Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-01 / 27. szám

A közelmúltban Deméné dr. De­meter Judit lett a kisújszállási polgármesteri hivatal építési és városüzemeltetési osztályának a vezetője. A fiatal szakember az Államigazgatási Főiskola el­végzése után került a hivatal­hoz, majd másoddiplomásként költségvetési ellenőrzés szakot végzett, s 2003-ban vette kézbe jogi diplomáját. Mint mondta, az új osztály irányításánál nem­csak az jelenti számára a kihí­vást, hogy húsz fő munkáját ko­ordinálja, hanem az is, hogy az általuk ellátott feladatok rend­kívül szerteágazóak. Kollégáival a piactér fenntar­tásától, az építési, működési és telepengedélyek kiadásán, a köztisztaság biztosításán és a parkgondozáson keresztül egé­szen az önkormányzati vagyon­nal való gazdálkodásig számos feladattal foglalkoznak. Harminchat darabos tehénállományát ötvenre szeretné növelni Borók Imre. A meglévő takarmányt nagyon be kell osztania. KISÚJSZÁLLÁS ÉS KÖRNYÉKE Deméné dr. Demeter Judit Szerencsére jól felkészült és tapasztalt munkatársak veszik körül, így nem jelent gondot a napi munka végzése. Judit szá­mára nagy öröm, hogy osztá­lyán nagyon jó a csapatszellem. Miután munkája nem mindig nyolctól négyig tart, szabadide­jét teljes egészében családjának szenteli. Gyermekei még kicsik: Zsófi 8 éves, Ákos 3 éves, s mi­vel férje szintén elfoglalt, a leg­nagyobb kikapcsolódást mind­kettőjük számára az, ha együtt van a család. Ilyenkor szívesen kirándulnak, kertészkednek, sportolnak vagy éppen horgász­ni járnak. ■ Az oldalt írta, fotózta, szerkesztette: Daróczi Erzsébet e-mail: erzsebetdaroczi@axelspringer.hu Gondban vannak a gazdák segítség Az államtól is remélnek a föld érdekében támogatást- Ma a mezőgazdaságból az embernek nincs tarta­léka. Ha legalább fél évre lenne, akkor teljesen nyu­godt lennék. Daróczi Erzsébet Csak a gázolajra ötmillió kell évente, földet is szeretnénk ven­ni, de nem tudjuk megfizetni - mondta a kisújszállási Szűcs Zsigmondné, aki fiával és férjé­vel gazdálkodik. A településen sok a gazdálkodó. Szatmári Györgyék mezőgazda­­sági vállalkozóként növényter­mesztéssel és szolgáltatással fog­lalkoznak. Ő agrármérnök, fele­sége kertészmérnök. Saját és bé­relt földön termelnek. Ősszel 180 hektár búzát, 70 hektár hibrid ku­koricát, 125 hektár napraforgót és 30 hektár őszi árpát vetettek el. A legjelentősebb kiadásuk most a műtrágya beszerzése, hiszen a nitrogén 50 ezer forintos mázsán­­kénti ára 80 ezerre ment fel. A szakember bízik abban, hogy az idei évük jobb lesz, hiszen két éve a belvíz, tavaly az aszály miatt volt jelentős a terméskiesésük. Bár megoldott területük egy részén az öntözés, de az is nagyon drágítja a termelést. Az értékesítést egy termékcsoporttal oldják meg, így jobb árat tudnak elérni, mintha maguk értékesítenék a gabonát. Ő most a legnagyobb gondnak az el­szabadult földárakat látja.- Míg a kárpótláskor aranyko­ronánként ezer, most akár húsz­ezer forintot is elkérnek a földért. Ezt mi nem tudjuk megfizetni. Sok helyen már jönnek a bankárok, és kompletten vásárolnak fel tönkre­ment gazdaságokat. Jó lenne, ha az állam erre jobban figyelne, és segítséget adna nekünk - vélte. Szűcs Zsigmond édesapjával és édesanyjával gazdálkodik. Most száz hektár saját és ötven hektár bérelt földjük szerteszét számottevő vízfolt nincs az őszi vetéseken a kisúji határ­ban - tudtuk meg Cs. Nagy András falugazdásztól A veté­sek eddig jól teleltek Körülbe­lül négyezer hektár búza került ősszel a földekbe, hatszáz-hat­van a határban, így húsz kilomé­tert kell megtenniük, ha vetnek, talajmunkáznak. A magas gáz­olajárak éves szinten ötmillió fo­rint kiadást jelentenek.- Szerettünk volna mi is bir­tokösszevonást - mondja az édes­apa -, de a magas árak miatt ezt nem tudtuk megvalósítani. — Ebben az ágazatban az em­bernek nincs tartaléka—veszi át a szót felesége. — Ha legalább fél évre való tartalékunk lenne, nyu­godt lennék. Most csak a műtrá­gya kétmillióba került. A kukori­ca-vetőmagot termeltetési szer­ződéssel kapjuk, a búza nagy ré­szét a fiam saját terméséből ve­tette el. Ehhez már van saját csé­vézőnk, a gépeket a férjem és a fiam szereli - teszi hozzá. száz hektár repce és árpa is el van már vetve. A nagyon későn elvetett 250-300 hektár búza ki­csit gyengébb, de remélhetőleg megerősödik Sok őstermelő ke­reste fej többen már meg is kérték az adószámot A család fő tevékenysége az ál­lattartás. Pár éve még jó befekte­tésnek tűnt a mangalica tartása. Húszdarabos törzsállományuk és azok szaporulata ma már nem jövedelmező. Lassan egy éve nincs is kismalacuk, de a bárá­nyaik sem kellettek senkinek ka­rácsonykor. Majd talán húsvét­­kor. — Bár szeretjük ezt csinálni, lassan elmegy az embernek tőle a kedve — toldja meg a családfő. Tizenkét éve foglalkozik szar­vasmarhatartással Borók Imre, két éve egyéni gazdálkodóként. Tavaly megépítették az istállót, 36 darabos tehénállományát sze­retné ötvenre bővíteni. - Ehhez támogatást nem kapok, így ön­erőből lassan haladok előre. Á te­jet állandó felvásárlónak adom, 70 forintot kapok literéért. Saját földünk itt a tanya körül van, a többit bérelem. Á takar­mányt nagyon be kell osztanom, hogy elég legyen, hiszen a má­­zsánkénti 6-8 ezer forintos árat nem tudom megfizetni. Már vá­rom a tavaszt, mert a legeltetés­sel tudok spórolni. A jövőt ille­tően optimista vagyok, remé­lem, lesz még becsülete a mező­­gazdaságnak. Az őszi vetés jól telel, mondja a falugazdász ÚJ NÉPLAP - 2008. FEBRUÁR 1., PÉNTEK Az új vezető kihívásnak tekinti munkáját TELEPÜLÉSI OLDALAK Február 2. Szolnok Február 4. Mezőtúr Február 5. Jászság 5 Kerékpárút tervezésére nyertek pénzt a kisújszállási és kenderesi önkormányzat tavaly közö­sen pályázott a két települést összekötő kerékpárút terve­zési költségeire a Gazdasági és Közlekedési Minisztéri­umhoz. Az elnyert támoga­tásból és a két település által biztosított önrészből készül a 3,5 kilométeres kerékpárút tervezése. Azt követően a ki­vitelezésre is újabb pályáza­tot keres a két település. Közadakozásból bővítik tovább a játszóteret kenderesen régóta vártak a gyermekek egy városi játszó­térre. A jótékony gyűjtés erre tavaly el is kezdődött A helyét az önkormányzat a Horthy-li­­getben jelölte ki. A sok-sok tá­mogatásnak köszönhetően ősszel sikerült megvásárolni a fajátékokat, melyet a segítők és a közmunkások fel is állí­tottak. A gyerekek már várják a tavaszt, hogy jókat játszhas­sanak a ligetben. A családsegí­tő munkatársai pedig hamaro­san ismét gyűjtőakciót hirdet­nek, hogy újabb játékokkal gyarapodhasson a liget Neves gombfociversenyt rendezhetnek Kisújon A magyar Szektorlabda Szö­vetség Kisújszálláson rende­zi meg március 1-2 között az Eb kvalifikációs versenyét az Eb-re készülő magyar válo­gatottba kerülésért. A kun városban Magyarország leg­jobb gombfocizói vívnak majd remélhetőleg nagy csa­tákat a versenynek helyt adó művelődési házban. Fél év próbaidő a Köszirnek leginkább próbaidőhöz le­hetne hasonlítani a kisúj­szállási önkormányzat Költ­ségvetési és Szolgáltató Iro­dája első félévét. Mivel janu­ártól a gyermekétkeztetést nem ők látják el, és a Szoci­ális és Gyermekjóléti Alap­szolgáltatási Központ is kis­térségi működtetésbe került, felmerült, hogy az intéz­mény által nyújtott szolgál­tatásokat a jövőben a polgár­­mesteri hivatal végezné. A végleges átszervezésről au­gusztusban döntenek. Sokkal többen kötöttek tavaly házasságot Kisújon Mint Nagy Tündétől, a kisújszál­lási polgármesteri hivatal igaz­gatási osztályvezetőjétől meg­tudtuk, 2007-ben az elmúlt év­hez képest jelentősen csökkent a születések száma, 75 gyermek kapott lakcímigazolványt. Ugyanakkor a halálozások száma kevesebb volt, 104 fő hunyt el tavaly. Házasságkötés 74 volt, ez másfélszerese a 2006- osnak, így tavaly megjött a fiata­lok házasulási kedve. Mint meg­tudtuk, sokan továbbra is csak élettársi kapcsolatban élnek. Az anyakönyvvezető tíz névadót tar­tott. Havonta átlagosan 300 fő ré­szére folyósított a hivatal rend­szeres szociális segélyt, 91 fő ré­szesült ápolási díjban. Az év so­rán közel 500 darab közgyógyel­látásra jogosító igazolvány ki­adására került sor. Az igazgatási osztály munka­társai tavaly közel 250 esetben állapítottak meg átmeneti se­gélyt, és több mint 500 esetben biztosított az önkormányzat rendkívüli gyermekvédelmi tá­mogatást. November 30-ig az okmány­iroda személyazonosító igazol­ványból 605 darabot, útlevélből 369-et, lakcímigazolványból 2226 darabot állított ki, mozgá­sában korlátozottak parkolási igazolványából 89 darab, közle­kedésigazgatási okmányból 2539, vállalkozói igazolványból 190 darab készült. ■ Ismét bálra készülnek a nagykunok Március 1-jén lesz a VIII. Nagy­kunsági Hagyományőrző Bál a kisújszállási városháza díszter­mében. A díszvendég Kobzos Kiss Tamás históriás énekmon­dó, a fővédnökök Rózsa Endre és Varga Mihály országgyűlési kép­viselők, valamint Kecze István polgármester. A bál védnökei a nagykim te­lepülések polgármesterei és a Nagykun Kapitányok Tanácsa. A történelmi zászlók behozatala és a köszöntő után átadják a Nagy­kun Kapitányok Díját. Kobzos Kiss Tamás műsora után vacsora, majd tánc lesz kivilágos-kivirrad­­tig. Az esten fellép a Four for Dan­ce Is. A talpalávalóról a Pop Secret Band gondoskodik. ■ Galambmustra Kisújszálláson díjak Sok kiváló minősítésjLgdott a zsűri a tenyésztőknek Háromszázhatvanöt galambot hozott el az 51 kisúji és környék­beli tenyésztő a hét végén a 76- os Magyar Díszgalamb- és Kisál­lattenyésztők Egyesülete kiállí­tására a helyi művelődési ház­ba. Horváth György egyesületi elnök huszonöt év után itt adta át a stafétát galambásztársának, Nagy Györgynek, mostantól ő vezeti az egyesületet. A bírálóbizottság nagyon jó­nak ítélte a kiállítást, sok kiváló minősítést kiadtak. A 6-os csa­patversenyt a nagytestű galam­boknál a nádudvari Majoros László nyerte amerikai óriáspos­táival, a röpp-díszgalamboknál első a kunmadaras! Liptai Attila lett fodrosaival. ■ Sokan voltak kíváncsiak a galambkiállításra a településen l i í

Next

/
Oldalképek
Tartalom