Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-08 / 82. szám

ÚJ NÉPLAP - 2008. ÁPRILIS 8., KEDD MEGYEI TŰKOR 3 Már az eskü előtt feljelentették RÁKÓCZIÚJFALU látogatták meg az új polgármestert Fenntartással fogadják az új vezetőt kíváncsiak voltunk, a faluban miként látják a polgármester­váltáshoz kapcsolódó legújabb történéseket.- olyan valaki jelenthette fel Papp Jánost, aki ugyan a „tűz közelében” van, de nem került pozícióba -felelte lapunk ér­deklődésére Bartuszné Kará­­szek Jolán. — A kisemberek ilyet nem tesznek, morgolódnak ugyan, de csak egymást közt beszélik meg a történteket. Be kell vallanom, én sem örülök, hogy Papp János lett a polgár­­mester, én sem rá szavaztam. Szerintem túl sok a haragosa a faluban ahhoz, hogy normáli­san tudjon dolgozni. Bármit is akar határozni, legyen az jó vagy rossz döntés, mindig fa­lakba fog ütközni. így pedig ne­hezen fejlődhet a falu. már ténylegesen is ő Rákócziúj­­falu polgármestere. Az esemé­nyen már jelen volt a település új jegyzője, az április elsején mun­kába állt dr. Takács Zsófia is. A kilenctagú képviselő-testületből hárman távol maradtak a beikta­tásról, ám a kétharmados több­ség így is elegendő volt, hogy megválasszák a falu két új alpol­gármesterét. A jövőben Bodor Zoltán (független) és Vadas Sán­dor (Fidesz) segíti ilyen beosz­tásban Papp János munkáját. A jelek szerint változatla­nul darázsfészeknek szá­mít Rákócziújfalu. Hiába mondott le még tavaly de­cemberben az évek óta többször feljelentett pol­gármester, Kecskés János, utódja, a március 30-án megválasztott Papp János is hasonló támadásokra számíthat. Géléi József A polgármester, Papp János (balra) még el sem foglalta hivatali székét, már támadják A legvadabb ötvenes éveket idé­ző események zajlottak le vasár­nap délután Rákócziújfaluban. Névtelen bejelentés alapján az Országos Vám- és Pénzügyőrség kommandósai tartottak házku­tatást a település alig egy hete megválasztott új polgármesteré­nél. Zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt kerestek. — Vasárnap 14 óra 10 perckor az Országos Vám- és Pénzügyőr- % ség budapesti kommandósai je- § lentek meg házamnál, és a rang- | idős tiszt házkutatásról szóló pa- 5 rancsot nyújtott át - tudta meg I lapunk a 61 esztendős Papp Já­nostól. — Mint kiderült, névte­len bejelentést kaptak, misze­rint nagy mennyiségű zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt ta­lálnak nálam. Egyetlen kérésem volt az őrnagyhoz, mindent ala­posan nézzenek meg, nehogy később bárki is reklamálhasson. Hatósági tanú jelenlétében a ga­lambdúctól kezdve az ólakig, a kert és a ház minden zegzugát átvizsgálták. A közel két órán keresztül tartó házkutatás ter­mészetesen eredménytelenül zárult, semmit nem találtak, de nem is találhattak. Azért az ese­tet nem hagyhattam szó nélkül, s hétfőn reggel már telefonon ér­deklődtem a fővárosi parancs­nokságon. ígéretet kaptam, amennyiben nem névtelen be­jelentés érkezett, megmondják, ki volt az a jó szándékú isme­rős, aki feljelentett. Meggyőző­désem egyébként, hogy politi­kai háttere van az egésznek. Még a választási kampány idő­szakában próbált meg valaki be­feketíteni a falu lakossága előtt. Az már egyéni pechje az illető­nek, hogy a vámkommandósok túlterheltségük miatt csak két héttel megválasztásom után „lá­togattak” meg, azaz felbukkaná­sukkal már nem tudták befolyá­solni a szavazókat. Ezek után hétfőn 14 órakor Papp János annak rendje és mód­ja szerint a választási bizottság elnöke, Rábaközi Józsefné előtt letette a hivatali esküt, azaz most Nem az autójukról van szó Pénteki lapszámunkban Túl au­tószerű a motor című írásunk­hoz készített képünkön a háttér­ben egy éppen arra járó házas­pár is látható. Dr. Urbán László és felesége kérésének teszünk eleget, amikor közöljük, hogy természetesen nem az ő tulaj­donukban levő autóról van szó. A jármű tulajdonosa, a török­szentmiklósi Bander Ferenc kü­lön, kis képen látható. ■ s CIB BANK A CIB Bank a vállalkozások és a vállalatok eltérő igényeire, és a meg­lehetősen változatos bankolási szokásaikra való tekintettel a számla­­csomagok széles skáláját kínálja számukra a Bázis Számlától a Prémium Számláig. Minél nagyobb egy cég forgalma annál kevesebbet fizet például az átutalásokért. Bázis Számlacsomagunk kialakításánál gondoltunk azokra is, akik ritkábban veszik igénybe szolgáltatásainkat. A csekély számlaforgalmat lebonyolító vállalkozásoknak kínált lehetőségről Székely Andrással, a CIB Bank Vállalati Üzletfejlesztés vezetőjével beszélgettünk.- Kinek ajánlja a 299 ft-os számlavezetési díjjal igényelhető Bázis Számlacsomagot?- A CIB Bank megtalálta a megoldást azoknak az egyéni vál­lalkozásoknak, induló társas vállalkozásoknak vagy kisvállala­toknak, amelyek csak a törvényi kötelezettség miatt kényte­lenek számlát fenntartani, és havonta csupán néhány utalást vagy pénztári ki- és befizetést szeretnének elintézni.- Miért ajánlja a Bázis Számlacsomagot az egyéni vállalkozásoknak, induló vállalkozá­soknak és az alacsony számlaforgalmú vállalatoknak?- A CIB Bázis Számlacsomag nemcsak alacsony fix dijat jelent az ügyfeleknek, hanem számos olyan plusz szolgáltatást is tartalmaz, amely a mai szofisztikáit igényeket maximálisan kielégíti. Ingyenesen biztosítjuk a Bázis Számlához az internet bankot, amelyen a vállalkozások vezetői akár éjszaka is intézhetik a pénzügyeiket, és díj­mentesen kapnak ügyfeleink CIB Kompakt Vállalati Kártyát is a számlához. E két ter­mék segítségével akár a saját mobilbankárukká is válhatnak, hiszen bankügyeiket nem a cégvezetésre szánt időben kell intézniük. A Bázis Számla a hagyományos bankolást is lehetővé teszi: banki utalás indítható a bankfiókból kézi átutalási megbí­zás segítségével is. A devizában bankoló vállalkozásoknak is ajánlom a Bázis Számlát, mivel nyitható euróbán, dollárban, svájci frankban vagy angol fontban is. CIBBankZl1- CIB^0640»2M2 www.cib.hu* 1027 Budapest, Medve u.4-14. WWW CÍb Hl! Tel.: (1) 457-6800 • Fax: (1) 489-6500 aB,wMt.«s«*f»oteb*nkc»po»tt*rt* CIB Bázis Számla - Kicsiben is jók vagyunk Az ajánlat 2008. április 2-től visszavonásig érvényes, új Internet Szabadon előfizetés esetén. Szerződésbontás esetén a 3. napot követően, de még a visszavásárlási időszakban a szolgáltatás időarányos díja kerül kiszámlázásra. További információk és feltételek: Részvételi Feltételek, www.vodafone.hu/internet vodafone Jó lenne mindent kipróbálni, t mielőtt megveszed? Próbáld ki a vezeték nélküli szélessávú jSt internetet új Internet Szabadon csomagban. Ha nem vagy elégedett, 30 napig visszahozhatod Lefedettség! térkép: www.vodafone.hu/internet Ez a Te pillanatod ANDRÁS Erdő mellett jó-e lakni? csend van, béke és nyuga­lom. Nincs por és zaj, hangu­latos madárcsicsergés oldja a stresszt. Ha kiül az ember az erkélyre, vagy a teraszra, nyugodtan beszélgethet, mert nem nyomja el szavát az utcai forgalom zaja. Ki NE ÁLMODNA ilyen idilli helyről, ahol nyugodtan le­het lakni? Mondjuk, valaki­nek szerencséje van, és rá­talál egy ilyen helyre. Szép az utca, nincs forgalom. Csend van, béke és nyuga­lom. Több éven át él így. Az­tán egyszer csak a legna­gyobb meglepetésére utcáját a településen kijelölik egy, a korábbinál jóval nagyobb forgalmat áteresztő úttá. Ed­dig jó, ha elment két autó meg motor naponta, most meg minden átmenet nélkül szinte az Amszterdam— Isztanbul közötti transzeurópai főút halad el ablaka alatt. mit LEHET tenni? Semmit. Évekkel ezelőtt egy csendes helyen vettünk lakást, há­zat, most pedig már megvál­tozott a helyzet és mondjuk, egy forgalmas elkerülő út halad az egykor erdőre néző házunk előtt. Kivédhetjük ezt, ha veszünk egy szigetet az óceán kellős közepén. Csak vigyázzunk, egyszer nehogy mellettünk haladjon el a London-New York kö­zötti hajóforgalom... TOPS A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZÓLJON.HU-N: Csempészárut kerestek a polgármesternél <*- A Jászságban minden har­madik iskolás drogozott «*- Az utánpótlás edző lefejelte a technikai vezetőt **■ Magányos farkasok, akiktől rettegnek az emberek Kiemelték egy amerikai bombázó roncsát Nemzetközi kapcsolat kamarák közt Dr. Deme Pál, a megyei agrárka­mara elnöke négy nemzetes szakmai cserekapcsolat megbe­szélésére utazott ki Franciaor­szágba. A házigazda Somme me­gyei agrárkamara megyénk mel­lett az angliai East Sussex megye és a lengyelországi Malopolska régió agrárkamarájával kíván hosszú távú projektben részt ven­ni. A megbeszélésen többek kö­zött szakemberek tapasztalatcse­réje, mezőgazdaságban dolgozó fiatalok szakmai gyakorlata ke­rül szóba, valamint a „Köszönt­jük farmunkon” elnevezésű, a ki­váló minőségű termékek közvet­len értékesítését megvalósító far­mok munkáját is meg kívánja osztani vendégeivel. ■ T. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom