Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-14 / 87. szám
Talmácsi Gábor a hatodik helyezésért is nagyot küzdött A125 köbcentiméteres kategóriában vb-címvédő Talmácsi Gábor a hatodik lett a gyorsaságimotoros-világbajnokság harmadik futamán, a Portugál Nagydíjon. A magyar versenyző, aki az idei két korábbi viadalon csupán négy pontot gyűjtött, a kilencedik helyről vághatott neki az estorili GP-nek, a rajt után maradt a kilencedik, majd fokozatosan jött előbbre, előbb az ötödik, majd a negyedik pozíciót foglalta el. Talmácsi sajnos nem tudta megőrizni negyedik helyét, egy háromfős üldözőboly beérte négy körrel a vége előtt. A zárókörben bár igyekezett a magyar világbajnok, csak apró részsikert tudott elérni azzal, hogy a finisben visszaelőzte egyik riválisát, a francia Mike Di Megliót. A hatodik helyért tíz pontot kapott Talmácsi, így három futam után 14 ponttal a 12. a vbpontversenyben. Az összetettben Corsi (olasz, Aprilia) vezet Terol (spanyol, Aprilia) és Olive (spanyol, Derbi) előtt. ■ Három éremmel utaznak haza a dzsúdó Eb-ről A legnehezebbek között szereplő Bor Barna kilencedik lett, míg Farkas Bálint (90) helyezetlenül zárt a lisszaboni olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon. A 11 fős magyar küldöttség tehát három éremmel utazik haza hétfőn: Ungvári Miklós (66) ezüst-, Csernoviczki Éva (48) és Braun Ákos (73) pedig bronzérmet nyert Portugáliában. Az olimpiai kvalifikáció utolsó állomásán az is eldőlt, hogy nem gyarapodott tovább a magyar kvóták száma, azaz - az athéni kettő után - hat dzsúdós utazhat a pekingi játékokra Csernoviczki Éva (48), Baczkó Bernadett (57), Mészáros Anett (70), Ungvári Miklós (66), Hadfi Dániel (100) és Bor Barna (+100) személyében. ■ Dobópárbaj Szombathelyen kosárlabda A második negyed elejét elszúrta a szolnoki gárda Donatas Sabaliauskas (balra) nagyon küzdött, emellett, hasznosan és ponterősen játszott az alapszakaszbajnok Falco otthonában Falco KC—Szolnoki Olaj KK 107-93 (29-29,27-12,18-23,33-29) Szombathely, 1500 n. V.: Valovics, Ádám I., Kóthay. FALCO KC: KÁLMÁN 16/6, Váradi 11/3, DOYNE 20, KAZLAUSKAS 33/12, ALIAKSZEJEV 11. Csere: Borszéki 7/3, Feigl 2, Csirics 5/3, Pankár, Will 2. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics. OLAJ KK: KELLEY 30/12, Cziczás 5/3, HOLLINS 23, SABALLAUSKAS 20/15, Góbi 7. Csere: Molnár 5/3, Cseh, Harazin 3. Vezetőedző: Pór Péter. Edző. Tasnádi Zoltán. Az eredmény alakulása. 2. p.: 4-3. 4. p.: 6-15. 9. p.: 26-22. 11. p.: 29-29. 13. p.: 38-29. 20. p.: 56-39. 24. p.: 61-43. 25. p.: 66- 53. 28. p.: 72-55. 32. p.: 79-69. 33. p.: 87-71. 39. p.: 100-90 Kipontozódott: Váradi (35. p.), Hollins (38. p.) Pór Péter vezetőedző és csapata ismét nem számíthatott Andrius Jurkunasra. A litván légiós ugyan bemelegített társaival együtt, ám nem vállalta a játékot. Ellenben a már biztos alapszakaszgyőztes vasiaknál sérülését követően ismét pályára lépett-a-Szerb dobégép;-Csirics. Az első negyedben nagyon jól tartotta magát a szolnoki csapat, Kelley dupláival és Sabaliauskas tripláival mintegy hat percig vezetett. A folytatásban azonban feljöttek a házigazdák, a triplaspecialista Kazlauskas is elkapta a fonalat, míg a palánk alól a fehérorosz óriás, Aliakszejev termelte a pontokat. Ám az első negyed végén még döntetlent mutatott az eredményjelző. A rövid szünetet követő három percben a Falco egy 9-0-s rohammal távolodott a címvédő Olajtól. Sőt, a negyed végére Doyne találataival immár lő-pontosra nőtt a felek közötti különbség. Leginkább azért, mert az Olaj játéka meglehetősen pontatlanná vált, Kelley-ék ziccereket hibáztak, amit a hazaiak rendre megkontráztak. A szünet után tovább növelte előnyét a Falco, ám a szolnokiak nem hagyták magukat, Hollins és Kelley vezérletével faragtak hátrányukból, sőt, a negyed utolsó percében Saba-A bajnoki forduló további eredményei Nyíregyháza-Dombóvár 90-100, Atomerőmű SE—MAFC 100-61, Albacomp-Vásárhely 107-79, Kaposvár-Univer 79-69. ZTE-Sopron 75-68. TOVÁBBI MÉRKŐZÉS: ZTE-Albacomp kedd, 18.30. 26. FORDULÓ: MAFC-Pécsi VSK, Vásárhely-Falco KC, Sopron-Atomerőmű SE, Dombóvár-Albacomp, Univer-ZTE, Kaposvár-Nyíregyháza, KörmendSzolnoki Olaj KK péntek, 18 óra liauskas újabb hármasával már csak tíz pont volt a felek közötti távolság. A záró felvonásban pontra pont volt a válasz, majd Kálmán távoli találatával ismét 15 egységgel meglógtak a hazaiak. Ezután is folytatódott a dobópárbaj, és mint ahogy várható volt, ebben alulmaradt az Olaj. Tulajdonképpen csak a második negyedben játszottak roszszul a szolnokiak, az akkor öszszeszedett 15 pontos hátrányuk megmaradt a mérkőzés végéig. Az alapszakasz záró meccsét a mieink pénteken este játsszák a Körmend otthonában. SZRECSKO SZEKULOVICS: - Fontos volt számunkra, hogy a balul sikerült kupadöntőt követően megverjük a címvédőt, és visszazökkenjünk a régi kerékvágásba. pór PÉTER: - Közönségszórakoztató meccsen mindkét csapatjói játszott, ezúttal nem a védekezésen volt a hangsúly. ■ Varga Csaba Értékes győzelmet szereztek a nyitónapon fordulatos mérkőzésen 5-3-ra nyert a magyar jégkorong-válogatott az észt csapat ellen a szapporói divízió I-es világbajnokság nyitó fordulójában. Az együttes ma 9.30-kor litvánokkal találkozik, a meccset élőben adja a Sport 1. Hat gólos sikerével a fináléban a Veszprém AZ MKB Veszprém bejutott a férfi kézilabda KEK fináléjába, mivel az elődöntő hazai visszavágóján hat góllal, 30- 24-re nyert a Schaffhausen ellen. Az első találkozón, Svájcban 28-28-as döntetlen született. A magyar sportolók ott lesznek Pekingben A magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlése egyhangúlag támogatta, hogy a magyar sportolók vegyenek részt a pekingi játékokon és annak megnyitó ünnepségén. MOB-elnök a tibeti konfliktus nyomán kialakult helyzetről kijelentette: a bojkott nem megoldás, az tönkreteheti „a világ legnagyobb kulturális seregszemléjét”. Bedák abszolút első és olimpiai induló bedák Pál mérkőzés nélkül megnyerte a 48 kg-osok versenyét az athéni olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán. A kispestiek világbajnoki ezüstérmese a spanyol Jose Nieves ellen lépett volna ringbe szombaton a már igazi téttel nem bíró fináléban, ám ellenfele kézsérülés miatt jelezte, nem vállalja a mérkőzést. Bedák már a pénteki elődöntőben aratott sikerével biztosította helyét a pekingi nyári játékokon. SZ0LJ0N.hu n/;, [.'■ Hosszabbításban veszítettek vízilabda Az OSC ellen kell kiharcolniuk a bennmaradást fehérvár póló se-szolnoki FŐISKOLA VSC 7-6 (1-1, 2-2, 2-1,1-2, l-O, O-O) Székesfehérvár, 250 néző. V.: Bátort, Juhász. FEHÉRVÁR: VERES - Petik, Hegedűs, Hesz 1, Naganuma 1, LÁZÁR 1, Derne 1. Cs: TÓTH B. 2, Péter, Dabrowski, GELLEY 1, Rom. Játékos-edző: Dabrowski Norbert SZOLNOK: GYÖRKE - CSEH 2, Hangay Z. 1, Csányi, Hangay R., BALOGH Z., Pásztor 1. Csere: Kistamás 1, Mohi, Kovács G. 1, Gyurováth. Edző: Lukács Dénes. Emberelőnyből: 10/1, ill. 8/2 Ötméteresből: 1/1, ill. - Kiállítva, végleg cserével: Kovács G. (11. p.), Cseh S. (38. p.), Rom (38. p.) Hangay R. (a lefújás után) Ez volt a felek negyedik egymás utáni, ebben a szezonban hatodik egymás elleni mérkőzése. Egyébiránt fej-fej melletti nagy csatát hozott a mérkőzés. A bíróknál 1:8 volt a kont-A szolnoki Cseh Sándor két gólja is kevés volt a győzelemhez rafaultok aránya. Ennek ellenére 6-6-ra végződött a rendes játékidő. A hosszabbításban a japán Naganuma góljával dőlt el a párharc sorsa. A szolnoki pólósok a folytatásban az OSC-vel szembeni két győzelemig tartó pároscsatában harcolhatják ki a bennmaradást. DABROWSKI NORBERT: - A mérkőzés előtt azt gondoltam, hogy nagyon simán nyerünk, vagy Csak óriási nehézségek árán, ez utóbbi jött be. LUKÁCS DÉNES; - Ezt a párharcot mi rontottuk el. Ám, ha azt a támogatást megkapjuk az OSC ellen, amit megkapott a Fehérvár, akkor biztos lesz a bennmaradásunk. ■ V. Cs. Tippmix Kupára várják a jelentkezőket A 2007-es nagy sikerű Totó Kupa után, amelynek fődíját a tiszafüredi Nemzeti Étterem csapata nyerte el, a Szerencsejáték Zrt. idén tavasszal megrendezi az első országos Tippmix Kupát! A szegedi területi selejtezőt (Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Jász- Nagykun-Szolnok megye) 2008. május 24-én tartják az Újszegedi Kisstadionban (Szeged, Derkovits fasor 1-3). Jelentkezési határidő: 2008. május 10. A területi selejtezőn továbbjutó csapatok értékes díjakért küzdhetnek a 2008. május 31-én tartandó országos döntőn. Fődíj: Milan-lnter olasz bajnoki mérkőzés megtekintése élőben! A nevezési feltételek, valamint a további részletek a www.szerencseiatek.hu honlapon találhatók.