Új Néplap, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-09 / 108. szám

SPORT A Kunszentmártonban megren­dezett viadallal régiónkban is hi­vatalosan megkezdődött az erős emberek idei versenysorozata. Bár a látványos versenyszám­oknak köszönhetően az első perctől kezdve általában óriási üdvrivalgás jellemzi a gyakorla­tokat, most mégis néma csend­ben kezdődött az esemény.- Egyik alapító tagunk, a kö­zel húsz évet körünkben eltöltő, jászalsószentgyörgyi Bálint Zsolt vagy ahogy mi hívtuk Charlie, a napokban tragikus autóbaleset vétlen áldozata­ként, 34 éves korában életét vesztette. Fekvenyomó junior magyar bajnoki címével beírta nevét a sportág történelem- könyvébe. 0 is nevezett a kun­szenti versenyre, s a megnyitót követően ezúttal rá emlékez­tünk - tudtuk meg a sportág a sokszoros magyar bajnok Ul- vicki Mihálytól, aki ezúttal a fő­bírói szerepet töltötte be. Hat versenyszámban, tizen­három erős ember mérte össze felkészültségét. Az indulók kö­zött számos, a sportágban is­mert versenyzővel találkozhat­tak az érdeklődők. Közönség elé lépett például a Magyar Ku­pában második helyezést elért Pinke Zoltán, a tavalyi abádsza- lóki győztes Németh Roland, a 2007-es címvédő Bíró István. A végső győzelmet kiegyensúlyo­zott szereplésének köszönhető­en - két számban (ferde pádon való nyomás, hordócipelés) leg­jobbnak, kettőben másodiknak bizonyuló - a 122 kg-os Pinke Zoltán szerezte meg. A legjobb megyei versenyzőnek a martfűi Bíró István bizonyult. A végeredmény: 1. Pinke Zol­tán (Dunaújváros) 72, 2. Kele­men Miklós (Magykarácsony) 60,3. Bíró István (Martfű) 55,4. Németh Roland (Szolnok) 52, 5. Bérces Attila (Kunszentmiklós) 45, 6. Szabó Norbert (Dunaújvá­ros) 42 pont. ■ Gelei J. A Szolnoki Olaj csapata abban bízik, hogy ma esti összecsapást is hasonló jó hangulatban zárja, mint kedden a pécsi sportcsarnokban Elődöntős lehet az Olaj KK kosárlabda Ma este telt ház várja a feleket a tiszaligeti arénában Ma este hat órakor a ti­szaligeti arénában, a baj­noki negyeddöntőben ne­gyedik alkalommal feszül egymásnak a PVSK és az Olaj gárdája. Varga Csaba Legutoljára kedden találkoztak a felek a pécsi csarnokban, ahol kellemes meglepetésre 104-79- es Olaj-siker született. Mivel az előző két találkozón egyaránt a pályaválasztók nyertek, így a mi­eink jutottak lépéselőnyhöz a há­rom győzelemig tartó párharc­ban. Csak az érdekesség kedvé­ért: az Olaj legutoljára play-off meccsen 2001-ben a Kaposvár elleni tiszaligeti elődöntőben do­bott épp ennyi pontot. Soha jobb­kor, mint most, Pécsett „sültek el a kezek", hiszen 61 százalékos biztonsággal régen szórtak a pi­ros-feketék idegen környezet­ben. A mérkőzés egyik hőse a litván Donatas Sabaliauskas volt, aki 25/21 ponttal - 62 szá­zalékos mezőnymutató - és öt lepattanóval vette ki a részét a bravúrból. Tegyük hozzá, hogy ez a 25 pont számít Donatas ma­gyarországbeli karriercsúcsá­nak. Túdni kell, hogy a játékos könyöksérüléssel bajlódik, ked­den is csak a kezdés előtt vállal­ta el a fellépést. A kosaras ki­hagyta a szerdai edzést, mert to­vábbra is fájlalja a jobb könyö­két, amelyet Szabó Zoltán, a csa­pat gyúrója tart kezelés alatt. — Mi azt hittük, ez a hét trip­la rendbe rakta a könyökét — szegeztük a légiósnak.- Sajnos nem, de nagyon örü­lök, hogy ennyivel is tudtam se­gíteni a csapaton. Egyébiránt pályafutásom alatt bajnoki der­A Körmend lehet a következő ellenfél ha az olaj ma nyer, az elő­döntőbe jut, ha kikap (amiről ne is beszéljünk), akkor har­madik meccs lesz Pécsett va­sárnap. A párharc győztese, reméljük, a szolnoki csapat lesz az, a Körmend-Dombó- vár ( az állás: 2:1) derbi győz­tesével mérkőzik. A másik ágon Falco- Szombathely- Atomerőmű SE vagy Alba- comp derbi lesz. bin Észtországban szórtam nyolc, Litvániában pedig egy tu­cat trojkát. Most azonban nem ez a lényeg, hanem az, hogy győznünk kell a Pécs ellen. Na­gyon erős, jó csapatról van szó, pokoli nehéz lesz pénteken este ellenük- jelezte Donatas. Pór Péter vezetőedző is osztja a litván légiós véleményét- Nem szabad azt hinni, hogy már az elődöntőbe jutottunk. Az egész mérkőzésen végig kell koncentrálnunk. Ismét a pilla­natnyi forma fog dönteni, és azt gondolom, hogy csodálatos kö­zönségünk is végig mellettünk fog állni — mondta a szakember. A mérkőzésen a Hártyám— Bognár-Farkas-trió bíráskodik. Mint azt Török Zoltán, az Olaj technikai vezetője elmondta, pénztár- és csarnoknyitás egy­aránt 17 órakor lesz. Agócs Tibor az új szövetségi kapitány Kunszenten sem tétlenkedtek az erős emberek viadal versenyzői ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁJUS 9., PÉNTEK karate Idén nyáron Jászberény ad otthont a kyokushin edzőtábornak Jászberényben lassan őshonos sportágnak számít a kyokushin karate: a Yakuzák SE immár ti­zenhét éve működik.- Közel nyolcvan tagunk van, a legfiatalabb alig több mint há­roméves, a legidősebb pedig már elmúlt negyvenhárom. A junior korosztályban több Euró- pa-bajnok, nemzetközi viadal győztese is található. Zrupkó Adám és Kenyó Dénes például tagja a május 24-i, plovdivi kon­tinensvetélkedőre utazó válo­gatottnak. Egyesületünk a szer­vezethez tartozó 65 klub közül 2006-ban a harmadik, 2007- ben pedig az ötödik helyen vég­zett az összetett pontverseny eredménye szerint - tudtuk meg Agócs Tibort elnöktől. A klub sikeresen pályázott a harmincegyedik nyári nemzet­közi edzőtábor megrendezésé­re, így július 14-20. között közel háromszázötven karatés vesz részt a jászberényi „összetartá­son”. Más elismerést is bevasal­hattak a herényiek a közelmúlt­ban, Agócs Tibort a szervezett elnöksége kinevezte a váloga­tott szövetségi kapitányává. ■ .R £< 3K Elhunyt Pintér I. István volt szolnoki pólós ÉLETÉNEK 76. évében el­hunyt Pintér I. István válo­gatott vízilabdás. Az egykori kiváló játékos 26 évig ját­szott a Szolnoki Dózsa szí­neiben, közben tagja volt a hatszoros bajnok, és egysze­res kupagyőztes együttes­nek. Legnagyobb sikerét a válogatott színeiben az 1958-as Eb-n érte el, melyen szerepelt az Európa-bajnoki címet szerző csapatban. Pintér I. Istvánt tegnap szűk családi körben, Szol­nokon helyezték végső nyu­galomba. Focitornát rendeznek Rákóczifalván pünkösd-kupa néven nem­zetközi utánpótlás labdarú­gótornát rendeznek május 12-én, hétfőn 9 órakor a rá- kóczifalvi Dénes Antal sporttelepen. Az eseményre Bács, Csongrád, Pest és Szolnok megyei, valamint szlovák csapatok neveztek. Bővebb információ Ruskó Zsolttól kérhető, telefon: 20/333-8733. Sportnapot tartanak a Cora Áruház környékén szombaton sportolókkal né­pesül be Szolnokon a Cora Áruház parkolója. A 10 óra­kor kezdődő szabadidős és sportnap programjában ut­cai kosárlabda, mini foci, lábtenisz, futó és kocogóver­seny szerepel. Díjmentesen lehet a helyszínen is nevez­ni 9 órától. Minden induló kap ajándékot. Bővebb felvi­lágosítás a Szolnoki Sport- centrum 56/423-902-es te­lefonszámán kapható. Birkózóbajnokság lesz Abonyban az elmúlt években már megszokhattuk, hogy Abony rangos birkózóese­ményeknek ad helyszínt. Példának okáért szombaton 10 órai kezdéssel, a Városi Sportcsarnokban rendezik az országos ifjúsági szabad­fogású bajnokságot, ami egyben Skultéty Sándor-em- lékverseny is lesz. Az ese­ményen az 1991, 92 és 93- ban született fiúk lépnek szőnyegre. Az elkövetkező hetvenkét óra tervezett sportműsora kajak-kenu Az Európa-bajnoki és Világkupa-részvételért lapátolnak legjobbjaink a szegedi válogató viadalon PÉNTEK Kajak-kenu. Eb- és Vk-válogató, Szeged, döntők, 15. Kosárlabda. Férfi NB L, ne­gyeddöntők, 4. mérkőzések: Szolnoki Olaj KK-Pécs, Tiszali­geti Sportcsarnok, 18. Kör- mend-Dombóvár, 19. Labdarúgás. NB I.: Nyíregy- háza-MTK (Duna TV), 19. Vízilabda. Euroliga Final Four: Vasas-Jug Dubrovnik, (Sportl) 19.45. SZOMBAT Birkózás. Országos ifjúsági sza­badfogású bajnokság, Abony, 10. Kajak-kenu. Eb- és Vk-váloga- tó, Szeged, döntők, 15. Kézilabda. Férfi KEK-döntő,: Löwen-Veszprém (Sportl), 16. Kosárlabda. Női NB I., ráját­szás: Győr-Szolnoki NKK, 18. Labdarúgás. NB L:: Győr- Honvéd (Sport2), 15. Vasas-Ka- posvár, Fehérvár-DVTK, Tata- bánya-ZTE, REAC-Siófok, 19. NB II.: Szolnoki MÁV-Mon- di-Bőcs, 17.30. Baktalóránthá- za-Jászberény, Vecsés-Kecske- mét, 17.30. Ferencváros-Tököl, 19. Megyei L: Nagyiván-Kun- hegyes, Fegyvernek-Jászárok- szállás, Kunmadaras-Beseny- szög, Mezőtúr-Jászfényszaru, KUTE—Abádszalók, Újszász— Tiszaszentimre, Törökszent- miklós-Jászladány, 17. Megyei II.: Jászdózsa-Kőtelek, Tisza- gyenda-Csépa, Nagykörű-Tó­szeg, Szajol-Kisújszállás, Rákó­czifalva-Martfű, 17. Megyei III. osztály: Berekfürdő—Alattyán, Öcsöd-Tiszatenyő, Örményes- Tiszaföldvár, Kétpó-Jászfény- szaru, Jászboldogháza-Jászjá- kóhalma, 17. Szabadidősport. Cora-spor- tnap, Szolnok, 10. Vízilabda. Euroliga Final Four, bronzmérkőzés, 18.15. Döntő, (Sportl) 20.15. VASÁRNAP Autósport. Forma-1: Török Nagydíj (RTL Klub), 14. Erősport. Erős emberek ver­seny, Abony, 14. Kajak-kenu. Eb- és Vk-váloga­tó, Szeged, döntők, 10.40. Kézilabda. Női NB II.: Túrke- ve-Martfű, 15. Kállósemjén­Yoshi Trans, 11. Cegléd- Jászeberényi TKF DSE, 14. Kosárlabda. Férfi NB I. ne­gyeddöntők (ha szükségesek): Pécs-Szolnoki Olaj, 18. Alba- comp-Atomerőmű, 18. Dombó- vár-Körmend, 19. Labdarúgás. NB III.: Felső- zsolca-Jászapáti, Ózd-Tiszafü- red, 16.30. Örkény-Szolnoki Spartacus, 17. Megyei L: Kar- cag-Túrkeve, Jánoshida-Jász- kisér, 17. Megyei II.: Tiszabura- Szászberek, Cibakháza-Jászal- sószentgyörgy, Pusztamonos- tor-Zagyvarékas, Kenderes- Cserkeszőlő, 17. Megyei III. osz­tály: Jászágó-Tiszajenő, Kun­gyalu-Jásztelek, Jászszentand- rás-Tiszapüspök, 17. ■ A Kovács—Janics bajnok páros hosszú idő után újra együtt versenyez ülvicki Mihály volt a verseny főbírája

Next

/
Oldalképek
Tartalom