Új Néplap, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-21 / 68. szám
ÚJ NÉPLAP - 2008. MÁRCIUS 21, PÉNTEK JÁSZKISÉR Szolgáltatóház lesz az egykori presszóból A KÉPVISELŐ-TESTÜLET döntését követően az elmúlt hónapban az önkormányzat megvásárolta az egykori presszó épületét. A kihasználatlanul álló létesítmény felújítását követően ott egy szolgáltatóház kialakítását tervezik. Tágasabb helyre költözött a jászkiséri rendőrőrs AZ ÖNKORMÁNYZAT mindig ÍS fontosnak tartotta, hogy jó kapcsolatot alakítson ki a rendőrséggel. A minél jobb közbiztonság feltételének megteremtéséhez már eddig is több formában járult hozzá a település. Most a helyi rendőrök munkakörülményeinek javítása érdekében az eddiginél tágasabb épületet alakítottak ki számukra. Az új épület avatóünnepségére rövidesen sor kerülhet. Akisériek is a jászkun kapitányok nyomában A turizmus fejlesztése érdekében egy megyei szintű pályázat beadásáról döntött a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés februári ülésén. Az Észak-alföldi Operatív Program turizmusfejlesztési keretéből a kulturális és örökségturizmus feltételeinek javításához kíván pénzeszközöket szerezni. A projekt megvalósításában ösz- szesen tizenkét megyei település vesz részt. Jászkisérre ebből a keretből tízmillió forint érkezik, amelyből a tájház felújítását oldják meg. Új aszfalt kerülhet a Bartók Béla útra jászkisér en az elmúlt években is több utcát sikerült megújítaniuk, illetve újakat építeniük pályázati források bevonásával. Az útépítéseket ezután is folytatni szeretnék. Az Észak-alföldi Régió településfejlesztési keretéből a Bartók Béla út teljes felújítását szeretnék megvalósítani ebben az évben. A szükséges pályázatot március végén adja be az önkormányzat Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködésével jött létre. A költségeket az önkormányzat viseli. Városi rangot kér Kisér település Csaknem két évtizedes szándék a cím visszaszerzése Hárommillió a napközi konyha berendezéseinek megújítására Jászkisér képviselő-testüle- te döntést hozott arról, hogy kezdeményezi a település várossá nyilvánítását. Munkatársunktól Amennyiben ez sikeres lesz, úgy a Magyar Köztársaság elnöke, Sólyom László még idén júniusban határozhat Jászkisér városi rangra emeléséről. A szükséges dokumentumokat nemrégiben át is adták az Észak-alföldi Közigazgatási Hivatal Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Kirendeltsége vezetőjének. Hajdú László polgármester lapunknak elmondta: az, hogy most önkormányzatuk dönthetett ebben a kérdésben, nem egyik napról a másikra alakult ki. Az igény, hogy a településből város legyen, hosszú évek óta megvan az itt élőkben. A községi fejlesztéseket, az infrastruktúrahálózat bővítését, illetve a szolgáltatások körének kialakítását mindig úgy próbálták egyengetni, hogy az a későbbiekben alátámassza a városiasodást. A várossá nyilvánítás szándéka az 1990-es évek közepén vetődött fel, a 2006-2010-es ciklusban pedig - miután teljessé vált az infrastruktúrahálózat - már határozott célként fogalmazódott meg a település városias jellegének, illetve a városi rang visszaszerzésének igénye. Jászkisér az Alsó-Jászság legnagyobb területű községe, ez idő szerint 5893 lakossal bír. A 19. században, 1818-tól már büszkélkedhetett városi ranggal a település, amely címtől a 20. század első évében kellett megválnia. Az infrastrukturális ellátottsága eleget tesz a várossá válás követelményeinek. Működik az ivóvíz-, a villany-, a gáz-, a telefonhálózat, üKözel egy éve nyújtotta be pályázatát az önkormányzat az Észak- alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz, a kiséri napközi konyha berendezéseinek fejlesztésére. Az önkormányzatok fejlesztési feladatait támogató keretből azonban akkor nem részesedhetett a település, mivel az erre szánt pénzösszeg elfogyott. Az év végén azonban ismét megnyílt az említett pályázati alap, s az addig tartaléklistán várakozó kiséri pályázatot hárommillió forinttal támogatták a bírálók. Az önkormányzat több cég ajánlatát is bekérte a felszerelések beszerzésére. Végül a Ceremony Master Bt nyerte el a lehetőséget a korszerűsítés megvalósítására. Új mosogatót, sütőt, lábasokat, asztalokat szerezhettek be, illetve az eszközöket időközben már be is építették a kiséri napközi konyhán. ■ letve a szilárd és folyékony hulladék elszállításának lehetősége már egyaránt természetes az itt élők számára. Ezeken az alapokon pedig jól működik az egészségügyi, bölcsődei, óvodai, iskolai ellátás, eredményesen tevékenykednek a civil szervezetek, emeli az itt élők biztonságérzetét a köztestületi tűzoltóság, illetve az itt működő mentőállomás is. A kulturális élet változatosabbá tételét számos rangos közösségi esemény szolgálja, a munkahelyek száma növekszik. Ami az elhelyezkedést gátolja sokaknál, az az iskolázottság, a szakismeret hiánya. Az 1990-es évektől folyamatosan javul a nagyközség általános ellátottságának mutatója. Olyan háttér alakult ki, amely segíti a vállalkozások fejlődését, illetve új munkahelyek megteremtését. A térségi szerepvállalás az utóbbi évtizedben nagymértékben erősödött. Az oktatás terén a Péllyel megkötött iskola- és óvodafenntartói társulással, az egészségügy terén a mentőállomás és fizioterápiás szolgáltatás működtetésével. Ez utóbbi szolgáltatást egyébként évek óta saját költségén tartja fenn az önkormányzat, és a fejlesztés megvalósításához pályázati támogatást szeretnének igénybe venni a regionális fejlesztési alapból. A szociális gondoskodás intézménye a Kistérségi Támogatói Szolgálat jászkiséri alközpontja is. A tűzbiztonság tekintetében pedig a köztestületi tűzoltóság működtetésével, amely Kiséren kívül felel Jászapáti, Jász- ladány és Tlszasüly településeiért is. Az itt élők alkalmasnak érzik településüket arra, hogy egy térségi mikrocentrumként városi feladatokat lásson el.- Azon túl, hogy a nagyközségben élők számára mindenképpen presztízst jelentene, és büszkeséget adna a városi rang visszaszerzése - fejtette ki Hajdú László polgármester -, mindenképpen bővebb forrásokat is biztosíthatnának a fejlesztési elképzelések megvalósításához. Attól persze nem emelkednek az állami normatívák, hogy egy település városi rangot kap, viszont számos plusz pályázati keret nyílhat meg számára. Ezek mind jobb kihasználásával, közvetett módon növekedhetnének a települési bevételek is. Az elmúlt években már több alkalommal is fordítottak pénzeszközöket a jászkiséri ifjúsági ház felújítására, hogy a kultúra, az oktatás, illetve a közösségi nevelés céljait egyaránt szolgálhassa a régi épület Ennek eredményeként korszerű próbaterem alakult ki a táncosok számára, valamint összeépítve a helyi Művelődés Házával, nagyobb rendezvények alkalmával esetenként öltözőként is funkcionálhat ■ A kultúra, az oktatás és a közösségi nevelés céljait egyaránt szolgálhassa a régi épület. Az épület továbbfejlesztését is célul tűzték ki. A Leader+ program uniós pénzeszközeit felhasználva, az ifjúsági ház tetőszerkezetének erősítésével, beépítésével szálláshelyeket alakítanának ki. Ez egyaránt szolgálhatná a településre érkező művészeti csoportok elhelyezését, illetve jó lehetőséget kínálna a falusi turizmus fejlesztésére is, hiszen hasonló lehetőség eddig nemigen volt a nagyközségben. ■ Fejlődő munkahelyteremtő vállalkozások A nagyközségben folyamatosan fejlődnek a korábban itt megtelepedett vállalkozások. Egyértelmű cél az önkormányzat számára, hogy a munkahelyeket teremtő gazdasági társaságok megmaradjanak Jászkiséren, minél kedvezőbb feltételeket teremthessenek munkájukhoz. Az önkormányzat ipari fejlesztésekhez alkalmas területet alakított ki az érkező befektetők számára, illetve mind nagyobb hangsúlyt fektetnek az oktatás színvonalára, hogy biztosíthassák a megfelelő létszámú munkaerőt is. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közigazgatási Hivatalban adta át Hajdú László (balról), Jászkisér polgármestere dr. Csíkos Zoltán hivatalvezetőnek a település várossá nyilvánításhoz szükséges dokumentumait Szálláshelyekkel „fednék be” az ifjúsági házat A képzett munkaerő utat nyit a további fejlődéshez Az álláskeresők munkavállalási lehetőségének növeléséhez szükséges a képzett szakemberek kinevelése, ami elképzelhetetlen a helyi oktatási intézmények alapozó munkája nélkül. Jászkiséren ezért komoly hangsúlyt fektetnek ezen intézmények technikai lehetőségeinek és a szakmai tudás bővítésére. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen például határoztak a Csete Balázs Általános Iskola informatikai eszközfejlesztési pályázatának benyújtásáról. A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP) keretében meghirdetett lehetőség a pedagógiai, módszertani reformot segítő informatikai infrastruktúra fejlesztését célozza meg. Egyelőre a pályázati dokumentáció elkészítése zajlik, amellyel a képviselők az E- Quaütas Minőségügyi és Tanácsadó Kft-t bízták meg. A pályázaton az általános iskola több mint negyvenmillió forint megszerzését reméli. Nagy feladat az önkormányzatnak helyes válaszokat adnia a roma lakosságot érintő problémákra. A gondolkodásmód fejlesztése ilyen értelemben azt is jelenti ezen a területen, hogy a társadalmi normákhoz való alkalmazkodást a településen élők közös ügyévé kívánják tenni. Ezt segítí elő az iskolában bevezetett, kompetenciaalapú oktatás és a roma tanulók integrált oktatása is. ■ Felszámolják az illegális lerakóhelyeket pályázat Közösen lépnek fel az utcákat csúfító szemetelőkkel szemben Az önkormányzat által meghatározott feladatok egyik kiemelt célja, hogy Jászkisér közterületeit, határát rendben tartsák, megtisztítsák, illetve fellépjenek azokkal szemben, akik szemetelnek. Az elmúlt évek gyakorlata szerint közhasznú munkások foglalkoztatásával igyekeznek rendben tartani a község utcáit, parkjait. Az önkormányzati intézmények kezdeményezésével, civil szervezetek közreműködésével már az elmúlt években is több szemétgyűjtő akciót szerveztek. A rendszeres szemétszállítás mellett az itt élők számára biztosított a szelektív hulladékgyűjtés lehetősége is, ennek ellenére a A közhasznú munkások jelenleg is a parkok rendben tartásán dolgoznak közutakat és dűlőutakat gyakran szegélyezi a szétszórt háztartási hulladék, egyéb eredetű szemét. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által kiírt, az önkormányzat által most megcélzott pályázat segítségével ezeket az illegális szemétlerakó helyeket kívánják megszüntetni, felszámolni. Amellett, hogy döntöttek a részvételről, a képviselő-testület egymillió forintot is elkülönített a cél megvalósítására. A kezdeményezéshez csaüakozhatnak majd civil szervezetek is. A pályázat keretében arra is figyelmet kívánnak fordítani, hogy az egyszer már megszüntetett illegális lerakók helyén ne keletkezzen újabb és újabb szemétdomb. ■