Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-01 / 76. szám
4 TÚRKEVE ÚJ NÉPLAP - 2008. ÁPRILIS 1„ KEDD Verssel győzte le a kórt életút A nyugdíjas tanítónő hitét a sorscsapások sem ingatták meg Klárika néni gyermekei és unokái nem Túrkevén élnek. A felvételen a szomszédos Simon család pótnagyijaként verseit olvassa a gyermekeknek. Több ezer csemetét ültettek el a település határában A téli időszak hóeltakarítási és síkosságmentesítési feladatait 10 közcélú és 3 állandó állományú dolgozóval végezte a városüzemeltetési osztály. A tavasz beköszöntével azonban megszaporodtak a településtisztasági feladatok, ezért a közcélú munkások létszámát 18-ra, a közhasznú foglalkoztatottakét 8-ra emelte a város. A közcélú foglalkoztatásra a település ebben az évben megközebtőleg 17 millió forintot fordít, míg a közhasznú dolgozókat a munkaügyi központon keresztül alkalmazzák. A tavasz első nagy feladata közé tartozott a nemzeti ünnep helyszíneinek a megtisztítása, valamint a városból kivezető utak melletti terület télen felgyűlt szemetének az összegyűjtése. Ez utóbbi munkát a közmunkások mezőőri irányítással végezték, melynek során 250 zsák hulladékot szállítottak el. Ezen kívül nagy feladat volt a mintegy 17 ezer darab ezüstnyár-, és 2 ezer darab akáccsemete elültetése is. A facsemetéket kéthektáros terülten a volt erdei tornapálya helyére, valamint a Hajtó út melletti területen ültették el. ■ Folytatódik a „Mondj nemet” programsorozat A Berettyó-Körös Többcélú Társulás Szociális Szolgáltató Központ Gyermekjóléti Szolgálata tavaly novemberben prevenciós sorozatot indított el. A nyitórendezvényen kezdte el működését a Kistérségi Prevenciós Fórum, amely a „Mondj nemet” elnevezést kapta. A főleg iskolásoknak szóló felvilágosító előadások nagyon sikeresek voltak, köszönhetően az előadók szakmai elhivatottságának. A szervezők fontosnak tartják, hogy olyan ismeretekhez juttassák a tanulókat, amellyel felismerik a veszélyhelyzeteket, mint például az alkohol, a drog vagy a dohányzás. Az iskolák együttműködőek voltak, felismerve a megelőzés fontosságát. A sorozat tavasszal folytatódik, a tervezett témák a bűnmegelőzés, az egészséges életmódra nevelés, de lesz rendhagyó szülői értekezlet is. ■ Tősgyökeres budapesti lányként az 50-es években került az alföldi tanyavilágba tanítónak Kelemen Pálné, Klárika. Kezei alatt gyerekek százai nevelődtek fel, mind a tanyán, mind a városban. Nyugdíjasként nemrégen vesztette el férjét, közben harcot vívott a rákkal. Török Róbert- Gyermekkorom kedvenc tanító nénije volt Klári néni. Elsősorban a napköziben eltöltött idő maradt meg bennem örökre. Mindig kitalált valami hasznosat, ha elkészítettük a házi feladatokat. Volt, amikor sógyurmáztunk és agyagoztunk, de készítettünk csuhából babákat és különböző figurákat is. Anyák napjára verseket írtunk az ő segítségével, amit az ünnepségen fel is olvastunk. Több volt számunkra, mint tanító. Pótanyukának nevezhetném Klárika nénit - emlékezett vissza Balogh Ildikó, az egyik hajdani tanítvány. Pedig hosszú út vezetett a fővárosból Túrkevére. Az út bizony akadályokkal volt kikövezve.- Négygyermekes polgári családban születtem Budapesten, amely családban megkövetelték az emberek iránti szeretetet, a munka és az értékek tiszteletét. Az elemi, majd a középfokú iskolák elvégzése után az Ady Endre úti Tanítóképzőben végeztem, de az ötödik gyakorlóévét állás híján nem tudtam megkezdeni. Három évet segédmunkásként édesapám munkahelyén a Százados úti kenyérgyárban töltöttem el. ’57-ben utolsó esélyként a diploma megszerzésére a mimindenkível megtalálta azt a hangot, amivel értékteremtő munkát lehet végezni. Évtizedeken át aktív szervezője és résztvevője volt a város kulturális életének. Sokrétűségét bizonyítják elismerései, pályázati győzelmei, a gyerekek el nem múló emlékei - mondta egykori kollégája, Csajbók Fe rencné, volt iskolaigazgató. Könyvet írta város lakodalnisztérium vidékre, a kuncsorbai és túrkevei tanyavilágba küldött tanítani. A gyakorlóév letöltése után itt maradtam, mert közben megismerkedtem a párommal, aki a téeszben volt akkor brigádvezető - kezdi történetét Kelemen Pálné Kárika. A házasságból két leánygyermek született, majd később megérkeztek az unokák is.- Aktív koromban a tanítás mellett mindig találtam elfoglaltságot. Vezettem honismereti és kézműves szakköröket, de a népijáték-készítésre is sok nebulót megtanítottam. Nyaranta olvamas szokásairól és az utolsó kevi kútásóról, de feldolgozta a szappanfőzés történetét is. Számos helytörténeti kiadványban is szerzőként vett részt. Versei jelennek meg a rákellenes folyóiratban. Tíz évig a helyi újság munkatársa. Verseskötetei: Életerő (1996), Ezredforduló (2000), Gyógyító kezekben (2001), Életképek (2007). sótáborokat szerveztem. A versírással komolyan csak a nyugdíjas éveimben kezdtem el foglalkozni. A kezdeti próbálkozások után egyre több helyen jelentek meg a verseim. Könyv formájában is sikerült megjelentetni a nagy részét. Pedig az idáig nyugdíjban eltöltött 17 év egy része nagyon nehéz időszak volt a számomra. Több éven keresztül ápoltam anyósomat. Férjemet tavaly veszítettem el, miközben magam is a rákkal viaskodtam. Ebben a nehéz időszakban a versírás jelentette számomra az életet. Szinte „kiírtam” magamból a betegség okozta fájdalmakat, és megmaradt bennem a gyógyulásba vetett hit — mondja. S valóban, ma már a műtétek és kemoterápiás kezelések után csak kontrollvizsgálatokra kell felkeresnie a kórházat. Újra fiatalosan és energiával tele dedikálja a betegsége alatt született verseskötetét. — Egyre több energia kell bárminek az elvégzéséhez, de sosem adom fel. Szeretni kell azt, amit csinálunk, tisztelni kell az embereket. A jót kell keresni mindenben és mindenkiben, nem a roszszat — véli Klárika néni. Új vezetőt választottak a gyógyfürdő élére A mai naptól Perge József személyében új vezetője van a városi gyógy- és strandfürdőnek. A fürdővezetői pályázatra négyen adták be jelentkezésüket, köztük az eddigi vezető, Nagy Tiborné. A pályázók meghallgatása után a képviselők többségében Perge József kinevezését támogatták. A szakember ezelőtt tizennégy évig a berekfürdői strand vezetőjeként tevékenykedett. Közeleg az iskolai beiratkozás ideje nemsokára megkezdődik a beiratkozás a három általános iskola első osztályába. Az önkormányzat április 7-8- át jelölte ki az időpontnak. A gyereklétszám csökkenése Túrkevén is nagy feladat elé állítja az alapfokú intézményeket. A leendő elsősök száma 105 fő, de többen még az óvodában maradnak. Támogatják a szélmalom felújítását A város képviselő-testülete 1,6 millió forint támogatást szavazott meg a Nimfea Természetvédelmi Egyesület által elnyert szélmalom felújítási pályázat önerejéhez. Az összességében 11,8 millió forintos pályázat 1,8 millió forint önerőt igényel, amiből a civil szervezet 200 ezer forintot tud biztosítani. Az elnyert felújítással létrejövő vagyon a város tulajdonát fogja gyarapítani. Még mindig várják a további jelentkezőket JAVÁBAN TART a X. Kevi Juhászfesztivál alkalmából megrendezésre kerülő „Pásztordalverseny” programjára jelentkezők toborzása. Az országos találkozóra több népdalkört, citeraegyüttest, ének- és zenei szólistát hívtak meg. Ennek ellenére a szervezők még további fellépők jelentkezését várják. A produkciók értékelését elismert szakemberekből álló zsűri fogja végrehajtani. Többek között Dévai János, a Magyar Rádió Népzenei Szerkesztőségének vezetője. Munkái bizonyítják sokrétűségét Rózsatövet ültetnek a születés hetében Kévén Váratlan siker a régiódöntőben, a 16-ba kerültek Megkérdeztük az olvasót Hogyan tervezi a nyugdíjas éveit? Túrkeve idén először csatlakozik az országos „Születés hete” rendezvénysorozathoz, amely anyák napjától (május 4.) számítva egy héten keresztül szól a várandósságról, a születésről, a családdá alakulásról. A Fekete István Oktatóközpontban megrendezésre kerülő programok az egész családnak szólnak: kismamáknak, édesanyáknak, édesapáknak, nagyszülőknek. Az érdeklődők találkozhatnak bábával és dúlával is, akik személyes élményeiket megosztva beszélgetnek a résztvevőkkel, hogy elősegítsék a testi-lelki felkészülést a szülésre. A meghívott szoptatási tanácsadók pedig a kisbabák egészséges táplálásához nyújtanak segítséget. Lesz fórum a megye betegjogi képviselőjének részvételével a kisbaba és a szülőpár jogainak megismerésére, és kötetlen formában lehet majd találkozni és beszélgetni a védőnőkkel is. A programsorozat leglátványosabb része a Rózsakért megnyitása lesz. A Rózsakért emléket szeretne állítani a tavalyi és az idei anyák napja között született ifjú túrkevei lakosoknak és családjuknak egy-egy rózsatő elültetésével. Azok a családok, akik úgy gondolják, hogy kisgyermekük születéséről megemlékeznek, névtáblákkal jelzett rózsakertet hoznak közösen létre a Véderdő parkjában. ■ Hét végén rendezték meg a Szegeden a ’97-es fiú korcsoport kézilabdadöntőjét. A neves klubok utánpótlás kézilabdásai mellett a túrkevei Petőfi DSE fiataljai is harcba szálltak a győzelemért. A négycsapatos tornán a kunsági legények nem kis meglepetésre az első helyen végeztek, bejutva ezzel az országos tizenhatos' döntőbe. A döntőben a kevi csapat 15:ll-re verte a házigazda szegedi csapatot. A rendezvényt megtisztelték a tornára kilátogató Pick-Szeged csapatának játékosai is. A díjakat a magyar férfi kézilabda-válogatott pályaedzője, Farkas József adta át a győzteseknek. ■ SIMON IMRE; A nyáron vonulok nyugdíjba, ezért már nagyon tervezgetem, hogy mit is fogok kezdeni a megnövekvő szabadidőmmel. Negyvennégy év munka után elsősorban a pihenésé lesz a főszerep, ami remélem, egészséggel is párosul. Terveim között szerepel a Logó-kertben egy földterület megvásárlása, ahol kedvemre kertészkedhetek. RÁcz LAJOS: Bár az én nyugdíjas éveim még távol vannak, de azért néha elgondolkozok, hogy mit is fogok akkor csinálni. A legfontosabb dolog az egészség, ha az meg lesz, akkor a többi nem számít. Szeretnék valahol egy kis legelőt vásárolni, ahol néhány állatot tudnék tartani a magam szórakoztatására, a kikapcsolódás miatt. nagy János: Pár év múlva nyugdíjas leszek, de még nem gondolkoztam a nyugdíjas éveimről. Majd akkor, ha elérkezik az ideje. Bízom benne, hogy az egészségem megmarad, mert szerintem az a legfontosabb. Dolgozgatni továbbra is szeretnék, mivel a nyugdíjam biztos nem lesz valami hatalmas. Mellette kertészkedek és a horgászok.