Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-05 / 55. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁRCIUS 5., SZERDA NŐI TÜKÖR A nap, amely csak a hölgyeké március 8. A rózsa és a gyertyafényes vacsora egyaránt kellemes meglepetés Úttörő nők, akik sokat tettek hazánk fejlődéséért- Szeretem a nőnapot, mert any- nyira jó érzés ilyenkor nőnek lenni. Jobban is kedvelem, mint a Valentin-napot. Igaz, a férjem rendszeresen elfelejti, de a fiam mindig vesz nekem virágot - mesélte a szolnoki Kun Matild. A kamasz fiú édesanyja azt is hozzátette, míg az apukája élt, mindig felköszöntötte őt, a lánytestvérét és az édesanyjukat.- A kedvenc csokoládénkat és jácintot, vagy egy szál rózsát kaptunk tőle. Mint azt Matild elmondta, idén nem elsősorban a nőiessége fog a középpontban állni. Aznap utazik ugyanis Budapestre, ahol középfokú nyelvvizsgát tesz eszperantóból. A tószegi Kiss Virág is szereti március 8-át, és a munkahelyén mindig megemlékeznek a nőnap alkalmából a hölgyekről.- Nálunk az a szokás, hogy a férfi főnökünk körbemegy reggel egy szép nagy virágkosárral a karján, tele tulipánnal, s ad minden nőnek egy szálat. EgyNőnapkor a legtöbb férfi virággal lepi meg kedvesét, hölgyismerőseit, rokonait, kolléganőit. Képünk illusztráció. szerű, de nagyszerű megemlékezés - fejtette ki.-A családunk erősebbik nemhez tartozó tagjai is meglepnek bennünket valamivel, mert nálunk úgy szokás. A párkapcsolatban Virágnak az a jó, ha nemcsak nőnapon kap egy csokor rózsát, hanem máskor is. Hiszen számára jobban esik apropó nélkül csak úgy figyelmességből, szeretetből. Az idősebb férfiak többsége régen nem hallott a hölgyek napjáról, így többségük vagy nem ünnepli, vagy csak egy-két évtizede.- Ugyanaz a véleményem erről, mint az édesapámnak. Úgy gondolom, nemcsak aznap kell 2008. 02. 15. - 03. 31-ig. 4.500 Ft/g HASZNÁLT 3.000^ 2.600 Ft/g I Ft 4.900 Ft/g ÉKSZEREK 3360 Ft 3.000 Ft/g A SZEREK 7.20 1 .C extra X200 Ft 5.500 Ft/g X200 Ft 3.500 Ft/g 1 3-38 °/o kedvezménnyel! HERENDI ajándéktárgyak 50 % kedvezménnyel! Törtarany felvásárlás 2.500 Ft/g. KARIKAGYŰRŰK MÁR 4.900 Ft/g-tól A nemzetközi nőnap története Fémjel nélküli aranyra MAGYAR fémjeles aranyra 2.200 Ft/g akár 3.300 Ft/g SZOLNOK, Sütő út 1 1. Tel.: 56/420-995 * Nyitva H-P 8.00-16.00-lg, SZÓ 8.00-12.00-ig TjjJP A német Clara Zetkin javaslatára határozták el Ifin 1910 augusztusában Koppenhágában, hogy nem- zetközi nőnapot tartanak március 8-án annak emit f lekére, hogy 1857. március 8-án New Yorkban 40 .ft ..er textil-és konfekcióipari munkásnősztájkolta || béregyenlőségért és munkaidő csökkentésért. Ezt a W dátumot 1977-ben az ENSZ is elismerte. Hazánkban I 1914-ben ünnepelték először. A nemzetközi nőnapon, azaz március 8-án a világon szinte mindenütt a hölgyeket ünnepük. Hazánkban kilencvennégy, nemzetközileg azonban százéves hagyományra tekint vissza. Négyesi Ildikó Alkalmi és esküvői csokrokkal, virágdíszekkel, cserepes virágokkal, koszorúkkal, ajándékokkal, díszcsomagolással állunk vásárlóink rendelkezésére, y VIRÁG-AJÁNDÉK (y 5008Szolnok-Szandaszőlős, Radnóti u. 32. Tel./fax: 56/421-165 & Mlffe fesziéi MÜi «enm© Szexepií Szabit www.szexepil.hu Szolnok, Tófenék u. 4. Bejelentkezés: 06-30-227-5667 Az akció 2008.03.03-tól 2008.03.29-ig tart. A TAVASZI ' FÜGGÖNY-ÉS DRAPÉRIAVÁSÁR 30-50 % ÉS KEDVEZMÉNNYEL! Március 1-től, amíg a Készlet tart! FÜGGÖNYMÁINIA SZAKÜZLET Szolnok, Tófenék út 4. Tel.: 56/341-585, 20/51 1-6310. i 8 FEHÉRNEMŰ-ÜZLET Szolnok, Kossuth tér 7. (Magyar úti új üzletsor) Tel.: 56/513-020 Nyitva: h-p. 9-18-ig, szó. 9-13-ig FEHERNEMUUZLET Kis- és nagyker. Szolnok, Rózsa F. út 30. Tel.: 56/510-730, fax: 56/510-731 Nyitva: h-p. 8-17-ig, szó. 9-12-ig NŐNAPI AKCIÓ! Női fehérnemű, harisnya, zokni 20% engedménnyel vásárolható üzleteinkben 2008. március 6-7-8-án. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! PORTÉKA KISÁRUHÁZ SZOLNOK, Súgván E. krt. 13. Tel.: 56/513-773 Segítünk a kedves férfi vásárlóinknak a nőnapi ajándékozásban! Ajándéktárgyak, illatszerek, fonott áruk és ezer apró portéka. _ ____gggMgff____________J sz eretni a nőket, hanem mindig - fejtette ki a kunhegyesi idősebb Szabó Miklós. A hatvanas évei elején járó Miklós bácsi azért ha szolidan is, de köszönti feleségét.- Emlékszem, 1973-ban Ausztriában jártam munkaügyben, éppen nőnapkor. Itthoni szokás szerint minden velem dolgozó osztrák hölgynek vásároltam egy-egy szál virágot. Nagyon meglepődtek, mert nem is hallottak még róla - emlékezett vissza az idős úr. A jászberényi Juhászné Varga Dóra családjában nagy hagyománya van a nemzetközi nőnapnak, így minden évben nagyon várják a jeles napot.- A rokonságomban valamennyi férfi megköszönti a nőket, így az anyukámat, a lányomat és engem is. Nárciszt és tulipánt kapunk leginkább, mert nagyon szeretjük azokat - osztotta meg szokásaikat a negyvenes családanya. — A kislányom az iskolában is érzi, hogy ez a nap a lányokról szól. A fiúk egy- egy szál hóvirággal, olykor csokoládéval kedveskednek a lányoknak. A harmincas Miklovicz Gyula sosem felejti el a hölgyeket. Március 8-án meg még úgysem, hiszen gondosan feljegyez magának minden dátumot, nehogy valakiről megfeledkezzen.- Nem tartom rossz ötletnek a nők napját. Minden évben meglepem családom hölgy tagjait valami aprósággal. Mivel egyéni vállalkozó vagyok, otthon dolgozom, így nincs kolléganőm, akinek virágot vegyek - mesélte a fiatalember. Nemrégiben volt Gyula esküvője, így idén köszönti először feleségeként a párját.- Nemcsak rózsával, hanem más aprósággal és gyertyafényes vacsorával is készülök. Szeretném különlegessé tenni azt a napot. PRESTIGE Szolnok, Ady E. iit 13., Árkád-köz 20-50 %-os akció egyes termékekre március 5-től a készlet erejéig. A részletekről érdeklődjön üzleteinkben. Március 8-a, azaz a nőnap kapcsán érdemes megemlékezni hazánk kiemelkedő nőalakjairól is. Brunszvik Teréz nemesi családba született a 18. században. Nevéhez fűződik a magyar- országi óvodai nevelés megteremtése, a nőnevelés jelentőségének hirdetője, egyik legkövetkezetesebb híve volt a hölgyek egyenjogúsításának és élete során nemzeti nőnevelőképző intézet létrehozásán is fáradozott. Unokahúga Teleki Blanka is grófi családba született. Nagynénje hatására a gyengébbik nem nevelését tűzte ki életcéljául. Pesten nyitotta meg kapuit 1846-ban a magyar tanítási nyelvű leánynevelő intézet Ez az iskola számít az első olyan magyarországi leányiskolának, ahol szakszerű oktatás folyt. A szabadságharc után forradalmároknak segített elrejtőzni az osztrákok elől, ezért négy évig raboskodott Brünnben, Olmützben és végül Kufsteinben igen zord, szegényes és embert próbáló körülmények között. Karacs Teréz nem főúri családból származott, talán ezért is viselte sorsán a polgári származású hölgyek nevelését. Élete során egyaránt volt pedagógus, író és a nőnevelés egyik úttörője. Miskolcon 1846 körül nyílt meg a leánytanoda, melynek vezetésével őt bízta meg a helyi református egyház. Ebben az évben Teleki Blanka is hívta leánynevelő intézetébe tanárnak, de ő az előbbit választotta, mert az polgárlányok nevelését is vállalta. Az 1850-es években már országos hírűvé lett a miskolci intézet. Hugonnai Vilma volt hazánk első diplomás hölgye. A szabadságharc kitörése előtt egy évvel született grófi családba. Huszonöt évesen kezdte meg Zürichben egyetemi tanulmányait orvosi szakon. Spártai körülmények között élve 1879-ben szerezte meg diplomáját Hazánkban nem ismerték el végzettségét, praxisát nem gyakorolhatta, így szülésznői vizsgát tett. Később szakmunkák írásával foglalkozott, majd 1897-ben hazánkban is doktorrá avatták, miután újfent levizsgázott. A világháború alatt ő szervezte meg az orvosnők hadiorvosi szolgálatát. ■ N. I. Lepje meg hölgy ismerőseit nőnapra AVON termékekkel az AVON STÚDIÓBÓL V \ (Szolnok, Jászkürt Út l. Pelikán üzletsor) Nyitva: H-P-ig 12.00-18.00- Ugyanitt jelentkezhet AVON tanácsadónőnek! (Belépés ingyenes!) lgjf Í Nőnapra nagy választékban kínálunk cserepes és vágott virágot! Közalkalmazotti kártyám egész évben 10-20 % kedvezményt adunk. VIRÁGKÜLDÉS!!! 56/220-065 1