nincs szórakozási lehetősége az idősebb korosztálynak a színházon kívül. Ha akad is, a kedvezménnyel együtt is drága a belépő. A havi 40-50 ezres nyugdíjból nem futja. Citerá- zással töltöm az időt, hetente többször is próbálunk, kocsmába nem járok. Ha jó az idő kiülünk a parkba és ott beszélgetünk egymással. vajda István, Túrkeve: — Olyan szórakozóhely, ahová az idősebbek is elmehetnének kikapcsolódni, nincs a városban. A diszkókat főleg a fiatalok látogatják manapság. Az idősebb generáció szerintem, ha szórakozni akar, valamilyen civil szervezet által rendezett bálra megy el. Szerencsé re, főleg jótékonysági bálból van elég a településen.