Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-27 / 72. szám

2008. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK 7 GAZDASÁG Fogyasztási kiadások (egy átlagos háztartásban, 2007-ben, euróbán 1 euró=257 forint) ROMÁNIA MAGYARORSZÁG IV.0VÁW» SllO««* FORRÁS: RF.GIOPLAN - EURÜPRESS GRAFIKA Messze van még Ausztria régiós körkép Látványosan változnak a fogyasztási szokások Fidesz: a reklám helyett inkább több pénz kellene a panelprogramra A Fidesz arra szólítja fel a kor­mányt, hogy ne költsön 175 mil­lió forintot az Új Magyarország lakásfelújítási program kommu­nikációjára, hiszen ebből a pénz­ből ezer lakás felújítását lehetne elkezdeni. Erről László Tamás, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője beszélt tegnap an­nak kapcsán, hogy a közbeszer­zési értesítő március 12-i számá­ban megjelent: a kormány gyor­sított tárgyalásos eljárásban 175 millió forintot szán az Új Ma­gyarország lakásfelújítási prog­ram kommunikációjára. ■ A Fidesz szerint még mindig' nem késő vissza­vonni a pályázatot. A fideszes politikus elmond­ta: a gyorsított közbeszerzési el­járáson ugyan március 25-én részlegesen eredményt is hirdet­tek, de a Fidesz szerint még min­dig nem késő visszavonni a pá­lyázatot. „A kormány kormá­nyozzon, kezdjen párbeszédet a lakótelepeken élőkkel, és ne pro­pagandára fordítson 175 millió forintot” - mondta a képviselő. Szerinte a tájékoztató munkát a kormányhivataloknak, a minisz­tériumoknak, a háttérszervek­nek kell elvégezniük, és nem külső cégnek. Ennyi pénzből csaknem ezer lakás felújítását lehetne elkezde­ni, hiszen ma körülbelül kétszáz­ezer forintos állami támogatásra számítanak a lakástulajdonosok - tette hozzá László Tamás. Az MSZP szerint a program kínálta lehetőségeket meg kell ismertetni a lakossággal, arról nem is beszélve, hogy a program nem pusztán a panellakások fel­újításáról szól, hanem azok tűz­védelmi korszerűsítéséről és fű­tésszabályozásáról is. Jauernik István, a szocialista frakció önkormányzati munka- csoportjának vezetője a Fidesz sajtótájékoztatójára reagáló köz­leményében kiemelte: az Új Ma­gyarország lakásfelújítási prog­ram keretében minden eddigi­nél több forrás, tízmilliárd forint jut panelrekonstrukcióra, a pa­nellakások tűzvédelmére, ener­getikai korszerűsítésére, vala­mint a kémények felújítására. A képviselő közleményében arra is kitért, hogy mindez több százezer iparosított technoló­giával készült lakást érint. Óriási eltérések vannak a kelet-közép-európai orszá­gok között a lakossági fo­gyasztási kiadások nagysá­gát és szerkezetét illetően. Ez derül ki a RegioPlan osztrák kutatóintézet leg­újabb elemzéséből. VG-összeállítás Az egy háztartás által fogyasztá­si cikkekre és szolgáltatásokra fordított összeg nagysága több mint tízszeres eltérést mutat Szlovénia (évi 19 900 euró, azaz 5,1 millió forint) és Ukrajna (évi 1700 euró, azaz 436 ezer forint) között. A visegrádi országok mu­tatói 2-2,5 millió forint körül vannak, és érdekes módon nem a legmagasabb egy főre jutó GDP-jű Csehország, hanem Szlo­vákia áll az élen. A különbség elsősorban a hi­telből finanszírozott fogyasztás­sal magyarázható - mutat rá Hanna Bomba-Wilhelmi, a Regio­Plan ügyvezetője. Ausztriában egy háztartás évente átlagosan 32 900 eurót (8,5 millió forintot) költ különböző termékekre és szolgáltatásokra; a magyar csalá­dok ennek mintegy 28 százalé­kával kénytelenek megelégedni. A kiadások nagysága azok szerkezetét is döntően befolyá­solja. Az alacsonyabb jövedelmű országokban a pénz 42 százalé­ka élelmiszerekre megy el, és a rövid távú kiadások aránya együttesen 77 százalékra rúg. Ezzel szemben a fejlett piacnak A RUHÁZATI TERMÉKEKRE vala­mivel kevesebbet fordít a la­kosság, ez összefügghet az eb­ben a termékkörben tapasz­talt átlag alatti drágulással, vagyis a vásárolt mennyiség nagyjából változatlan marad­hatott. A szabadidős és kultu­rális kiadások arányának nö­számító Szlovéniában nagyjából ugyanannyit (39 százalék) költe­nek a családok rövid, mint hosz- szú távú fogyasztási cikkekre és szolgáltatásokra. Magyarország és a többi „növekvő” piac ebből a szempontból nagyjából félúton van a balkáni országok és Nyu- gat-Európa között. Minél szegényebb egy ország, annál magasabb az alkoholra és dohánytermékekre költött ösz- szeg aránya - mutat rá Bomba- Wilhelmi. Az energia és a közle­kedés részesedése viszont sok­vekedése nem jelent meglepe­tést, az oktatásra fordított ösz- szeg megduplázódása viszont igen - még akkor is, ha ebben jelentős része volt a magánis­kolák terjedésének. Igaz, a ta­níttatás részaránya még így is egy százalék alatt maradt a kiadásokon belül. kai alacsonyabb a növekvő piaco­kon, mint a fejlett országokban. Magyarországon 2000 óta jelen­tősen - csaknem harmadával - nőtt a reáljövedelem 2006-ig, és eközben a fogyasztási szerkezet is eltolódott. Az alapvető jövedel­mi hatások mellett az árarányok is jelentősen befolyásolták a ke­reslet összetételét. A legnagyobb változás az élel­miszer-kiadásokban mutatkozik: a KSH szerint az évtized eleji 29 százalékos részarány 23-ra csök­kent, és az élvezeti cikkekre for­dított kiadás is hasonló mérték­ben csökkent. Ezzel még mindig az alapvető szükségletekre megy el a háztartások jövedelmének a legnagyobb része, ezt azonban már megközelítik a lakás- és re­zsikiadások, majdnem 20 száza­lékra növekedve az öt-hat évvel ezelőtti 18 százalék alatti arány­ról. Utóbbiban jelentős szerepe lehetett az energiaárak emelke­dése mellett az ingatlanok ár­szintjében bekövetkezett ugrás­nak is. HÍRSÁV Kicsit kevesebbet nő a gazdaság idén az ecostat számításai sze­rint ebben az évben a ko­rábban a várt 3 helyett 2,5 százalékkal, jövőre 3,2 szá­zalékkal nő a bruttó hazai termék, miközben az éves infláció 2008-ban 6 száza­lékra, jövőre 3,9 százalékra csökken - mondta tegnap Belyó Pál, a kutatóintézet főigazgatója. Hétszázmilliós beruházás Gyermelyen új tésztagyártó és csoma- gológépsor összeszerelését kezdték meg a gyermelyi tésztagyárban. Az összesen csaknem 700 millió forintos beruházás 15 százalékkal bővíti a Gyermely Zrt. kapa­citását, amely jelenleg a ha­zai tésztapiac 35 százalékát mondhatja a magáénak. Régiónkban terjeszkedne az orosz Aeroflot AZ OROSZ AEROFLOT egy kö- zép-európai légitársaság fel­vásárlásával szeretné erősí­teni európai pozícióit. Első­sorban az olyan privatizáció előtt álló társaságok érdek­lik, mint a cseh CSA vagy a szerb JAT. Igazságtalanná vált a finanszírozási rendszer igazságtalanná vált a tele­pülések finanszírozási rend­szere: a helyi igények he­lyett a rendelkezésre álló fej­lesztési források és pályáza­ti kiírások határozzák meg a települések jövőjét - mondta Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára a polgármesterek számára rendezett fórumon. Zongor Gábor: rossz a rendszer Meglepetés: duplaannyit költünk oktatásra Költöztetik a Szlovák Házat: nemzetiségi botrány a Pilisben politikai vihar Ján Slota magyarázatot követel, berendelnék a külügyminisztériumba a pozsonyi magyar nagykövetet Ján Slota is beszállt a perpatvarba Vizsgálatot rendelt el Gémesi Fe­renc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárának ké­résére Kállai Ernő kisebbségi ombudsman a pilisszentkereszti Szlovák Ház áthelyezése ügyé­ben. Kállai azt mondta: érthetet­lennek tűnik számára, hogy a helyi önkormányzat miért akar­ja ellehetetleníteni a Magyaror­szág legnagyobb- szlovák köz­pontjaként működő intézményt. Az ügy előzménye: a Pilis­szentkereszti Szlovák Önkor­mányzat elnöke, Demjén Tamás- né múlt pénteken fordult levél­ben a Miniszterelnöki Hivatal­hoz, kérve: akadályozzák meg, hogy a helyi Szlovák Házból át­telepítsék a kisebbségi önkor­mányzat irodáját a falu másik fe­lébe. Az önkormányzat múlt kedden szavazta meg a ház ápri­lis l-jével történő átköltöztetését. A Szlovák Ház felújításához és működtetéséhez nemcsak a he­lyi önkormányzat, hanem a szlo­szükség esetén a polgári enge­detlenség minden törvényes módjával készek élni a szlová­kiai magyar pártok és érdek- képviseletek, ha Pozsony nem vonja vissza a közeljövőben tár­gyalandó oktatási törvényt - közölte Hrubík Béla, a Csema­vák közösség is jelentős anyagi eszközökkel járult hozzá. A szlo­vák közösség azonban nem je­gyeztette be a jogot az épületre, így az az önkormányzat tulajdo­nában maradt - a helyhatóság így költöztetheti át elvben törvé­nyesen az irodát és a civileket. dók országos elnöke. A szlovák törvényhozás ugyanis a magya­rok szerint súlyosan korlátozná a kisebbség oktatási jogait, így például csökkentené a magyar nyelv és irodalom oktatásának óraszámát, míg a szlovákét emelné. Mézes PXidolf a Szlo­A Szlovák Ház körüli nézetel­térésbe a Ián Slota vezette Szlo­vák Nemzeti Párt (SNS) is be­szállt: sürgették, hogy kéressék be a szlovák külügyminiszté­riumba és a kormányba a pozso­nyi magyar nagykövetet, és kér­jenek tőle magyarázatot a pilis­vákiai Magyar Szülők Szövetsé­gének elnöke bejelentette: a til­takozás akár odáig is eljuthat, hogy a magyar szülők mindad­dig nem engedik iskolába gyermekeiket, amíg a hatalom nem áll el jogkorlátozó szán­dékától. szentkereszti ház átköltöztetésé­re. Az ügy szlovákiai média­visszhangját jelzi, hogy a Po­zsonyban megjelenő szlovák pol­gári napilap, a SME szerdán kommentárt közölt a történtek­ről. E szerint a magyarellenes ki­jelentéseiről ismert Ián Slota „az erdélyi Tőkés László püspökhöz hasonló”, aki - áll a lapban - a minap azt szorgalmazta, hogy a NATO álljon ki a Kárpát-meden­cei magyar autonómia gondola­ta mellett. A Pest megyei telepü­lésen egyébként több szlovák té­vétársaság és tudósító is készí­tett a napokban anyagot. Pilisszentkereszt az ország egyetlen olyan települése, ahol a szlovák kisebbség többséget alkot. Polgári engedetlenség: ha átmegy a törvény, nem mennek iskolába a gyerekek

Next

/
Oldalképek
Tartalom