Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-25 / 97. szám
5 ÚJ NÉPLAP - 2008. ÁPRILIS 25., PÉNTEK KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE Kenderesi diák nyerte meg az országos lovasversenyt A Kenderesi Szakiskola és Középiskolában nagy hagyományai vannak a lótenyésztőképzésnek. Mivel a régióban egyedül itt van ilyen oktatás, több száz kilométerről jönnek a lótenyésztő-szakmunkástanulók. Szedlár József 12. L osztályos diák is Nyírbátorból érkezett két éve Kenderesre. A 17 éves fiatalembernek otthon is vannak lovai. Több fogathajtó és díjugrató versenyen is indult már. Az elmúlt héten pedig Bábolnán a lótenyésztő szakma kiváló tanulója verseny országos döntőjén vett részt. A három nap alatt írásbeli, szóbeli és szakmai gyakorlat volt. Utóbbinak része volt a díjhajtás, a díjlovaglás és kettesfogat-hajtás is. Az erre való felkészülésben sokat segítették tanárai: Katona Béla, Sál Pál, Süveges Gergely. A szakmai tárgyakat oktatóknak is köszöni a felkészítést. Nagyon örül első helyezésének, hiszen húsz társát hagyta maga mögött. József azonban nem bízza el magát, s bár már zsebében van a kiváló szakmunkás-bizonyítvány, továbbra is szorgalmasan tanul. Szeretne érettségit tenni, majd főiskolára készül. Számára a lovakkal való foglalkozás már több mint hobbi, az az élete. A hét végén Hódmezővásárhelyen tart majd fogatbemutatót, és készül a tavaszi környékbeli versenyekre is. ■ Az oldalt írta, fotózta, szerkesztette: Daróczi Erzsébet Tel.: 30/6474726, e-mail: erzsebet.daroczi@axelspringer.hu Április 26. Martfű Április 28. Mezőtúr Április 29. Túrkeve Reped a ház a kátyúktól? közlekedés Az ígéretek szerint az utakat hamarosan kijavítják — Éjszaka már aludni sem tudunk, az úton a kátyúkban akkorát zökkennek a kamionok. Mintha háború lenne, úgy reng bele sokszor az ablak is. A házunk is több helyen megrepedt — panaszkodik a kisújszállási Malom utcában lakó Kis Kálmán. Daróczi Erzsébet- Már évek óta gond ez a sok kátyú az úton - mutatja az idős férfi. — Van olyan nap, amikor öt perc alatt huszonöt nagy jármű is elmegy előttünk, és csak úgy csörömpölnek. Itt nem egy hatalmas kátyú van, hanem tucatnyi kicsi, amibe ha belefut az autó, akkor hatalmasat döccen. Akik a 4-es főútról Túrkevére tartanak, azok mind itt járnak el. Voltam már bent a polgármesternél is, azt ígérte hamarosan kijavítják az utat. —Addig azonban még lesznek álmatlan éjszakáink — veszi át a szót Kálmán élettársa, Katalin.- Beteg ember vagyok, sok pihenésre volna szükségem, de lassan napközben sem lehet a lakásban megmaradni. Sokszor ott tartok, hogy hazamegyek a saját fészkembe, mert ott legalább nyugalom van - mondja az asszony. A város más pontjain is gondot okoznak a kátyúk. —Apukám havonta j avítj a a biciklimet — mondta Szabó Erika középiskolás diák. — Jó lenne, ha végre eltűnnének legalább a forgalmas utaknál ezek a gödrök. Naponta kerekezek a suliba, és előfordul, hogy bár látom a kátyút, de nem tudom kikerülni, mert jön mögöttem az autó. Ilyenkor kénytelen vagyok belehajtani. Ha szerencsém van, csak „nyolcast kap” a biciklikerék. Kecze István polgármestertől arról érdeklődtünk, változik-e ez a kátyús helyzet a városban.- A képviselő-testület Kisújszállás idei költségvetésének elfogadásakor 27 millió forintot hagyott jóvá az út-híd keretre. Az elmúlt hetekben megtörtént az önkormányzati utak felmérése, elkészült a javításra váró útszakaszok listája, melyről májusban dönt a testület. A munkákat A sok kis kátyúban akkorát zökkennek az autók, hogy reng az ablak — mondja Kis Kálmán és élettársa, Katalin két részletben szeretnénk elvégeztetni. A Malom utcai lakosok problémájáról tudok. Igyekszünk majd az első körben kijavíttatni ott az úthibákat. Befejeződött a szennyvízberuházás is, az érintett utcák többségében lesz részleges és teljes útfelújítás. Erre az 1,5 milliárdos beruházásból külön keret áll a rendelkezésünkre. Az időjárástól függően május második felében kezdődnek ott a munkák, több mint 40 ezer négyzetméternyi felület kap majd aszfaltot. Azokban az utcákban, ahol még nem volt aszfalt, ott pedig zúzott kővel útalapot készítettünk. A városhan azonban a közútkezelő útjai is igen kátyúsak. A kisújszállásiak remélik, hogy a főút városon átmentő szakaszán a most sok helyen mélyen kivájt szakaszt hamarosan felújítja a közútkezelő, mert ezekbe a vályúkba belehajtani, főleg esős időben, életveszélyes. A régóta várt csatornázás után a Diihöngőn is lehet már közlekedni A most befejeződött, 1,5 milliárdos beruházással a város szinte minden utcájában elkészült a szennyvíz-gerincvezeték. Az 1633 érintett ingatlanból eddig 550-en csatlakoztak rá a hálózatra. A szám folyamatosan nő, főleg mióta az önkormányzat 15 ezer forinttal támogatja a rákötést. A Bem utcában Tóth Tünde is régóta várta már a csatorná-Tóth Tünde zást. Ez a Dühöngő, a város legmélyebb része. Három éve, a belvíz idején bokáig jártak itt a vízben, sárban. Mint mondja, rettenetes volt itt még tavaly is a közlekedés. decemberben azonban a Mikulás nemcsak a szennyvt-gerincvezetéket hozta meg, hanem az utcába az első kőtörmeléket is - mondta el Tóth Tünde. Azóta lehet itt rendesen közlekedni. A lakók remélik, hamarosan aszfaltburkolat is kerül rá. Korszerű energiát használnának fel A kisüss önkormányzat még tavaly nyújtott be pályázatot a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok keretében a városi közintézmények villamosenergia-ellátó rendszerének korszerűsítése megújuló energiaforrások felhasználásával címmel. A város pályázata a legjobb 30 között van, amelynek részletes kidolgozását a Projekt Döntőbizottság mintegy ötmillió forinttal támogatja. Az első körben benyújtott projekttervet július 12-ig kell részletesen kidolgoznia az önkormányzatnak. Szalmavilággal bővült az alkotóház kiállítása szalmavilág elnevezéssel állandó kiállítás nyílt a közelmúltban a kisújszállási Papi Lajos Alkotóházban. A Szalma- és Csuhéfonók Országos Baráti Társasága 2006-ban alakította ki székhelyét Kisújszálláson, a művelődési házban. A tagok legjobb munkáiból nyílt tárlaton kiemelkedik a Csukás-sarok, amelyben a kisújszállási születésű író, Csukás István munkássága előtt tisztelegnek a szalmafonók a mesék, versek szalmaillusztrációinak elkészítésével. A Parlamentben jártak a kisújszállási óvónők A Kisújszállás! városi óvodai intézmény menedzser munkaközössége rendszeresen szervez kirándulást tagjainak. Az elmúlt héten az óvónők Budapesten jártak. Először az Országházba látogattak el, majd sétahajóztak egyet a Dunán, és gyönyörködtek a fővárosban. Nagy élmény volt számukra a Csodák Palotájának megtekintése is. Hulladékgyűjtő szigetek immár Kenderesen is A közelmúltban a városban is elkezdődött a szelektív hulladékgyűjtés. Az erre szolgáló konténereket a művelődési ház melletti parkolóba, a Deák Ferenc utcára és Bánhalmára helyezték ki a szakemberek. A konténerek elszállításáról folyamatosan gondoskodnak majd. Ismét teljes a Kun Madonna elismerés A városvédők kitüntették Györfi Sándort _______________________________________Min dolgozik most?_______________________________________ Horváth Ferenc mesterszakács Kisújszálláson, a Kálvin parkban vandál fiatalok megrongálták Papi Lajos szobrászművész Kun Madonna-szobrát. A Kisújszállási Városvédő és -szépítő Egyesület a szobrot most helyreállíttatta. A költséget a lakosok, a Nagykun Kisújszállásért Alapítvány és a városvédők állták. A kőből készült rekonstrukció Györfi Sándor karcagi szobrászművész munkája, s mivel Papi Lajost mentorának tekintette, az anyagköltségért készítette el a szobrot. A pénteki avatóünnepségen Kisújszállás érdekében végzett városvédő munkájáért Gaál Kálmán-díjat vett át Györfi Sándor, akinek öt szobra található a városban. m A kisújszállási városvédők díját Tatár Zoltán (jobbra) elnök adta át Györfi Sándor szobrászművésznek. Mögöttük a Kun Madonna-szobor. A kisújszállási városi majálist idén Horváth György nagykun főkapitány tanyáján rendezik meg, ahol számos program várja majd csütörtökön az érdeklődőket. Ennek talán leglátványosabb része lesz az ezeradagos gulyásfőzés. A speciális kondérban a Kunságban mindenképpen rekordnak számító ételmennyiséget Rácz Lajos túrkevei és Horváth Ferenc kisújszállási mesterszakács készíti el. Horváth Ferenc családjában évtizedek óta mindenki a vendéglátásban dolgozik. Édesapja is huszonöt évig volt főszakács, így nem véletlen, hogy Ferenc is ezt a szakmát választotta. A vendéglátó-ipari Horváth Ferenc szakközépben jól megtanulta az alapokat, így kilenc éve saját éttermet nyitott. Fontos számára a továbbképzés, és mivel szereti a kihívásokat, tavaly Jászberényben mesterszakácsvizsgát tett. Több főzőversenyen is ért el már szép sikereket. Holnap Hódmezővásárhelyen főz: a kondérban köleses bojtárfazék, ahogy a kun kapitány szereti készül majd. Szeretné visszahozni a birkapörkölt és a bojtáravató mellé az elfeledett köleses ételeket, így nála ezek is kaphatók. Bár eddig csak 2-300 fős lakodalmakra, bálokra főzött, amikor megkereste a fenti kéréssel az önkormányzat, igent mondott, hiszen igazi kihívás lesz számára az ezer adag. Rácz Lajossal több versenyen zsűriztek már együtt, így összeszokott párost alkotnak. A hozzávalókat a települési képviselők egy része biztosítja, és a jelképes áron adott gulyásból befolyt összeget a Szabadság téri lakótelepen lévő játszótér felújítására fordítják majd. ■