Új Néplap, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-08 / 33. szám
3 ÚJ NÉPLAP - 2008. FEBRUÁR 8., PÉNTEK MEGYEI TÜKÖR Besenyszög felújítják Várhatóan még ebben az évben felújítják a település víztornyát. A község 3 éve csatlakozott az Észak-alföldi Régió Ivóvíz-minőségének javításáért társuláshoz. A beruházáshoz az anyagi fedezetet uniós pályázatokon nyert forrásokból és önerőből finanszírozzák, ka Jászberény betört Fényes nappal zártörés módszerével jutott be a tolvaj a jászberényi lakásba, ahol kutatást végzett és arany ékszerekkel felpakolva távozott, mrfk Karcag GARÁZSTÖRÉS Egy társasház mögötti garázssor több garázsát is feltörték szerdára virradóra. Horgászfelszereléseket, készpénzt, benzint, csónakmotort és fagyasztott húsokat vittek el a négy garázsból, mrfk Mesterszállás besurranok Két családi háznál fosztogattak. Az ismeretlen tolvaj átmászott a kerítésen jutott egy családi ház udvarára, és a nyitott alsóépületből két fúrógépet és egy sarokcsiszolót vitt el. A másik, lakatlan és bekerítetlen családi ház nyitott melléképületéből gyomirtót, láncfűrészt, sarokcsiszolót, és két poroltót vitt magával a tolvaj, mrfk Uszaífiöka ÉLTES KOR a Gondozási Központnak huszonhét bentlakásos tagja van. A legidősebb egy 99 éves hölgy. Az intézményben rendezvényeket is tartanak, legközelebb a farsangot ünnepük meg. ni Szolnok ZSEBES Ismeretlen tolvaj egy Tiszaföldvárra tartó autóbuszon emelte ki a sértett kabátzsebéből a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel és személyes irataival együtt, mrfk Tiszafüred trükkösek Három férfi jelent meg egy asszonynál azzal, hogy vasat vásárolnának. Az egyik férfi fizetni akart, de mivel csak 20.000 forintos bankjegye volt, kérte a sértettet, váltsa fel. Ő jóhiszeműen eleget is tett a kérésnek, miután a férfiak távoztak. Az asszony csak ezután vette észre, hogy meglopták, mrfk Tíszaroff ösztöndíj a tiszaroffi önkormányzat is csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj programhoz. A település idén tíz falubeli, valamilyen felsőoktatási intézményben tanuló hallgatót támogat. A fiatalok havi 6000 ezer forintot kapnak, ebből háromezer az önkormányzati támogatás, pa Veszélyben vannak az ikrek rota-vírus Nincsen pénz a fertőző betegség megelőzésére Attila 79, Zsófi 72, Ádám pedig 90 dekával érkezett meg ajándékként a szolnoki Mátyus családhoz — három perc különbséggel. Andrea és Zoltán évekig próbálkozott a gyermekáldással, mire végre 2007. szeptember ötödikén a három csöppség kiteljesítette a két fiatal addigi páros életét. Mészáros Géza Az ikrek mindössze 25(!) hétre jöttek a világra, s mint ismeretes, koraszülöttségük okán fogékonyabbak lettek a környezeti ártalmakra. Öt hónap elteltével persze már sok akadályt leküzdötték, ám immunrendszerük sérülékenysége folytán minduntalan fokozott figyelemre szorulnak. Egy Széchenyi-lakótelepi panellakásban fogadott bennünket az immáron népes família. A szobákat nem csupán a magasabb hőfokra állított távfűtés vagy a melegebb színekre festett falak miatt éreztük barátságosnak. A visszafogott gyermeknyökdécselések szívet melengetőén hatottak. Zoltán ugyan - hogy a sok kicsi éhes szájat is ellássa - látogatásunk estéjén is a munkahelyén tüsténkedett, ám Andrea „jobbkeze”, Rácz Károlyné gondozónő — szintén Andika — szokás szerint az anyuka segítségére sietett a babák hogyanlétére, méretére, egyéb gügye férfiúi kérdésekre választ adva.- A kicsik eddig minden kötelező és ajánlott védőoltást és tápszert megkaptak - mondja érdeklődésünkre Andrea. - A Pneumococcus elleni szurin szerencsére már túl vannak, arra sikerült az elegendő pénzmenynyiséget összegyűjtenünk. — Azonban mostanra egy újabb fertőzéses megbetegedéstől tartunk, hiszen a gyerekek elérték azt a kort, amikor a Rota-vírus igen intenzíven megtámadhatja a gyengébben ellenálló szervezeteket. Az apróságok mindenre érzékenyek, és már csak egy hónapig adható be úgy a védőoltás, hogy eredményes is legyen. Erre azonban már végképp nincsen pénzünk, hiszen minden keresetünket táplálékokra, pelenkákra és a megnövekedett re-Gondos tekintetek óvják az „orgonasípokat”: Andrea lesi Attila (fentről), Zsófi és Ádám minden mozdulatát. A polgármester máris segített. zsire költjük. S mint tudjuk, hasonlóan a Pneumococcushoz, a Rota-vírus ellenszerének költségeit sem támogatja a magyar társadalombiztosítás. Egyetlen oltás közel 18 ezer forintba kerül, s ezt kétszer kell beadni „fejenként” a három gyermeknek. Összességében ez 108 ezer forint, s akárhogy takarékoskodunk, ennyi pénzt már a föld alól sem tudunk előteremtem. A férjem és az én családom segített a lakásvásárlásban, a gyermekbútorok beszerzésében és az apró ruhácskák előteremtésében. Kifogytunk a tartalékokból, pedig az ikreknek igen nagy szükség volna a Rota-vírus elleni védőoltásra —néz végig gyengéden csemetéin Andrea.- Sajnos, valóban segítségre szorul a Mátyus család - vélekedik a gondozónő. - Ez egy nagyon komoly fertőző betegség, amely a csecsemőket hat hónapostól egészen két éves koráig veszélyeztetheti. Egyre gyakoribbá vált hazánkban ez a kór, s bizony tudom, hogy itt a környezetünkben is sok gyerek, így általuk a szüleik fájdalmát okozza. Intenzív hasmenéssel és hányással jár, a kicsik nem tudnak még folyékony táplálékot vagy vizet sem lenyelni. Ez pedig krónikus kiszáradáshoz, súlyos szervezeti elégtelenségekhez, több esetben halálhoz vezet. Azokat ráadásul hatványozottabban érinti, akiknek az immunrendszerük gyengébb. És, sajnos Attila, Zsófi és Ádám is emiatt komolyan veszélyeztetett. Nincs mese, a Mátyus gyerekeknek szüksége van az ellenszerre! — hangsúlyozza Andi. Amilyen örömmel érkeztünk a barátságos otthonba, olyan bánattal távoztunk. A hármas ikjek vacsorához, majd újabb alváshoz készülődtek. Ottjártunkkor egyetlen egy síró hangot nem hallattak, persze, azt sem tudhatják, mennyire nagy bajban is lehetnek. Mi, fotós kollégámmal nem ígérhettünk semmit, csupán azt, hogy ezzel az írással egy jókorát kiáltunk a jóérzésű emberek felé. Nyilván tisztában vagyunk azzal, hogy Mátyusék nem egyedül vannak problémájukkal, ám ha sikerül egyetlen családnak ily módon segíteni, talán remény van arra is, hogy a nyitott szívű és lelkületű jótevők az általunk (még) meg nem írottaknak is támogatást tudnak nyújtani. Legalábbis bízunk benne! Mint lapzártunkkor megtudtuk, Szalay Ferenc polgármester negyvenezer forintnyi gyorssegély kiutalásáról döntött a család javára. A városvezető egyúttal gyűjtést kezdeményezett a fennmaradó költség kifizetésére — az adományokat a Fidesz Kossuth téri irodájában várják. Mi Is az a Rota-vírus? vírusos fertőző betegség, amely a gyomrot és a bélrendszert támadja meg. Hányás, vizes-bűzös hasmenés és láz. kíséri. Azért csak a csecsemőknek fejlesztették ki a Rotavírus elleni vakcinát, mert a 6-24 hónapos babáknál fordul elő a leggyakrabban a fertőzés és őket veszélyezteti a leginkább. Egy kisgyermek órák alatt kerülhet életveszélyes, kiszáradásos állapotba a hirtelen folyadékvesztés (hányás, hasmenés) miatt. mmrrm MÉSZÁROS GÉZA Plasztika vagy védőoltás? A hazai egészségügyi rendszert (ki)ismerve úgy érzem, hogy egy jókora feneketlen zsákba öntöm a pénzemet. Persze, nem önszántamból, hanem mert nálamnál „hozzáértőbb” szakemberek ilyen módon osztják be a fizetésemet: arról rendelkeznek, hogy tb-re enynyit és ennyit vesznek el. EGYELŐRE egészséges vagyok, legalábbis a minap erre a kijelentésére tett nagypecsétet az orvosom, így, az én társadalombiztosítási hozzájárulásomat jelenleg nem én használom fel. Mindeközben azt remélném, hogy a közösből valódi betegek jussanak kezeléshez, gyógyításhoz. És ne segélyekből élő papíron leszázalékoltak, mert az rettentően irritál. És az is felháborít, hogy léteznek olyan — nem életmentő, mint inkább nemet változtató - plasztikai műtétek, amelyeket támogat a társadalombiztosító. Ezzel szemben a tb-nél süket fülekre találnak azok, akik többek között a Rota- vagy a HPV-vírus ellenszerét szeretnék gyermekeiknek beadatni. már csak azért is szükség volna a térítésmentes védőoltásokra, hogy a későbbiekben mind kevesebben szoruljanak fogyatékosságukból adódóan alamizsnára! TOPS A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: ^Brutális kínzás, könyörtelen kettős gyilkosság ^ Azonnal szörnyethalt a házaspár Már nem csak a zsaruk mérnek Gúzsba kötve táncolnak •r Életveszélyes a székház mm Hí D C U[ . I V\ M I» Győztes páros. Szépkorúak asztalitenisz versenyét rendezték a szolnoki Tiszaparti Gimnáziumban, melyet a képünkön is látható Gombkötő Béla és Dr Bessenyei Mária nyert meg. Torkos csütörtök. Szolnokon a Dreher /képünkön/, a Hozam és a Tiszavirág éttermek kapcsolódtak az országos akcióhoz, amelyben féláron lehetett étkezni. Farsangra készülnek. A csépai óvodások már készülnek a farsangi jelmezes bemutatóra. A gyerekek saját maguk szabják és festik a maszkokat. Kivágják a fákat. Szolnokon a város több utcájában vágják ki az elöregedett fákat, hogy új csemetékkel pótolják a helyüket. Képünk a Széchenyi úton készült Emlékkiállítás a művésztanárnak. Bereczki Elvira festményeiből nyílt kiállítás Tiszafüreden a Kiss Pál Múzeumban. Elkezdődött a Mezőtúr— Gyoma vasúti beruházás Felújítják a pályát a Mezőtúr- Gyomaendrőd vasúti szakaszon. A rekonstrukcióról, illetve a mezőtúri vasútállomás felújításáról csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak Mezőtúron. A kivitelezési munkálatok január 31-el megkezdődtek, a mintegy 20 kilométer hosszú pályatest korszerűsítése 83 millió euróba kerül. A beruházás 80%-ban európai uniós támogatásból, 20%-ban pedig állami finanszírozásból valósul meg. A túri pályaudvar a fejlesztések keretében megújul. A tervek szerint esőbeállókat, parkolóhelyeket és kerékpártároló-helyeket alakítanak ki. Mindezek mellett egy földalatti átjárót is építenek, mely összeköti a vasútállomást és az „oncsai” városrészt.- A vágányok nagy részének cseréjével átépülnek az érintett állomások és utasforgalmi létesítmények, valamint felújítják a térvilágítást is - tájékoztatott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektiroda vezetője, Balogh György. A beruházás befejezésének határideje várhatóan 2009. szeptember 31. A kivitelezés során vágányzárra, forgalomakadályozásra és -korlátozásra kell majd számítaniuk az utasoknak. Szükség esetén autóbuszos közlekedéssel bonyolítják le a munkálatok alatt lévő pályarészek utasforgalmát. ■ K. Z.