Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-25 / 97. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. ÁPRILIS 25., PÉNTEK BEREKFÜRDŐ 7 Mindenre figyelnek a polgárőrök bűnmegelőzés A turistaszezonban nemcsak éjszaka, hanem nappal is járőröznek A bereki polgárőrök naponta járőröznek. A képen balra vezetőjük, Géricz Tibor, mellette Balogh Ferenc, Vadai István, Duzs Sándor és a mezőőr Kustár Péter, illetve Kohári Lajosné, akinek nemrég segítettek a polgárőrök. A községben 1993-ban alakult meg a polgárőr-egyesület. Jelenleg tizennyolcán őrzik a település lakóinak és üdülőinek a nyugalmát — tudtuk meg vezetőjüktől, Géricz Tibortól. Munkatársunktól A tizennyolc fő - köztük négy nő - nem is eredménytelenül vigyáz az itt élők értékeire. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Kohári Lajosné év eleji esete. Kohári Lajosné- Mint mindig, akkor is az utcán lezáratlanul hagytam ott a tartóban a kerékpáromat, míg bementem az étterembe. A biciklin a szatyorban ott volt az előzőleg megvásárolt császárszalonna, kenyér, kóla, citrom és még pár apróság. Épp soroltam az étterembe érve, hogy a bolt előtt egy néninek valaki ellopta a biciklijéről a kenyeret, majd elintéztem amit kellett és mentem volna én is haza. Akkor vettem észre, hogy hűlt helye a szatyornyi élelmiszeremnek. Azonnal szaladtam, hogy szóljak a polgárőröknek, közben láttam egy idegen fiatalembert elkerekezni a községből. A főnököm pedig az óvodából jövet a földről szedegette fel az általam vásároltakat, ugyanis a menekülő tolvaj, mindent hátrahagyva, kereket oldott Kunmadaras felé. A polgárőrök azonban nyomába eredtek a tolvajnak, s a kunmadarasi reptérnél elfogták, majd átadták a rendőröknek - emlékszik vissza a történtekre Koháriné. Mint Géricz Tibortól megtudtuk, a polgárőrség területileg a kunmadarasi rendőrőrshöz tartozik, de a karcagi kapitánysággal és a besegítő kunhegyesi rendőrökkel is jó a kapcsolatuk. Amikor szezonban többszörösére nő az átmenő- és idegenforgalom, nemcsak éjszaka, hanem nappal is járőröznek. Munkájukhoz nagy segítség az a terepjáró, amit tavaly az önkormányzat segítségével tudtak megvenni. Bár az önkormányzattól kapott havi 125 ezer forintos támogatás fele elmegy az autó törlesztőrészletére, a terepjáróval már a település minden részébe el tudnak jutni. Az elnök szerint nem igen kedvelik őket a betörők és a besurranok, hiszen az üdülők környékén és a közterületeken folyamatosan járőröznek. Minden tag nagyon komolyan veszi a munkáját, kiszúrják a községben megjelenő gyanús, ismeretlen alakot, és figyelik ténykedését. A lakosok is hívják őket, ha ilyen idegent látnak valamelyik utcában. így, aki idejön üdülni, egész évben biztonságban tudhatja gépjárművét és értékeit is. A polgárőrség együttműködik a helyi mezőőrrel, Kustár Péterrel is, hiszen a település határában is sok értéke van a gazdáknak, amire vigyázni kell. A jól megszervezett figyelőszolgálatnak is köszönhető, hogy az önkormányzat két erdőjében idén tizenhét alkalommal sikerült a falopást megakadályozni. Ebből kilenc alkalommal a rendőrök intézkedtek. Egy, az utcán parkoló kamion éjszakai feltörését is időben észrevették, az elmenekülő vidéki bandát a kunmadarasi és karcagi rendőrökkel közösen fogták el. Azóta újabb bűncselekmény nem volt a községben. Hogy ne is legyen, azért naponta tesznek is a polgárőrség tagjai. A tanév vége előtt még az általános iskolában, osztályfőnöki óra keretében KRESZ-oktatást is tartanak a gyerekeknek, hiszen közeleg a szünidő. Jelentősen nőtt a vendégéjszakák száma bár a tavasz nem fogadta kegyeibe a turizmusból élőket, ennek ellenére Berekfürdőben 15 százalékkal nőtt az előző év első negyedévéhez képest a vendégéjszakák száma. Ez mind a szolgáltatóknak, szállásadóknak, valamint az önkormányzatnak is jelentős többletbevételt hozott. Harminc család ingyen üdülhet a Felvidéken az önkormányzat, kihasználva a testvértelepülési kapcsolatokat, a meglévő csíkszentkirályi és zatori megállapodásokon túl, újabb csereüdültetési megállapodásokat kötött a határon túli Igái, Zalakomár, Bárdudvarnok és a felvidéki Krasznahorkaváralja önkormányzataival. A megállapodásokat Cséti Attila polgármester írta alá a települések vezetőivel. A megállapodás értelmében évente 30 bereki család üdülhet a fenti településeken, térítésmentesen. Játszóházat rendeznek a reneszánsz jegyében a bőd László Művelődési Ház szombaton fél 3-tól játszóházba hívja az érdeklődőket. Az előadás címe: Mátyás király udvara, élő zenei kísérettel. A játszóház során kézműves-foglalkozások és táncház is lesz. Térjen be egy halászlére, bojtáravatóra! Öt éve üzemel a bereki főtéren a Banyi Halászcsárda. A 70 fős étterem mellett 130 fős kerthelyiség is van. Végh Szabolcs cégvezető és Hajdúk Ildikó üzletvezető egész évben szeretettel várja itt a vendégeket. Az étlapon számos magyaros és kunsági étel szerepel, például a bojtáravató, a birkapörkölt, a pacalpörkölt és kemencében sült csülök. Igen széles a halakból készült ételválasztékuk is. A többfajta halászlé és sült hal mellett azonban van itt libamájjal töltött bor-Elérhetőség: tel.: 59/319-081, 30/903-9624, 30/851-2472 E-mail: banyicsarda@freemail.hu da, rostonsült is mindennap, minden este élő cigányzene Hétfőtől péntekig lehetőség van mellett fogyaszthatják el vacsoelőfizetéses menüre is. Májustól ráikat a vendégek. ▲ Tartsa nálunk tréningjeit, konferenciáit!- Egész évben várja Önt a Megbékélés Háza, a Református Egyház Konferencia- és Üdülőközpontja, a strandtól 200 méterre. A három épületben 144 főt tudunk elszállásolni — mondta Molnár János vezető. - A lakószobák mellett az ifjúsági házban és a B épületben 30-40 fős konferenciaterem, a főépületben egy 110 fős nagyterem, egy 40 fős és öt 15-20 fős terem is van. Ezek alkalmasak céges tréningek, konferenciák, továbbképzések és erdei iskola tartására is. Az év során az egyházi csoportok mellett bárkit szívesen látunk a néhány fős társaságtól a 120 fősig. Saját konyhánkkal megoldott vendégeink napi háromszori étkezése, s igény esetéit a konferenciák szünetében a büfét is biztosítjuk. A ház területén lévő hatalmas parkban külön gyermekjátszótér is van, a füves, fás részen a nyugodt délutáni pihenés is biztosított. Van itt kerti sakk, biliárd, asztalitenisz, aszfaltos sportpálya. Negyven kerékpárunk is van, hogy a környéket is felfedezhessék látogatóink. Mindezen szolgáltatásokat nagyon kedvező áron tudjuk biztosítani. a Cím: 5309 Berekfürdő, Berek tér 19., tek/fax: 59/319-011, 319-315, e-mail: refberek@t-online.hu, http://berekfurdo.parokia.net Ahol a nyugalom biztosított Csendes, zöldövezetes környezetben, a strandtól 400 méterre szolid árakkal várja kedves vendégeit május 1-től szeptember 30-ig a Motel California, a IV. Béla király út 9. szám alatt. Fekete József ügyvezetőtől megtudtuk, a 26 fős kereskedelmi szálláshely saját melegkonyhával rendelkezik. A mintegy kétezer négyzetméteres, füves, fás udvaron szalonnasütési, bográcsolási és grillezési lehetőség is van. Nagyon hangulatos a nádtetős kerthelyiség, ahol a szállóvendégek közösen énekelhetnek is. A két-, három- és négyágyas szobák pótágyazhatók, így egyaránt alkalmasak családok és nyugdíjascsoportok fogadására is az ország minden pontjáról. a Biotermékek, elérhető áron Két eve nyűt meg a Berek Bio Élelmiszer- és Húsbolt. A Hubai és Társai Kft. által üzemeltetett boltban elsősorban saját biogazdaságukban megtermelt növényi és állati eredetű termékeket árulnak. Folyamatosan kaphatók itt gabonafélék és azok őrleményei, lisztek, friss péksütemények és különböző fajta biokenyerek, friss és tartósítószer-mentes zöldségek és belőlük készült ivólevek, lekvárok, befőttek. A biotejtermékek (sajt, tú-Telefon: 70/453-5373 Nyitva tartás: H-P: 07.00-17.00, szó: 07.00-14.00. Májustól vasárnap is: 07.00-14.00-ig. ró, tejföl, tej) széles választéka mellett bioméz, fűszerek és gyógyteák is kaphatók. A kft. saját termékei közül a hidegen sajtolt napraforgó-étolaj is kedvelt, valamint a biogabonákból készült lisztek - tönköly, étkezési búza és rozsliszt — is állandóan kapható. A húsboltban a tőkehús és mangalicaszalonna mellett mangalicából és magyar szürkemarhából készült saját szalámit is árulnak. Ezzel tavaly Budapesten egy fesztiválon közönségdíjat is kaptak. A aérhetőség: 59/319-154, fax: 59/519016,20/428-3639