Új Néplap, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-09 / 83. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. ÁPRILIS 9., SZERDA KARCAG ÉS KÖRNYÉKE 5 — Szeretünk kiülni a lakókocsi elé, és hallgatni a madarakat — mondja Götz Rückert, aki feleségével, Helgával érkezett Berekfürdőbe Vonzerő a víz és a csend berekfürdő Tizenegy lakókocsis vendég van már a kempingben Szép sikereket ért el a kis berekfürdői mesemondó Bár még csak másodikos, már több országos mesemondó versenyen volt dobogós Mátrai Attila, a berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola diákja. A napokban Budapesten egy könyvkiadó és gyermeklap versenyén lett országos harmadik helyezett. Mint mondta, nagyon örült annak, hogy a zsűri elnöke Bánffy György volt, hiszen a színésztől ő is sok mesét hallgatott meg. Attila otthon is szívesen mesél testvérének, sőt osztálytársainak is. Mátrai Attila A versenyekre Mészáros Zsuzsanna készíti fel. Attila a következő hetekben két országos megméretésre megy. S bár sokat kell előtte a meséket elmondania, amíg jól megy, nem bánja. Emellett szeret focizni és rajzfilmeket is nézni. Mivel kedveli az állatokat, kutyája és macskája is van, így a versenyekre is állatmeséket választ. Egyébként ha felnő, orvos szeretne lenni, hogy segíthessen a beteg gyermekeken és felnőtteken. ■ Anyakönyvi hírek a karcagi a kórházból Az elmúlt hetekben ők születtek a karcagi Kátai Gábor Kórházban: március 25.: Szentesi Katalin Vivien (anyja neve: Ferenczi Katalin) Kunmadaras, március 30.: Nagy Erika Julianna (Tóth Julianna) Karcag, március 31.: Baga Zoltán (Baga Julianna) Karcag, április 1.: Németh Nikolett (Koczka Erzsébet) Karcag, Fehér Ronáldó (Puzsoma Erika) Tiszabura, Tóth Bernadett Katalin (Szabó Bernadett Marianna) Ecsegfalva, április 2.: Nagy Zoltán (Jlorváth Ibolya) Abádszalók. (Az adatokat a kórháztól kaptuk, és az édesanyák hozzájárulásával közöljük.) ■ Bár még igen szeszélyes az időjárás, az első vendégek megérkeztek a berekfürdői kempingbe. A lakókocsis „fecskék” többsége Németországból jött. A berekiek közül nagyon sokan élvezik a strand gyógyító hatását. Daróczi Erzsébet Götz Rückert és felesége, Helga, Frastanzból érkezett. A német nyugdíjas vegyészmérnök és óvónő házaspár Ausztriában, a svájci határ közelében él. Huszonöt éve járnak ide, Berekfürdőbe kempingezni. Sok német ismerősük van, akikkel egyszerre is érkeznek.- Ausztriában is vannak szép helyek, de az itteni nyugalom és a gyógyvíz mindennél többet ér — mondta a férj. Először 1982- ben jártak itt, akkor Abádszalókon üdültek, és egy napra átjöttek a bereki strandra. Annyira megtetszett nekik a falu, hogy azóta rendszeresen visszajárnak. - Amióta mindketten nyugdíjasok vagyunk, tavasszal és ősszel is eltöltünk itt egy-egy hónapot. A csendes környezet, az itt élő emberek vendégszeretete mellett az is fantasztikus, amikor az ember reggelente madárcsicsergésre ébred. — A gyógyvizet se felejtsd el — veszi át a szót felesége, Helga asszony. - Fájó ízületeinknek nagyon jó ez a víz. Az egy hónap alatt teljesen újjászületünk. Amíg beszélgetünk, újabb lakókocsi érkezik. A nyugdíjas német házaspár is több éve visszajáró, így Helgáék ismerősként köszöntik őket. A község egyik legidősebb lakosa Bihari György. A 84 éves férfi 1950 óta él Berekfürdőben, csak akkor még Karcag része volt a falu. Gyuri bácsiék akkori háza 42 méterre volt a közfürdőtől, így nem kellett messze menni, ha a gyógyvízben meg akart mártózni. Feleségével hatvan évig éltek boldog házasságban, szeretetben. Nyugdíj előtt a karcagi téeszben dolgozott, ma már csak a kiskertjét gondozza. Két fia és négy unokája van. Amióta özvegy, egyik unokája odaköltözött hozzá barátnőjével. Gyuri bácsi örül annak, hogy fejlődik az ezerlelkes falu, mert mint mondta, akkor jönnek a turisták is. Unokája barátnője, Kiss Julianna az egyik helyi szállodában recepciós. A 24 éves, fiatal lány nem vágyik el innen egy nyüzsgő nagyvárosba. Mint mondta, szereti a falusi csendet, a nyugalmat. A napi bevásárlást helyben, a nagyobbat Karcagon oldják meg. A nyári strandprogramokat már várja, hiszen olyankor több ezer ember van a településen. Pezsgő az élet, koncertek és zenés rendezvények vannak minden héten. Bízik abban, hogy újabb munkahelyek is lesznek, és akkor a fiatalok is itthon maradnak. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu tf áöd i&t&M SZOUON.hu A könyvtár névadójára emlékeznek a Berekben A BEREKFÜRDŐ! művelődési házban lévő Kanta Gyula Könyvtár névadója most lenne 100 éves. Ebből az alkalomból április 12-én, 11 órától emlékülést tartanak a tiszteletére. A bereki születésű névadó életútját Kurucz János idézi fel, majd a Jajkiáltás magyar hazánkért című munkájából hangzanak el részletek. Felújított kiadvány a madarasi juhászatról A kunszövetség kiadásában újra megjelenik Fazekas Mihály: Kunmadaras juhászata című könyve. Az összefoglaló, történelmi monográfia a település állattartásáról 1979-ben jelent meg először. Mivel a könyv alapmunka a Nagykunság néprajzában, így a civil szervezet most szeretné újra megjelentetni, ezúttal átdolgozott kiadásban. A kötetben szerepel majd Györffy István, Bellon Tibor, Tagán Galimdzsán több néprajzi felvétele, ily módon a könyv fotóanyaga a teljes 20. századot áttekinti. A kötetet dr. Bartha Júlia néprajzkutató szerkeszti. Fordított nap lesz az ifjúsági házban az önkéntes fiatalok napja során április 12-én, szombaton fordított nap elnevezéssel a Karcagi Ifjúsági Házban egész napos program lesz. Tíz órától ügyességi, illetve szellemi vetélkedőkkel mérhetik össze erejüket és tudásukat az ötfős csapatok. A nap este a Matchbox zenekar koncertjével zárul. Az oldalt írta, fotózta, szerkesztette: Daróczi Erzsébet. E-mail: erzsebet.daroczi@axelspringer.hu Folyamatosan jönnek a pihenésre vágyók A KEMPINGBEN jelenleg tíz német és egy svájci lakóautó van. Mindannyian tizenéve visszajáró vendégek. Az első házaspár március 16-án érkezett. -Mivel a szociális blokk télen jutott, igya hivatalos áprilisi nyitás előtt is szívesen fogadtuk őket - tudtuk meg Kocsis Szilvia kempingvezetőtől. - A kempingben mindig sok a német és a lengyel vendég, de szerencsére a magyar családok is szép számban érkeznek hozzánk A vendégházakba is többen lefoglalták már a nyári szállásukat, így jó szezon várható. A kempingezők körében nagyon népszerűek a horgásztavak is. S hogy legyen mit fogniuk a pecásoknak, ezért idén is lesz haltelepítés. A gyerekeket fantasztikus: \ rS2 autóversennyel!^ ügyességi dm játékokkal várjuk. ***** 4S is tM | Nyerjen egy Peugeot 308-ast egy teljes hétvégére tele tankkal! Ügyen a vendégünk egy blrkap öltsön velünk egy kellemes hé ■ Program: 12-én 10.00 órakor Ünnepélyes megnyitó Beszédet mond: dr. Fazekas Sándor polgármester, országgyűlési képviselő Díszvendég: Varga Mihály országgyűlési képviselő 12-én 12.00-15.00 óráig: Megkóstolhatja a híres karcagi, bográcsban főtt birkapörköltet! 12-13-án: TESZTVEZETÉS INGYENES állapotfelmérés autójára. Gyermek ügyességi versenyek. A nemrég megnyílt karcagi Peugeot Szalon és Szerviz fantasztikus árkedvezményekkel várja kedves vásárlóit.Nem feledkezik meg azokról sem, akik autójukat kiváló szakembergárda segítségével szeretnék felkészíteni tavaszra. Nyárigumi-akciója minden bizonnyal sikeres lesz a gumiabroncsot vásárlók körében. Már külső-belső autómosással és műszaki vizsgáztatással is áll ügyfelei szíves rendelkezésére. PEUGEOT .VEZETNI MINDIG ÉLVEZET. AiJgg) 96 Karcag, Madarasi út 54/a. 59/500-139 www.qualite.hu e-mail: karcag@qualite.hu Éneklő Ifjúság: kórusok versenye a térségi döntőn A karcagi Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban a napokban rendezték meg az Éneklő Ifjúság verseny térségi döntőjét. A karcagi Arany János és a Györffy István (képünkön) és a berekfürdői Veress Zoltán Általános Iskola kórusa a zsűritől aranydiploma minősítést kapott. Az Arany iskola kórusa ehhez még az országos dicsérő oklevelet is kiérdemelte.