Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-04 / 79. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2008. ÁPRILIS 4., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR űr y n e* ur ninoii Csataszög PÁLYÁZTAK Belterü­leti csapadékelvezető rendszer kiépítésére pályáztak a napok­ban a helyiek, tudtuk meg Pomá­­zi Ferenc polgármestertől. Az el­ső ütem költsége körülbelül 55 millió forintos nagyságrendű, a teljes beruházás, a két ütem ösz­­szesen mintegy 120-130 millió forintba kerül. A település önkor­mányzata tízszázalékos önerőt biztosít a pályázat sikeres elbírá­lása esetén, bb Jászjákóhalma EMLÉKEZTEK Ta­valy döntött róla a Honismereti Szövetség, hogy ezentúl minden év március 24-e honismereti nap lesz, annak alkalmából, hogy Bél Mátyás, az első magyar honis­mereti kutató születésnapja ek­kor van. Mivel ez évben éppen húsvéthétfőre esett a jeles nap, így a jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szakkör a rá követ­kező héten emlékezett meg a honismereti napról és Bél Má­tyásról, aki természetesen a kör­nyéket is említi művében, ta Jásztelek VÍZDÍJ A képviselő­­testület legutóbbi ülésén tárgyal­ta a vízdíj mértékével kapcsola­tos beszámolót is. A lakosságnak közel 20 százalékos emelkedés­sel kell számolnia, így köbméte­renként 282 forintot fizetnek majd a vízért a helyiek. Jásztelek részt vesz az ivóvízjavító prog­ramban, melynek során felújítják a vízhálózatot, vízvezetéket. Eh­hez 14 millió forint saját erőre van szüksége az önkormányzat­nak. A vízdíj emelése hozzájárul az önerő biztosításához, ia Kötelek HANGVERSENY A Rene­szánsz Év — 2008 rendezvényei­hez kapcsolódva lépett fel a na­pokban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamara Kóru­sa. A rendezvényen a helyi általá­nos iskola diákjai reneszánsz tánccal léptek fel. rá Szolnok TUDÁSPRÓBA Immár kilencedik alkalommal rendezték meg a Herman Töprengő mate­matikaversenyt a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában. A teg­napi megméretésen Szolnok és a város vonzáskörzetének 2. osz­tályos általános iskolás tanulói tehették próbára tudásukat, rá Ujszász SZÉPÜL A VÁROS A tele­pülésközpont szebbé tételével szeretnének javítani a városlakók hangulatát. A Bajcsy-Zsilinszky és a Kossuth úton parkosítást és fásítást végeznek, illetve utcabú­torokat helyeznek ki. rá Eloltották a lángoló nádkévéket Lángoló nádkévékhez riasztot­ták a szolnoki tűzoltókat szer­dán este. Erdélyi Tibor, a szolno­ki tűzoltóság sajtóügyeletese ar­ról tájékoztatta lapunkat, hogy a megyeszékhelyen a Füzér út vé­gén, a régi Ganz gyáregység mö­götti területen mintegy 200 négyzetméteren kapott lángra az összekötözött, összehordott nád. A lánglovagok a tüzet negyed óra alatt eloltották, a lángok nem terjedtek tovább a közeli nádas­ra. A tűz keletkezési okát még vizsgálják, de valószínű, hogy szándékosan gyújtották meg is­meretlenek a nádkévéket. Az el­múlt hét végén ugyanezen a te­rületen mintegy 3 hektáron égett a nádas. ■ M. G. A. büntetés Bander Ferenc járműve miatt vonult be a börtönbe Folytatás az 1. oldalról Műszaki paraméterei szerint ez segéd-motorkerékpár, adottságai alapján azonban kisautóként vi­selkedik. Én betartom a KRESZ-t és minden más jogszabályt — nyilatkozott korábban lapunk­nak az „autónak látszó” motorjá­ról Feri, aki, mint mondja tör­vénytisztelő, mégis rács mögé kell mennie „jogtalan” szabály­­sértés miatt. Szabó Zita, a megyei rendőr­főkapitányság sajtószóvivője el­mondta, azért indult Bander Fe­renc ellen rendőrségi eljárás, mert a KRESZ 5. § 1/a pontjában - „A közlekedésben olyan jár­művel szabad részt venni, amelynek jogszabályban meg­határozott érvényes hatósági en­gedélye és jelzése van” - megfo­galmazottaknak nem tudott ele­get tenni. Mivel a járművet az ál­lásfoglalásra felkért Nemzeti Közlekedési Hatóság autónak minősítette, így a jogszabályok­ban meghatározott feltételeket sem a jármű, sem Bander Ferenc nem teljesítette. Rékasi István, a Mopedautó­sok Társaságának tagja csütörtö­kön azt mondta, társa azért vo­nult be a börtönbe, mert, ha be­fizette volna a csekély mértékű 18 ezer forint pénzbüntetést, az­zal elismeri a szabálysértési vét­ségét.- Közel száz járművet adott már el Magyarországon, s ügyfe-Motor vagy inkább autó a A KRESZ a segéd-motorkerék­­párról: olyan két-, három­vagy négykerekű jármű, ame­lyet 50 köbcentit meg nem ha­ladó lökettérfogatú belső égé­sű motor vagy legfeljebb 4 ki­lowatt teljesítményű egyéb mó­léi jogi képviseletét is rendre ő végzi. Én megértem és tisztelem is, hiszen olyan keresztet vett magára, amely igencsak feltöri a hátát. Amióta idehaza forgal­mazza a mopedeket, országszer­te rendőrségről rendőrségre, bí­róságról bíróságra, közlekedési hatóságról közlekedési hatóság­ra jár. Egyetlen ügyfelét sem hagyta még cserben, minden jár­művéért és minden vevőjéért ki­áll a hivatalok és hatóságok elé. Ezúttal saját magáért vonult bör­mopedautó? tor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/óránál nem na­gyobb, és saját tömege leg­feljebb 350 kg. A moped­autók ezeknek a feltéte­leknek Bander Ferenc szerint eleget tesznek. tönbe, azonban nem adja köny­­nyen a bőrét! Megy az igaza után. Feri beperelte az államot a szerinte példátlan hatósági állás­pont és a mopedautósokat érin­tő véleménye szerint rendszeres rendőri atrocitások miatt. Az el­ső, a jármű hazai sorsát is befo­lyásoló nyílt bírósági tárgyálás május 13-án lesz. Bander Ferenc szerint a jogsza­bályok az ő iga­zát bizonyítják Az AEGON Magyarország komplex pénzügyi szolgáltatásokat kínál az ügyfeleknek Szolnokon nyitotta meg legújabb Hitelcentrumát az AEGON Hitel A város üzleti központjában található Sza­­páry út 23. szám alatt nyitotta meg legújabb Hitelcentrumát az AEGON vállalatcsoport tag­jaként működő AEGON Magyarország Hitel Zd. Harnos Andrást, a társaság vezérigazgatóját kérdeztük az AEGON Hitel eddigi eredmé­nyeiről és a további tervekről. Milyen előnyöket kínál az AEGON Hitei? Három legfőbb termékünk a svájci frank alapú, ingatlanfedezet mel­lett nyújtott, ingatlanvásárlási célú, szabad felhasználású, Illetve hitelkiváltás célú kölcsön. Termékpalettánk kialakításánál, valamint az elmúlt mástél évben is folyamatosan törekedtünk arra, hogy a piaci elvárásokhoz, illetve a felmerülő ügyféligényekhez Igazítsuk kölcsöneinket. Ennek köszönhetően március 1-jétől jövedelemvizs­gálat mellett nyújtott, illetve biztosítással kombinált kölcsöneinket kedvezőbb kamatfeltétellel kínáljuk. A kölcsönhöz újonnan meg­kötött élet-, vagyonbiztosítás vagy magánnyugdíjpénztári tagság esetén ügyfeleink további kedvezményeket is igénybe vehetnek. A kölcsönfelvétel, valamint az első évek anyagi terheinek csök­kentése érdekében a 1,5%-os folyósítási díjat ügyfeleinknek a jövőben nem kell folyósításkor befizetniük, mert azt beépítettük a kölcsön összegébe, illetve jövedelemigazolás és megfelelő ingat­lanfedezet mellett igényelt kölcsönök esetén halasztott tőkefizetésre is lehetőséget kínálunk. Társaságunk komplex pénzügyi szolgáltatá­sokat kínál. Ügyfeleink a kölcsönfelvételt, illetve a kapcsolódó élet- és vagyonbiztosítások megkötését is otthonról intézhetik, személyes tanácsadó kollégáink folyamatos segítségével. Milyen értékesítési eredményeket értek el az indulás óta eltelt időszakban? Terveinknek megfelelően, rendkívül dinamikusan fejlődik az AEGON Hitel a jelzálogpiacon. Ezt igazolja, hogy kihelyezett kölcsöneink összege márciusban meghaladta a 35 Mrd forintot. Hogyan érhetik el az ügyfelek az AEGON Hitelt? Az AEGON Hitel az ország egész területén több, mint 150 helyen, közel 1400 személyes tanácsadó kollégával és 500 hitelkőzvetítővel dolgozik. Színvonalas környezetben, magas szintű szakmai felké­szültséggel várjuk ügyfeleinket 18 kiemelt Hitelcentrumunkban. Központi Call Centerünk telefonszáma 06-40-400-800, honlapunk pedig a www.aegonhitel.hu internetes oldalon érhető el. Összességében elmondható, hogy termékeink versenyképesek, az általunk kínált szolgáltatások színvonala, a széles értékesítői hálózat hamar meggyőzik ügyfeleinket arról, hogy érdemes minket választani. Célunk az, hogy az AEGON Hitel a magyar jelzálogpiac meghatározó szereplője legyen, 3 éven belül a piaci részesedésünket az új jelzáloghitelekből 10 százalékra szeretnénk tornázni. Színvonalas kcmyezeíben, kényaimss ás gyors ügyintézéssel várjuk ügy­­falainkat lí2 AEGON Magyarország Hitel Zn. legújabb MiielcsnKürtiábaa AEGON Hitelcentrum Szolnok Cím: 5000 Szolnok, Szapáry út 23. te&fo«? 06/66-342 -411 kló? hétfő, csőt. 6.00-1 ?.30> kedd, íszwúíí: 6 00 ^6.30, péntek; 8.00-14.30 (1 www.afetjtmhltel.hu ^EGON Hitel JEGYZET TELEKI JÓZSEF Ha három tart el tízet kevesen dolgozunk, de so­kat. A statisztika szerint száz emberből jó, ha ötven a foglalkoztatott hazánkban. A kép még rosszabb, ha csak azokat vesszük szám­ba, akik valóban hozzájárul­nak az ország gazdasági tel­jesítményéhez, a javak meg­termeléséhez. A szakembe­rek szerint így közelítve kö­rülbelül hárommillióan tart­ják el a tízmilliót. az adókban is érzékelhető mindez. Hiszen a szomszé­dos országokban azért is alacsonyabb az állami elvo­nás, mert többen fizetnek. A hazánkhoz hasonló lélek­számú Csehországban pél­dáid jó egymillióval többen dolgoznak. A foglalkoztatás magas adóterheit nem csak a munkaadók szenvedik meg. Számos cégnél költ­ségtakarékosság jegyében talán még a szükséges alá is igyekeznek szorítani az al­kalmazottak számát. így a munkavállalók egyszerre ta­pasztalják, hogy ugyanazért a pénzért mind többet kell dolgozniuk, és hogy növek­szik azok száma, akiket éppen az ő munkájukból tart el az állam. Emiatt is fo­galmazódik meg talán so­kakban a gondolat: régen jobb volt. a foglalkoztatás növelése ezért nemcsak a gazdaság, de a társadalmi béke szem­pontjából sem odázható. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu T A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: ^ Leüli a 18 ezres büntetést Keresztbe fordult egy nagy kamion Kétmilliárd forint hiányzik i*'Kikötő épül Szolnoknál? A közlekedési szabályokat is felrúgják Túron megkezdik a világítás korszerűsítését Napokon belül elkezdik az ön­­kormányzati Intézmények vilá­gításkorszerűsítését Mezőtúron. A kivitelezési munkálatokat egy kecskeméti és egy gyomai cég nyerte el. A fényforrások és a lámpatestek cseréje a tervek sze­rint három hónapon belül befe­jeződik. A beruházás összesen 27 millió forintjába kerül a vá­rosnak.-Az energiatakarékos lámpa­testekkel nem kevés pénzt spórol meg a városvezetés - mondta Mlinárcsek János alpolgármes­ter. —Az így keletkezett megtaka­rításból fizetjük ki a kivitelezést - tette hozzá. A teljes összeg ki­fizetése tíz éven belül, részletek­ben történik meg. ■ Karsai Zita Túl autószerű a motor Bander Ferenc autónak látszó segédmotorja a büntetés-végrehajtási intézet előtt áll kilenc napig. Szélvédőjén különös üzent olvasható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom