Új Néplap, 2008. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-02 / 1. szám

3 ÚJ NÉPLAP - 2008. JANUÁR 2., SZERDA MEGYEI TÜKÖR Szolnok GAZDAFÓRUM A 2008- as év feladatairól, aktuális válto­zásokról esik szó a holnapi gaz­dafórumon. Az eseményre dél­után fél öttől a szandaszőlősi művelődési házban várják az ér­deklődőket. RÁ f BAL Idén az önkor­mányzat rendezte a szilveszteri bált. Az évbúcsúztató mulatság jó­tékonysági rendezvény is volt be­vételét ugyanis a jövő évi — immár tizedik - falunapra fordítják, rá Kunszentmárton új park a volt piactér területén elkészült az új közpark. A beteg, kiszáradt fák helyére előnevelt hársfákat ültet­tek, örökzöldeket telepítettek, il­letve több tucat új parkolót alakí­tottak ki. Tavasztól kis virágszige­tek is díszítik majd a területet, amely a város éke lehet, szs Tlszablira útépítés Az Önkor­mányzati és Területfejlesztési Mi­nisztérium 4,5 millió forintos tá­mogatásával megkezdték a falu legrosszabb állapotban lévő útja­inak felújítását. Új aszfaltburko­latot kapott a néhol szinte járha­tatlan Dózsa György út néhány szakasza. A kátyúzási munkák befejeztével a település más ré­szein is bukkanóktól mentes utakon lehet autózni, pa Tiszafüred KONCERT Már ha­gyomány, hogy a zeneiskola egy- | kori és jelenlegi növendékei, ta- j nárai, valamint az ifjúsági fúvós- zenekar nagyszabású hangver­senynyel búcsúztatja az óévet. A mostani koncertnek az is ünnepi hangulatot kölcsönzött, hogy 25 évvel ezelőtt kezdődött a zene­oktatás a városban, pa ­TiSZaSZOlÖS ÖSZTÖNDÍJ A tele­pülésen minden felsőfokú okta­tási intézményben tanuló fiatalt j támogatnak a Bursa Hungarica | felsőoktatási ösztöndíjjal. A kö- J vetkező tanévben 9 főiskolás, egyetemista kiadásaihoz járul hozzá a település egységesen havi ötezer forinttal, pa Törökszentmiklós évzáró a Di­ák Atlétikai Klub a minap tartot­ta évzáró ünnepségét a Székács ] szakközépiskolában. Igen [ eredményes évet tudhat ma­ga mögött az egyesület, hi­szen az országos bajnokságon egyéniben és összetettben is szépen teljesítettek a fiatalok. Erről árulkodik az ob-n elért ti­zenhét dobogós helyezésük is: két arany-, négy ezüst- és tizen­egy bronzérem, ng Vidám búcsú az óévtől mulatság Szolnokon a Kossuth tér avatását is megtartották Folytatás az 1. oldalról A felállított színpadon az est fo­lyamán fellépett Dósa Mátyás, Vikidál Gyula és Varga Miklós. Mindannyian fergeteges hangu­latot teremtettek. Sokan táncol­tak a fehér hótakaróval borított téren. Dósa Mátyás színre lépé­sekor pedig a fényképezőgépek is előkerültek a kabátzsebekből. Csak úgy villantak a vakuk. Több nézőt is megkérdeztünk, miért a megújult Kossuth téren tölti a szilvesztert, melyet hiva­talosan ezzel a rendezvény­nyel adtak át. A szolnoki Bartus- né csa­ládjával együtt láto­gatott ki a tér­re. - Nemrég költöztünk a kö­zeibe, így min­denképpen ide akartam jönni. Na­gyon tetszik a műsor, élvezzük a zenét - mondta. A téren talál­koztunk egy kiskunhala­si lánnyal, aki a Szolnoki Főiskolára jár. Egyedül hall­gatta a zenét, mert társai meggondolták magukat. El­mondása szerint azonban így is nagyon jól érezte magát. A zene miatt választotta a Kos­suth teret egy fiatal pár. - Jól érezzük magunkat. Már tavaly is itt szilvesztereztünk - mondta a szolnoki Kovács,^uiita. A tűzijátékárusok sem tétlen­kedtek. Folyamatosán kínáltak portékájukat. Nem is találtak sü­ket fülekre. Már jóval éjfél előtt A műsorban fellépett Tahi-Tóth László... durrogtak a petárdák és a tűzijá­tékok. Éjfél előtt pár perccel a tö­meg egy emberként számolta vissza a perceket. Az új évet a Himnusz közös éneklésével kezdték a téren lévők. Azt köve­tően két oldalról lőtték fel a káp­rázatos tűzijátékot, me­lyet zenével tettek még hangulato­sabbá. Kazinczi István tlszatenyől polgármester maga sütött-főzött a falu Iskolájának tornatermében tartott szilveszteri mulatság vendégeinek Tiszatenyőn az iskola sport- csarnokában gyűltek össze a szilveszterezők. A több száz em­bernek Kazinczi István polgár- mester és csapata főzött. - Már tavaly is volt ilyen rendezvény. Akkor egymillió forint folyt be, melyet a gyerekekre költöttünk —mondta. A menü sajttal és son­kával töltött sült hús, valamint őzpörkölt volt. Az éhesebbek éj­félkor sült malacot és korhelyle- vest ehettek.- Mivel nemrég költöztünk új házba, így a szilveszter egyben lakásavató buli is — mondta Kar­cagon Nagy Lajos. — A bulira meghívtuk a férjem és az én munkatársaimat és néhány ba­rátunkat - vette át a szót felesé­ge, Ildikó. - Az éjszaka átlagban úgy húszán leszünk. - A hangu­lat nagyon jó, a sógor házi szilva­pálinkája már megtette a hatá­sát. Nagyon örülök, hogy esett a hó, így legalább a lányokat is megmosdathatjuk benne - mondta Kiss János nevetve. A jászberényi Vágóné Zita csa­ládi és baráti körben töltötte a szilvesztert. — Minden évben megbeszéljük, hogy melyik ba­rátunknál jövünk össze az óév­búcsúztatóra. Idén a hevesi bará­tainkhoz mentünk, és a gyereke­ket is vittük magunkkal. A fi­nom falatok mellett zenét hall­gattunk, társasjátékoztunk, ami­be a gyerekek is be tudtak száll­ni — mondta Zita. ■ N. I. - D. E. -1. A. ... és maga az igazgató, Balázs Péter is Szilveszter a szolnoki Szigligeti Színházban az egyik országos tévécsatorna élőben közvetítette a színház szilveszteri műsorát. A műholdas televízió jó­voltából azonban nem csak szűkebb hazánkban, hanem a környező országokban és szerte a világon mindenütt figyelemmel kísérhették a színvonalas előadásokat. A legismertebb slágerek csendültek fel minden műfajban. Az est folyamán fellépett többek kö­zött Miklósa Erika, Tokody Ilona, Balázs Péter, Bodrogi Gyula, Puskás Péter, Tahi-Tóth László, Varga Miklós, Vikidál Gyula és Dósa Mátyás is. (Jegyzetünk a 12. oldalon) D. SZABÓ MIKLÓS Maradt még tennivaló néhány napja még csupa móka, vidámság volt a világ. Mintha 2007 érezte volna, már nem sok van hátra, és még egyszer a végóráiban istenigazából kitombolja magát. Hátrahagyva ezer és ezer tennivalót, megoldatlan kérdést új társára, 2008-ra. időközben betoppant egy pirospozsgás, sima arcú, erőtől duzzadó újszülött, aki örökre leváltotta magfáradt elődjét. Ő a 2008 nevet vise­li, és még most ismerkedik a világgal. Mert ezernyi a tennivalója, nálunk, Ma­gyarországon is. hogy csak párat említsek: az iskolába nem kevés olyan diák jár, aki reggeli nélkül érkezik. Méltatlan egy olyan országhoz, ahol egyre több a milliárdos. A fiatalok között sokan Nyu­gaton keresnek állást, mert itthon nincs. Aki dolgozik, az is sokszor minimálbér körüli összeget visz haza. És akkor még nem beszél­tem a galambősz hajúakról, akik kis nyugdíjukból esz­nek, melegednek és segítik az unokát. Látod, kedves 2008, mennyi itt a feladat?! Vajon, meg tudsz-e oldani ezek közül egyet is? Ehhez kívánok töretlen hitet, ki­tartást erre a még megma­radó háromszáz-egynéhány napra... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@szoljon.hu A tegnapi öt legolvasottabb hír a SZOUON.HU-N: r Kedves szolnoki polgárok - felavatták a teret Égett a nádas Karcagon Ez volt 2007 ■ Tombolt a stadion: rockóévzárás Szolnokon Nyeregben a magyar postás Kiállítással és népzeni íi / ... , „ ,.. r, , azevvegereis koncerttel ünnepelnek megyénkben Rákócziújfalui az első baba gyermekáldás A Hetényiben jött világra Ordódi Szabolcs Tiszafüreden már a város nap­jára készülnek. A mostanában a Tisza-tó fővárosaként ismert település, hajdanvolt járási székhely 1984-ben emelkedett városi rangra, az akkori testület január elején tartotta alakuló ülését. Ennek emlékére rendez­nek a városban kétnapos prog­ramsorozatot január második hétvégéjén. Január 11-én, pénteken a Ko­vács Pál Művelődési Központ­ban a tiszafüredi kézművesek mutatkoznak be egy nagyszabá­sú kiállításon. Másnap, január 12-én, szombaton ünnepi képvi­selő-testületi ülést tartanak, amelyre meghívták a testvérvá­rosok képviselőit is. A romániai Nagysomkút és a cseh Chotebor küldöttsége már elfogadta a meghívást. Utóbbi településsel még nincs hivatalos együttmű­ködési megállapodása Tiszafü­rednek, de a kapcsolatfelvétel már megtörtént, így a csehorszá­gi kisváros is felkerülhet Tisza­füred testvérvárosainak listájá­ra. Bizonyára a külföldi vendé­gek számára is maradandó él­ményt jelent majd a délutáni program. 16 óra 30 perckor kez­dődik ugyanis a Kovács Pál Mű­velődési Központban a fennállá­sának huszadi évfordulóját ün­neplő Morotva Népzenei Együt­tes jubileumi előadása a Tiszafü­redi Néptáncegyüttes közremű­ködésével. ■ P. A. Az idei szilveszter sem múlt el tűzesetek nélkül. Szolnokon egy, míg Karcagon két helyre riasz­tották a tűzoltókat. A volt szovjet laktanya területén egy kétszin­tes raktárépület gyulladt ki Szol­nokon szilveszter éjszaka. Az épület felső szintje kapott lángra. Személyi sérülés nem történt. Karcagon vasárnap este a Bikás-tóból előzőleg levágott több köbméternyi nád égett. A tűz lakóépületeket nem veszé­lyeztetett. Szilveszter éjszaka pedig la- kástűzhöz riasztották a karcagi tűzoltókat. Egy kertes ház tető- szerkezete kapott lángra. A kár körülbelül egymillió forint. ■ D. E.-N. I. Hazánkban két kisgyermek is született éjfél után egy perccel. Budapesten egy Emma nevű kis­lány, míg Egerben egy Péter ne­vű kisfiú. Megyénkben a szolno­ki Hetényi Géza Kórházban szü­letett meg első kisbaba az új esz­tendőben. Az első megyénkben csecse­mő január elsején hét óra ötven perckor jött világra, ötvenhat centiméterrel és három kiló húsz dekával. Ordódi Szabolcs a neve, és a vártnál másfél héttel korábban kívánkozott ki. Az édesanyja Máté Mónika rákóczi­újfalui lakos. Mint megtudtuk, Szabolcsot az apukáján túl még tizenhat éves fiútestvére várja már nagyon otthon. ■ N. I. Szabolcs másfél héttel hamarabb érkezett meg a vártnál

Next

/
Oldalképek
Tartalom