Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-15 / 39. szám

2 MEGYEI TÜKÖR ÚJ NÉPLAP - 2008. FEBRUÁR 15., PÉNTEK POSTÁNKBÓL A segítés más módjai Kisnyugdíjból segítenek cím­mel olvastam a lapban az idő­sek megélhetéséről a minap. Az idős emberek életük során megtanultak keményen spó­rolni. Megyénkben rendkívül alacsonyak a nyugdíjak, rezsi­re, a megélhetésre alig-alig ele­gendő. Szerencsések, akik még nem veszítették el párju­kat, és két nyugdíjból élhetnek. Azonban azok, akik egyedül tartanak fenn házat, lakást, rendkívül nehéz helyzetben vannak. Különösen, ha a gye­rekeik is nagyon keveset keres­nek. Segíteni csak egymáson tudnak: pénzzel ők nemigen, hanem azzal, hogy időnként vi­gyáznak az unokára, ha beteg, hogy a szüleik dolgozni tudja­nak. Ha ők, az öregek betegek lesznek, a megemelt nyugdíj­­korhatár miatt még dolgozó, lelkiismeretes gyermekeiknek viszont gondot jelent majd ápo­lásuk, gondozásuk. T. ISTVÁNNÉ, SZOLNOK LEVÉLCÍMÜNK; ÚJ NÉPLAP SZERKESZTŐSÉGE 5001 SZOLNOK, PE 105. Villámkérdés, villámválasz Hatvanöt évesen még sze­rencsés vagyok, mert van munkahelyem, tudok dol­gozni. Rám is érvényes az az új rendelet, hogy csak a minimálbér összeghatáráig érdemes keresnem? - kér­dezi egy olvasó. *• Az új rendelet, mely korlá­tozza a nyugdíjasok munka­­vállalását, önre nem vonat­kozik, csak az előrehozott nyugdíjat igénybe vevőkre. Már betöltötte a nyugdíjkor­határt, azaz elmúlt 62 éves, így továbbra is munkajöve­delme korlátozása nélkül kapja meg nyugdíját, azaz bátran vállalhat a minimál­bér összegénél több fizeté­sért munkát. A keresete után a 9,5 százalékos nyugdíjjáru­lékot azonban maximum a járulékfizetési felső határig meg kell fizetnie. ■ Csekken kapott családi üdülések kikapcsolódás Az emberek nagy része szinte csak ezzel tud elmenni nyaralni Az üdülési csekk sok csa­ládot segít hozzá a nyara­láshoz. Olyanokat is, akiknek egyébként nem lenne rá pénzük. Az utal­ványt számtalan helyen elfogadják, akár múzeu­mi belépőre is váltható. Négyesi Ildikó Néhány adat az üdülési csekk felhasználásáról megyénkben (Ft) 2006 2007 Gazdálkodószervezetek és költségvetési 241 547 573 964 intézmények üdülésicsekk-vásárlása: A megyében beváltott 350 035 548 758 üdülési csekkek értéke: Odülésicsekk-tulajdonosok száma: 11 507 51375 FORRÁS: MAGYAR NEMZETI ÜDÜLÉSI ALAPÍTVÁNY Az elfogadóhelyek számának változása megyénkben Elfogadóhelyek száma: 2006. dec. 31-én 171 Elfogadóhelyek száma: 2007. dec. 31-én 309 Elfogadóhelyek számának növekedése: 138 FORRÁS: MAGYAR NEMZETI ÜDÜLÉSI ALAPÍTVÁNY- Nagy segítség számomra, hogy a munkahelyemtől minden évben kapok üdülési csekket. A gyermekeim már felnőttek, így a férjemmel kettesben szoktunk elmenni üdülni - mondja a szol­noki Kocsisné lónás Eszter. Az ötvenes évei elején járó hölgy évente kétszer kivesz pár nap szabadságot, hogy kipihenje a dolgos hétköznapokat.- A párommal együtt húsvét­­kor és nyáron is útra kelünk. Ál­talában hónapokkal az indulás előtt lefoglaljuk a szállást, ahol úszómedencének azonban min­denképpen lennie kell. Ez azért fontos, mert az úszás nekem na­pi szükséglet - tette hozzá. A húszas évei közepén járó, ti­szafüredi Vámos Attila munkája mellett egyetemre is jár. így a szabadsága elmegy az iskolára. —A munkahelyem ad a dolgozó­inak üdülési csekket, melyet sze­rencsére nem csak hotelben le­het elkölteni, horgászengedély­re, uszodai bérletre szoktam a nagy részét beváltani. Olykor ét­teremben is fizetek vele, vala­mint állatkerti és múzeumi belé­pőt is vásároltam már belőle. A fiatalember elmondása sze­rint ha elmegy valahová kirán­dulni, mindig megnézni előtte, hogy az adott település mely vendéglátó-, kulturális, illetve szórakozóhelyein válthatja be utalványát. Az üdülési csekk sok mindenre beváltható, de legnépszerűbb a szállás és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele. Képünk illusztráció. A szállástól az étkezésen át a horgászengedélyig lására. Ugyancsak alkalmas ßrdö- és uszodai szolgálta­tásokra, a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Vidám Park belépőjegyeinek meg­vásárlására, étkezésre (szálláshelyhez kapcsolódó éttermekben, szállás igénybe­vétele nélkül is), Hungaroring­­belépőkre, Hungexpo-belé­­pők vásárlására. Sokan vannak azok is; akik­nek a munkahelyük még nem adott vagy már nem ad üdülés­hez felhasználható csekket. Az ő táborukba tartozik a tószegi Kiss Virág is: — Mikor volt, akkor vég­re elmentem vele egy nagyon nyugodt helyre, ahol lehetett ki­rándulni és gyógyvízben füröd­ni. Azelőtt meg Hajdúszobosz­lón voltam. Lehetett belőle étkez­ni is, és végre lelkiismeret-furda­­lás nélkül eltöltöttem egy bő hét­végét úgy, hogy nem kellett a pénzt számolgatni, és szállásból sem kellett a legócskábbat vá­lasztani. Sajnos többre nem fu­az ÜDÜLÉSI CSEM felhasznál­ható szállás és a hozzá kap­csolódó egyéb szolgáltatások igénybevételére, utazási szol­gáltatásokra, vonat-, busz-és hajóutakra, kulturális szolgál­tatásokra (például az Opera­házba), sport- és szabadidős szolgáltatásokra, egészségmeg­őrzésre, betegségmegelőzésre, horgászengedélyek megvásár­totta, de ez is nagyon-nagyon jó volt. Minta azt Lebovits Gábor, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója tegnap Szolnokon, sajtótájékoztatón el­mondta, a tavalyi évhez hasonló­an a munkáltató a munkaválla­lójának és annak közeli hozzá­tartozójának is vásárolhat üdülé­si csekket. A Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.-vel szerződésben álló szálláshelyeken és utazási irodáknál pedig készpénzt he­lyettesítő fizetőeszközként hasz­nálható fel az üdülési csekk. Ezenkívül a szállás és az elfoga­dóhely által nyújtott egyéb szol­gáltatások kifizetésére, belföldi utazási irodai programok vásár­lására alkalmas. A nyugdíjasok és a nyugdíj­­szerű ellátásban részesülők kö­zül április 15-ig pályázhatnak üdülési csekkre a 62. életévüket betöltött személyek, ha a havi teljés összegű ellátásuk nem ha­ladja meg a 75 ezer forintot, más jövedelmük nincs, és 2007- ben nem kaptak üdülési csek­ket. Az ehhez szükséges adatlap letölthető a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapjáról (www.udulesicsekk.hu) vagy megtalálható a Tourinform-iro­dákban és a polgármesteri hiva­talok ügyfélszolgálatán. A pályá­zattal 40 ezer forint értékű üdü­lési csekket lehet elnyerni, ám az összeg egy részét a pályázó­nak vagy támogatójának kell megfizetnie. Információink szerint több, az alapítvánnyal szerződött szolgál­tató már nemcsak hogy elfogad­ja a csekket fizetőeszközként, hanem többletszolgáltatásokkal, kisebb ajándékokkal vagy továb­bi kedvezmények felajánlásával igyekszik minél több csekkes vendéget megnyerni magának. Megkérdeztük olvasóinkat Ön mire használja az üdülési csekket? Polgármesteri vétó a kórházdöntés ellen RIGÓ ZOLTÁN, Karcag: - Pár évvel ezelőtt még pályáztam rá. Az elnyert összeget belföldi nyaralásra használtuk. Na­gyon örülök annak, hogy ta­­mly óta már a munkahelyem is biztosít ilyet. Az idei csekkel nyáron a Balaton környékére vagy olyan meleg vizes stran­­dos helyre megyünk el, ahol négyéves kisfiúnk is jól érzi majd magát. SERESNÉ METZKER KRISZTINA, Mezőtúr -Az üdülési csekket, melyet a férjem munkahelye biztosított az alkalmazottainak, családi kirándulásokra, hosz­­szú hétvégi pihenésekre fordí­tottuk Jó dolognak tartom az üdülési csekket, hiszen ez lehe­tőséget ad a nyaralása olyan családok számára is, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak ezt a „luxust”. borsi IMRE, Túrkeve: - Tudo­másom szerint sokáig csak üdülésre lehetett felhasználni acsekket, ezért nem vettem igénybe. Mivel hallottam, hogy most már több mindenre be le­het váltani, fontolgatom a le­hetőséget. A szállás mellett a múzeumok és a kiállítások be­lépőire használnám fel, vala­mint sportjellegű szolgáltatá­sokra is igénybe venném. FEKETE JÁNOSNÉ, Szolnok — Előző évben az unokám igé­nyelt a nevemre üdülési csek­ket, így a családommal elutaz­tunk Zalakarosra. A szállást és a félpanziót, valamint a ßr­­dőbelépőt fizettem ki vele. Har­mincezer forint értékű csekket kaptam, amit nekem még tíz­ezerforinttal ki kellett pótol­nom. Jó dolognak tartom, és szívesen használtam. Dr. Gedei József, Jászberény pol­gármestere a Szent Erzsébet Kórház működtetéséről szóló döntés újratárgyalását kezdemé­nyezi. A városvezetőnek tör­vényben meghatározott lehető­sége, hogy egy meghozott dön­tést követő három napon belül annak újratárgyalását kérje. Mint megírtuk, a képviselő­­testület rendkívüli ülésén két, száz százalékban önkormányza­ti tulajdonú gazdasági társaság létrehozásáról döntöttek. Az egyik az intézmény működteté­sét végzi, a másik a vagyonát ke­zeli. A szocialista polgármester az újratárgyalást azért kezdemé­nyezte, mert véleménye szerint egyrészt az elfogadott döntés elő­készítése nem volt megfelelő, másrészt pedig a határozat elfo­gadásának körülményei sem voltak elfogadhatóak. Mint mondta, hiányzik a gazdasági társaságok létrehozását megelő­ző hatástanulmány, illetve még a könyvvizsgáló véleményét sem hallgatta meg a testület. A soros ülésen többségi sza­vazattal arról is döntött a testü­letjobboldali kezdeményezésre, hogy Jászberény ötmilliárd fo­rint értékben kötvényt bocsát ki, később meghatározandó célok finanszírozására. A polgármes­ter lapunknak azt mondta, hogy nagy valószínűséggel ennek a határozatnak az újratárgyalását ’ is kezdeményezni fogja. ■ B. Cs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom