Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-01 / 27. szám
I Kiszállt a republikánus elnökjelöltségért vívott harcból Rudy Giuliani * » volt New York-i polgármester. Bejelentette: John McCain arizonai szenátor jelöltségét támogatja. HIRSÁV Gyurcsány február 18-án tartja évindító beszédét GYURCSÁNY Ferenc miniszterelnök nem a tavaszi ülésszak első napján, hanem egy héttel később, február 18-án tartja évindító beszédét a parlamentben. Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint ez azért célszerű, mert február 11-én még a 2007-es ügyek lesznek napirenden, mint például az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény. A Fidesz szerint mindegy, mikor tart beszédet a kormányfő, mert már úgysem hisz neki senki. Főidnek csapódott egy katonai helikopter lezuhant egy katonai helikopter tegnap este Törökszentmiklós mellett. Két ember súlyosan, egy könnyebben sérült meg. Negyedik társuk állapotáról lapzártánkig nem érkezett hír. Még nem tudni a baleset okát, csak az biztos, hogy kiképzési feladat közben történt a Honvédelmi Minisztérium szóvivője szerint. Jogi lépést fontolgat a kormány Kosa ellen „A kormány megvizsgálja, hogy jogi úton vegyen elégtételt Kosa Lajoson, a Fidesz alelnökén az uniós pénzek felhasználásáról tett előző napi kijelentése miatt” - mondta tegnap Daróczi Dávid kormányszóvivő. Kosa Lajos ellen pert terveznek Összejön* a kétmillió igen voks? népszavazás A felmérés szerint az igenek nyernek és a többség elmegy szavazni A kérdés az: meglesz-e a kellő számú igen? Az eredményes népszavazáshoz ugyanis kétmillió egyforma voks kell. Tibay Gábor Jelenleg az igenek lennének egyértelmű többségben a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésével kapcsolatban kezdeményezett népszavazáson, de a szavazók egyre kisebb hányada mondja azt, hogy egy Fidesz- KDNP által meg is nyert referendum esetén távoznia kellene a kormánynak - derül ki a Medián legfrissebb elemzéséből. Bár az igenek az elmúlt három hétben változatlanul kétharmados többségben vannak, a nemek száma is számottevően növekedett - vélhetően a megkezdett kormányzati kampány eredményeként. A kérdés elsősorban nem az igenek győzelme lesz, hanem az, tud-e elegendő igennel szavazót mozgósítani az ellenzék. A törvény szerint ugyanis a választópolgárok negyedének egybehangzó voksa kell ahhoz, hogy egy-egy referendum érvényesnek legyen tekinthető, vagyis a valamivel több mint nyolcmillió választásra jogosult polgár közül legalább kétmilliónak kell egyformán szavaznia. A korábbi választási eredményeket tekintve kiderül: a Fidesz az elmúlt két parlamenti voksolás idején egyaránt vette a kétmilliós akadályt, noha a 2004-es kettős állampolgárságról szóló szavazáson nem sikerült érvényes eredményt összehozni. A Fidesz akkor jár jobban, ha „protestkampányt” szervez, vagyis azt erősíti: aki nem ért egyet a fizetős egészségüggyel vagy felsőoktatással, az most végre szavazhat ellene - mondta lapunknak Kiszelly Zoltán -, ezzel ugyanis a leszakadó szocialista szavazókat is megszólíthatja. A politikai elemző szerint ugyanakkor a párt le is csúszhat a kétmillió igenről akkor, ha politikai kampányt szervez, és a törzsszavazók mozgósításába kezd. Horn Gábor, a szabad demokraták kampányfőnöke tegnap bemutatta a liberálisok kampányszekrényét Szavaztatnának az egészségügyről is A RENDSZERVÁLTÁS utáni legfontosabb törvény - így minősítette Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója tegnap az egészségbiztosításról szóló jogszabályt Répássy szerint Magyarország érdeke, hogy sor kerüljön a tervezetet megerősítő - a Fidesz által kezdeményezett - népszavazásra, mert a jövőt ilyen hoszszú távon meghatározó jogszabályt nem lehet elfogadtatni az emberek ellenében. RÉPÁSSY SZERINT ha az MSZP-SZDSZ-kormánytöbbség el is utasítja a kezdeményezést, az egészségbiztosításról szóló referendumra legkésőbb ősszel sor kerülhet, mivel az Albert házaspár erről szóló kezdeményezéséhez már gyűjtik az aláírásokat A TÖRVÉNYRŐL február 11-én dönt a parlament: a Fidesz megerősítő népszavazási javaslatáról ugyanezen a napon szavaz a Ház. A párt szerint a legköltségkímélőbb az lenne, ha a március 9-i hármas referendummal együtt dönthetnének a polgárok az egészségbiztosításról is. Népszavazási szándékok változása (teljes népesség, százalék) igen I I nem ■§■ nem szavazna I I nem tudja FORRÁS: MEDIAN - EUROPRESS-GRAFIKA Tegyük föl, hogy a népszavazáson úgy dönt a többség, hogy ne legyen tandíj, vizitdíj és kórházi napidíj. Ön szerint ebben az esetben...? (teljes népesség, százalék) 0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 ■I a kormánynak le kell mondania I—| a kormánynak a népszavazás döntését kell végrehajtania, de folytatnia kell programja megvalósítását nem tudja FORRÁS: MEDIAN - EUROPRESSAJRAFIKA Jobboldali pálfordulás tandíjügyben? szócsata A szocialisták szerint a Fidesz már hitet tett a tandíj mellett Bv-botrány: nyugdíjba menekültek az érintettek „Pálfordulások történtek a jobboldalon a tandíj ügyében” - mondta tegnap Tatai-Tóth András. Az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője Orbán Viktor kilencvenes években tett kijelentéseivel támasztotta alá véleményét. Emlékeztetett: a Fidesz elnöke 1992- ben a következő évi költségvetés vitájakor kifogásolta a tandíj bevezetésének módját, ám hitet tett annak szükségessége mellett. A szocialista politikus a „pálfordulást” 1995-re, a hallgatók által szervezett őszi tandíjtüntetések utánra tette. Szerinte ez volt az a pont, amikor a Fidesz elnöke felelős, az ország, a fiatalság jövőjéért aggódó politikusból haszonszerzővé vált. „Tatai-Tóth Andrásnak vagy szelektív a memóriája, vagy elment a józan esze” - reagált Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője szerint ha nem így lenne, akkor nem felejtették volna el, hogy 1998- ban a polgári kormány egyik első intézkedésével eltörölte a tandíjat, amelyet az előtte hivatalban lévő szocialista kormány vezetett be. Hozzátette: azért fontos a tandíj eltörlése, mert a felsőoktatásba jutáshoz a kiválasztó tényezőnek a diákok szorgalma, ambíciója kell, hogy legyen. ■ Vég M. ■ Fidesz: 1998- ban eltöröltük a tandíjat. Úgy tűnik, hogy a diákok feje fölött tovább dúl a tandíjvita „Terveink szerint visszahívnánk már nyugdíjazott vezetőket, hogy segítségükre legyenek a fiatal büntetés-végrehajtási parancsnokoknak” - mondta tegnap Juhász Gábor. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára hozzátette: mivel a büntetés-végrehajtásban dolgozók aránylag fiatalon nyugdíjba vonulhatnak, az intézmények kétharmadában jelenleg többnyire harminc év körüliek a parancsnokok. Mint ismert, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt a Budapesti Katonai Ügyészség tizenegy ember ellen emelt vádat, részben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága állományába tartozó intézetparancsnokok ellen, mert pénzért két büntetés-végrehajtási intézetben előnyökhöz juttattak elítélteket. „Az érintett tisztek, amikor tudomást szereztek arról, hogy eljárás folyik ellenük, igyekeztek elmenekülni nyugdíjba, s az ő hivatali elődeik elengedték őket” - mondta Juhász. Közölte: ahhoz, hogy ilyen visszaélés többé ne fordulhasson elő, a fiatal parancsnokok mellé tapasztaltabb munkatársakat hívnának vissza, akik egyfajta mentorként segítenék a fiatalokat. ■ V. M. ■ Most harminc év körüliek a parancsnokok. k t l *