Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-28 / 73. szám
12 ÚJ NÉPLAP — 2008. MÁRCIUS 28., PÉNTEK TÜKÖR A színházra figyel a világ kultúra Áprilisban találkozó lesz Szolnokon a Szigligetiben Balázs Péter, a Szigligeti direktora (áll) az áprilisban megrendezendő színházi találkozóról ad részletes tájékoztatót Rovásírásból vizsgáznak majd térségünk diákjai Az elmúlt évben nyolcadik alkalommal rendezték meg Magyar- országon a Kárpát-medencei rovásírásversenyt. A nemzeti-műve- iődési-kulturális eseménybe először kapcsolódott be megyénk és első ízben adott helyt a körzeti vetélkedőnek Szolnok városa. A hazánkból és a határon túl élő magyarlakta területekről 2007-ben összesen mintegy hétszáz fiatal adott számot arról, hogy jelenkori diákként mit is sajátított el az ősi rovásírás rejtelmeiből. A tavalyi szolnoki elődöntőben közel fél- százan mérették meg magukat. ■ Az írásbeli feladatokat szóbeli tudásfelmérés követi. Az immáron hagyománnyá vált verseny szervezője, a Forrai Sándor Rovásíró Kör idén újból meghirdette országunkon túl nyúló rendezvényét, alsós és felsős, illetve középiskolás diákok számára. A szolnoki szervezők ismét felvállalták a körzeti felmérő megrendezését. Az eseményt április 5-én tartják a Széchenyi- lakótelepi Zöld Házban. Kiderült, hogy a tavalyi létszámhoz képest idén jóval többen adnak számot a múlt örökségéből a szolnoki elődöntőben. Az írásbeli feladatokat szóbeli tudásfelmérés követi. Ezután a Tisza Táncegyüttes lép fel, majd ebéd után íjászkodásra, kézművességre lesz lehetőségük a versenyzőknek. A díjkiosztást délután 2 óra körül tervezik a szervezők. ■ M. G. A színházművészet fennmaradása azon múlik, hogy képes-e megújulni, be tudja-e fogadni az új eszközöket, az új nyelveket. Valkó Mihály Különben hogyan mutatná be a kor nagy kihívásait, és hogyan segíthetné az emberek közti megértést, ha saját maga nem nyitott szellemű. Hogyan kérkedhetne azzal, hogy megoldásokat kínál az intolerancia, a kirekesztettség, a rasszizmus problémáira - hangzott el tegnap délután a Szigligeti Színházban is, miként ezen a napon a világ minden táján a színházakban az az üzenet, melyet az Oliver! délutáni előadása előtt Barabás Botond olvasott fel, s amelyet Robert Lepage neves kanadai drámaíró fogalmazott meg, az immár 47. világnap alkalmából, március 27-én. És mondhatni az üzenet szellemében, a nyitottság jegyében hívta életre a Szigligeti azt a színházi találkozót, melyet először itt, Szolnokon rendeznek meg április havában, s amelyre a soproni Petőfi, a budai Karinthy Frigyes és a fővárosi Pesti Magyar Színház hozza el egy-egy bemutatóját. És amely épp azt szeretné hirdetni, demonstrálni, hogy a különböző felfogású előadások is hogyan képesek - a közönség számára is - egymásra találni az úgynevezett színházi ökume- nizmus gondolatában - ahogyan ez az eseményt ismertető tájékoztatón is elhangzott a színidirektor részéről. Az itt látható felvétel is a tájékoztatón készült: Balázs Péter mellett (jobbra) Kiss József is, a világnapi események egyik fő részese. Az idők kezdetén egy éjszaka az emberek összegyűltek a kőbarlangban a tűz körül, és meséltek egymásnak - valahogy így születhetett a színház őse. Nos, napjainkban a reflektorok fénye helyettesíti azt az örömtü- zet — áll a világnap ünnepélyes üzenetében. Kortárs művészeti parádé lesz májusban a megyeszékhelyen Kortárs művészeti parádé - vagyis mozaikszóként Komp. Ez Szolnok vadonatúj összművé- szeti fesztiváljának a neve, mely május 14-24-ig tart.- Vízre bocsátunk egy kompot. A fiatalok aktív bevonásával jön létre, tíz napig tart majd és ezalatt több helyszínen húsznál is több kulturális rendezvény valósul meg - fejtette ki Matuz János, a szolnoki Aba-Nóvák Kulturális Központ művészeti igazgatója tegnap az intézményben megtartott sajtótájékoztatón. A cél, hogy a 14-28 év közötti ifjak számára ízelítőt nyújtson abból, hogyan gondolkodnak az alkotók a XXI. század hajnalán. Sok részt vállalt a Kompban a Szolnoki Művésztelep. Utcai ka- valkádok és képzőművészeti események szerepelnek a programban. Fiatal szolnoki alkotó- csoport is alakult erre a fesztiválra, akik meglepő, de nem polgárpukkasztó dolgokat fognak „művelni” a város minden pontján a több mint egy hét alatt. A programban szerepel az Akusztikusgitár-fesztivál és Fülei Balázs zongorakoncertje. Az összművészeti fesztivál hetedik napján Gyöngyösi Levente szerzői estjét tekinthetik majd meg az érdeklődök a szolnoki Tisza- parti Gimnázium aulájában.- Május 14-én a Komp, ez a szellemi szállító jármű vízre száll. Ám a harang hangja csak azt jelzi majd: itt a hajózási szezon — mondta Matuz János. ■ Négyesi Ildikó Ä SZOLNOK-----íASZKUN OIMI.INE ' TI SZA-PARTI TERMÁLFÜRDŐ CAMPING TISZAKÉCSKE GYÓGYVÍZ - FEDETT USZODA - JACUZZI - ÉLMÉNYMEDENCE - SZAUNA - INFRASZAUNA - ÉTTEREM Tel. Nyitva mindennap: 8-22 óráig (76) 441-363 www.thermaltiszapart.hu üdülési csekk elfogadóhely és egészségpénztárakkal szerződött szolgáltató! Várja Önt az egész évben folyamatosan nyitva tartó Gserkeszőlo Gyógy- és Stand fürdő' Kikapcsolódás, gyógyulás, szórakozás minden korosztály számára. Próbálja ki Ön is! Szálloda és a kemping közvetlenül csatlakozik a fürdőhöz. Ezek árai a fürdőbelépőt tartalmazzák. Helyfoglalás, érdeklődés: 06-56/568-450. Mindennap:- reumatológiai szakrendelés- légúti megbetegedések kezelésére sószoba. Bó'r- és nemigyógyászati szakrendelés, péntek 14.00-16.00 óráig. A fürdő' nyitva tartása: V-P. 7.30-17.00 óráig, Szó. 7.30-18.00 óráig. Éjszakai fürdőzési lehetőség! Előjegyzés: 70/363-3353. KIJUT ASZFALT TANÁCS, NÉMETÜL EGYENESEN NYÁRSONSÜLT AFRIKAI HEGYSÉG REJT (TÁJSZÓ) RAG: FELŐL L ▼ JAPÁN PORCELÁN ► T ▼ ÉSZ EGÉSZSÉGES ► T TURÁNI NAGY TÓ L SZÜKSÉGES ► SZÉLVIHAR VÖRÖSMARTY MIHÁLY VERSE SZNOB, REGIESEN ► Y DARÁL SÁRIKA ^A ▼ ▼ ASZTÁCI- UM JELE ► GYOMAI NYOMDA ► VÁGY HATÁRAI! KACSAÚSZTATÓ r ▼ DERÉKSZÍJ ► ▼ ECETSAV SÓJA ► EFFÉLE ► CERUZA SZOLNOK TV MR6 RÉGIÓ RÁDIÓ 6.00 Aktuális; 6.30 Durbincs; 7.00 Aktuális; 7.30 Sziréna; 8.00 Aktuális; 8.30 Kultúrkorzó; 9.00 Szolnoktudás Egyeteme; 10.00 A Gulden- burgok öröksége; 11.00 Képújság; 12.00 Aktuális; 12.30 Kultúrkorzó; 13.00 Durbincs; 13.30Test-őr; 14.00 Aktuális; 14.30 Különóra; 15.00 Mérleg; 15.30 Tripla; 16.00 A Gulden- burgok öröksége; 1700 Cozi kívánságműsor; 18.10 Szolnoki Programkalauz; 18.30 Durbincs; 19.00 Aktuális; 19.30 Fórum; 20.00 Aktuális; 20.30 HTV- Hírháló; 21.00 HTV - Élő robotok-amerikai akciófilm; 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu RÁDIÓ 2000 06.05 Ébresztő- reggeli, zenés műsor. Benne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról napra - zenés, információs magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 10.05 Élő kívánság- műsor; 12.05 Délutáni magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazóműsor. Napi kínálat friss hírek, információk; helyi aktuális témák, programok; riportok, magazinműsorok, telefonos játékok; pletykák, érdekességek. radio2000@chello.hu 6.00-9.00 Hajnaltól reggelig. Benne 6.00 Hírek, sport, útinform, a nap témája; 6.30 Hírek, nap témája, ügyeleti hírek; 700 MR1 Kossuth 180 perc, majd a nap témája, sport, lapszemle; 7.30 Hírek, majd a nap témája, ügyeled hírek; 8.00 MR1 Kossuth 180 perc, utána a nap témája, sport 8.30 Hírek, utána a nap témája, programajánló; 9.00-11.00 Hét végi ajánló, kultúra; 12.00 MR1 Kossuth Krónika; 12.30 Nótaszó; 13.00 MR2 Petőfi; 17.30 MR1 Kossuth Krónika; 18.00 MR2 Petőfi; 21.00 Nótaszó; 22.00-6.00 MR2 Petőfi. www.debrecen@radio.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor; 05.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 06.00 Vekker: reggeli ébresztő; 10.00 Terefere: délelőtti magazin; 11.00 InterAktív: SMS- és éló telefonos kívánságműsor; 13.00 Juice: délutáni „üdítő” zenés műsor; 14.00 Hazafele: délutáni „hazavezető”; 16.00 Aktív weekend: hétvégi zenés műsor; 18.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor; 21.00 Tornádó: mixes bulizenék; 23.00 Aktív night: éjszakai zenei válogatás. akriv@aktivradio.hu v ALFA ES OMEGA 18. RÉSZ Jurjev, Z. regénye nyomán írta: CS. HORVÁTH TIBOR Rajzolta: FAZEKAS ATTILA „EGYELŐRE NÁLUNK MARAD, MR. CARSWELL. KIPIHENI MAGÁT. AZTÁN MAJD MEGLÁTJUK." - SZÓL DOKTOR ZUCCHI. ÉS HOZZÁTESZI: „JÖJJÖN, MEGMUTATOM A SZOBÁJÁT."