Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-21 / 44. szám

2 PA6TÍwuni rua íücthoui< Hol tanulják a szakmát? Arról olvastam a lapban nem­rég, hogy az utóbbi években a diákok szívesebben tanultak, tanulnak évekig az iskolák­ban. Ez jó is, meg nem is. Sze­rencsés, hogy több a tanult ember az országban, de az iga­zi jó szakmunkások képzése valahogy háttérbe szorult. Ke­vés a gyakorlati hely, műhely, és az a munkahely, ahol a mű­helyben a mára már igencsak ötvenes korosztályt taposó öreg szakemberek átadhatják a gyakorlati tudásukat a fiata­loknak. Mindenhol sok a mun­ka, nem érnek rá a dolgozók tanítgatni a fiatalokat. Ezért több szakmában már tapasz­talható, hogy nincs utánpótlás. Nem tudni, mi lesz pár év múl­va, ha nem lesz majd megfele­lően képzett lakatos, esztergá­lyos, építőipari szakmunkás, stb. Bár aggódom a tanult, dip­lomás ifjakért is. Mert mosta­nában úgy érzem, mintha egyesek a tudás megszerzésé­től is szeretnék elrettenteni a fiatalokat, i. Géza, Szolnok LEVÉLCÍMÜNK: ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE 5001 SZOLNOK, PF. 105. Villámkérdés, villámválasz Múlt év szeptemberétől új munkahelyen dolgozom, közalkalmazottként egy óvodában. A szerződésem 2008. június 31-ig szól. Ter­hes lettem. Ha közlöm a munkáltatóval, elküldhet-e vagy jogosult lehetek-e táp­pénzre? Mi a teendőm?—ér­deklődik egyik olvasónk. Terhessége miatt a munkál­tató a munkaviszonyát nem szüntetheti meg rendes fel­mondással, a táppénzre jogo­sultságát pedig orvos állapít­hatja meg, (lehet például bal­eset is az oka) keresőképte­lenség esetén. Amennyiben azonban próbaidő hatálya alatt áll, úgy a munkáltató jo­gosult azonnali hatállyal, in­dokolás nélkül megszüntet­ni a munkaviszonyt. ■ MEGYEI TŰKOR ÚJ NÉPLAP - 2008. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK Nem látták el a beteg gyereket? egészség Ügyeleti időben szabályosan foglalkozhattak volna a kislánnyal Mivel nem volt gyermek­­orvosi rendelés, egy túr­­kevei kislány anyja javas­latára a felnőttekkel fog­lalkozó doktorhoz fordult a minap. Ám végül nem is találkoztak. Az orvos szerint szabályszegés nél­kül a rendelésen nem, de az utána következő ügye­leti időben már elláthatta volna a beteg gyermeket. Török Róbert — A napokban, február 8-án kis­lányom betegen jött haza vidékről az iskolából - mondta lapunknak Rácz Miklósné Piroska. - Fájt a torka, a feje, és hőemelkedése is volt. Mondtam neki, hogy dél­után menjen be a gyermekorvos­hoz, mivel asztmás és ezért gyógyszert kell kapnia. Három óra körül el is indult az orvoshoz, de negyedóra múlva hazatelefo­nált, és mondta, hogy az ajtón az áll, hogy aznap nincs rendelés. Ekkor azt tanácsoltam neki, hogy menjen át a felnőtt rendelésre, de a biztonság kedvéért utána küld­tem a férjemet is. Nemsokára azonban mindketten hazajöttek, és elmesélték, hogy a rendelésen az asszisztensnő azt mondta, hogy nem biztos, hogy a doktor úr meg fogja nézni a gyerekeket, majd ha megérkezik, akkor fog dönteni. Az asszisztensnő a folyosón mindenki előtt megkérdette, hogy kinek mi a panasza. Már ezen is nagyon megdöbbentem — panaszolta Rácz Miklósné Pi­roska. — Az asszisztensnő min­denkinek adott néhány tanácsot, majd javasolta, hogy hétfőn menjenek be a gyermekorvos­hoz. Engem ez az egész nagyon feldühített, és miután a férjem és a lányom hazajöttek, úgy dön­töttem, hogy mégis visszame­gyünk. Ekkor fél öt volt, de az or­vos még el sem kezdte a rende­lést. Nagyon sokáig várakoz­tunk, ám végül otthagytuk a vá-Háziorvosok helyettesítésben ellátott szolgálatainak száma 2000 5 2002 HIHI 9 2004 !■■■ 2005 H H 14 15 * JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYÉBEN FORRÁS: KSH Remélhetően a táppénzen lévő kolléganő mielőbbi munkába állásával megoldódik a péntek délutáni gyermekorvosi rendelés. Képünk illusztráció. rótermet. Szerencsére ismerőse­inktől sikerült gyulladáscsök­kentő gyógyszert szereznünk — fejezte be a történetet a három­­gyerekes családanya. De vajon hibázott valaki eb­ben a konkrét esetben? A történ­tekkel természetesen megkeres­tük dr. Kun Elemért is. Az orvos elmondta, az ügyeleti időben már szabályszerűen elláthatta volna a gyermeket.- Sajnálom a történteket, de én az édesanyával és gyermeké­vel személyesen nem is találkoz­tam, hiszen egy idő után mind a ketten távoztak a rendelőből - válaszolta lapunk megkeresésé­re dr. Kun Elemér. — Egyébként a rendelési időben jogilag nem is helyettesíthetem a gyermekor­vost, erre külön jogszabályok vo­natkoznak. Mind az ANTSZ, mind a receptírási szabályok na-Jobb szervezéssel elkerülhetőek lesznek ez az eset nincs összefüg­gésben az egészségügyben je­lenleg is zajló átalakulással, szögezte le dr. Tóth Ferenc fő­orvos, a városi egészségügyi intézmény vezetője. A város négy háziorvosa és két gyer­mekorvosa már régóta vál­lalkozóként látja el a felada­tát. Hiányzás esetén maguk kötelesek gondoskodni a he­lyettesítésükről. Ezenkívül ' külön szabályok sokasága foglalkozik a helyettesítés szakmai feltételéről és jogi hátteréről is. A mostan! történet tanulsága lehet a jövőre nézve, hogy jobb szervezéssel és körülte­kintéssel elkerülhetők legye­nek az ilyen és ehhez hason­ló problémák. gyón szigorúak. Félreértés ott le­hetett, hogy a rendelésen nem, de a rögtön utána kezdődő ügye­letén már elláthattam volna a be­teg gyermeket anélkül, hogy sza­bályokat szegjek meg. Mivel a érintettek elmentek, ezt nem tudtam velük közölni, olyan be­tegről tehát akitől megtagadtam volna az ellátást nem tudok - szögezte le a háziorvos. - Egy migrénes fejfájással érkező gyer-Gond a péntek délutáni ügyelet? Képünk illusztráció,. meket azonban még a rendelé­sen elláttam, mert állapotát sú­lyosnak véltem. A történtek fényében persze felvetődik, miért is okozott gon­dot pénteken délután a gyer­mekorvosi rendelés. — Mivel a kolléganőm táppén­zen van, így egy hónapja két em­ber munkáját végzem, ami nagy megterhelést jelent a számomra- vázolta a kialakult helyzetet dr. Nagy Zsuzsanna gyermekorvos. — Reggeltől sokszor este hatig is rendelek, ezért kértem a házior­vos kollégákat, hogy a péntek délutáni esetleges betegeimet lássák el, amit ők meg is tettek. Eddig nem volt, és remélem az eset után sem lesz problé­ma, hiszen nagyon kevés páciensről van szó. Remé­nyeink szerint a kolléganő mihamarabbi munkába ál­lásával újra megoldódik a péntek délutáni gyermek­­orvosi rendelés - mondta el a doktornő. Helyzetelemzés készült Városi esélyegyenlőségi helyzet­­elemzést készítettek Mezőtúron. A dokumentum egy pályázat miatt dolgozták ki, melyet az ön­­kormányzat, a katolikus és a re­formátus egyházközség nyújt be oktatási intézményeinek felújí­tására, bővítésére. Az elemzés kulcskérdése, hogy az integrált oktatás feltételei hogyan valósul­nak meg a város közoktatási in­tézményeiben. ■ K. Z. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DK. BOZSÓ PÉTER megyei főjegyző 2008. február 19-én elhunyt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. RíszHiét a szolnoki Ruhaipari Szakközép- és Szakiskola idén is megren­dezte programját, a Riszi-hetet. Képünk az első napon készült a kozmeti­kai bemutatón. Ezt divat-, smink- és frizurafotó-kiáIlítás előzte meg. Jelentősen csökkent Szolnok forráshiánya Izgalmas ülés vár a szolnoki képviselő-testületre ma. Szalay Ferenc polgármester szerdai vá­rosházi sajtótájékoztatóján el­mondta, a 2008-as évre konszo­lidált költségvetést terjesztenek elő a közgyűlés elé. A város idei költségvetése a tervezet szerint 20,762 milliárd forint - 4,3 szá­zalékkal kevesebb a 2007-esnél. Az előző évihez képest 12 száza­lékkal csökken a forráshiány mértéke: a 2,367 milliárd forint­tal szemben idén 1,257 milliárd forint lesz. Utak, járdák építésére 2008- ban 300 milliót fordítanak. Csak az óvodai játszóterekre nyolc, a köztériekre ötven milliót költ a város, míg az elavultak felújítá­sára még tizenöt milliót. Az egy­házak hatmillió forintos támoga­tást kapnak, harminc millió jut fásításra, virágosításra, míg a Kossuth tér továbbfejlesztésére tizenöt millió forintot különíte­nek el. Hét és fél százalékkal nő a hul­ladékszállítás költsége, ám eb­ben benne van az állandó lakos­sági szelektív hulladékgyűjtési program: a tulajdonosok ingyen zsákokat kapnak a válogatott szemétre, illetve a zöldhulladék­ra is. A testületi ülésen dönte­nek a Városfejlesztő Zrt. megala­kításáról is, amelyet a város 100 százalékban tulajdonol és a fel­adata Szolnok „felvirágoztatá­sa”. ■ Mészáros Géza

Next

/
Oldalképek
Tartalom