Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-22 / 69. szám
ÚJ NÉPLAP — 2008. MÁRCIUS 22., SZOMBAT SPORT 19 Rangadót nyert az Olaj KK kosárlabda A harmadik felvonásban négy triplát szórtak Cziczásék Ismét Hollins (labdával) bizonyult az Olaj legeredményesebb játékosának, a légiós 18 pontja mellett kilenc lepattanót szerzett és kiosztott 9 gólpasszt is Sima vereséget szenvedtek a Tisza-parti pólósok Pécsett A férfi vízilabda OB I. utolsó előtti alapszakaszbeli mérkőzésén idegenben ugrottak vízbe a szolnoki pólósok. PVSK-FŰSZÉRT—SZOLNOKI FŐISKOLA VSC 12-7 {3-1, 2-2, 3-0, 4-4) Lukács Dénes tanítványai Pécsről próbálták meg elhozni a két bajnoki pontot, ám nem jártak szerencsével. Az első negyedben kétgólos előnyre tett szert a házigazda, melyet ugyan a nagyszünetig már nem tudott növelni, ám a Tisza-partiak sem csökkentették hátrányukat. Sőt, a harmadik felvonásban újabb három találatot értek el a vendéglátók, s mivel hálójuk érintetlen maradt ebben az időszakban, eldőlt a mérkőzés sorsa. ■ Malajziában is Hamilton lehet a befutó Bár az öreg kontinenssel ellentétben Malajziában, a Forma-les vb második futamának helyszínén tombol nyár, mégis kellemetlen, esős idő vár a pilótákra. Félő, hogy az elmúlt heti Ausztrál Nagydíjhoz hasonlóan lesznek olyan versenyzők, akik nem érnek majd célba. Tegyük hozzá, hogy vannak jó esőmenők is a mezőnyben. Mint például a brit Lewis Hamilton, aki a tavalyi évadban a lapán Nagydíjon zuhogó esőben győzött. Kicsit haza is beszélve, 2006-ban a Magyar Nagydíj történetében először és utoljára kifogták a pilóták az esős időt. Akkor a brit Jenson Button diadalmaskodott a Hun- garoringen. Máris jelezzük, hogy a jó esőmenők közül, a múlt heti melbourne-i futamgyőztes Hamilton (McLaren- Mercedes) volt a leggyorsabb a tegnapi második szabadedzésén. A második helyen az első tréning győztese, a brazil Felipe Mássá (Ferrari) végzett, míg a harmadik a világbajnoki címvédő, finn Kimi Räikkönen lett. A fentebb emlegetett Button (Honda) a negyedik legjobb időt futotta tegnap. A mai napon magyar idő szerint hét órakor rendezik meg a rajtsorrendet eldöntő időmérőedzést. ■ V. Cs. SZOLNOKI OLAJ KK-PVSK-EXPO CENTER PÉCS 72-61 (23-12, 27-14,12-16,10-19) Tiszaligeti Sportcsarnok, 1800 néző. Vezette: Hartyáni, Ádám J., Kiss L. OLAJ KK: Kelley 15/3, CZI- CZÁS 14/9, HOLLINS 18/3, Sa- baliauskas 3/3, Góbi 6. Csere: Molnár A. 6/6, Harazin 2, Le- doux 4, Cseh Gy. 2, Szabó P. 2, Tóth V. Vezetőedző: Pór Péter. Edző: Tasnádi Zoltán. PVSK: KUTASI8/6, Alekszics 17/6, Dénes 10/6, Tóth N. 10, Czigler 6. Csere: Grebenár 8, Kovács P. 2, Pólya, Lepsényi. Szakmai igazgató: Sztojan Ivko- vics. Edző: Völgyi Péter. Az eredmény alakulása: 4. p.: 7-4, 8. p.: 206, 15. p.: 34-18, 17 p.: 44-18,24. p.: 53-37,28. p.: 59- 39, 35. p.: 65-49,39. p.: 69-57. Wittmann, Williams, Lapov és Jovanovics különböző okok miatt hiányzott a vendégek soraiból. Tegyük hozzá, hogy Szolnokon látott kezdő ötösüket több klub is szívesen látná soraiban. Góbi pontjaira Czigler válaszolt, majd ezt követően beindult az Olaj-henger. Előbb Kelley és Sabaliauskas, majd kisvártatva Molnár is bevágott egy-egy triplát. Ebben az időszakban nem csak jól dobott az Olaj, hanem remekül is védekezett. Minderre bizonyságul jól fogták a válogatott Dénest és Cziglert és sokáig sikerült kikapcsolni Alekszicset, a szerb dobógépet. A hazai fölény tizenegy pontos előnyt jelentett az első negyedben. A folytatásban sem változott a játék képe, Molnár hármasát Ledoux duplái és Hollins pontokat érő betörései követték. A fölényes vezetés tudatában Pór edző a fiataloknak is helyt adott, közülük különösen Szabó Péter jeleskedett. ma és holnap Pécsett rendezik meg a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjét, melynek ezúttal is a házigazdák és a címvédő soproniak az esélyesei Ennek ellenére a 2004-ben győztes szolnokiak nem mondanak le arról, hogy megszorítsák a soproniakat a ma délután 15.30-kor kezdődő elődöntőben. Mint azt megtudtuk, a kék-sárgáknál mindenki ott van a feA szünetet követően 50-26-os állásról folytatódott az összecsapás, sajnos az Olaj takarékra kapcsolt, míg a PVSK egyre jobban pörgött. Alekszics mellett Dénes is elkapta a fonalat. A hazaiak a harmadik negyedben mindössze négy triplát szórtak, de így is húsz ponttal vezettek a zárófelvonás előtt. Az utolsó negyedben négy és fél percig képtelen volt gólt dobni a szolnoki csapat. Szerencsére a vendégek is csak hét pontot értek el ebben az időszakban. Kelley törte meg a vészes hazai gólcsendet, de délzeten, a nemrégiben igazolt Vescan és Boskovics is szerepelhet soraikban. ellenben a hűség városának csapatában a minap megsérült a válogatott Károlyi Andrea, akire várhatóan egy hónap pihenő vár. A másik párban az abszolút favorit, a 10. kupaaranyára hajtó pécsi hölgykoszorú találkozik a Zala Volán együttesével. ezek már nem az Olaj percei voltak. A meccs végén az első félidőbeli jó játéknak és a magabiztos győzelemnek örvendhetett a hazai szurkolótábor. pór Péter: - Az első félidőben jó ritmusban játszottunk. Jövő csütörtökön Pécsre látogatunk, sok tartalékolni valónk nincs, olyan agresszíven kell játszanunk, mint tettük azt az első félidőben. sztojan ivkovscs: - Két ellentétes félidőt láthattunk. TOVÁBBI EREDMÉNY: Nyíregy- háza-Körmend 74-114 (!) ■ Varga Csaba az elődöntők vesztesei vasárnap 15.30-kor a bronzcsatában, míg a két győztes a kupadöntőben lesz érdekelt este hat órakor. A leglelkesebb szolnoki szurkolók számára vasárnap 10 órakor ingyenes különbusz indul a Pelikán Szálló parkolójából Az utazással kapcsolatban Dömötör Attila (70/385-2381) ad bővebb felvilágosítást. Magyar Kupa elődöntő vár a Tisza-parti hölgyekre a Sopron ellen Újabb aranyat nyert a maratoni futó Budapesten, a Pólus Center környékén rendezték meg a veterán aüéták országos mezeifutó-bajnokságát. Megyénkből egyedül a Szolnoki MÁV-ot képviselő Ora- vecz Elemér állt rajthoz a 75-79 évesek háromezer méteres viadalán. Az egykori maratoni futó, mint a régi szép időkben, ezúttal sem talált legyőzőre. Kialakult az országos döntő mezőnye befejeződtek a sakkozók megyei diákolimpiái küzdelmei. A selejtezőket követően az alábbiak jutottak be az országos döntőbe: Egyed Judit, Egyed Viktória, Egyed Gábor (Karcag), Terbe Julianna, Terbe Zsuzsa, Hajnal Evelin (Kunmadaras), Kollár Zseraldine, Németh Gábor, Fodor István (Jászberény), Kovács Györgyi, Retkes Péter, Pásztor Attila, Kovács István (Szolnok), Kiss Edina (Tiszaföldvár), Mada- rasi Imre (Kunhegyes), Balogh Dávid (Kisújszállás), Kuti Zoltán (T.miklós). Ligabajnokságban a lábteniszezők a lábteniszezők Kelet-ma- gyarországi Ligája első fordulójának Szolnok adott otthont. A rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben szinte minden mérkőzés a döntő szettben dőlt el. A végeredmény. 1. Szentesi-Kerékgyártó (Miskolc), 2. Ma- gyar-Szitó (Berettyóújfalu), 3. Oláh-Sipos (Szeged), 4. Fehér-Fazekas (Szolnok). A második fordulót március 23-án, vasárnap Berettyóújfalun rendezik. Hozta a kötelező győzelmet a Fradi pénteken megkezdődött a labdarúgó NB II. tavaszi negyedik fordulója. A bajnokság toronymagas esélyese, a harmadik helyezett Ferencváros a negyedik Vác gárdáját fogadta az Üllői úton és 1-0-ra diadalmaskodott. Ezzel ha időlegesen is, de beérte a szombaton pályára lépő, üstavezető Szolnoki MÁV-Mondi együttesét. Továbbra is megőrizné első helyét a szolnoki legénység labdarúgó nb ii. Akár ki is tehetnének egy táblát Jászberényben: kórház az aprítógépgyári pálya szélén Szombaton — a kezdési idő már 15 óra — tavaszi negyedik bajnoki mérkőzésükön lépnek pályára megyénk másodosztályú labdarúgócsapatai. Jászberény—Makó Nem lehet azt álltani, hogy repülőrajtot vettek volna a herényi piros-kékek, hiszen a tavasszal eddig megszerezhető kilenc pontból mindössze kettőt gyűjtöttek be, azt is ráadásul idegenben. Most már illene hazai pályán megszerezni idei első győzelmüket, ám nem éppen köny- nyű összecsapás előtt állnak. Különösen annak fényében, hogy Majzik és Kádár után kidőlt a sorból Hídvégi, Mohácsi és Rebryk, ráadásul Bárkányi is kisárgult. Bár Orosházáról döntetlennel tért haza a Sándor-csa- pat, játéka saját szakvezetője szerint sem volt éppen megnyugtató. Hátsó alakzata ugyan hozta magát, támadásaiban azonban kevés volt az átütőerő. A tervezett kezdőcsapat: Róza- Fekete, Péti, Lukácsi, Gulyás- Hamar, Fele, Móczó, Hevesi- Tóth — Benedek, Németh. A makói együttes ezzel szemben már hét pontot gyűjtött tavasszal úgy, hogy közben 3-0-ra kiütötte az akkor még listavezető Kecskemétet is. Különösen „légitámadásai” veszélyesek, hórihorgas játékosai a pontrúgások és bedobások után számtalan fejesgólt szereztek már a szezon során. Baktalórántháza— Szolnoki MAV-Mondi A listavezető Tisza-parti együttesre nehéz mérkőzés vár. A szabolcsi gárda ugyanis a kék-sárgák mumusának számít, annak ellenére, hogy ősszel, a Tiszali- getben 2-1-es vereséget szenve- g dett. Bár Vígh Tibor fiai eddig f mindhárom tavaszi mérkőzésü- | két megnyerték, és vezetik az NB | n. Keleti csoportjának mezőnyét, I ám az esélyesség terhe időnként Lukácsira (elől) vár a feladat, hogy összefogja a herényi fiatalokat nyomasztólag hat néhány játékosára. A legutóbbi, Cegléd elleni összecsapáson is kevés jó teljesítményt láthattak a nézők. Igazából csak Farkas Krisztián dicsérhető maradéktalanul játékáért, a csatár mindhárom ösz- szecsapáson a kapuba talált.- Bár többen is kisebb sérüléssel bajlódtak az elmúlt napokban, mindenkire számíthatok Baktán. Egyedül Remili Mohamed fájlalja még a nyakát, vállát, így nem kockáztatom meg a játékát - felelte érdeklődésünkre a kék-sárgák vezetőedzője. A tervezett kezdőcsapat: Rézsó - Szalai, Antal, Balogh, Go- hér - Freud, Ulvicki, Mile, Gulyás - Farkas, Domokos ■ G. I.