Új Néplap, 2007. december (18. évfolyam, 281-303. szám)
2007-12-24 / 299. szám
ÚJ NÉPLAP — 2007. DECEMBER 24., HÉTFŐ MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE 5 Mezőhék döntött, a település belépett a Faluszövetségbe A mezőhéki képviselő-testület úgy döntött a december 20-i testületi ülésen, hogy a település belép a Faluszövetségbe. Ennek egyik oka, hogy mint kistelepülés úgy vélik, e szervezeten keresztül jobban tudják majd képviselni saját érdekeiket. A másik ok pedig, hogy a különböző fórumok lehetőséget biztosítanak arra az önkormányzatnak, hogy információkhoz jusson az aktuális pályázatokról, parlamenti törvénytervezetekről és előterjesztésekről. December 13-án a Faluszövetség elnöke, Szabó Gellért Mezőhékre látogatott, ahol bemutatta a település vezetőinek a szövetség működését, céljait. Legfontosabb célként azt emelte ki, hogy a kistelepülések érdekei megjelenjenek a nagy- politika szintjén is.—A Faluszövetségen keresztül a civil szervezetek, valamint az érintettek javaslatai is kifejezésre juthatnak — hangsúlyozta. Fórizs Ágnes, Mezőhék polgármestere kiemelte, hogy a község a már korábban létrehozott TÖOSZ (Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége) -tagságot továbbra is megtartja. ■ Megkezdődik a kertészlak újítása Túron A képviselő-testület még 2006 augusztusában döntött arról, hogy a LEADER+ program keretében pályázatot nyújt be az Er- zsébet-ligetben található kertészlak felújítására. A pályázat sikeres volt. A kertészlak a beruházást követően tájház és bemutatóterem funkcióját tölti majd be. A támogatási szerződést október 30-án kötötte meg a város a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal területileg illetékes nyíregyházi kirendeltségével. Mivel a szerződés aláírásától számított 60 napon belül meg kell kezdeni a beruházást, a 2007-es év hátralévő napjaiban a Városgondnokság megnyitja az építési naplót, majd elkezdődik a kivitelezési folyamat. A kivitelezési határidő 2008. július 31. ■ A 626-os diákok továbbra is a már megszokott iskolaépületben folytatják tanulmányaikat. A tagintézményi működés állítólag nem hoz változásokat. Összevonásról döntöttek oktatás A jövő tanévtől a ó26-os tagintézményként működik Egységes városi középiskolát hoztak létre Mezőtúron. A Teleki nem támogatja a mamutintézmények működését az oktatásban. Többen sérelmezik, nem ezt ígérték. Karsai Zita Mezőtúr képviselő-testülete novemberi határozatában kifejezte szándékát, hogy a 626. Szakképző Iskola és Kollégium a 2008/2009. tanévtől a Teleki Blanka Gimnázium, Szakközép- iskola, Szakiskola és Kollégium tagintézményeként működjön tovább. December 13-án megszavazták az újabb intézmény-ösz- szevonást. Ezzel a döntéssel egy városi fenntartású középiskolát hoztak létre. így a jövőben egy összevont óvodát, egy általános iskolát és egy középfokú oktatási intézményt működtet a város.- Figyelembe kell vennünk, hogy évről-évre fogy a tanulólétszám, a körülményekhez pedig alkalmazkodni kell. Célunk, hogy a városi iskolák egyre jobban összekapcsolódjanak, s ne konkurenciái legyenek egymásnak, hanem segítsék a másikat — mondta dr. Draskovits Dénes, Mezőtúr polgármestere. Kiemelte továbbá, hogy az új rendszer lehetőséget teremt arra a városi iskoláknak, hogy „egymás kezébe adják” a tanulókat. A fenntartó az intézmény-átszervezéssel a települési szakképzés-fejlesztés irányait úgy kívánja megvalósítani, hogy az átszervezést követően erősödjön a Teleki Blanka Gimnázium szakképzési területe. Úgy gondolja, az új szakok bővítik majd az intézmény szakképzés-fejlesztési lehetőségeit. Fontosnak tartja, A 626-os tanulók a diák-önkormányzati ülésen támogatták az intézmény tagintézménnyé válását, az önállóság megtartása mellett. Remélik, hogy a szakképzés fellendül mind a normál, mind az érettségi utáni képzési formákban. Szabó Lajos tanuló elmondta, örül, hogy nem kell átmennie másik iskolába és kérte, maradjon a 626 elnevezés, vagy hogy a 626. Szakképző Iskola tagintézményként történő működtetése révén megőrizze szakmai önállóságát. Az újabb iskola-összevonást a Teleki Blanka Gimnázium, Szak- középiskola, Szakiskola és Kollégium vezetése, a tantestület, valamint a diákönkormányzat minden fórumon elutasította. Az intézmény Közalkalmazotti Közössége, a PDSZ, a PSZ tagjainak véleménye szerint minden szempontból aggályos a csatlakozási törekvés. Pedagógiailag semmilyen érvvel nem támasztható alá, hogy „mamutintézne sokat változzon. A telekis diákok elutasították az anya- intézmény és a szakképző iskola összevonásának tervét. Úgy látják, hogy az összevonás után gyengülnek majd az iskola tanulmányi átlagának mutatói. - Becsapva érzik magukat, hiszen az önkormányzatfél évvel ezelőtt azt mondta, nem lesz több összevonás - mondta Sánta Bettina tanuló. ményt” hozzon létre a fenntartó azért, hogy a városi szakképzést megőrizze. Mindezek mellett a tantestület teljesen feleslegesnek érzi a nyár folyamán végzett hatalmas adminisztratív munkát, melyet a Kereskedelmi Szakközépiskola beolvasztása miatt volt szükséges elvégezni. Most ismét új Alapító Okiratot, SZMSZ-t, Pedagógiai Programot stb. kell készíteni.- Az iskolák közötti versengés megszűnése és az átjárhatóság nem indokolja, hogy a „Teleki" tagintézménnyel bővüljön - mondta Juhászné Patkós Edit, az iskola igazgatója. A város diákjai eddig is szabadon választhattak az oktatási intézmények között, melyek nem jelentettek konkurenciát egymás számára - folytatta. A következő tanévtől kezdődően tagintézményként működő 626. Szakképző Iskola tantestülete, diákönkormányzata elfogadta fórumain az összevonásokról szóló előterjesztést. Korom Endre, az intézmény igazgatója a következőképpen fogalmazott: „Személy szerint nem örültem az összevonásnak, de belátva, hogy most ezek a lehetőségek, elfogadtuk, hogy ezt az utat kell járni.” Vegyes érzésekkel fogadták az átszervezéseket Áremelés a mezőtúri autóbusz-közlekedésben A vonauegy 2008. január 1-től 160 Ft-ba, a havi bérlet 2915 Ft-ba, a tanuló- és nyugdíjasbérlet pedig 1200 Ft-ba kerül majd. Az áremelés a Jászkun Volán Zrt. előterjesztésében szereplő 3,8%-kal szemben a képviselő-testület javaslatára 9—18% között mozog. A menetrendet március végéig felülvizsgálják. Az önkormányzat 2008-ban 1,4 mülió forinttal támogatja a helyi autóbuszközlekedést. Két háziorvos új helyen működik Mezőtúron KÉT HÁZIORVOS kiköltözött az önkormányzat tulajdonában lévő Dózsa György úti rendelőintézetből, és önálló telephelyet alakított ki. 2008. január 1-től dr. Lődár Péter és dr. Im- reh Zoltán háziorvosok a Köztársaság út 1. szám alatt rendelnek. A helyettesítést ellátó személyben is változások történtek. Ismét módosították a szerződéseket az INTERNETES beruházás pénzügyi feltételeinek biztosítása indokolta az újabb szerződés-módosítást a Berettyó-Körös Többcélú Társulás (mint haszonbérbe adó) és az Opticon Kft. (mint haszonbérbe vevő) között. A felek megállapodtak arról, hogy a társulás 67 millió forint hitelt vesz fel a lik- vidálási gondok megoldására. Ennek visszafizetését a kft. - a majdani üzemeltető - vállalja. Ruhaosztást tartottak a művelődési házban A szent lázár Lovagrend és Kétpó önkormányzatának együttműködésében ruhaosztást szerveztek Kétpón a művelődési házban. A rendezvényre rengetegen látogattak el. A jótékonysági akció lehetőséget teremtett arra, hogy a nehéz sorsú családok is megajándékozzák csemetéiket karácsony alkalmából. Jövőre megkezdik az állomás felújítását fejlesztés A MÁV-beruházás első üteme a végéhez közelít Az elmúlt időszakban jelentős infrastrukturális fejlesztések mentek végbe Mezőtúron és térségében. Ezek közül az egyik legnagyobb beruházás a 120-as vasútvonal fejlesztése, illetve a mezőtúri állomás megújítása. A Mezőtúr és Szajol közötti vasúti szakasz modernizálása másfél-két éves kivitelezési munka után lassan a végéhez közelít. A következő évben kezdetüket veszik a Mezőtúr és Gyomaendrőd közötti szakaszt, valamint a mezőtúri pályaudvart érintő fejlesztésék.- 2004-ben kezdődött meg a 120-as vasútvonal Szajol és Gyomaendrőd közötti szakaszának tervezése. Sem a tárgyalások, sem az építkezés szakasza nem volt zökkenőmentes - mondta Rózsa Endre országgyűlési képviselő. Sikerült elérni, hogy a fejlesztéseket terjesszék ki mind a csugari, mind a pusztapói állomásokra. Az első ütem kivitelezése már a végéhez közeh't. Hamarosan egy több mint 22 milliárd forintos beruházás zárul le a Szajol-Mezőtúr közötti vonal átadásával - folytatta. Az országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a MÁV dolgozói nagyban segítették hozzáállásukkal a munkafolyamatok eddigi haladását. Az új pályaszakasz építése, mellyel párhuzamossá tették a közlekedést, ugyanis többektől követelte lakóingatlanjának elhagyását. A szolgálati lakásokból kiköltöztek az érintettek, majd ezeket a házakat felszámolták. A beruházás részeként februárban kezdetét veszi a mezőtúri pályaudvar fejlesztése is. Itt a gyalogosforgalmi aluljárót építenek, mely a Székeskertet kapcsolja össze a vasútállomással. Tervezik, hogy a Volán megállóját az utazóközönséghez közelebb helyezik el. A munkálatok 2009 végére fejeződnek be. ■ Tárgyalások a szállítási útvonalról AZ ELSŐ ütem kivitelezőjével a városnak gondjai adódtak. A problémát az okozta, hogy a cég a vasúti szállítás helyett a közutakon, tehergépkocsikkal szállította a kivitelezéshez szükséges köveket. — Kompenzációval sikerült elérni, hogy az északi összekötő út egy részét (mintegy 400 méteres szakaszt) helyreállítsa a kivitelező - mondta dr. Draskovits Dénes, Mezőtúr polgármestere. - Ebből tanulva, a második ütem kivitelezőjével már tárgyalásokat folytatunk az építési anyagok szállításának útvonaláról. Ajándékoztak. Karácsonyi ajándékozást szerveztek a beteg gyermekek számára a mezőtúri kórházban. A gyermekek szüleikkel együtt nézték meg a meglepetéseket. A jótékonysági akció a Túri Polgári Kör és a Fide- litas szervezésében zajlott le.