Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-20 / 43. szám
ELE TMOD Az Atlanti-óceán gyöngyszeme TENERIFE A kétarcú sziget: nyugalom északon, pezsgő élet délen Tenerife strandjain a türkiz hullámok fekete homokos partot mosnak. A sziget ezernyi színben pompázó növényzetének hátterében pedig hófödte vulkán tör a fellegekbe. Wlcsek Anna A közhiedelemmel ellentétben a Kanári-szigetek nem a kis sárga énekesmadárról kapták a nevüket, hanem egy nagy testű, már kihalt kutyáról, amelyet latínul cane-nak hívtak. A szigetcsoport hét nagy és hat kisebb szigetből áll az Atlanti-óceánban, pár száz kilométerre az afrikai partoktól. A legnagyobb, Tenerife, kedvelt célpontja az európai utazóknak, annak ellenére, hogy a Kanáriszigetek nem tartoznak a legolcsóbb üdülőhelyek közé. A borsosabb árért azonban mindent megkap az utazó, amit egy üdüléstől várhat. A hegyek és az óceán mellett egzotikus élővilág és számtalan szórakozási, kikapcsolódási lehetőség várja a turistákat, s ezért alig kell 3 óránál több időt tölteni a repülőgépen. A Kanári-szigetek közigazgatásilag Spanyolországhoz tartoznak, de teljes autonómiát élveznek. A főváros Santa Cruz de Tenerife. A helyiek önérzetesek, máig büszkék arra, hogy ereikben az őslakos guanchok vére csörgedez. A spanyol mellett a régi sibo gomerát, azaz a füttynyelvet használják, amelyet az iskolákban is tanítanak. Tenerife vonzereje a paradicsomi környezetnek és a télennyáron kellemes klímának köszönhető. A sziget északi és déli része eltérő igényeket elégít ki: előbbi kissé hűvösebb és esősebb, így nyugodtabb, főleg a sziget természetes élővilága iránt érdeklődőket vonzza. A déli oldal viszont a napsütéses tengerpartokról, a szórakozóhelyekről és éttermekről szól. A déli oldal legnagyobb üdülőparadicsoma a pezsgő Playa de las Americas. A csöndes feltöltődés híveit Puerto de la Cruz vár< Adlos! Viszlát! Por favor Kérem Una cerveza por favor Egy sört kérek Salud! Egészségedre! Cvánto vale? Mennyibe kerül? No entiendo Nem értem Az Atlanti-óceán közelsége miatt a szigeten egész évben kellemes a klíma, nincs se hőség, se fagy. Ez a burjánzó növényvilágon is meglátszik. ja az északi oldalon. Itt nem zavarja meg a diszkók dübörgése a sziklákhoz csapódó hullámok morajlását. A kihagyhatatlan látnivalók sora a Teidével, Tenerife legmagasabb hegyével kezdődik. A 3717 méter magas vulkánra 2200 méterig felvonó visz, onnan külön engedéllyel egészen a csúcsig lehet gyalogolni. A hegycsúcs télen hóval borított, de a sétautat folyamatosan takarítják. A hőmérséklet a szigeteken télen is kellemes, de ebben a magasságban már hosszú nadrág és vastag pulóver szükséges. Az út túrabakancs nélkül is járható. A tengerjáró túrákon delfineket és bálnákat is láthatnak a résztvevők Érdemes meglátogatni a Puerto de la Cruztól 25 kilométerre nyugatra található kis falut, a hegyoldalra épült Icod de los Vinost, amely kiváló borairól híres. Védett sárkányfája a monda szerint háromezer éves, korát valójában 300-500 évre becsülik. A fővárostól harminc kilométerre fekvő Güimar városa csupán néhány éve vált igazi szenzációvá. A településen álló hat építményről sokáig azt hitték, csak kőkupacok, de 1991- ben bebizonyították, hogy piramisok, amelyek eredete a mai napig rejtély. A kirándulásban megfáradt utazók Tenerife bármely strandján nyugodtan megmártózhatnak. A sziget a világ legtisztább vizeivel büszkélkedik - dacára az évi 3,5 millió turistának. Ezt bizonyítják a kék zászlókkal megjelölt partok, amelyeket az Európai Unió ítél oda a jó vízminőségért. Csúcs és mélység AKI A BÚVÁRKODÁST és a Teide meghódítását is célul tűzte ki, annak megfontoltan kell terveznie: a két program ugyanis nem követheti egymást a jelentős szintkülönbség miatt. A hegymászás és a merülés közé minimum egy-, de inkább kétnapos szünetet kell beiktatni. Nem jár a borravaló CSAK A JÓ KISZOLGÁLÁSÉRT szokás borravalót adni. Az árak változatosak, itallal együtt az elegáns helyeken 10 000, egyszerűbb vendéglőkben 4000forintból lehet megvacsorázni. Ebédidőben sok étterem kínál menüt A kiadós étkezés ára 24 ezer forint között mozog. Miskolcon már pislognak a békák a kocsonyákban Csak akkor vész el, ha lejárt üdülési csekk Nem kerül sokba a meghosszabbítása Kocsonyafesztiválra és össznépi mulatságra várják az érdeklődőket idén nyolcadik alkalommal, február 22-23-án Miskolcon. Az egykori híres-neves miskolci vásárok hangulatát idéző fesztivált minden évben február végén rendezik. Apropóját az a mondás adta, miszerint „Reszket, mint miskolci kocsonyában a béka!” A legenda szerint egyszer egy béka belefagyott Potyka Kata kocsonyájába, és ezzel életre keltette a kocsonyát. A látogatók megcsodálhatják és rendszerint meg is kóstolhatják az erre az alkalomra készített kocsonyacsodákat. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján több mint húszezer adag kocsonya fogy el ilyenkor. Aki pedig a dermesztő étkeket némi mozgással vezetné le, benevezhet a 24 órás táncimprovizációra a miskolci Nemzeti Színházban. Jelentkezni korhatár nélkül lehet, bármilyen létszámban és tánctudással. A kulináris programok és a látványkocsonya-bemutató mellett jégszoborfaragás, koncertek, jelmezes korcsolyázás, a legkisebbeknek pedig bábszínház és a Békakirályról szóló mese-előadások szolgáltatnak kikapcsolódási lehetőséget. |W.A. Nem kell lemondani az üdülési csekkről akkor sem, ha lejárt. A csekkeket ugyanis meg lehet hosszabbítani, ha valaki nem tudja felhasználni addig, ameddig érvényes. A csekk olyan, névre kiállított fizetőeszköz, amellyel turisztikai és wellness-szolgáltatásokat lehet igénybe venni. Fontos, hogy csak a kiállítástól számított egy évig érvényes. A lejárati időt minden csekken feltüntetik. .Aki mégsem tudja felhasználni a kis füzetet, meghosszabbíthatja. Erre többféle lehetőség is van. Az egyik, hogy a csekk tulajdonosa felkeres egy olyan ügyfélszolgálati irodát, ahol foglalkoznak üdülési csekkel. Ilyen minden megyeszékhelyen van, és szükség esetén a Tourinform-irodák is segítenek. Ha nincs a közelben egyik sem, akkor levélben lehet intézni a hosszabbítást. Ilyenkor a lejárat előtt levélben kell elküldeni a Magyar SEHOL NEM SZÁMOLHATNAK felárat az üdülési csekkes fizetésért. Vagyis nem kérhetnek csak azért több pénzt a szolgáltatásokért, mert üdülési csekkel egyenlítik ki a számlát. Jó tudni, hogy nemcsak teljes árú, hanem kedvezményes jegyeket is lehet vele vásárolni: Nemzeti Üdülési Alapítványnak a csekket névvel, címmel, jelezve, hogy a hosszabbítás költségét vállalja az ügyfél. Ezért a csekkek értékének 10 százalékát kell fizetni, s újabb egy évig lehet felhasználni. ■ F. E. így diákjegyet, napi- vagy hetijegyet, családi kedvezményeket is igénybe lehet venni vele. Át nem ruházható - de az útitársak költsége fedezhető csekkel, sőt személyazonosság igazolására sem szólítható fel a csekktulajdonos, csupán egy aláírást kérhetnek tőle fizetéskor. ■ A szebbnél szebb tálakat kóstolni is lehet. Fontos tudni, ha útnak indul HIRSAV Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD AUTÓ & MOTOR ►SZERDA UTAZÁS CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD&NEVELÉS Dobó Kata a megelőzés mellett teszi leavoksát utazzon a Csorba-tóhoz, és síeljen, túrázzon a hófódte csúcsok közt! Meleg egytálételek sokféle zöldséggel. Tél végi hajötletek, szédítő színpárok a fanny legújabb számában. A román síterepek vonattal is elérhetők Budapestről közvetlenül, átszállás nélkül elérhető három romániai síterep az idei szezontól. A vonatok Brassó Poianába, Predealba és Sinaiába közlekednek, célonként 59 euróért. Társkereső síelés egy francia hegyekben avoriaz nem tartozik a legnagyobb síterepek közé Franciaországban, mégis az egyik legtöbbet emlegetett helyszín. Az ok egy leleményes társkereső cég attrakciója: síelést szerveztek 400 egyedülálló férfi és nő részvételével. A szívekkel díszített felvonók a túlzott sajtórészvétel miatt mégsem hozták a várt eredményt. Bérelhető bringákat tennének ki Londonban BEVÁLT a bérelhető kerékpárrendszer Párizsban és sok európai városban, ezért London polgármestere is bevezetné a környezetkímélő közlekedési eszközt. A tervek szerint 2010-től árasztják el Londont a bringák, hogy kevesebb legyen a dugó és élhetőbb legyen a belváros. Akcióba lépnek a királyi esőcsinálók THAIFÖLDÖN a szokottnál két hónappal korábban beköszöntött a nyár. A legtöbb tartományban már most 40-43 fok az átlaghőmérséklet. A rekkenő hőség ellen a Királyi Esőcsináló Központ repülőgépei speciális port szórnak szét a fellegekben, amitől reményeik szerint elered az eső. @ további érdekességek: www.reggel.hu